Dokumentumjáték

Nemrég, az Atari Mania kitárgyalásakor már említettem, hogy a mai Atarinak jóval komolyabb tervei vannak a mindenki által ismert logóhoz fűződő örökséggel, mint a nevet az elmúlt 20-25 évben kontrolláló vállalatoknak összesen. A Flashback-gyűjtemények egyszerű, jobbára felesleges, de ennek ellenére is tisztességes Atari 2600-as játékkollekciók voltak, a Recharged-széria közel sem kiugró minőségben, de semmiképpen nem igénytelenül próbálta modernizálni a régi klasszikusokat, és most végre megérkezett a nagy születésnapot ünneplő program is.

Egy-egy hasonló program szemrevételezésekor két fontos szempont létezik: mely játékokat válogatta be a felelős, illetve, hogy azokat miként prezentálják. (Persze van egy harmadik dolog is, de az emuláció minősége ma már néhány extrém katasztrófát leszámítva nem okoz gondokat.) Az Atari 50 kapcsán koncentráljunk most a prezentációra, mégpedig azért, mert ez az, ahol a Digital Eclipse fejlesztői, illetve az általuk felkért lelkes játékrégészek minden túlzás nélkül maradandót alkottak.

[+]

Bár természetesen a kizárólag az emulált játékokra vágyók azonnal fejest ugorhatnak a – minden megnyitható programmal együtt – összesen 103 játékot tartalmazó listába is, ennél sokkal nagyobb élményt okoz, ha az öt fejezetre osztott Atari-történelmet indítjuk el. Ez a cég öt gépcsaládjára koncentrálva mutatja be játékokon, hardvereken és fejlesztőkön keresztül, hogy milyen volt az élet, a hangulat és a munka az Atarinál a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években. Bár az idővonalat használó felépítés önmagában csak közepesen látványos, tele van érdekességekkel és persze játékokkal, így leginkább egy igényes, modern múzeumtárlat átböngészéséhez hasonlít.

[+]

Az utóbbi egy-két év fapados retro kollekcióit követve kifejezett felüdülésnek számított, hogy milyen szeretettel és odafigyeléssel tálalták a fejlesztők a már ezredszerre látott játékokat is. A játéktermi gépeknél megnézhetjük magát a kabinetet, a konzolos és számítógépes játékoknál a 3D-s dobozképet pörgethetjük, de ez még csak a kezdet! Rengeteg programnál megkapjuk a dobozkép alapjául szolgáló eredeti festményeket, a magazinhirdetéseket, sőt, néhol még cikkeket is olvashatunk azokról. Ha egy játékhoz készült képregény, azokat is tökéletes minőségben beszkennelve olvashatjuk el, és persze a különböző hardvereket is nagyszerű fotókon lehet vizslatni.

Alkotók és műveik

Ennél is szórakoztatóbbak a fejlesztőkkel készült interjúk: ezek parányi része régi felvétel, az egyik nagyon korai videóban például a fiatal Nolan Bushnell próbálja elmagyarázni a tisztelt nézőközönségnek, hogy mi is az a videojáték, és hogy e foglalatosság miben is jelent újat a tévénézéshez képest. Ezeknél sokkal több új, direkt e gyűjteményhez készült interjút kapunk, amelyben a teljesen eltérő személyiségű egykori programozók mesélik el, hogy ők miként élték meg saját Atari-korszakukat. Mesélnek a hardver-trükkökről, a füvezésről, a Warner által a nyakukba ültetett (és láthatóan mindenki által utált) vezérigazgatóról, a fejlesztési nehézségekről, és persze a személyes dicsőségekről és nagy örömökről is.

Al Acorn, David Crane, Howard Scott Warshaw, Tod Frye, Garry Kitchen és a többi Atari-legenda mellett szóhoz jut többek között Tim Schafer és Cliff Bleszinski is. Elhangzik néhány jól ismert anekdota is (az első Pong-automata váratlan sikerétől az Activision-alapítók lelépésén át Rob Fulop egy darab pulykát érő évvégi bónuszáig), de például az E.T. bukását nem elemzik agyon. Elhangzanak viszont igen érdekes információk az Atari 2600 működéséről, vagy éppen arról, hogy azok szerint, akik benne voltak, miért is következett be az 1983-as amerikai videojáték-összeomlás.

[+]

Tudom persze, hogy nem mindenkit érdekel annyira a videojátékok múltja, hogy lázba jöjjön az olyan érdekességektől, mint a hologram-alapú, teljességgel elkészült, de végül meg-nem-jelent Atari Cosmos konzol, vagy épp a Lynx tervezőjének visszaemlékezése a projekt kezdetére, de engem egyszerűen elvarázsolt ez a váratlan gazdagság. Főleg azért, mert az interjúkban totális őszinteséggel beszél mindenki, ugyanúgy kitérve saját nehézségeikre, mint a cég elképesztő félremenedzselésére. Valószínűleg azért lehet ennyire őszinte a visszatekintés az Atari – helyenként az egész videojáték-történelmet új irányba terelő méretű – hibáit tekintve, mert a mai Atari a nevén, logóján, és persze a játékjogokon túl semmiben nem kapcsolódik a cég első évtizedeihez.

[+]

Lassan viszont át kell térni arra, hogy a műfajon belül új szintet jelentő tálalás, és a száznál is több feldolgozott játék mellett vajon miért nem az Atari 50-ról harsog minden weboldal és videó. Ennek egyetlen oka van: a játékfelhozatal. Rendben, itthon az Atari-nosztalgia (főleg, ha a 2600-ra koncentrálunk) amúgy is nagyon kevés emberben él, de ez a válogatás még Amerikában sem feltétlenül váltja meg a világot. Pedig itt sincs szó igénytelenkedésről: ezt nem csak a játékok magas száma mutatja, de az is, hogy több, végül valamiért nem megjelent játék is kipróbálható. Sőt, a négyrészesre tervezett sorozat, a SwordQuest utolsó, csak papíron létezett epizódját is a nulláról elkészítette a Digital Eclipse, ami aztán tényleg váratlan extrának számít. Ha már itt tartunk, a fejlesztők további hat teljesen új játékot is készítettek a klasszikusok alapján; nem mondom, hogy hiba volt, de hogy a VCTR-SCTR kivételével nem tesznek hozzá sokat a gyűjteményhez, az is egészen biztos. Ennek fényében pedig meglepő húzás, hogy az achievementek 90%-a mégis ezekhez kötődik…

Noha akad egy-két kivétel, az Atari 50 elsősorban a címadó kiadó által gondozott játékokat vonultatja fel. És bár az Atari abszolút piacvezető volt a játéktermek legelső aranykorában, az otthoni platformokat tekintve a maradandó sikereket inkább a tőlük független kiadók aratták. Igaz, a legjobban fogyó játékok a platformon mind az Atari logóját viselték, de nyilván a Pac-Man, a Space Invaders vagy a Donkey Kong újrakiadása egy ilyen válogatáson 2022-ben elképzelhetetlen. És ugyanígy nincsenek itt az Activision és a többi független kiadó legendás játékai sem – a Combat viszont jubileumi háromezredik alkalommal ismét hiába várja játékosait. Véletlenül sem mondanám azt, hogy nincsenek még ma is jól játszható programok a listán, hiszen az Adventure, a Secret Quest vagy épp a Missile Command portja még ma is élvezetesek – de igencsak kíváncsi lennék arra az emberre, aki Basic Math-tel vagy a hét RealSport-játék valamelyikével ma képes kellemesen időt tölteni…

Modern idők

Az Atari 5200 és 7800 konzolok már sajnos jóval kisebb szoftvermegjelenést kaptak a válogatáson; igaz, a Dark Chambers 7800-as kiadása az egész csomag egyik legjobban játszható programja lett. A cég 8-bites számítógépeinek kifejlesztéséről egy fantasztikus interjút lehet végignézni, de a játékok az 1979-ben szédítően modernnek számító Star Raidersen kívül nem sok érdekességet tudnak felmutatni. Igaz, az egyik korai indie játékként létrejött Caverns of Mars jól játszható, de a platform neve hallatán még így is inkább a Montezuma’s Revenge, a Dropzone, meg a Boulder Dash jut az ember eszébe. A válogatás javára legyen mondva, nagy meglepetésemre a 2007-ben kiadott Yoomp! is az Atari 50 része, és az már nyilván a modern játékdesignból tanulva kényezteti az embert.

