Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
BaLee
addikt
Viszont itt most van rajt egy 30%-os akció: [link]
A 2-5 epizódra pedig 20%. Végül utóbbit megvettem.Ennél szerintem nyárig nem nagyon lesz jobban akciózva sehol.
-
eami
veterán
én 4500ért vettem GMG-n a teljes pakkot, de most is meg lehet kapni 4900ért :L
-
BaLee
addikt
válasz
GegeWarrior #31 üzenetére
Én elsősorban a magyarításnak és a pozitív kritikáknak köszönhetően megvettem tegnap az első részt.
Én is kihúztam 2.5 - 3 órát első végigjátszásra amihez nagyban hozzájárult, hogy tudtam, rövid lesz. De még így is maradtak ki dolgok, ha jól emlékszem összesen 2 fotót készítettem csak pedig van vagy 5-6 is. Annak szintén örülök hogy állítólag ha csak fotózgatni akarsz és felfedezni, azt megteheted egy külön módban nem kell újrakezdeni a játékot.
De ami fontos, hogy nem sok játék volt ami után éreztem, hogy újra kellene játszani még egyszer de ez pl. olyan. Tudom, hogy sok döntésünk következménye úgysem ebben az első részben lesz majd érezhető hanem esetleg később, mégis ahány döntésünk után kiírja a játék, hogy ennek a döntésednek következménye lesz a későbbiekben ez egy furcsa és jó érzés is egyben. Kíváncsivá teszi az embert!Nagyon jól eltalál kis játék ez. Ha a teljes árát nézzük (~6200) az sem nagy összeg, de így hogy külön megvehető az első epizód ~1500ért ami után szerintem mindenkit elkap a "must have" érzés így szerintem nagy dobást csinálnak ezzel a játékkal.
Mondjuk ha tényleg nagyon biztosak lennének a dolgukba akkor az összes részt meg lehetne venni külön (örülnék ha így is lenne) mert nekem nagyon negatív tapasztalataim vannak az előrendelésekről és a "season pass"-okról amikor lényegében kifizetsz egy csomó pénzt valami olyasmiért ami még el sem készült vagy éppen direkt kivették a játékból hogy eladják külön.
-
Televan74
nagyúr
Ez ütős lett.Meg is vettem előre az 5 részt. A zene megevett reggelire.Kíváncsian várom a többi részt is.
-
Clickbait
aktív tag
válasz
GegeWarrior #31 üzenetére
Köszi a tippet.
-
GegeWarrior
senior tag
És elég hamar lett magyarítása
-
BomiBoogie
MODERÁTOR
válasz
ImpersonatoR #28 üzenetére
Ezért van még 4 rész.
Nekem pécén nem volt textúratöltögetés. -
Xbox one ra vettem meg végül is ott volt a legolcsóbb. De nem emlékszem semmi textúra töltögetésre utólag.
Csak arra, hogy jó volt de sajnos rövid -
fpeter07
veterán
Próbálom elterelni a gondolataimat a játékról, mivel jelenleg nem tudom steamről letölteni erre mi fogad...
Egy teszt a játékról...
-
Teasüti
nagyúr
Kerülgetem már egy ideje Steam-en. Egy demó szupi lenne. Jah meg ha elérhető lenne a teljes alkotás.
Láttam már példát az epizódikus tartalom készítésre. A híres Ep3-at a mai napig várja a játékos társadalom, és ott is egy-két havi megjelenés volt beütemezve. -
nonsen5e
veterán
-
Clickbait
aktív tag
Nem vártam tőle sokat, de engem megvett kilóra.
Őszintén szólva nem szoktam játékot csak a sztori miatt megvenni (kivéve Walking Dead seasonok, meg egy két nagyon ritka nem AAA kategóriás cim) de ez megéri az árát.
Korrektül is néz ki, teljesen a maximumom kellemes és kidolgozott a látvány mindenhol, tényleg úgy érzed mintha ott lennél nagyon valósnak hat még akkor is ha rajzolt de mondom, az összhatás nagyon rendben van.
Az idővisszapörgetés, na ez az ami engem megvett, persze itt nincs akkora nyomás rajtad mint mondjuk egy WDben ahol kis idő alatt kell négy választás közül a 'jót' kidobnod.
Nekem bejött, ajánlom mindenkinek remélem a többi rész is lesz olyan jó mint az első! -
#81187072
törölt tag
A popkultúra vastagon le van ejtve, messze nemcsak arról esik szó - a nagy általános műveletlenségben és bárdolatlanságban fel sem tűnik azoknak, akik játsszák és beszélnek róla, hogy a tanár miket is mond, és mennyire jó órát tart... :-) Lehetett volna belőle több is.
-
nonsen5e
veterán
topic
Tessék ide fáradni. -
Grath
HÁZIGAZDA
Csatlakoznom kell a játékot éltetőkhöz, nekem is nagyon tetszett az egyedi hangulat - olyan ritkán van lehetőség videojátékban a saját világunkat bejárni, ahol Facebook posztok meg Kickstarteres poénok vannak szörnyek meg vérengzés helyett. Kifejezetten üdítő, hogy egy tinilány bőrébe kell bújni, bár szerintem a játék ezen részét azért még inkább kibonthatták volna (pl. SMS-ekből lehetett volna sokkal több is, választható válaszokkal).
Egy kicsit gáz, hogy ilyen hamar elfogadja a hősnő a szuperképességét, nem értettem, hogy miért csak olyan későn ismerte fel, hogy kicsoda barátnőjének apja (próbálok minél spoiler-mentesebben fogalmazni), de amúgy nem volt gondom a játékkal. Nagyon kíváncsi vagyok a második részre, remélem nem a természetfeletti felé megy el...
-
BomiBoogie
MODERÁTOR
Egyetértek.
Minden naplóbejegyzést érdemes elolvasni, mindent lefényképezni, minden lehetőséget kipróbálni és minden tárgyat megnézni, úgy tudja magát az ember igazán beleélni.
Amúgy mi ebben a "hipster"? Ez nem kritika, csak írták, hogy hipsterparadicsom.
Én nem találtam semmilyen nagyon elvont utalást, ez egy hétköznapi történet, valóban emberi karakterekkel, és persze egy természetfeletti csavarral.
(#17) Bandi995
Érdekes, hogy ezt mondod. Miért? Nekem azért szimpatikus, mert:
- nem beképzelt, kicsit pátyolgatnivaló
- érdeklődő, jó megfigyelőEgyébként kifejezetten szerethető, sőt, szeretetre éhes karakter egyébként.
-
davidsone
addikt
ötletes, hipszter cucc ez
-
DaemonX
HÁZIGAZDA
Na és akkor még a naplóbejegyzésekről nem is beszéltem, melyek segítenek sokkal színesebbé tenni a sztorit, és az első pillanattól kezdve elérhető. Sorry, nem tudok szerkeszteni.
-
DaemonX
HÁZIGAZDA
válasz
BomiBoogie #5 üzenetére
Szerintem is ki lett használva már most elég jól. Az ilyesfajta játékot pedig nem úgy kell játszani (a cikkírónak üzenem), hogy átrohanunk rajta. Van egy fantasztikus világ, ami csak arra vár, hogy elmerüljünk benne. A játék hemzseg a popkulturális, filmes, videojátékos utalásoktól, valamint rengeteg lehetőséget ad nekünk a műfajához képest. Marha sok dologgal interakcióba léphetünk, Max pedig mindezen dolgokat kommentálja, melyek segítenek elmélyíteni a személyiségét. Csak az első epizód simán meg van három óra, ha valaki megfelelő módon játssza azt végig.
-
DaemonX
HÁZIGAZDA
Az értékelés több, mint unfair. Simán 8,5-9 pontot ér. Nem úgy kell egy játék első epizódját tesztelni, hogy önálló játékként tekintünk rá, mert ez nagy egésznek lesz a része. Nyilván, mivel bevezető epizódról van szó, inkább a karakterépítésen van a hangsúly, mintsem a tényleges cselekményen, viszont egy pillanatra sem lehet unatkozni a játékban, a párbeszédek kiválóan meg vannak írva, a hangulat fantasztikus, a zenei aláfestés nagyszerű, akárcsak a művészi dizájn. Az meg, hogy a időmanipuláció nincs kellő módon kihasználva... könyörgöm, első epizód, ahol főhősünk, Max még csak most kezd megismerkedni az erejével, ahogy Mi is. Ezek szerint az azonosulással, vagy a karakter megértésével is gondok lehettek nálad a leírtak alapján.
A valós negatívum inkább az elég hanyag lip-synching lenne, amiről említést sem tettél. -
saelin
veterán
Megvárom hogy kicsit több epizód jöjjön hozzá, és akkor megveszem. Az ilyen játékokat nem tudom letenni, odaköt magához és húz magával!
-
ldave
félisten
válasz
Jeanne d'Arc #6 üzenetére
Na, majd mesélj hogy te hogy látod a szereplők mennyire életszerűek
Több helyen olvastam, hogy sokak szerint nem is így beszélnek a mai fiatalok, lányok, pedig szerintem egész reális, legalábbis ahogy én látom hugomon és barátnőin keresztül.
-
Pont most szerettem volna kipróbálni. A teszt meghozta a kedvemet, főleg hogy "csajos" játék. Sok lövöldözés után kell egy ilyen.
-
BomiBoogie
MODERÁTOR
A cikk szerint kontra:
Az idővisszatekerésben lévő potenciál nincs kihasználvaMiért nincs? Az egyes cselekedetek között ugyan variálhatunk, de csak egyszer mehetünk vissza, tehát ugyanúgy dönteni kell. Hogyan lehetne még jobban kihasználni?
Első látásra érdektelennek tűnő sztori
A legelső látásra lehet, de kb. 15 perc után már izgalmas, a rész végéről nem is beszélve... -
HaJózsi
aktív tag
válasz
petymeg2033 #1 üzenetére
PS3-mon van demó verzió, de lassan haladva is csak maximum 25 perc az egész.
-
ldave
félisten
PS3-on játszottam, nekem nagyon tetszett, de mondjuk az urban fantasy az egyik kedvenc műfajom.
Az igaz, hogy jelenleg a döntések súlya nem érződik a visszatekerés miatt, de a későbbi epizódokban azért gondolom ez már más lesz, hisz nem lehet az első napra visszamenni az időben, megnézni mi történne, ha másik utat választanék.
A második epizódig végigviszem majd mégegyszer, más döntéseket hozva.
-
petymeg2033
tag
Mivel demók már nincsenek manapság, let's play videókat nézegettem erről a játékról, mert már elég előre be lett harangozva, hogy mennyire jó lesz.
Meg kell mondjam, pont a tinilányos, kicsit hipszteres, nagyon művész és néha önértékelési problémákba hajló hangulat miatt engem inkább taszít...Persze ízlések és pofonok, valakinek meg biztos ez jön be. Pl a Telltale féle kalandjátékok sem annyira vonzanak, pedig a Borderlands verziónak a története egész jó lett.
Új hozzászólás Aktív témák
gp Egy átlagos iskoláslány hétköznapjai válnak félelmetes krimivé a Remember Me fejlesztőinek új, rendkívül hangulatos, epizodikus kalandjátékában.
- Samsung Galaxy S24 - nos, Exynos
- NVIDIA GeForce RTX 3080 / 3090 / Ti (GA102)
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Philips LCD és LED TV-k
- Építő/felújító topik
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- Saját márkás HDD-ket követel meg az egyes NAS-okhoz a Synology
- Az Intel szerint a régebbi processzoraikat keresik az ügyfeleik
- Locsolkodás helyett hardverekre feni a fogát az ünnepi nyúl
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy Z Fold 6 512GB Ezüst Független
- ÚJ Asus TUF Gaming FX707 - 17.3"FHD IPS 144Hz - i7-13620H - 16GB - 1TB - RTX 4060 8GB- 2 év garancia
- MSI MAG B650 Tomahawk WIFI Alaplap
- MSI PRO B760-P DDR4 II Alaplap
- ÚJ AKKSI! W11 Dell XPS 15 9560 (I5-7300HQ, GTX 1050 4GB, 16GB RAM, 256GB M.2) - Teszt BESZÁMÍTÁS!!
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 5 7600X 16/32/64GB RAM RTX 4060Ti 8GB GAMER PC termékbeszámítással
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone i5 14600KF 16/32/64GB RAM RTX 5070 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- AKCIÓ! ASUS Z170-DELUXE Z170 chipset alaplap garanciával hibátlan működéssel
- Azonnali készpénzes INTEL CPU AMD VGA számítógép felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
- Lenovo Legion Pro 7 (16IRX9H) - Intel Core i9-14900HX, RTX 4090
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopszaki Kft.
Város: Budapest