Új hozzászólás Aktív témák

  • Füleske

    addikt

    válasz borg25 #21941 üzenetére

    "A képesből nem következik, hogy meg is gyógyít."
    A véletlenből meg nem következik az hogy Isten áll mögötte. Ezzel így nem bizonyítható Isten bármilyen beavatkozása és létezése. Én arra próbálok rájönni hogy valaki mi alapján nézi be a véletlent Istennek. Mert ha a beteg meggyógyul akkor Isten gyógyította meg (plusz mert imádkoztunk), ha meghal akkor is Isten akarta így. Hol az Isten a véletlenben ? Ha akarom bármire rá tudom húzni Istent de azt is mondhatom hogy a Sátán akarta így vagy a repülő spagettiszörny. Véleményem szerint ez is csak az ego uralma a józan ész felett, az ember túl sokra tartja magát, valamint a túlélésért bármit megtesz.
    "Miért történelem során nem vallási vezetők nem hoztak ugyanilyen mai szemmel visszatetsző döntést?"
    Tehát a Biblia Istene szerinted is a tömeggyilkosok közé sorolandó ? Ez lenne a keresztény erkölcs hivatalosan is ? A keresztény Isten a mai emberi erkölcs alatt van jóval ? Ez egy elég rossz érv részedről, hogy emberek is voltak tömeggyilkosok. Kb. mintha azt mondanád hogy Hitler is gyilkolt én miért ne ? Mit vár egy magát kereszténynek mondó ember egy tömeggyilkos Istentől amikor hozzá imádkozik ?
    "Benned benned van az, hogy mit mondott Jézus a boldogságról? Kőről meg kenyérről?"
    Úgy érted akinek ami tetszik mazsolázgasson csak nyugodtan a többit meg felejtse el ? Mert ilyen alapon akkor bármi lehet a kereszténység amit csak beleképzelsz. De a többi vallás is.

Új hozzászólás Aktív témák