2015 legjobban várt játékai: Wii U-exkluzívok

Kirby és Yoshi

Kirby and the Rainbow Paintbrush

Kirby sok eltérő stílusú játéknak volt már imádnivaló főhőse, most egy szinte elfeledett epizód folytatását kapjuk meg. Ez az előd az épp tíz éves DS-cím volt, a Canvas Curse, amelyben Kirby irányítása nem közvetlenül történt, hanem a talpa alá rajzolt platformok segítségével. Erre épül a Rainbow Paintbrush is (Amerikában Rainbow Curse néven fut), vagyis Kirby továbbra is automatikusan halad előre, az általunk megrajzolt kis szivárványfesték mentén. A játék nemsokára, február 20-án kerül az európai boltokba.

Persze most nem DS-en, hanem Wii U-n vagyunk, így azért volt némi változás – a legszembetűnőbb talán az, hogy ezúttal Kirby egy gyurmavilágban kalandozik, és így minden úgy tűnik, mintha színes agyagból formázták volna meg szorgos kezek. Ha hurkot rajzolunk neki, Kirby begyorsul, a rózsaszín gömböcöt megpöccintve támad, a csillagot felzabálva pedig elpusztíthatatlanná válik. A játék az E3-as demó alapján nem túl nehéz, feltéve, ha nem akarsz mindent összegyűjteni, hisz a limitált szivárvány-mennyiségünk, a különféle alakok felöltése és kihasználása, a nem rajzolható részek megjelenése igen komoly trükkök előadását követelik meg. A játékban multiplayer is lesz – a legfeljebb három társ az ellenfelek lecsapásával, Kirby jó helyre hajításával tud segíteni.

Rodea the Sky Soldier

Yuji Naka a Sega legsikeresebb éveiben az egyik legfontosabb designer volt a cégnél, sok-sok más mellett a Sonic, a Phantasy Star és a Nights szériák is az ő nevéhez köthetők. 2006-ban hagyta el végül a céget, és apró stúdiójával, a Prope-pal azóta sokkal kisebb felhajtást eredményező, sokszor igen fura, ám általában szórakoztató programokat alkot. Az egyik legjobban várt ezek közül 2010 óta csúszik, ám a Rodea végül nagy nehezen kijutott fejlesztési pokolból, és még idén megjelenhet – legalábbis Japánban; angol nyelvű megjelenése nem biztos, de a programínséges Wii U esetében mi ezt biztosra vesszük.

A Sky Soldier központi alakja egy Rodea nevű mesterséges katona lesz, akit évezredes „halálából” éleszt fel egy Ion nevű lány. A furcsa kettős elindul megkeresni Rodea emlékeit egy repülő szigetekből álló világban, majd amikor egy éppen kirobbanó háborúba csöppennek bele, el kell dönteniük, hogy hová is állnak. A játékmenet nagyjából a Nights és a Panzer Dragoonok mentén alakul, csak éppen jóval szabadabb mozgástérrel, sok-sok felfedezéssel. Az akciót hatalmas, százméteres főellenfelek teszik még intenzívebbé, Rodea fejlesztése pedig a világban talált megannyi rejtett tárgy segítségével történik. A Wii U-ra és 3DS-re megjelenő játék érdekessége, hogy ez nem az eredeti program, hanem annak újraértelmezett, kibővített verziója – az eredeti, megjelenést sosem kapott Wii-verzió a japán első napos kiadások különleges ajándéka lesz (ebben nincs szabad repkedés, nincs karakterfejlesztés, csak állandó akció).

Yoshi’s Woolly World

Nem újdonság, hogy egy Nintendo-hős átköltözik a fonalak és cérnák és a gyapjú világába, elvégre ezt néhány éve Kirby is megtette. A Kirby’s Epic Yarn egy meglehetősen könnyű platformjáték volt, ami egyedi látványvilágát zseniális ötletekkel használta ki – és az E3-on próbáltak és azóta látottak alapján Yoshi textilkalandja is hasonlónak ígérkezik. És ez nem is baj: a 2015 első felében megjelenő program gyönyörű, vidám, ráadásul hihetetlenül jó móka multiplayerben játszani!

Bár ezúttal egy szó szerint összefércelt fonalvilágban járunk, a játékmenet igencsak a Yoshi’s Island szériában látottakat idézi fel. Kedvenc dinoszauruszunk ugyanúgy tudja elnyelni és kilőhető tojássá alakítani a gyümölcsöket és nem-tüskés ellenfeleket, egy kis erőlködéssel ugyanúgy meg tudja nyújtani egy-egy ugrását, és nagyjából ugyanúgy használjuk a különféle tereptárgyakat. Igaz, az egyedi világ egyedi képességeket is hoz: Yoshi néha új alakot ölt, lebontja a fonálplatformokat vagy cérna-tojásainak hajigálásával kötöz meg egy rosszarcút.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények