2015 legjobban várt játékai: Evolve

Alkalmazkodás vagy halál

A játékvilág eszelős tempóban fejlődik, minden évben hatalmas ötletek jelennek meg, melyek némelyike azonnal átütő sikert aratva terjed el (lásd a regenerálódó életerőt az akciójátékokban), és vannak olyanok, melyek sokkal lassabban válnak népszerűvé. Ilyen az aszimmetrikus multiplayer is, ahol a játékosok nem azonos feltételekkel vághatnak bele egymás vadászatába. Az első ilyen próbálkozások (Splinter Cell 2, Left 4 Dead) még csak a karaktereket variálták meg, de 2015 már a 4 vs. 1 multiplayer éve lesz, ahol négy játékos küzd egy sokkal erősebb karaktert irányító ötödik ellen. E témakört járja körül a BioWare-féle Shadow Realms, ezt próbálja meg, egyelőre nem túl ígéretesen feldolgozni a Fable Legends, no és persze rengeteg indie-játék is ebbe az irányba halad. És persze itt van az Evolve, az első AAA-kategóriás shooter, amely erre a receptre készül.

Nem véletlen persze, hogy a Turtle Rock stúdió ebbe az irányba indult el: az általuk készített Left 4 Deadben is a fertőzöttek-túlélők összecsapások voltak a legizgalmasabbak, leginkább taktikusak. Ezt a koncepciót gondolták tovább a srácok, megnyerték kiadónak a 2K-t, az E3-on pedig begyűjtöttek egy zsák díjat is egyedi felállású programjukkal. Mivel igazi kampány nem lesz, és minden a multiplayerről szól, a sztori papírvékony: a Sear nevű bolygón megtelepülő gyarmatosítókat hatalmas szörnyek kezdik mészárolni, így az emberlakta űr minden sarkából összerángatják a rosszarcú zsoldosokat, börtönszökevényeket és egyéb hadrafogható figurákat, és megindul a vadászat.

Evolve
Ph'nglui mglw'nafh Cthulhu R'lyeh wgah'nagl fhtagn. [+]

Bár az irányítható szörnyetegek mindegyike igen brutálisan néz ki, ezen az oldalon talán még több taktikai érzékre lesz szükségünk, mint a vadászok oldalán. Eleinte ugyanis lényünk, bár méretre nagy, harci képességei korántsem kifejlettek – így aztán a lopakodás, az elkerülés, a menekülés és a csöndben tápolás lesz jellemző a „sötét oldal" első perceire. Ebben a szakaszban a szörnyek gyengék és táplálkozniuk kell, hogy kifejlődjenek, hogy a címbéli evolúció elvégezhesse enyhén felgyorsított munkáját. A pályákon található „civil” élővilág gyilkolásával és elfogyasztásával tehetünk szert energiára és kellő mennyiség felzabálása után fejlődhetünk a második fázisba, majd jóval később az utolsó, harmadik fokozatba. Ez egy viszonylag lassú folyamat, amely közben folyamatosan törekedni kell arra, hogy a nyomainkat követő szörnyvadász négyest minél inkább elkerüljük. Második stádiumba mutálódott szörnyünk már jóval ütőképesebb, köszönhetően elsősorban annak - az életerő-növekményen túl -, hogy minden átalakuláskor (no meg a meccs indulásakor) három pontot oszthatunk el a négy eltérő speciális támadó képessége között.

Evolve
Elég nehéz elhinni, hogy néhány puska és gránát elég lesz ez ellen… [+]

Megjelenéskor négy különböző szörnyet oldhatunk ki, melyek jelentősen eltérnek egymástól így másként is kell velük küzdeni. A speciális képességeiken kívül az életerőben és a páncélzatuk vastagságában is van eltérés, így míg a Goliath a színtiszta erő megtestesülése rengeteg életenergiával, a Wraith a visszafogott lesből támadások mestere, az ellenfeleket elteleportálva társaiktól, villámgyors mozdulatokkal gyilkolva – cserébe természetesen csekély élettel és vékony páncéllal. A Kraken alaptulajdonságai e kettő közé lőhetők be, ám egy darabig repülni is tud, így sok pályán igen nehezen lesz követhető. A negyedik szörnyet egyelőre csak előrendelők kapják meg ajándékként; a Behemoth-ról elöljáróban csak annyit tudni, hogy hatalmas lesz, nagyobb, mint egy harmadik fázisba fejlődött Goliath.

Evolve
A szörny elképesztő mobilitását némiképp ellensúlyozandó, minden vadász rendelkezik egy jet-packkel. [+]

Az emberek oldalán az eltérések még drasztikusabbak akár kasztokon is belül. Igen, kasztok, hiszen az Evolve négy eltérő foglalkozást különböztet meg: Assault, Medic, Trapper és a Support a választhatók. Egy kasztban induláskor három választható karaktert találunk, akik az egységesen közös feladatkör mellett különböző felszerelésekkel bírnak az adott szakterületen, úgyhogy ha mindenkit kioldottunk, kis túlzással 12 teljesen eltérő karakterből mazsolázgathatunk. Az embereknél a csapatjáték az egyetlen lehetőség a győzelemre, hisz mind a négy kaszt tudására szükség van, hogy megfékezhessük a szörnyet; éppen ezért nem is lehet a csapatban két ugyanolyan foglalkozású karakter. Szerencsére megadhatunk egy prioritási sorrendet a kasztok, illetve a szörnyek terén, a rendszer pedig igyekszik ennek megfelelően beosztani minket a csapatokba.

A ragadozó a halál ellen

Röviden térjünk ki a kasztokra: az Assault név alatt gyűlnek össze a tankok, azaz elsősorban nagy lövőerő, szívósság és ideiglenesen aktiválható energia-páncél jellemzi őket, hisz feladatuk a közel kerülés és a hatalmas sebzés bevitele. A Medic poszt természetesen a gyógyító karakterek gyűjtőhelye, de bőven vannak köztük eltérések – hármójuk közül nekem a bétában Lazarus jött be a legjobban, aki akár a halálból is képes visszahozni a bajtársakat, de egy másik szanitéc, Val is nagyon hatékony mesterlövész puskájával. A Trapper egy érdekes kaszt, ugyanis velük lehet felkutatni és tőrbe csalni a szörnyet: mindhárom ide tartozó harcosnak van egy közös képessége, amellyel egy jókora energiamezőt tudnak létre hozni, amely bekeríti a szörnyet, így az nem tud elmenekülni szorult helyzetéből. Az általam hamar megkedvelt Maggie-nek ezen felül csapda helyett egy idomított házi szörny segít, aki kiszagolja a nyomokat és feltámasztja a sérülteket. A Support karakterek hivatottak védelmezni és erősíteni a többieket, így akár láthatatlanná is tehetik a csapatot, rakétákkal támadhatnak vagy légi csapást is idézhetnek; nevükkel ellentétben ők is inkább a belemenős játékstílust képviselik. Ezen négy karaktertípusok okos összjátékával tudjuk csak elpusztítani a szörnyet, megvédeni az objektumot, kimenekíteni a túlélőket, azaz teljesíteni a pályától függő kitűzött célt. A meccsek után teljesítményünktől, illetve a bevitt sebzésekhez mérten mi magunk is erősödünk és fegyvereink is fejlődnek – ez utóbbiak három szinten át, melyek által apróbb bónuszokat kapnak. A profilunk fejlődésével viszont különböző boostokat oldhatunk ki, amiket a meccsek előtt aktiválhatunk.

