2016 legjobban várt TPS játékai

Az Electronic Arts és a 2K Games gyöngyszemei

Mint tudjuk a Bioware műhelyében már jó ideje formálódik a legújabb Mass Effect, ami Andromeda alcímmel érkezik, a címválasztás pedig nem volt véletlen, ugyanis ezzel próbálják érzékeltetni, hogy bár a korábbi trilógia után járunk majd a történetben, de egy teljesen új cselekmény fogja kezdetét venni (ami akár újabb trilógiává is bővülhet). Több száz évvel a harmadik rész után veszik majd kezdetüket az események az Androméda rendszerben, ami egy hatalmas galaxis ezernyi égitesttel, planétával és űrállomással, így lesz majd mit felderíteni. Az alap konfliktusért a barbár Khet és a fejlett robotikus Remnant fog felelni. Ezzel és a totálisan új helyszínválasztással (meg az időben való ugrással) azt akarták elérni az alkotók, hogy maximálisan elszakadhassanak az előzményektől, így nagyobb alkotói szabadságot biztosítva maguknak. A játékos alkothatja majd meg a saját főhősét (szóval Shepardtól véglegesen elbúcsúzhatunk, maximum utalás szintjén kerülhet elő a neve), akivel az emberiség számára útnak indulunk új hazát keresni, útközben pedig nyersanyagokat zsákmányolva új kolóniákat alapíthatunk.

Ezúttal korábbi mentésünket már nem tudjuk implementálni, viszont arra azért lehet számítani, hogy valamilyen formában meghatározhatjuk az előzményeket, azaz korábbi döntéseink tükrében kezdhetünk majd neki a legújabb kalandnak. Új harcrendszert nem terveznek az alkotók, a legutóbbi rész mechanizmusát pofozgatják tovább, még gördülékenyebbé és tempósabbá téve a fedezékrendszeres akciót (parancsok kiadásának lehetősége ezúttal is adott lesz). Járművek sem fognak kimaradni a pakliból (Mako), de sokan pedzegetik az űrcsaták feltűnésének lehetőségét is, azonban erről a fejlesztők maximálisan hallgatnak. Egy gondolatot szánnék még a megvalósításra is, aminek a Frostbite 3-as engine révén megelőlegezhető a bizalom, simán mernénk kisebb összegekkel fogadni, hogy brutálisan látványos és izgalmas planétákra látogathatunk majd el (dinamikus napszak és időjárás változás kíséretében). Szóba került, hogy az Andromeda megjelenésig esetleg lehetőségünk lesz elütni az időt a korábbi trilógiával, de ezt egyelőre sajnos cáfolta az Electronic Arts. Szóval Mass Effect Trilogy nem várható, az Andromeda pedig valamikor idén év végén vagy jövő év elején landolhat PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re (ha nem hátráltatja a munkát a vezetőfejlesztők közül távozó egyének hiánya).

