Battlefield 1 bemutató (Xbox One, PS4)

Megérkezett az ősz legjobban várt FPS játéka, nézzük mennyit sikerült kihoznia a DICE-nak az I. Világháború pusztító időszakából.

A háború, amely véget vet minden háborúnak

1914-ben robbant ki az a háború, mely átrajzolta nemcsak Európa, de az egész világ térképét. Négy év alatt birodalmak dőltek romba, királyságok buktak meg és új államok születtek világszerte a felbomló gyarmati viszonyokban. Ha csak a tankönyvekből vett forgatókönyvnél maradunk, az első világháború a kezdeti optimista hadjáratokból véres állóháborúkba csapott át. Ebbe, a videojátékos szemszögből méltatlanul elhanyagolt korszakba ad betekintést a DICE soron következő, számozott Battlefield epizódja. A megjelenést megelőzően internet szerte kritika érte a játékot a téma megválasztása miatt. Míg egyesek a háború értelmetlen voltára hivatkoztak, mások kifogásolták, hogy ebben a korszakban mai igényeknek megfelelő játékot –pontosabban fogalmazva vérbeli Battlefieldet- lehet készíteni. Szerencsénkre mindkét fél „vádjai” alaptalannak bizonyultak.

Bár a sorozat sosem az egyjátékos kampányairól volt híres (a konzolokra szánt első Bad Company előtt nem is volt ilyesmi a szériában), mégis elvárható volt, hogy a DICE ezúttal az elődöknél érdemibb egyjátékos módot fog a játék mellé csomagolni, még ha a hangsúly a multiplayeren is van. Összefüggő kampány helyett War Stories néven 5+1 küldetéssorozatot kapunk, ahol különböző helyszíneken és időkben mutatja be az első világháború különböző hadszíntereit. Sajnos azonban nem lehetünk maradéktalanul megelégedve az egyjátékos móddal – a színvonal fokozatosan csökken, a tagoltság miatt nem jut elég idő a karakterek megismerésére, érzelmi kötődések kialakulására, emiatt nem érezzük egy-egy megvívott csata vagy egy bajtárs vesztesége után, hogy lenne új a nap alatt. A Daniel Edwards bőrében átélt első war story mondható a legizgalmasabbnak, legváltozatosabbnak, itt még érezzük, hogy energiát sikerült a fejlesztőknek fektetni a küldetésekbe.

Jack Blackburn pilóta története több részről sablonosabb és hatásvadászabb, bár kétség kívül ez adja vissza legjobban az első világháború hangulatát, ahol két küldetés közé sikerült beiktatni egy lopakodós missziót a lövészárkok bemutatásával. Frederick Bishop története egy üde színfolt a laikusok számára, ugyanis sokan nem tudják, hogy az antant kísérletet tett egy harmadik front megnyitására a Dardanellákon – kár, hogy a rövidsége miatt kissé komikusnak hatnak a bemutatott jellemváltozások és az alkalmazott klisék. Az olasz küldetés egyhangúságát sem tudja ellensúlyozni a festőire sikerült Monte Grappa pálya – és annak ténye, hogy ez agy egyben egy multiplayer pályán szerepel a küldetés. Grafika terén a DICE hozta a kötelezőt, a Battlefield 1 kétség kívül az egyik legszebb játék a piacon, de szerencsére jól is lett optimalizálva.

A negyedik rész kezdetleges betegségeinek itt nyomát se lehet látni, a Frostbite alapjai betonstabilak lettek az évek során. Konzolos verziók esetén sem kell szégyenkeznie a játéknak, platformtól függetlenül első osztályú látvány fogad minket. Egyedül a felbontás miatt lehet egy kicsit savanyú a szájízünk, ami Xbox One esetén 720p és PlayStation 4-en 900p, de elsődleges volt a stabil 60FPS-es korlát teljesítése, ami az esetek többségében meg is valósul. Nem csak kliens, de szerver oldalon is sokat javult a sorozat – végre alap a 60Hz-es tickrate és konzolon ezért is volt kritikus a 60FPS tartása a felbontás kárára.

Akik játszottak a Battlefield 4-gyel, ismerősek lehetnek a 30Hz-es tickrate érdekes anomáliái, az eddig tapasztaltak alapján BF1 esetén a netkód közel tökéletesen van megírva – legalábbis látványosan kevesebb hibába futunk bele és kevesebbszer tárjuk szét értetlenkedve a kezünket rögtönzött tűzpárbajok után. Bugokból is kevesebb jutott ezúttal, eddigi beszámolók alapján kevés – bár annál viccesebb – játékbeli hibával futhatunk össze, a tesztidőszak során pedig csak egyszer sikerült felborítani egy Mark I-es tankot sík terepen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények