Assassin’s Creed Origins – The Hidden Ones

A Bayek nem jár egyedül

Ha tartalomról van szó, nem érheti szó a Ubisoft házának elejét. Talán nincs is másik kiadó, amelyik ilyen mennyiségben tudna AAA produkciókat szállítani, és fenntartani azokat számolatlan frissítéssel és DLC-vel. Ezt az üzleti modellt lehet szeretni vagy nem szeretni, de tény, hogy aki befektet a franciák valamelyik játékába, az nagyon komoly mennyiségű játékórára számíthat. Nincs ez másképp a tavalyi év egyik legszebb és legjobb játékával, az Assassin’s Creed Origins-szel sem, amely önmagában is egy hatalmas játék, de megjelenése óta folyamatosan kapta a kisebb csomagokat, időszakos eseményeket és end-game kihívásokat. Nemrég befutott az első nagyobb kiegészítő is, a The Hidden Ones.

Assassin's Creed Origins The Hidden Ones

Az új, külön megvehető, vagy a Szezonbérlet részeként letölthető expanzió új területre kalauzolja el a játékosokat. A helyszín a Sínai-félsziget, amely három körzetből, és egy keskeny vörös-tengeri partvonalból áll, a történet pedig négy évvel az alapjáték végkifejlete után játszódik. Ez utóbbi tény mondjuk mellékes, mert a világtérképen bármikor oda-vissza közlekedhetünk a fő és az új területek között, a küldetések során pedig csak érintőlegesen említik az eltelt időt. Ami tény, hogy a rómaiak által megszállt Sínai-félszigeten piszkos dolgok történnek, a nemrég megalakult aszaszin rend tagjait egyre-másra ölik, így személyesen Bayek of Siwa közbenjárására van szükség.

Assassin's Creed Origins The Hidden Ones

Játékmenet szempontjából mindez túl nagy változást nem jelent, sőt, valójában semmilyet sem. Ugyanazt kapjuk, mint az alapjátékban, ugyanazok a tevékenységek és küldetéstípusok térnek vissza. A négy fő misszió mellett akad néhány mellékes tennivaló, ezen kívül azonban semmi. Még az új helyszín sem tartogat igazi újdonságot, hiszen ezt a vidéket leginkább a meredek sziklák és a homok uralja. Izgalmat legfeljebb a játék eddigi legnagyobb római erődítménye szolgáltat, de a méretén kívül más érdekes ebben sincs. Még az alapterületen látott gyönyörű tájak is hiányoznak, a félszigeten inkább csak a kopárság és a szürke kőfejtő lehangoltsága vár.

Assassin's Creed Origins The Hidden Ones

Vannak azért jó ötletek a Hidden Ones kiegészítőben. A történetben felbukkan néhány ismerős mellékszereplő, szerezhetünk új ruhákat és fegyvereket, és van néhány kifejezetten jól megtervezett helyszín (például a napóra, vagy a hatalmas, gyökerei között kincset rejtő templomi fa). Megnőtt a maximális karakterszint is, de a kiegészítő nyúlfarknyi mivoltát jól jelzi, hogy ez 40-ről mindössze 45-re emelkedett. Felszereléseinket is továbbfejleszthetjük, így akinél tobzódnak az alapanyagok, az most még erősebbé válhat általuk.

A fejlesztők ugyan sosem kommunikálták, hogy grandiózus dolgokra kell számítani, de a Hidden Ones valahogy így is kisebb, mint amire számítani lehetett. Maga a történet néhány óra alatt végignyomható, és nem kell sokkal több idő a teljes terület felfedezéséhez sem. Ez a kiegészítő tényleg arra jó, hogy egy kicsivel még tovább élvezzük Bayek kalandjait – mert maga a játék van annyira szép és jól játszható, hogy ezt örömmel tegyük. Az már más kérdés, hogy az új tartalom megér-e több, mint háromezer forintot – szerintem nem, de egy leárazásnál tökéletes vétel lehet.

dreampage

Azóta történt

Előzmények

  • Assassin’s Creed Ezio Collection teszt

    Ezio Auditore sem kerülhette el a végzetét, a Ubisoft újra harcba küldte a csöppet már megfáradt orgyilkost, kicsit grafikailag megigazítva.