Nincs új a Nap alatt (de talán nem is kell)
A karakterfejlesztést leszámítva a Borderlands 3 játékmenete szinte egy az egyben a második részt kopírozza, különösebb újdonság nélkül. Van egy új mozdulat (főhőseink fel tudnak kapaszkodni párkányokra, hasonlóan a Halo 5 újításához), de ezen kívül minden változatlan. Egy nagyon tempós, jól játszható FPS-t kapunk, ezúttal már körülbelül egymilliárd fegyverkombinációval (minden kaszt használhat minden fegyvert, ebben nincs különbség). A pisztolyok, shotgunok, gépkarabélyok, mesterlövész puskák és rakétavetők most is gyártónként különbözőek, van közöttük új, statisztikáikban és extra tulajdonságaikban pedig ugyanúgy véletlenszerűek, ahogy eddig.
Mindent a szintek határoznak meg, az ellenfelek és a küldetések szépen skálázódnak felfelé, mi pedig fejlődünk velük együtt – erről szól a kampány első végigjátszása. A sztori befejezése után endgame tartalmak nyílnak meg – ilyen például a Mayhem mód (mindjárt három fokozatban), amely erősebb ellenfeleket kínál jobb zsákmányért cserébe, de elkezdhetjük a kampányt Vault Hunter módban is, ami ugyancsak ezt teszi, még erősebb ellenfelekkel. A kampány mellett két extra tevékenységet választhatunk. A Circle of Slaughter tulajdonképpen a Horda mód különböző helyszíneken, míg a Proving Grounds rövid, de kőkemény dungeonöket kínál szintén extra zsákmányért cserébe. Nem váltja meg a világot, de a DLC bővítmények megérkezéséig ezek a tartalmak bőven elszórakoztatják majd a játék rajongóit.
Mint minden Borderlands játék, a harmadik rész is elsősorban kooperatív játékra lett kihegyezve. Ennél fogva sajnos örökölte az előd egyik negatívumát, miszerint egyedül játszva nem az igazi. Aki szólózni akar, megteheti, de a játék (különösen a kampány első fele) nehezebb a kelleténél, és jóval unalmasabb is így – végső soron egy grindfest az egész. Sokkal nagyobb móka másokkal, akár barátokkal, akár idegenekkel játszani, szerencsére ezt most már szinttől függetlenül megtehetjük. Minden játékosnak a saját szintjéhez mérten jelennek meg az ellenfelek, és a saját szintjéhez illő zsákmány hullik, így tényleg bármikor, bárkivel játszhatunk együtt, senki nem fog hátrányt szenvedni. Ha valaki mégis szeretne másokat „felhúzni”, az bekapcsolhatja a klasszikus Borderlands koopot is, a fejlesztők tényleg nem állnak senki szórakozásának útjába.
Kétarcú dolog ez, őszintén szólva – a Borderlands 3 pont olyan jó játékmenettel rendelkezik, mint elődei, viszont szinte semmivel sem lép túl azokon. Ha egy random pillanatban megállnánk, és megmutatnánk valakinek, valószínűleg nem tudná megmondani, hogy a második vagy a harmadik részt látja-e. Minden, de tényleg minden ugyanúgy működik, mint hét vagy tíz éve, ami egyfelől jó, hiszen egy nagyon szórakoztató sorozatról beszélünk, másrészt azért a többiek már továbbfejlesztették ezt a műfajt. A kampány egyébként kellően hosszú (legalább 30-40 óra), és végtelenül lehet grindolni és lootolni, de az igazság az, hogy ezen felül nem is kínál igazán semmit.
Bár a térképek ösztönzik a felfedezést, mellékküldetésekkel, extra kihívásokkal, összegyűjthető kis extra dolgokkal, igazából sosem fogunk kötődni ehhez az univerzumhoz. Ez nem Mass Effect, hogy a bolygók egyedi flóráját és faunáját, apró-cseprő ügyeit megismerjük. Ez nem Division, hogy az események mögé nézzünk, és apró részleteket fedezzünk fel minden sarkon. A Borderlands 3 végső soron egy nagyon hosszú grindfest, ahol azért zsákmányolunk és fejlődünk, hogy a magasabb szinteken tovább zsákmányoljunk és fejlődjünk. A világ, a történet, a játékmenet nem mutat túl az elődökön, a cselekmény jószerivel a második rész pepitában. Tényleg erre kellett hét év?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