A bétában a szimpla vadászat, azaz a skirmish játékmód mellett az evacuation mód is elérhető volt már, melynek lényege, hogy öt kör alatt kell evakuálni egy kolóniát a szörnysereg támadása közben, minden kör után választhatva, hogy milyen játékmódban történjen a következő összecsapás. E játéktípusok nem túl eredetiek, van, amikor vigyázni kell a menekülő NPC-kre vagy egy objektumra, esetleg a szörnyek tojásait kell megsemmisíteni vagy egyszerűen csak likvidálni kell a szörnyet, amilyen gyorsan csak lehet. Természetes nem csak online lehetséges mindez, hanem egyedül, gép által irányított szörnnyel és csapattársakkal is játszhatunk, de ez, igazi kampány híján, tizedannyi izgalmat, élményt sem hoz. A meccsek átlagosan negyed órát vettek igénybe a bétában, melyek után egy taktikai minitérképen felülnézetből gyorsítva végignézhetjük, hogy ki merre mozgott, hogy utána levonhassuk a megfelelő tanulságot, vagy legalább üvöltözhessünk egyet fura helyekre kóricáló csapattársainkkal. A dolog pikantériája, hogy annak függvényében, hogy melyik oldal győzött, a következő körben már változik a terep, és a győztes csapat további erősítést kap. Ha például a szörnnyel sikerült teljesíteni a célt és szétverjük az erőművet, a következő mérkőzésre toxikus gázok terjednek el a térségben, melyek ártanak az embereknek, és kellemetlen mutációkat okoznak a dzsungel növényzetében is. Ha pedig az emberek nyernek, akkor van, hogy egy gép által irányított erősítés érkezik a csapatba, vagy lőtornyok épülnek a bevédendő objektum köré. Ez igen hangulatos és lelkesítő dolog, az egyetlen hátulütője, hogy a jobban teljesítő csapat további tápolása néha rendesen felborítja az egyensúlyt.

Evolve
A fejlődés nélkülözhetetlen, bár igazán eredeti új skilleket nem nyerhetünk. [+]

A pályák változatosságán sok múlhat, hiszen a bétában még csupán négy, mindig dzsungelben található terepen küzdhettünk, de állítólag rengeteg pályát fog kapni a játék megjelenés után is, és azokért nem kell külön fizetnünk. A kipróbált pályákon ugyan nem sajnálták ki az aljnövényzetet, mégsem mondanám, hogy különösképp fantáziadúsak lennének, bár igaz, ami igaz, belefutottunk néhány, az Avatar Pandora bolygóját idéző cifra növénybe és élőlénybe. A rombolhatóság minimális, legfeljebb néhány masszívabb fát, illetve az épületek burkolatát rongálhatjuk meg, pedig egy részletgazdagabb és nagyobb mértékű pusztítás a javára vált volna a játéknak (most hozzam fel a 2007-es Crysist?). Pozitív, hogy a szörnnyel a pályát behatároló sziklákon kívül bárhova egyszerűen felmászhatunk, ez által könnyedén menekülhetünk vagy rohamozhatunk váratlan irányokból, de éppen ezért egy nagyobb és változatosabb játéktér sokat növelhetett volna a szavatosságon.

Evolve
A megfelelő felszerelés birtokában mi is képesek leszünk a tűzleheletre. [+]

A február 10-én érkező Evolve alapötlete kiváló és újszerű, ami nagyon üdvözítő az FPS műfájában, ám a bétateszt alapján a megvalósítást kissé érzem egyszerűnek éreztem (nem csak látvány terén). Csakúgy, mint minden hasonló, az erősen a csapatjátékra építő programban, a kooperáció előtérbe tolása random társaknál hátránya is a játéknak, hiszen a sikerhez bizony szükség van az egymás közti kommunikációra, arra, hogy mindenki legalább nagyjából tudja, hogy mi lesz a dolga. A program PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelenik meg, és a tervek szerint sokáig kapunk hozzá új tartalmakat. Igaz, úgy tűnik, igen borsos áron – az előrendelőknek járó Behemoth szörny „normál” vásárlóknak 15 dollárért lesz elérhető, az új vadászok ára pedig hat dollár lesz (mint korábban említettem, a pályák és játékmódok ingyen érkeznek majd). Ez pedig, tekintve, hogy olyan sok tartalom, eltérő karakter azért teljes árú programhoz képest azért nincs, kicsit lehúzásnak tűnik. Meglátjuk, milyen lesz az alapjáték az összes pályával és játékmóddal, néhány hét, és teszteljük az Evolve-ot.

Azóta történt

Előzmények