Élőszereplős Battle Royale

Ötven játékos ejtőernyővel egy szigetre ugrik, ahol az ott talált fegyverekkel és páncélokkal megpróbálják kiiktatni egymást. A játéktér egyre zsugorodik, a végén pedig az utolsó túlélő visz mindent. Ismerős, ugye? Az elmúlt évek talán legemlékezetesebb videójátékos eseménye volt a Battle Royale műfaj robbanásszerű térhódítása. Sokan szerencsét próbáltak ebben az ingatag műfajban, de hogy interaktív filmet is készítenek belőle, azt talán sosem gondoltuk. A Wales Interactive kiadó azonban erre a témára is ráugrott, ennek az eredménye a Bloodshore, egy, papíron ígéretes produkció, amely azonban hamarabb elvérzik, mint némelyik túlélő.

Amikor először indítottam el a filmet, szinte rögtön a klasszikus FMV játékok hajnala, a Sega Mega-CD korszak jutott eszembe, részben humoros, részben csalódást keltő okokból. A humort maga a film szolgáltatja. A Bloodshore története szerint egy gyilkos tévéműsor keretében 50 játékost dobnak le egy szigetre, ahol aztán egymást kell kinyírniuk, miközben a játékteret taposóaknák élesítésével zsugorítják. A brutálisnak hangzó alaphelyzet egy pillanatra sem szolgáltat feszültséget, köszönhetően az igen gyenge produkciónak. A színészi játék pocsék, de olyan szinten, ami engem a fent nevezett időszakra emlékeztetett. Szerencsére a fejlesztők is érezték, hogy ezt nem lehet komolyan venni, így szabadjára engedték a szarkazmus úthengerét. Abszolút túljátszott szerepek, ripacs „műsorvezető”, az egész műfaj, a videójátékos streamerek és „influenszerek” elé görbe tükröt tartó stílus jellemzi a Bloodshore-t, ami pont ettől zseniális. Röhejesen előadott és groteszk módon véres jelenetek váltják egymást. Valószínű, hogy gyakran nem a megfelelő pontokon röhögtem fel, de hát istenem, a lényeg, hogy jól szórakozzunk.

Van egyébként történet is – egy titkos ügynökféle alak (a főszereplő) beépül a Kill/Stream tévéműsor mezőnyébe, hogy megpróbálja lerántani a leplet a gyilkolászós produkció mögötti Nagy Összeesküvésről. Természetesen a mi döntéseink befolyásolják, mi hogy történik, és hogy hősünk sikerrel jár-e. A játék eközben több paramétert nyomon követ, ezek határozzák meg, merre halad a sztori, és melyik befejezést látjuk. Nem lehet radikálisan eltérni a cselekménytől, de két-három végigjátszást simán ér a dolog, mert van néhány párhuzamos szál, amik érdekessé teszik. A legviccesebb az egészben az a Zs-film színvonal, amit látunk. A speciális effektek olyanok, mintha egy 90-es évekbeli felnőttfilmet néznénk (egyébként a színészek többsége is úgy néz ki) a műanyag fegyverekből számítógépes effektek jönnek ki, nem torkolattűz. Mégis, a rendező örömmel mutat fejbe lőtt embereket premier plánban, egy-két durvább pillanatot pedig nem is szeretnék elspoilerezni. Röviden, egy afféle bűnös élvezeti értékkel bíró filmről van szó, ami, bár rövid (alig több, mint egy óra hosszú), a döntési lehetőségek miatt érdemes többször is végigzongorázni.

A csalódást keltő ok viszont technikai jellegű, nevezetesen a képminőség, ami elég gyenge, és sajnos emiatt is a régmúlt FMV játékai rémlettek fel lelki szemeim előtt. Sajnos a Bloodshore agyontömörített klipekkel dolgozik, a nappali jeleneteknél is tisztán látszanak a pixelek és tömörítési hibák, a sötét pillanatoknál pedig több a zaj, mint a valós részlet. Ezért nagy kár. A játék valamivel több, mint 10 GB-ot foglal – én nyugodtan kiegyeztem volna akár kétszer ekkora helyigénnyel is, ha cserébe borotvaéles HD képet kapunk. Sajnos nem ezt kaptunk – úgy néz ki az egész, mintha valaki YouTube-ról töltötte volna le a filmrészleteket. Nem élvezhetetlen, de mindenképp zavaró.

Tovább csorbítják a „játék” élvezeti értékét a kisebb technikai bakik. A már látott jelenetek például elvileg továbbnyomhatók, de ez nem mindegyiknél működik, így minden végigjátszásnál akad több, igen hosszú jelenet, amit újra és újra kénytelenek vagyunk végignézni, pedig ott még döntési lehetőségünk sincs. Néhány hibás, megnyithatatlan achievement is bosszanthatja a játékosokat, bár remélhetőleg ezeket a megjelenésig még javítják. Összességében nem egy 100%-ig kiforrott produkció, bár azt is túlzás lenne állítani, hogy bugos. Egyszerűen csak némileg csiszolatlan. Ami viszont tetszett, az a sokféle opció. Lehetőség van a feliratok méretének és hátterének beállítására, és van „streamer mód” is, ahol a játék megáll a döntések előtt, nem időre kell választani a lehetőségek közül. Apró figyelmességek, amiktől kerekebb lesz a produkció.

A Bloodshore igazából semmi különöset nem kínál az interaktív filmek piacán. Van nála sokkal jobb, érdekesebb produkció (Late Shift, The Complex, például), mint ahogy formabontóbb, interaktívabb is (The Bunker, Simulacra). Az egzotikus helyszín és a tényleg nem mindennapi téma miatt érdemes belenézni, de legalább olyan szarkasztikusan kell hozzáállni, ahogy azt a film is teszi az alaptémájához. Néhány órára szórakoztató lehet, elég sok elágazás van benne, így bőven lehet kísérletezni, de nagy csodát ne várjunk tőle. Ha valaki tényleg Battle Royale élményre vágyik, azért a hagyományos alkotásokkal jobban jár.

Pro:

• egy híres téma egyedi feldolgozása;
• a gyenge színészi játék ellenére is szórakoztató tud lenni;
• nem fukarkodik az erőszakos jelenetekkel;
• sok döntési lehetőség és elágazás.

Kontra:

• semmi újat nem mutat a műfajban;
• gyenge képminőség;
• a már látott jelenetek egy része nem nyomható tovább;
• legfeljebb néhány órára jelent kikapcsolódást.

50

A Bloodshore november 3-tól érhető el PC, Mac, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X|S, Switch és iOS platformokra.

dreampage