Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Nuada herceg

    őstag

    Na én 1 komolyabb civ játékos vagyok NEm úgy egy konkrét személynél, csak általánosítva. :) , és hosszabb "értékelést", tapasztalatot fogok írni a játékról, úgyhogy csak az kezdje el olvasni, akinek van türelme. :)

    Rengeteg órát eltöltöttem már a civ sorozattal. Egészen az első résztől, a most említett, tárgyalt részig. 30 éves vagyok, szóval az első még gyerekkoromban jött, a nulla angolommal úgy ahogy boldogultam vele, de nem láttam át az értelmét, csak játszottam. :)

    A legjobb rész messze az 5 lett. Grafikailag és játékmenet szempontjából is. De kellett hozzá ez a 2 nagyobb DLC, hogy így legyen.

    Amelyik rész számomra nagyon nagyon meghatározó volt, az az Alpha Centarui.
    Ezért is vártam ezt a részt annyira. Féltem is, hogy túl nagy elvárásokat állítok és így nem fog tetszeni, de szerencsére ez nem történt meg. :)

    Ahogy a tesztben említve volt a diplomácia, én is eléggé fapadosnak találtam. De azzal nem értek egyet, hogy nincs is rá olyan nagy szükség. Szerintem igenis de! Az Alphában még azt is meg lehetett tárgyalni a szövetségesekkel, hogy merről támadjon, melyik város felől jöjjön, melyiket vegye be először és a többi.
    Én nem tudom szövetségest hogy lehet kialakítani ebben a játékban. Sok törekvésem ellenére sem vált barátságossá senki, maradt a semleges viszony. Most viszont a második körben, az 1ik nép ugyanígy a harmóniát választotta, Ő kezdett el velem szimpatizálni, ajánlgatni a paktumokat, én mindent csak elfogadtam. Mivel előnyös volt nekem. És arra lettem figyelmes, hogy barátilag viszonyul hozzám. Megkérdeztem hogy szövetségesek leszünk e, és hát igen! :) Szóval az az érzésem, hogy ez kicsit olyan véletlen. A gép (adott nép) választ ki minket, nem mi őt.

    Viszont igenis megvannak a beütéseik a frakcióknak. Itt úgy érzem, hogy a Brazíliai csapat vette át Bismarck helyét! :) Semleges viszonyban álltunk, szomszédok kén! Semmi agresszió, semmi levélváltás. Egyből csak, nagyon meglepő modon jött az üzenet, hogy háábojúúú! :) És azonnal bedarálta a határmenti városomat, olyan sereggel jött, hogy csak lestem. :O Persze sem tartalékolt pénzem energiám nem volt, sem seregem, a békés utat választottam. Majdnem kezdtem is 1 újat, de mondom kihozom belőle amit lehet. Szerencsémre vált. 1 szorosnál, legyen hágó féle, nem fért át az egész sereg, én meg a maroknyi csapatommal ott tartottam fel őket, és bombáztam. "földön, vízen át. :) Mikor a serege nagy része odaveszett, akkor már jött a békével! Természetesen nem fogadtam el, erre felégette az elfoglalt városomat, és hátrált! :O Még mérgesebb lettem, és jópár kör után én indítottam az offenzívát, tudván mivel állok szemben. Jelentem már nincs olyan frakció a térképen, hogy Brazília. Nekem pedig +4 városom lett! ;] De akárhányszor felajánlotta könyörgött a békéért, egyre nagyobb fizetséggel, mindig visszautasítottam, és annyiszor lázadozott a többi frakció, hogy nem a földön vagyok, vegyek visszább. De nem mertek megtámadni. :)
    A másik a skin. Az első játéknál beállítottam, hogy Föld szerű bolygón legyek. Egyébként vannak valódi bolygónevek,: Pl. Kepler akárhány C és ilyenek, amiken lehet játszani. Na a földszerűre én azt hittem, hogy kontinensek miatt kapta ezt a nevet. Szép zöld, már túl sokszínű volt a játék világa, de tetszett. Megvolt a hangulata. De mikor elkezdtem a második játékot, akkor randomba tettem, és meglepődve tapasztaltam, hogy kék színű minden, gyönyörű. Mintha a Holdon lennék, kicsit feltuningolva. :) Szóval ez is pozitívum. És akkor a tesztben itt meg látom, hogy van ilyen "sivatagos", dűnés bolygó is. Szóval tartogat meglepetéseket. :)

    A kémkedés nagyon kihegyezett, tényleg sok hangsúlyt fektettek rá. Nagyon tetszik, sok mindent lehet ütyködni benne. :)

    Az egységek száma tényleg szűkös. A civből hiányzik számomra a technólógiai fejlettség előnye, hogy tankokkal megyek a dárdások ellen. :) Itt ilyesmi nincs, ennyire nem lehet elhúzni, de azért jóval erősebbek a fejlesztet katonák. :)

    1 dallam sem maradt meg az én fejemben sem, de kimondottan tetszik, olyan misztikus hangulatot ad a játéknak. :)
    Na sokat írtam és még lenne mit, én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ki, megbánás nincs, nem lesz. :)

    Tényleg elég sokáig tart 1 kör átadása, amíg a frakciók lépnek, de a Civ 5-el is ugyanez volt a helyzet, aztán a DLC-kben javítottak az ilyen gondokon is.

    Ehhez a részhez is kell még pár DLC, hogy finomítsanak a játékon, de számomra már most élvezetes! :) :C Aki esetleg bátorkodott elolvasni, annak köszönöm! :)

    Értem a csíziót.

  • Nuada herceg

    őstag

    válasz BomiBoogie #7 üzenetére

    A szerkesztési időből már sajnos kifutottam, még a kommented előtt meg szerettem volna köszönni a tesztelőnek a cikket!
    Élmény olvasni mindent erről a játékról számomra, mások tapasztalataival meglátásával együtt.

    Így visszaolvasva valóban inkább élménybeszámoló volt amit írtam. :)

    Igen, én erősen ajánlom ezt a részt. Bár én csak 1 játékos vagyok, nem tesztelő. :)
    Pontosítva elfogult játékos és ez az elfogultság nyilván a sorozat révén alakult ki.
    Aki nem tudja, hogy mi zajlott ez a rész előtt, annak valóban a Civ 5-el kellene kezdenie. :)
    Én már tönkretettem nem egyszer a Földet nukleáris támadásokkal, így tudom, miért kerültem ki az űrbe. :))

    [ Szerkesztve ]

    Értem a csíziót.

  • Nuada herceg

    őstag

    válasz citkar #9 üzenetére

    Jah igen, azt most láttam, itt a tesztben, hogy lehet olyat is....
    Elég beteg. :D
    De most épp harmonikus vagyok, ez a legszimpatikusabb.
    Az első körben puszta dominanciával nyertem, de csak mert épp úgy alakult! ;]
    Majd most megépítem azt a virágot. Kíváncsi vagyok, írták, hogy nehéz így nyerni, ezekkel a speciális egyedi módokkal. Én örülök neki.

    (#10) cain69:

    Igazából valami hasonló van itt is. Pontosan nem tudom, és nem értem.
    Valami bázisok lennének, kutató labor meg ilyesmik. "Far Base One", meg a többi.
    Úgy random jelennek meg a térképen, de más színűek, szóval valamit jelenthet.
    Kereskedni lehet velük, elég sok pluszt adnak, de amúgy nem értem hogy mi lenne a sztori szempontjából. :)

    Értem a csíziót.

Új hozzászólás Aktív témák