Missile Incoming!

A küldetéseket rengeteg eltérő időjárási effekt dobja fel, és ezek nem csak csodálatosan néznek ki, de mind kihat a játékmenetre is. A már említett homokvihar például a radarunkat is megcibálja, így azok csak időszakosan működnek. Egy durva viharban a villámok jelentenek veszélyt – vagy ha épp az általunk üldözött repülőbe csapnak, hát extrém kárörömet is kiválthatnak. De a felhők még ilyen extrém körülmények nélkül is valódi felhőként működnek: csökkentik a látótávolságot, kicsit bezavarnak a cél-befogó rendszereknek és ha nagyon magasan vagyunk, akár el is jegesíthetik gépünket.

Néha egy kicsit már túl sok is volt az efféle variálásokból, mert bár díjazom a küldetéstervezők elszántságát, az is igaz, hogy túl kevés olyan misszió van, ahol egy hatalmas csatatéren jelentősebb korlátok nélkül szabadon lennénk engedve, ránk bízva, hogy kit és hogyan akarunk kiiktatni – pedig tényleg ezek a játék legjobb pillanatai. Egy másik fájó pont a missziókkal kapcsolatban, hogy a társak milyen szörnyen haszontalanok. Az egész kampány alatt talán ha két ellenfelet lőttek le, és még akkor sem csinálnak semmit, ha a rádióban pont saját eredményeiket ecsetelik.Nem tudjuk őket egy-egy célpontra ráküldeni, nem tudjuk őket saját védelmünkre szólítani, hanem egyszerűen repkednek körülöttünk, végignézve szenvedésünket. A sztori végére ez már-már paródiába megy át, ahol tényleg arról beszélgetnek a haverok, hogy ők nem is jönnek drónt irtani, hiszen úgyis Trigger a legjobb ebben. Nem, a legjobb az lett volna, ha ezen a téren átveszik az Ace Combat 5 rendszerét!

A játék irányítása tulajdonképpen nem változott sokat az elődökhöz képest (a játék elején célszerű az „Advanced” megoldást választani), ugyanúgy lehet fordulni, forogni, manőverezni, mint eddig. Ez a tény persze azokat nem fogja boldoggá tenni, akik nem játszottak a korábbi részekkel, ugyanis az újonc pilóták oktatása nem szerepel az AceCombat 7 tennivalóinak listáján. A legalapabb gombok bemutatásán túl nincs semmiféle tutorial a játékban: nemhogy a különböző légimanővereket és speciális mozdulatokat nem tanítja meg a program, de még arról sem szól, hogy léteznének ilyenek. Hogy néhány repülőnek vannak saját mozdulatai? A játékból ez sem derült ki… Pedig főleg multiplayerben igen hasznos tudomány ez, amit így kénytelen a lelkes játékos ilyen-olyan YouTube-videókból eltanulni.

De következzék egy újabb pozitívum: a fejlődési rendszer nagyszerű lett. A küldetések között az „AircraftTree” menüpontban tudjuk elkölteni a kampány során, illetve a multiplayerben szerzett MRP nevű valutát. (Csak megnyugtatásképp: nincs mikrotranzakciós vásárlás.) Vehetünk új repülőket, megnyithatunk azokhoz speciális lövedékeket, illetve vásárolhatunk különféle bónuszokat adó kiegészítőket is – utóbbiakból minden gépre legfeljebb nyolc darabot lehet ráaggatni. Én meglehetősen fantáziamentes módon az automatán gyógyító eszköz mellé általában az alap rakéták képességeit és mennyiségét növelő perkeket tettem be, de aki akar, az rágyúrhat a gépágyú megerősítésére, netán a lopakodó gépeknél e tulajdonság megerősítésére is. Én nagyon élveztem, ahogy minden küldetés előtt az adott feladatra tudtam szabni a gépet. (És egy tipp: a játék elején óvatosan költsd a pénzt, és a hatodik misszió előtt mindenképpen vedd meg az A-10-es repülőt!)

A multiplayerrel kapcsolatban pont olyan keserédes élményeim voltak, mint a játék egészét illetően. Amikor működött, nagyszerűen éreztem magam – azonban itt elég sok probléma volt a szétkapcsolódó játékosokkal és az emiatt állandóan migrálódó szerverrel. Jelenleg csak két játékmód van, a csapatos és a mindenki-mindenki-ellen felállás (igen, a Battle Royal név kicsit komikus módon ez utóbbit takarja), pedig igencsak örültem volna, ha az Assault Horizon epizódból átemelik a kooperatív Domination módot is. És ha már felhoztam ezt a játékot, hát nem tudom nem megjegyezni, hogy míg ott, az előző generációs konzolokon, 16-fős légicsatákat is vívhattunk, itt mindössze nyolcan tudjuk egymást kergetni. Bár az „unlimited” felállású meccseken mindenki a legjobb gépekkel lőheti egymást, én sokkal izgalmasabbnak találtam a 2000-es limittel rendelkező összecsapásokat, ahol legalább látni egyedi taktikákat, ritkább repülőket is. A multi terén meglepetés volt, hogy az extrémebb festésű gépek egyelőre nem elérhetők – bár ahogy emlékszem, az anime-csajos, harsány textúrákat a korábbi részekben is valódi pénzért árulták.

Ahogy említettem a cikk elején, a repülés öröme nagyszerűen átjön az Ace Combat 7-ben; nem szimulátorról van szó, de talán pont ezért ennyire élvezetes a suhanás és a harc, amikor sikerül végre elhelyezkednünk egy ellenfél mögött, ha szinte érezzük a gomb lenyomásakor, hogy az elengedett rakéta el fogja végezni a dolgát. És mindez hatványozódik, ha a játékot VR-ben próbáljuk ki! Egyelőre ez csak PS4-en lehetséges – ha még emlékeztek, eredetileg az egész játékot PSVR-re jelentették be, de aztán ez az ambíció megkopott. Az AceCombat 7 jelenleg egy virtuális hangárbejáráson túl három repülőt és ugyanennyi VR-küldetést kínál, és bár ezek jóval egyszerűbbek a kampány „rendes” pályáinál, mégis elképesztő élményt nyújtanak. Tudom én persze, hogy az első fél óra minden VR-játékban varázslatos, de ez valami más: a tempó szinte letépi az arcunkat, a küzdelmek zsigeribbek, és a légicsatákat bődületesen feldobja, ha fejünk forgatásával az ellenfeleket a plexin keresztül akkor is tudjuk követni, ha elmanővereztek előlünk. Én nagyon kevés műfajnál érzem, hogy a VR ténylegesen hozzátenne a játékhoz, de az AceCombat 7 e parányi bónusz játékmódját kipróbálva nagyon nehéz nem arról álmodozni, hogy milyen varázslatos lenne egy kifejezetten erre épülő rész a sorozatban.

Az Ace Combat 7 furcsa jószág lett – tele nagyszerű és csúfos vonásokkal. Mert elég nehéz azon átlendülni, hogy „sima” PS4-en és Xbox One-on még 1080p felbontást sem bír, hogy az előző rész jóval többet tudott multiplayerben, hogy a történettől a társak viselkedésig több olyan pont van, ahol szinte bármelyik korábbi rész többet tudott, hogy elbaltázták az egykor oly csodálatos Replay-rendszert. Tény: vannak ennél komolyabb szimulátorok és volt már összességében jobban összerakott AceCombat is. Azonban még VR sem kell hozzá, hogy az ember átlendüljön egy csomó mindenen, amikor felszállhat egy Mirage vagy bármelyik másik legendás vadászgép pilótafülkéjében. A mostani konzolokon, az utóbbi években ennél élvezetesebb repülős játék egész biztosan nem akadt! Amúgy tudtad, hogy jövőre lesz új Top Gun-film is?

Az Ace Combat 7: Skies Unknown PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelent meg. A VR-mód csak PlayStation VR-ral működik.

Pro:

• A repülési élmény, a légiharc izgalmas;
• igen változatos küldetések;
• remek fejlődési rendszer.

Kontra:

• A történet és a karakterek;
• néhány küldetés irritálóan nehéz és alig vannak checkpointok;
• multiplayerben visszalépés.

75

Grath