Call of Duty: Black Ops Cold War beszámoló

Megérkezett a népszerű FPS sorozat legújabb felvonása, amelyben a készítők a Hidegháború korszakába visznek el minket egy érdekes kampány és a megszokott többjátékos mód duójával.

Van egy feladatunk

A tavaly megjelent Call of Duty: Modern Warfare az ismert széria soft-rebootja volt, a fejlesztők pedig próbáltak kicsit a realisztikusabb megközelítés felé elmozdulni a kampány és a többjátékos móddal együtt. Ez sikerült is nekik több kevesebb sikerrel, így kíváncsian vártuk, hogy mire számíthatunk a 2020-as epizódtól, amelyet nem a sorban következő Sledgehammer Games készített nekünk, hanem a Treyarch, akik az előrehozott munkálatokat megosztották a Raven Software-rel. A két banda legutóbb a 2018-as Black Ops 4-en dolgoztak együtt, így vélhetőleg nem volt problémájuk azzal, hogy ismét a legtöbbet hozzák ki a kooperációból. Ahogy azt már az előzetes információk során is megtudtuk, a Black Ops Cold War beleilleszkedik az ismert idővonalba, ugyanis a legelső, 10 évvel ezelőtt megjelent Black Ops után játszódik, vagyis találkozhatunk olyan ismerős arcokkal mint például Woods, Mason, vagy Hudson.

Az 1981-ben induló történet kezdetben szimpla hajtóvadászatnak indul, aztán végül kiderül, hogy a háttérben egy bizonyos Perseus kódnevű szovjet kém áll, aki valahogy hozzájutott egy amerikai atomfegyverhez és nyilvánvalóan meg kell állítanunk, mielőtt használhatná azt. Természetesen a háttérben azért más dolgok is ügyködnek, többek között ezért is érdekes, hogy mi nem a fentebb említett karakterek egyikét irányíthatjuk többnyire, hanem egy teljesen új szereplőt, akit csak Bell-nek hívnak. (Minimális háttér történetet, és nevet mi adhatunk neki) A teljes végigjátszás ezúttal is nagyjából 5-7 óra alatt teljesíthető attól függően, hogy milyen nehézségi szinten játszunk. Ez idő alatt számos helyszínen megfordulhatunk, akad majd olyan misszió is, amely ismerős lehet korábbról, hiszen a sztori szerint néhány éve már jártunk ott egyszer. A kampány lényegében hozza a játék szériától megszokott pörgős, akciódús, “filmes” stílust, azonban az adott korszak remekül rányomja bélyegét a hangulatra, szinte tapintani lehet a feszültséget miközben egy-egy missziót csinálunk.

Ha már a küldetések szóba kerültek, akad egy központi bázisunk, amely első ránézésre azt sugallja a rajta látható misszió táblával, hogy kötetlenül garázdálkodhatunk, de ez nincs így, két mellékküldetést leszámítva teljesen lineárisan kell végigküzdenünk magunkat a feladataink során. Túl sok negatívumot nem igazán lehet mondani, a játék ezen részéről, egyedül talán a szótlan főhősünk lehet zavaró, de akik kedvelik a korszakot és a COD szériától megszokott pörgős játékmenetet, azoknak szerintünk tetszeni fog a játék. (Amely ezúttal 2+1 befejezést tartogat számunkra) Térjünk rá kicsit a technikai részletekre. Amikor bejelentették a Call of Duty: Black Ops Cold Wart szó volt róla, hogy nem veszik át a 2019-es epizód grafikus motorját, ami azért is volt meglepetés, hiszen az (Leszámítva az egyeseknél folyamatosan jelenlévő gondokat) technikailag komoly fejlődés volt a sorozat korábbi években kiadott részeihez képest.

Miután lehetőséget kapunk az alfa és béta tesztelésekre, a teljes játékot kezeink közép kapva is láthattuk, hogy bizony itt némileg visszalépést kapunk. Félreértés ne essék, nem ronda a játék (legalábbis nem a szó legszorosabb értelmében), vannak itt olyan feature-ök mint a raytracing, vagy a nextgen konzolokon a 120 FPS támogatás, de valahogy a Modern Warfare után nem gondoljuk azt, hogy ilyen formában kellett volna megkapnunk a programot. Míg az inkább a valósághűbb kinézetre és játékmenetre fókuszált, addig itt a dizájn némileg visszamaradottabnak tűnik, a fegyverhangok pocsékak és kicsit talán a mozgási animáció is mintha visszafejlődött volna, nem értjük, hogy miért nem a tavalyi epizód motorjára épült teljesen az idei felvonás. Az árkádosabb stílus persze jobban hasonlít a klasszikus Call of Duty-kra, ez van akinek bejöhet, de talán ezen a téren érdemesebb lett volna többször átgondolni a terveket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények