Új hozzászólás Aktív témák

  • ldave

    félisten

    válasz koncsik #36 üzenetére

    A 3DS indított legendásan rosszul játékok terén. A nyitó címek még csak-csak jók voltak, de utána hosszú ideig csend. 2011 februárjában jelent meg a gép, aztán a 3D Land-re egészen novemberig kellett várni, majd decemberben jött a Kart 7. A Wii U-nál is hasonló volt valamennyire a helyzet, 2012 novemberében jött a gép, a 3D World pedig egy évre rá érkezett. Okés, ott volt a Mario U nyitásra, de azért az nem az nem a minőség, mint amit egy 3D-s Mario képvisel, legalábbis a többség számára.

    Bízom benne, hogy az NX esetében komolyabban készülnek az első évre. Valószínüleg emiatt nem jön idén év végén a gép, az a pár hónap késés márciusig elég sokat jelenthet játékfejlesztés terén. Az szinte biztos, hogy NX indulásakor lesz a Zelda, nagyon úgy néz ki, hogy a Pikmin 4 is NX-re csúszott. Valószínüleg készül egy új 3D-s Mario is, azzal pedig talán a 2017-es karácsonyi szezont célozzák meg. Márciustól decemberig lesz 9 hónapja az NX-nek, hogy letegye az első ünnepi szezonjára az alapokat.

    Azt is látnia kell most már nagyon komolyan a Nintendo-nak, hogy ők egyedül nem képesek szoftverrel ellátni egyszerre két platformot, égető szükség van a külsős játékokra. Elég csak a PS4-re nézni, a Sony elég minimál szinten tolja az exkluzív címeket a gépre, mégis szágulldanak az eladások, hála a rengeteg 3rd party játéknak. Egyedül nem megy.

    A Slime draws near! Command?

Új hozzászólás Aktív témák