Új hozzászólás Aktív témák
-
Dr.F.E.R.I.
addikt
Valóban zivataros időszakot él meg a Sony, de azért az ilyen mammutok nem adják meg egykönnyen magukat. A pénzátcsatornázás a nyereséges részekről a veszteségesekhez egy kétélű fegyver, de már megvitatták több helyen, hogy a PS4 tervezésével látszólag jóval kevesebb kockázatot vállaltak fel, mint az elődmodellnél, ezúttal szerintem is sokkal jobban kijöhetnek a dologból.
A vásárlóerővel kapcsolatosan már magam is kifejtettem a véleményem, amit még mindig tartok, hogy a most bevezetésre kerülő generáció (a Wii U-t* is ideértve, ami már piacon van) konzolai nem fognak olyan látványos kört futni, mint a meglévő (wii, x360, ps3) trió. Abból indulok ki, hogy időközben - főleg a 2009-es bankválság után - többnyire nőtt a nyugati világban is a munkanélküliség, a bérek vásárlóereje csökken, a lakossági hitelezés lelassult, egyes régiókban pedig (mint kis hazánkban) szinte befagyott. Egy másik tényezőt is számításba veszek, ami inkább csak saját megfigyelés, leírva máshol még sehol sem láttam, hogy sok esetben egy sikeres konzolt egy kevésbé sikeres követ, és vice versa. Az eredeti xbox nem volt túl nagy siker, viszont az x360 a közel 75M eladott példányával már minden, csak nem bukás. Ugyanez a Nintendonál, a gyenge eladásokat mutató gamecube után jött a wii a maga 100M csillagászati eredményével. A PS2 pedig kolosszális eladásokat produkált, és noha a PS3 is 75M közeli eladásnál tart (ami szintén kiváló eredmény), a konzol élete cseppet sem indult mesésen és csak praktikák sokaságával tudták egyenesbe hozni. Azt gondolom (talán helytelenül), hogy ezekben a pénzügyileg jobban lefojtott időkben túl sok az olcsó, de elfogadható minőségű konzol a piacon, kevésbé lesznek hajlandóak a széles tömegek újra pénzt áldozni az újdonságra.
*: a Wii U-t semmiképp nem írnám még le idén, akkor lesz komolyabb bajban, ha év végére sem szedi össze magát, ebben a megjelenő exkluzív címei nagyban segíthetnek majdKét lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd
-
Diopapa
addikt
Szólnak arról hírek, hogy mindenféle közösségi izével lesz összekötve a PS4 és a játékok, gyak. hasonlóan fog működni mint a steam. Ne legyen igazam, de be fogjnak tenni a használt játék csereberének.
Citizen Diopapa / Commander Diopapa "SC csomag olyan, mint a barackfa, unokáidnak veszed - .tnm / De pálinkát nemlehet főzni belűle - *SkyS1gn"
-
Peat;)
veterán
válasz
Dr.F.E.R.I. #46 üzenetére
"házon belül át tud csatornázni pénzt a nyereséges részlegektől a játékkonzol finanszírozására" A sony konkrétan pont a játékkonzolt szeretné ilyen nyereséges részleggé alakítani, ezért próbálkozik ennyire. Nagyon nehéz évek vannak a Sony mögött, lassan nincs honnan átcsoportosítani, masszívan veszteséges voltak, sok elbocsájtással, bezárásokkal. Még most sem jó az eredményük. Mivel a nintendo elbaltázta a wii u-t (ez szerintem már kijelenthető) így érdekes helyzet áll elő, mert csak a microsoftot kell lenyomni. Ez majd kiderül mennyire teljesíthető feladat.
A kérdés még az a globális vásárlóerő a konzolok irányába, jelenleg épp brutális sebességgel nyílik az olló az eddigi fejlett országokban, egyre több jövedelem egyre kisebb társadalmi rétegre koncentrálódik(és elég sok helyen ezt a folyamatot gyorsítandó rendszer működik, érdekes módon úgy hogy a döntéshozók ezzel mindig jól jártak, mint itthon is), míg a többi elszegényedik, illetve a fiatal felnőttek is egyre gyengébb vásárlóerő mert egyszerűen nincs munka számukra. Vagy ha van röhejes bérért. Így nyilván egyre szűkebb réteg az amelyik konzolban gondolkodik a klasszikus konzolos országokban, Európában. USA talán nem annyira érintett meg Japán sem de ott is inkább csökkent az elmúlt években a potenciális vásárlói kör mint bővült.
Amennyiben Kínában is lehet konzolt értékesíteni az már teljesen más dolog lenne, nem tudom ott mi a helyzet jelenleg, videojátékokkal, nettel ott mindig van még valami hatalmi beleszólás asszem.
-
Dr.F.E.R.I.
addikt
Ha a termelői árról beszélünk, akkor igen, a kereskedelmi árrések nem játszanak. Egyébként mindegy, hogy ragozzuk, végső soron minden költséget a fogyasztó fizet meg, a terméknek pedig tartalmaznia kell minden olyan költségtételt, ami annak létével összefügg. Annyi mozgástere mondjuk van a Sony-nak (hozzáteszem, az MS-nek is), hogy nagyon sok divíziója és széles termék-portfoliója van, így házon belül át tud csatornázni pénzt a nyereséges részlegektől a játékkonzol finanszírozására.
Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd
-
zsigus
őstag
válasz
Dr.F.E.R.I. #44 üzenetére
Részben igazad van, de pl. a kis és nagykereskedői árrés már nem a Sony dolga, az ingatlanok/emberek fenntartása is beletartozik részben az előállítási költségbe (gyárak, és személyzetük). A többi pedig ahogy mondtam elkülönül vállalati szinten (terjesztés, marketing, fejlesztés).
Az oké, hogy ez mind-mind része a "csomagnak", de ezek egyike sem szerves része a HW gyártásnak. A fejlesztési, gyártási és marketing részleg nem tartozik egybe egyik vállalat esetében sem, és ezek költségeit is külön számolják.
Hogy most a korábban említett Xbox360 egy év utáni nyereségessége hogyan volt kiszámolva azt ne kérdezd, lehet, hogy a fejlesztési és előállítási költség benne van, de pl. a stúdiók (exkluzív játékok), marketing, garanciális tevékenység stb. tuti nem volt beleszámolva, mert akkor több idő kellett volna, hogy nyereséges legyen. (ha jól tudom a marketingbe óriási pénzeket ölt az MS és a 3LED miatti garanciahosszabbítás és javítás is rengeteg pénzt vitt)
De igazából ezt nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni, nyilván az (lenne) a legegyszerűbb ha mindent egybe számolnának, mert akkor kapnánk meg a tényleges adatokat, csakhogy ezt nem így csinálják (tudtommal).
[ Szerkesztve ]
-
Dr.F.E.R.I.
addikt
Ha az előállítás és anyagköltség olcsóbb mint amennyiért adják akkor már nyereséges a gép
Én ezt egy picit árnyaltabban látom. Ha valakitől azt kérdezném, hogy ha egy terméket 10 Ft költségen állítanak elő, és 12 Ft-ért árulják a boltban, akkor nyereséges-e, valószínűleg igennel válaszol. Pedig nem feltétlenül van így. Egy termék végfelhasználói árába rengeteg tétel beépül, csak a népszerűbbek (hátulról-előrefelé):
- általában 20% körüli áfa. Van, ahol kevesebb, van ahol több, nálunk pl a világ egyik legmagasabb, 27%-os kulcsa van
- kiskereskedői árrés. Ez minden elárusítónál annyi, amennyit nem szégyell rátenni, kinél alacsonyabb, kinél szélesebb a marzs
- nagykereskedői árrés. Ez tudtommal nem szóródik annyira, gyakran a gyártóval állapodnak meg a nagykereskedők
- terjesztéssel kapcsolatos költségek. Az áru szállítása, raktározása, egyéb logisztikai költségei.
- reklám, marketing költségei, a mai fogyasztói társadalomban megkerülhetetlen. Ha valaki spórol rajta, nem biztos, hogy jól jár,lásd a Wii U példáját
- a termék tényleges előállításával, gyártásával, kifejlesztésével kapcsolatos költségek
- a cég ingatlanjainak, eszközállományának, dolgozóinak fenntartásával kapcsolatos költségei
- a termék életciklusa alatt a garanciális szervizelés, javítás költségei
- egyébNagyjából a legtöbb termékre igaz, hogy a fogyasztói árának töredékéért állítják elő, így akár olyan tételek is könnyen deficitessé tehetik, mint mondjuk egy erősödő jen, vagy egy dráguló kőolaj. Nagyon sok piaci tényezőn múlik, hogy év végéig, jövő év elejéig milyen végfelhasználói árakat fognak az egyes régiókban beállítani.
Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd
-
Diopapa
addikt
Nyugodj meg, a PS4-el eljön a korszak, amikor te sem fogod átruházni a játékodat... BTW ha drm mentes játékot akarsz pc-n venni, várd meg a GoG verziót, egyre több játék kijön úgy is, még ha kicsit később is.
Citizen Diopapa / Commander Diopapa "SC csomag olyan, mint a barackfa, unokáidnak veszed - .tnm / De pálinkát nemlehet főzni belűle - *SkyS1gn"
-
zsigus
őstag
A hardvereladásokat tekintve szerintem a marketing nem tartozik bele a "veszteségbe". Ha az előállítás és anyagköltség olcsóbb mint amennyiért adják akkor már nyereséges a gép.
Az Xbox360 is nyereséges lett egy év után (mellesleg ugyanezt a stratégiát követte vele az MS, külső fejlesztők "követték el" a HW fejlesztést), pedig a 3LED miatt összességében biztosan nem volt nyereséges, tehát még a garanciális javítások sem tartoznak bele ebbe a kategóriába, pedig ennek több köze van hozzá mint a marketingnek, amivel gyakorlatilag az egész rendszert reklámozzák (játékok, kiegészítők, online bolt stb.) ha csak magát a gépet reklámozzák akkor is.
Eladások: Biztos vagyok benne, hogy a kezdeti időszakban is jó eladásokat fog produkálni a gép, még ha a kezdőkínálat nem is lesz olyan nagy. Annak idején a PS3 is masszívan kezdett, pedig nála sem volt olyan óriási a kínálat az exkluzívokat nézve (Resistance, Ridge Racer 7, Motorstorm, Genji).
[ Szerkesztve ]
-
Keeperv85
nagyúr
Köszönöm, hogy kiegészítetted, én is erre akartam rámutatni.
Amúgy mikor törölték a Linux támogatást a PS3 FW-ből, illetve kiszerelték a chippeket, akkor volt egy olyan elgondolás, hogy össze kell majd regisztrálni a géped, a profilod és a játékot: ebből eddig szerencsére semmi sem lett. Eddig... Nehogy véletlen igaza legyen a vészmadaraknak, mert már elkezdték újra emlegetni.
-
válasz
Keeperv85 #36 üzenetére
Szerintem az alapvető árkülönbség két okból ered PC és konzol játékok esetén:
- 1. szerintem is a warez PC-n, olcsóbb árakkal próbálják eredeti játék vásárlására csábítani az embereket, amit aztán hozzákötnek valami fiókhoz (steam, origin, uplay ...)
- 2. a konzolgyártók nem csak a gépen, hanem a rá kiadott játékokon is keresnek, ezt a licencdíj, ez szintén növeli a konzolos játékok árát, hisz a kiadó nem fogja lenyelni csak úgy, ráterheli a vásárlóra
Ezek után, ha a next-gen esetén bevezetnek valami kódos rendszert, a használt szoftver visszaszorítására, akkor remélem, hogy a játékok ára csökkenni fog, bár a licencdíj miatt még így is drágább lesz, mint a PC-s játék.
A Slime draws near! Command?
-
Keeperv85
nagyúr
Szerintem fordítva ülöd meg a lovat éppen. Nincsen probléma azzal, hogy regisztrációhoz kötnek. A probléma azzal van, hogy PC játékot nem lehet eladni a warez miatt (mert letölti, akinek annyira kell). Innentől kezdve egyértelmű, hogy melyik végletet fogja a kiadó megtámogatni: na ná, hogy a DRM-et erőltetik.
A teóriád nem ott hibádzik, hogy a pc-sek nem szívnak vele (szerintem), hanem ott, hogy nem ettől olcsóbb egy-egy PC-s cím. A összes hardver gyártó fizet az eladott PC-s játékok után (lásd pl. a méter nagy N-Vidia táblák a Driv3r-ben), még a Sony vagy az M$ nem tud a konzolok mellé ilyen bevételt felmutatni. Összerakták a PS3-at is saját cuccokból: ki fizetne az után? Na, ná! Majd a játékosok!
Ja és... eléggé fail pont a PS3 mögül a DRM-et felhozni, mikor évekig mást sem lehetett hallani, csak hogy azért nincs warez rá, mert olyan DRM védi, amit nem tör meg senki...
-
Mister_X
nagyúr
válasz
Keeperv85 #33 üzenetére
Jaj, most sikerült kiemelned egy DRM mentes játékot a mai felhozatalból... (egyébként nekem is megvan). Akkor másképp fogalmazol, mielőtt egyetlen játék miatt megdől a "teóriám": a játékok többségénél le kell nyelni a DRM-et és az át nem ruházhatóságot.
"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."
-
Keeperv85
nagyúr
Witcher 2 Assassins of Kings Enhanced Edition kezdőára ugyan ennyi volt. Nuku drm. A teóriád halva született.
Ja és csak mondom: van itthon 2 db Uplay-es dvd-m, meg vagy 4, amin Starforce 3 van. Egyikkel sem szívtam, egy percet sem. Aki szív vele, azok a 0day warezhuszárok, azért meg a nagy sírás a DRM miatt.
-
-
Mister_X
nagyúr
-
#57018880
törölt tag
Ez a kontroller design tényleg telitalálatos
-
gabber01
addikt
válasz
WhiteWalker #21 üzenetére
hát úgy mégis mi a fenének kéne csúsznia?
gyakorlatilag kész alkatrészekből van összerakva. azok áttervezése nem olyan nagy meló, mint anno a CELLt a 0-áról összerakni, stb.