Idén is folytatódik az élőholtak megállíthatatlan csoszogása, így a PopCap Games és az Electronic Arts is lehúz még egy bőrt a növények és zombik groteszk, karikatúrista csatáiról. A kezdeti tower defense agymenés TPS akcióként is telitalálat lett, az előző felvonásra minden téren rálicitáló Plants vs. Zombies Garden Warfare 2 pedig már itt toporog a nyakunkon. Gyorsan foglaljuk is össze számokban, hogy mit is várhatunk a folytatástól. A tucatnyi új pálya mellett 6 teljesen új karakterosztály képviselteti magát, összesen pedig 100 különböző növénnyel és élőholttal apríthatunk majd az online meccsek mellett akár osztott képernyős módban is, sőt fabrikáltak egy Singleplayer lehetőséget is a Garden Warfare 2-höz. Karakterek tekintetében a kis Imp már gravitációs gránátokkal fog ügyeskedni, Citron tekegolyó módra tarol, Super Brainz pedig szuperhősöket megszégyenítő módon intéz majd el mindenkit. Rose varázslataival a támogatásból veszi ki a részét, Kernel Corn gyorsabban fogja eregetni kukoricaszemeit, mint korábban bármikor, Captain Deadbeard pedig a távolsági sebzés mellett megidézheti légicsapással operáló papagáját, de robbanóhordós vagy ágyúlovaglós támadásai sem hétköznapiak. A játékmódok között újdonságnak fog számítani a négyfős kooperálós Graveyard Ops, valamint a 24 fős durva Herbal Assault. Érdekes még a Garden Warfare 2 hubja is, amit Backyard Battleground névvel illettek. Ezen a szabadon bejárható terepen különböző összecsapásokhoz csatlakozhatunk, testre szabhatjuk karaktereinket, elmehetünk gyakorolni a lőtérre vagy egyszerűen csak kincsek után kutakodhatunk. A Plants vs. Zombies Garden Warfare 2 február 23-án már meg is jelent PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Már négy évvel ezelőtt is lehetett arról hallani, hogy tőlünk nem is olyan messze a 2K Czech már dolgozik a jelenlegi generációs konzolokra a Mafia sorozat legújabb, pontosan harmadik felvonásán. Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, a fejlesztők is megéltek több mélypontot és napjainkban már Hangar 13 néven dolgoznak tovább az 1960-as évek New Orleansában játszódó gengszter történeten. Főhősünk Lincoln Clay még a Vietnami háborúban elszenvedett sebeit nyalogatná, de az élet úgy hozza, hogy vendettát kell intéznie a helyi olasz maffia ellen (a kiskorában elárvult Lincolnt a feketék bandája fogadta be és nevelte fel, akiket az olaszok elárultak). A háborúzáshoz tehát minden adott lesz, hősünk új családot alapít és rendesen megkavarja a szószt a New Orleansi maffia életében. Segítőink között még régi ismerősök is feltűnnek, Vito Scaletta a Mafia 2 főhőse is tiszteletét teszi a játékban, aki az olaszokkal segít majd tartani a kapcsolatot. A hirtelen összeállt új család további tagjai Cassandra, aki a haiti bandát irányítja, Burke pedig az írek vezére lesz. James tiszteletes gyerekkori támaszunk igyekszik a jó útra terelni meg a város érdekeit is szem előtt tartani, és hasznát vesszük majd a háborús ismerősünknek, a volt CIA-s John Donovan jelenlétének is.

A küldetések megoldására több különböző alternatív lehetőséget biztosítanak. A lopakodás és csapda állítás mellett választhatjuk a nyers tűzerőt is, de ez esetben számolnunk kell a korrupt rendvédelmi szervek feltűnésével. Ilyenkor jönnek majd jól a segítőink, akik lefizethetik a kopókat, eltereléseket rendelhetünk, verőlegényeket vagy akár egy fedező tűzet biztosító mesterlövészt is bérelhetünk általuk. A játékmenet egészen komplexen fest, döntéseket hozhatunk, hogy kinek hagyjuk meg vagy vegyük el az életét, brutálisak lehetünk közelharcban gyors kivégzésekkel jutva helyzeti előnyhöz. Háborús veteránként Lincoln baromi jól bánik majd a fegyverekkel, ha arról van szó gránátvetővel intézi el a maffia embereinek járgányait és jól használja a fedezékeket. A járművezetés megvalósításától kicsit tartunk, de reménykedünk, hogy a GTA V-ben alkalmazott módszernél csak jobbat raknak a Mafia 3-ba (mintha túl könnyen borulnának a verdák az eddig látott felvételeken). Az autósüldözések megkönnyítése érdekében sokkal aktívabb lesz a célzásrásegítés ezeknél a részeknél, de megnyugtattak mindenkit, hogy még így is lesz bőven kihívás a játékban. Grafikailag úgy fest rendben lesz az alkotás, az 1960-as évek végének szabadon bejárható New Orleansa már most lehengerlően fest a változatos helyszíneivel. Neonfényben úszó belváros, drog áztatta perem kerületek, rasszok uralta városrészek és kihalt mocsaras vidéki terepek. A Mafia 3 kapcsán bíztatóak az előjelek, érződik, hogy új irányt vesz a széria, ami akár még a javára is válhat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények