Új hozzászólás Aktív témák

  • Migráns

    csendes tag

    válasz cskamacska #11 üzenetére

    Több évig dolgoztam Németországban, a 90's években, amikor Németország - legalábbis a mostanihoz képest - még egy igazibb Németország volt.

    Amúgy a témában az NDK-t felhozni pont nem szerencsés, ugyanis :

    Németország keleti fele/harmada 45-től 90-ig (49-től NDK néven) szovjet megszállás alatt lévő bábállam volt, 45 évig! Csoda, hogy az újraegyesülés óta is csak igen nehezen zárkóztatják fel újra a keleti tartományokat? Még a német gazdaságnak is óriási feladat az, hogy a Vörös Hadsereg által 45-ben totál kirabolt, majd fél évszázadon át még fosztogatott területeket a nyugatinak megfelelő szintre hozza.
    Németország nyugati része, (az egykori NSZK ) nem szenvedett szovjet megszállást, nem kommunista (szocialista) rendszert erőszakoltak rá. Igaz, hogy szó szerint szarrá bombázták a háborúban, de a békében már élvezhette a nyugat anyagi segítségét és saját népének tettre vágyását. Ennek eredményeképpen a 60-as, 70-es évek (szabad) Európája már a német gazdasági csodát szemlélhette.

    Az osztrákok szerencsések voltak, 1955-ben viszonylag simán meg tudtak szabadulni a szovjetektől, így a hetvenes évek végére már a független Ausztria is egyenesben volt.

    Csak mi, azaz a KGST (és/vagy a Varsói Szerződés) államai maradtunk le, szinte behozhatatlanul. Lehet, hogy a szintén 45 év (1945 - 1990) szovjet megszállás nem tett jót a mi versenyképességünknek sem, se társadalmi, se gazdasági vonalon?? :U

    Az 1990 óta hivatalba lépett kormányokról pedig inkább nem mondanék semmit!
    Ha valakit érdekel az NDK-NSZK téma, a háború utáni rendezés/újrafelosztás témakörében olvassa el Leon Uris zseniális regényét, az " Armageddon "-t. Nem véletlenül volt nálunk betiltva évtizedekig!!
    Utána (közben) nézzétek meg a Hőlégballon c. német filmet! (Ballon,2018.) Beszarás! :K

Új hozzászólás Aktív témák