Man proposes, god disposes. Dum spiro, spero.
-
Mister_X
nagyúr
válasz
WhiteWalker #19 üzenetére
Azért ennyire ne siessük el
De én majd bizalmat szavazok nekik - feltéve, ha nem adják horror áron és launch title lesz a Killzone: Shadow Fall.
"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."
-
WhiteWalker
nagyúr
Miért érzem azt hogy ez a PS4 sikersztori lesz? Sokkal pozitvabbak és szimpatikusak az eddigi előrejelzések mint anno a PS3-nál volt...Tanultak Sonyéknál a hibákból?
-
Mister_X
nagyúr
A logikáddal az a gond, hogy ha minden egyéb költséget (k&f, marketing) a gép árával akarnának eladni, akkor lenne 7-800$ egy konzol. Azt, hogy veszteséges-e, úgy számolják ki, hogy mennyi lesz majd a gyártási költség, mire jut a vásárlóhoz - ez lenne szerintem PS4-nél úgy cirka 500$, így nagyon optimistán számolva 4-5 játék eladásával lesz a kezdetekben pozitív a mérleg.
"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."
-
Keeperv85
nagyúr
Oh, végre egy szép kontroller.
-
olbaidhun
őstag
Hajrá Sony. .. nekem is ez a joy kell!
7o/638-9O93 ► Telón érsz el leghamarabb \_(ツ)_/
-
Mindenesetre az biztos, hogy ezek alapján drága lesz a gép, ha 400 $-ral számolok akkor kb 120 000 Ft-ra tippelem a kezdőárat minálunk.
Japánban pedig nem számítok túl nagy eladásokra az elején, ott az utóbbi időben teljesen kézikonzol irányba ment a játékostársadalom, a Famitsu csinált a PS4 bejelentés után egy felmérést és a válaszadók csupán harmada várja nagy figyelemmel a Sony új gépét.
A Slime draws near! Command?
-
oriic
HÁZIGAZDA
Én viszont úgy veszem a dolgot, hogy a Sony-nak nem kevés pénzt kell költenie a kezdeti marketingre. Így a gépbe beleölt pénz mellé, még jönnek ugye az egyéb ilyen költségek, így biztos hogy pár hétig, hónapig az egész veszteséges lesz nekik. FŐleg ha pl az általad jósolt ár körül adják ki a masinát. Meg ugye ott van a tény, hogy nem tudjuk mennyi nyitócím lesz, mert szerintem egy két játékért nem vesznek majd a népek új konzolt. Így félő hogy kezdetben szép adag gép rajtuk marad, ami azt jelenti hogy meg kell lépniük a legértelmesebb megoldást, árat csökkentenek. Ezzel viszont megint ott vagyunk hogy kevesebb lesz a bevételük. Mondjuk persze ez nagyon vad találgatás, az is lehet hogy két nap alatt csak Japán behozza az összes költséget, a millió vásárlójával.
Live-Die-Respawn
-
Azért ez érdekes lesz az árra tekintettel. Azt tudni lehet, hogy a Nintendo a Wii U árán is bukott kicsit (ha jól rémlik, akkor gép + 1 szoftver hozzá viszont már profitot ad a cégnek a játéklicencdíj miatt), a PS4 pedig biztos drágább alapanyagárban, mint a Wii U, ami 350 dolláros áron nyitott. Ezek után szerintem a PS4 kb. 400 $ körül indulhat.
A Slime draws near! Command?
-
exec79
tag
ez is vajon 1-2 év alatt tönkremenő fostalicska lesz mint a régebbieknél az első verziók? Ez a veszteséges dolgon meg majdnem sírok annyira hangoztatják de valahogy mégsem halnak éhen.
-
danikollar
őstag
Reméljük ebből nem csak a Sony jön ki jól, hanem esetleg a vásárlók is!
-
oriic
HÁZIGAZDA
válasz
Mythsardan #5 üzenetére
Ez csak játék a szavakkal. Szubjektív hogy nekik mi a minimális veszteség. Alapból veszteséggel indul a gép, hisz dollárszázmilliókat ölnek bele pl csak a marketingbe. Ok nem közvetlen a gépgyártáshoz tartozik ez, de a megjelenéshez igenis köze van. Magánál a PS3-nál természetesen kevesebb lesz a veszteség, de ez ugye a cikkben is elhangzik, hogy a gyártási és a felhasznált technológia miatt van.
Live-Die-Respawn
-
-
Def26
félisten
Akárki akármit mond, ez a kontroller gyönyörű.
Fanboy Status: PS4:On, Xbox:On, apple:On, samsung:Off, Microsoft:Off, Audi :On,
Új hozzászólás Aktív témák
gp A Sony nem tervezi, hogy túl nagy veszteségük legyen a PS4 eladásokon.