Már a 3 évvel ezelőtt prezentált videók előrevetítették, hogy minden idők legkiemelkedőbb II. világháborús FPS-e köszönthet el hozzánk.
Megannyi halasztás, no meg felfokozott várakozással töltött idő után azonban most én is kézhez kaparinthattam a Hell's Highway-t.
Az indítást követően ám kissé meglepett a roppant egyszerű Options menü, ahol eléggé szűkmarkúan bántak a grafikai beállításokkal.

A Brothers in Arms mindig is történetközpontú alkotás volt, és a készítők most sem hazudtolták meg önmagukat. Időrendi sorrendben követik egymást az események, viszont rengeteg elem ismerős lehet az Elit alakulat illetve a Ryan közlegény megmentése című filmekből, melyek még moziszerűbbé teszik szórakozásunkat. Ám ezek nem összelopkodott jelenetek, csupán a történet sokkal jobb és több, mint amit a hasonló felépítésű játékoktól megszokhattunk. Mindennek köszönhetően drámai képsorokból és elgondolkodtató párbeszédekből sincs hiány.
A fejlesztőkkel azonban egy kissé el is szaladt a ló. A történetet ugyanis sikerült néhol olyan mellékvágányra terelni, mely hirtelen kizökkent a háborús érából, és azonnal egy teljesen más hangulatú program találjuk magunkat.

Habár a pályák hatalmasak, viszont a teljesen szabad játékmenet sajnos csak részben valósult meg. Az előbb említett mellékszálakon kívül ugyanis a nem túl változatos küldetések végrehajtására általában csak 2-3 lehetséges útvonal adott, ami a manapság szokatlanul hosszú, 8-10 órás játékidőt olykor monotonná teheti. Mindezeket tetézik a roppant felesleges páncélos küldetések.
A Rainbow Six: Vegas-ból is ismerős fedezékrendszer beépítése azonban remek ötlet volt; bár néhány helyen a kamerakezelés képes érdekes momentumokat okozni, de összességében nem zavaró.
A sorozatot mindig is sokkal reálisabb háborús élményt nyújtó programnak tekintették mint konkurenseit, ám pont ennek mond ellent a sérülésrendszer illetve a gyors újratárazás.

A látványvilágon az Unreal 3 motor minden védjegye felismerhető. A grafika ugyanis összességében szép, meglehetősen egyedi színvilággal rendelkezik, de a különféle tereptárgyak és az épületek nem éppen részletesen vannak kidolgozva. A távolban látható objektumok pedig homályosak; ami ugyan jól néz ki, ám ezzel a kidolgozatlanságot akarták leplezni. A páncélos küldetések alkalmával tűnik ki igazán, mennyire hanyag munkát végeztek a tervezők. Ilyen téren az Medal of Honor: Airborne többet nyújtott. Mindamellett a karakterek mimikája is hiányérzetet kelt, parancskiadásnál például nem mozog a szájuk.
Azonban nem mehetünk el szó nélkül a tűz, de legfőképp a víz effektjei mellett, melyek gyönyörűek lettek. Az eső ahogy megnedvesíti a ruházatunkat, fegyverünket; valamint a Bioshock-ból is ismert vízlepergés a képernyőn hihetetlenül jól sikerültek.
Nem beszélve a részben amortizálható objektumokról, és durva, ám reálisan roncsolódó testrészekről. Összességében tehát ott a pont.

A Bia:HH által felvonultatott nagy zenekari darabok hihetetlen atmoszférát teremtenek. Már a főmenüben hallható dal is roppant hangulatébresztő.
A zenei rész mellett a hangok is rendben vannak, a fegyverek élethűek, a szinkron remek.

A gépigény pedig igazán baráti, a játék nem tölt sokat, és lassulás sem tapasztalható.

Habár a műfajban az elsők között volt a Brothers in Arms, mely a csapatalapú irányítást alkalmazta, ám időközben olyan nevek nőttek fel hozzá, mint a Vegas, vagy Republic Commando, melyekben társaink irányítása roppant jól sikerült. Ennek ismeretében érthetetlen, hogy a fejlesztők a jóval frissebb Hell's Highway-ban hogyan tudtak ekkora merényletet elkövetni az MI ellen, ami több sebből vérzik. Egyrészt társaink a nekik kiadott parancsot gyakran nem hajlandóak végrehajtani, másrészt ha odavezényeljük őket a biztonságot nyújtó fedezék mögé, akkor rendszerint a nehezebb utat választva, szinte mindig a tereptárgyakon átugorva közelítik meg az adott helyet; nem ritkán a németek célkeresztjébe kerülve.
Az MI gyengesége a németekre is igaz, akik habár többnyire használják a fedezékeket, ám ők is sokszor állnak a mi kereszttüzünkbe. Mindamellett roppant statikusak, gyengeségüket a semmiből előtűnve, létszámukkal próbálják meg ellensúlyozni.
Vigasztal azonban az a tudat, hogy sok helyzet megoldásához valóban nélkülözhetetlen némi nemű taktikai érzék, melyekben azért nagy segítségünkre vannak társaink.

Csalódás volna tehát a Brothers in Arms: Hell's Highway? Nem feltétlenül! De nem is minden idők legkiemelkedőbb háborús játéka, ami a folyamatos halasztás miatt érthetetlen.
Habár vannak hibái, ám mégis képesek vagyunk beleélni magunkat a szereplők helyzetébe, és e 9 nap eseményeibe. Mindent összevetve jól szórakoztam, büszkén fejeztem be a játékot. Nem kevés potenciál leledzik még ebben a szériában.

+

- Kellemes, egyedi grafika
- Remek fizika
- Az elődökhöz képest nagyobb pályák
- Alapvetően korrekt történet
- Fedezékrendszer
- Pazar zenék és hangok
- Eleinte tökéletes háborús atmoszféra
- Manapság már korrekt játékidő
- Baráti gépigény

-

- Gyengécske MI
- A sztori mellékvágányai
- Nem túl változatos és felesleges küldetések
- Grafikai kidolgozatlanságok
- Könnyebb mint az elődök
- A végén már eléggé monoton játékmenet

8,7/10