Új hozzászólás Aktív témák

  • fateless

    veterán

    válasz Giovan! #32 üzenetére

    Kicsavarod és átértelmezed azt, amit írtam a magad akarata szerint, ez nagyon nem egyenes dolog :U

    A Huawei mobiltelefonok nem egyenlők a Huawei hálózattal. A lehalgatás lehetőségének vádja a hálózat irányába történik. A korlátozásokat viszont nem csak a hálózatépítéssel szemben hozták meg (ez az egyik ág), hanem az okostelefonokkal szemben is, noha azok kapcsán nem fogalmaztak meg vádakat.

    Megtehetné Trump, hogy a hálózatépítést korlátozza, míg a mobilrészleget nem, így nem okozna hatalmas anyagi kiesést amerikai szoftver-és hardvervállalatoknak. Ezt próbálják is neki elmagyarázni több-kevesebb sikerrel, hiszen pár cég már kapott is felmentést a korlátozás alól (miközben további szigorításokat terveznek - igazi önellenmondás), és ezt a fajta felmentést szeretné a google is megkapni (nem csak most, eddig is kardoskodott ezért).

    A hivatalos vádak egyébként NEM a telefonoknak szólnak, hanem a Huawei hálózatának, nem is értem, honnan veszel ilyen feltételezést.

    Elfogadjuk, hogy kifejezetten Kína-ellenes vagy, emellett USA-párti. De fontos lenne felismerni, hogy az, hogy valaki nem ért egyet ezen korlátozásokkal akár részben, akár egészében, nem teszi azt a személyt Kína-szimpatizánssá. Magamat se msorolom annak, de nem tudom elfogadni azt, ahogyan a Trump-gépezet kezeli akár ezt a helyzetet, akár pár másikat. Az az érdekes, hogy amerikai barátaimmal, akik épp Trumpra szavaztak, tudok úgy beszélni ilyen témákról, hogy nem állítanak be demokratának, hanem lehet egyet nem érteni vele, de a veled való kommunikációban azt élem meg, hogy ha fel merek szólalni Trump ellen, akkor csak Kína-fan lehetek (ahogy mások is). Ez nem így van.

    "A HELYESEN alkalmazott bölcsesség a hasznos" Prédikátor könyve 10:10

Új hozzászólás Aktív témák