Broken Sword 5: The Serpent's Curse – iPad teszt

Vallási konfliktus

Aki egy kicsit is érdeklődik a kalandjátékok iránt az biztosan találkozott már a Broken Sword névvel. Bár nem ez a sorozat volt ami megismertette velünk a Revolution Software nevét, de mindenképpen ez volt az amivel a legmélyebb nyomot hagyták a kalandjátékok történelmében. Bár mindehhez hozzátartozik, hogy az első két rész után megjelent kalandok már korántsem voltak olyan sikeresek, mint elődeik. Ha pedig Revolution akkor a Broken Sword mellett természetesen vétek lenne nem megemlíteni a mára igazi kultjáték státuszba emelkedő Beneath a Steel Sky című alkotásukat, ami azóta már ingyenesen is beszerezhető.

Visszatérve a tesztünk tárgyát képező játékra, ezúttal is a két jól megszokott karaktert irányíthatjuk George és Nico személyében. A történet felvezetésében Franco tábornok fasiszta Spanyolországába érkezünk, ahol épp egy villát készülnek megrohamozni a katonai egységek. A roham sikerrel zárul, a katonák az elmenekülő feleség és annak kisfián kívül még a ház urát is megölik. Fő céljuk egy festmény megszerzése, ami a játék során központi szerepet kap. A történelmi kitérő után napjaink Párizsába térünk vissza, ahol főszereplőink épp egy galériában találkoznak, az idilli környezet azonban hamarosan drámai fordulatot vesz. Megérkezik a pizzafutár, ami önmagában csak akkor lenne drámai ha a sonka-gomba-kukorica feltét helyett hawaii-val érkezne, de ezúttal nem erről van szó. A futár gyorsan hóna alá csapja a bevezetőben is látott festményt, és távozóban még a galéria tulaját is lelövi. A drámát tovább fokozza, hogy a képeket biztosító szerkezet sem lép működésbe. Amit nem mellesleg az a cég telepített ahol George is alkalmazásban van, így az ügy megoldása már rögtön személyessé válik.

Miután megismerkedtünk a játék alapját nyújtó sztorival kezünkbe vehetjük az irányítást. Mint kiderül az ellopott kép a gnosztikus elemeket is tartalmazó La Malediccio, amit a bevezetőben is láthattunk. Gnosztikus mű révén pedig várható, hogy vallási szövevény húzódhat a háttérben. Minderre csak ráerősít a helyszínen tartózkodó atya, aki természetesen nincs jó véleménnyel sem a festményről, sem annak alkotójáról. A játék előrehaladtával pedig egyre inkább kibontakozik ez az ősi konfliktus, ami a gnosztikus tanok és a katolicizmus között húzódik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények