Battlefield 3 - Vissza a csatatérre

Előszó

Még sosem játszottam Battlefielddel, úgyhogy ha bármi olyat írok, akkor előre is elnézést. A lényeg, hogy nem Battlefieldes múlttal néztem meg a játékot. Azoktól is elnézést kérek, akik a nagy multis tapasztalatokat várják, nem játszottam multiban, mert hidegen hagy és eleve csak a plafonig küldöm vele türelmem és idegrendszerem.

Előszó

A játékból nekem egy Xbox 360-as példány jutott melyet ezúton is köszönünk a Gameshop-nak. Maga a tok és kapott körítés csak a szokásos felhozatallal rendelkezik (de biztos van belőle ilyen-olyan speciális meg limitált kiadás). Amin viszont meglepődtem, hogy maga a játék kettő korongon ül, gondosan szeparálva játéktartalom szerint. Az egyik lemez felel a multi- és kooperatív játéklehetőségért, a másik pedig az egyszemélyes hadjáratnak van dedikálva.

Indítsunk

Utálom, amikor a játék alatt folyamatosan zörög a meghajtó, így – mint minden mást is – „feltelepítettem a konzolra”. A játék indítása itt is a szokásos logókkal indult (Frostbite, DICE) majd a legvégén becsattanunk a menübe.

Rögtön a menübe érkezés után a játék megkér minket, hogy kalibráljunk fényerőt. Ha ez megvolt, utána felajánlja, hogy plusz 1,5 GB-ért fel akarjuk-e telepíteni a HD textúra csomagot. Mivel volt is helyem meg HD-s TV-m is gondoltam miért ne. Ekkor gondosan bekérte a második (multis lemezt) majd egy bő 5 perces folyamat következett a telepítéssel. Aki azt kérdi tőlem, hogy mekkora látványbeli különbség van a sima és a HD textúra csomag között, annak ezt képpel tudom megmutatni.

Mint mindig, mielőtt belecsapom magam a játékba, előbb szétnézek a beállításokban. Csak a szokásos látvány fogad: kontroller érzékenység, gombkiosztás, vibráció, fényerő, feliratok (alapból be van kapcsolva – egy piros pont) stb.

A kampányt lehetőségünk van egyedül vagy koop módban is játszani (játékpartner híján maradtam egyedül). A fokozatok sincsenek elnagyzolva: könnyű, normál és nehéz. Mivel nem tudtam milyen nehéz a játék, ezért gondoltam az arany középutat választom és megyek normálon (a fokozatokról kicsit később).

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények