Bridge Constructor Portal teszt

A hídember

Ötéves az első Bridge Constructor reális fizikát utánzó, hídépítő szimulátor, persze a gravitációnak kitett építkezés évtizedek óta jelen van a konzolokon, a számítógépeken, újabban pedig a telefonokon. Az elérhetetlen helyekre portálok segítségével eljuttató logikai platformjáték, a Portal pedig kereken tíz éve jelent meg, és ennek apropójából, a Valve áldásával és a ClockStone Software fejlesztésében meg is született a két puzzle-t összeházasító őrület: a Bridge Contstructor Portal!

Az Androidon, iOS-en, Linuxon, macOS-en, Windowson, Nintendo Switchen, PlayStation 4-en és Xbox One-on is elérhető, egyszemélyes mérnökjáték sokaknak már akkor könnyet csal a szemébe, amikor első indításkor az Aperture Science állásinterjúján találják magukat. Elég egy rossz válasz, és munka helyett megsemmisítés a pályázó jutalma, ám ha a válaszok elnyerik a munkaadó tetszését, hamar belefut a játékos a legendásan rosszindulatú és csípős humorú mesterséges intelligenciába, GLaDOS-ba. Ő az ugyanis, aki elmagyarázza, mi a teendő az Aperture Science vélhetőleg teljesen értelmetlen célú tesztszobáiban, ami egyébként borzasztóan egyszerű: a vállalat roppant értékes szállítójárműveit eljuttatni A-ból B pontba, lehetőleg emberáldozat nélkül. Lehetőleg, de nem kötelezően.


[+]

Persze a dolog mégsem fenékig tortahab, hiszen a hídépítés során mindenféle akadályok, gyilkos folyadékok, sortüzelő robotok, miszlikbe aprító lézerek és már csapdák állják a járművek útját – ismét: különösebb értelem nélkül, persze GLaDOS-nak is el kell foglalnia magát valamivel. A szállítóautók sofőrjei és utasai egyébként annak ellenére roppant lelkesek, hogy totálisan feláldozhatók és a kimeríthetetlen munkaállományból lecserélhetők – ők minden főnök álma!


[+]

A pályák oldalnézetesek, és az előre meghatározott pöttyökből lehet a hídépítő vaselemeket, az útburkolatot és a feszítő acélkábeleket elkezdeni összelegózni úgy, hogy legalább az Aperture Science értékes járműveiben ne essen kár, miközben a végpontig eljutnak. A járgányok viszont repülhetnek, bukfencezhetnek, pattoghatnak és ütközhetnek az utasok örömére-bánatára, csak érjék el a végpontot. Ehhez pedig természetesen szükség lesz az ezúttal előre rögzített portálok használatára. Visszatér a Valve játéksorozatából a gyorsító és gumiszerűen pattogó gél, a játékos régi-új barátja, a több funkciós kocka, vagy épp az automatizált, sörtüzelő löveg, amely továbbra se tudja zokon venni, ha kicselezzük és megsemmisítjük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények