Új hozzászólás Aktív témák

  • Vesa

    veterán

    válasz beyruth82 #43 üzenetére

    Kína sajátos módon vegyítette a szocialista/kommunista politikai ideológiát, a nyugati gazdasági modellel (ezt is csak nem túl régen). Te ez utóbbival érvelsz, összemosva azt Kína elnyomó politikai, ideológiai és társadalmi valóságával. A kommunizmus sehol sem valósult meg az elméleti formájában, tehát ezzel nem érdemes érvelni. Észak-Korea is egyértelműen kommunista rezsim, pedig ott is rétegzett a társadalom, vannak kiváltságosok, vannak jobb módúak, csak éppen a gazdaságuk kb. nem létezik. Közös azonban az egypárti, elnyomó és diktatórikus rendszer, melynek már a nevében is benne van a kommunista jelző (Kínai Kommunista Párt).

    A lényeg itt az, hogy Kínában semmiféle ellensúly nem létezik, esély sincs arra, hogy a vezetés hibáit vagy aljasságait bárki feltárja. Ezzel szemben az USA ebből a szempontból -gyűlöld is bármennyire-, egy lapon sem említhető ezekkel a rezsimekkel. Amerikai elnököt lehet mutatni aki belebukott a korrupcióba, Kínai pártfőtitkárt aligha. Éppen ezért, a Huawei lényegesen veszélyesebb, mint bármely amerikai vállalat.

    [ Szerkesztve ]

    A tudomány a valóság költészete!

Új hozzászólás Aktív témák