[+]

A válogatás számomra legszomorúbb pontját az jelenti, hogy az Atari ST számítógép – az Amiga nagy riválisa – néhány hardveres bejegyzést leszámítva nem jutott szerephez rajta. Persze, ha belegondolok, mi is szerepelhetne azon? Az akkor már a Commodore-alapító Jack Tramiel irányítása alatt álló cég nem utazott szoftverben, és néhány régi játéktermi átiraton kívül semmivel nem járultak hozzá platformjuk sikeréhez – minden nagy klasszikus más kiadóktól jött, és ez a kollekció bizony nem róluk szól.

[+]

Folytathatnám a sort, részletesen panaszkodva a Lynx kézikonzol, illetve a Jaguar otthoni gép szoftvereire, de azt hiszem, mindenki pontosan érti már, hogy mi a baj. A tálalás túlmutat mindenen, amit csak a műfajban láthattunk, az emuláció tökéletes (ami például a Jaguar tekintetében nem is olyan egyszerű dolog), de az, hogy kizárólag az Atari nem-licenszelt játékait lehet kipróbálni, az szörnyű, kritikus érvágásnak számít. Igaz, vannak néhányan, akik szerint önmagában a Tempest 2000 megéri a válogatás 14 ezer forintos (PS4), vagy 35 eurós (Steam) árát – speciel én nem rajongok ezért, de e rajongás nyilván teljesen elfogadható. Ha valakinek ez az álma, akkor most 4K-ban is élvezheti azt – csak arra ügyeljen, hogy nehogy véletlenül elindítsa a másik nyolc felvonultatott Jaguar-játékot!

[+]

Mindegy; így is örülök, hogy megjelent az Atari 50. Hatalmas játékfelhozatalának csak kis részét tudom ma is úgy istenigazából élvezni, de a gyűjteménybe befektetett munkát csak leesett szájjal lehet nézni. Nyilvánvaló: ha lett volna lehetőség rá, mindenki teljesen másképp töltötte volna fel azt a 103 játékot – azt pedig ezek után valószínűleg mindenki eldönti majd, hogy ennek ellenére is kíváncsi-e erre a gyűjteményre. Most már csak egy kérdésem van: miért nem játszható a Computer Space?!

Az Atari 50 PC-re PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

Teljesen logikus, hogy egy efféle Atari-gyűjtemény még a legjobb szándék mellett sem lehet minden tekintetben lenyűgöző: az Atari sosem volt arra képes, hogy konzoljait úgy lássa el eredeti, nem-licenszelt játékokkal, mint a japán cégek. A játékfelhozatal ennek köszönhetően még az Atari-platformok imádói számára is nehezen fogadható lelkesedéssel, de a gyűjteménybe befektetett munka előtt muszáj kalapot emelni. A tálalás lenyűgöző, az interjúk információtartalmuk mellett még szórakoztatnak is, a soha meg nem jelent játékok és hardverek bemutatója pedig egyszerűen példátlan igényességet jelent. Őszintén beszél egy legendás cégről – és ezt még soha, egyetlen hasonló gyűjteményben sem láthattuk!

Az Atari 50legjobb pontjai:

• Minden képzeletet felülmúlóan igényes prezentáció;
• végre nem csak az Atari 2600-zal foglalkozik egy gyűjtemény;
• van néhány ma is élvezhető játék benne.

Az Atari 50 leggyengébb részei:

• Konzolon az Atari kevés maradandót alkotott;
• hiányoznak a licenszelt játékok;
• a Swordquest: AirWorld kivételével feleslegesek az új játékok.

Bényi László