Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • D55

    aktív tag

    válasz .mf #14 üzenetére

    "egyesek körében divat az uniót köpködni"

    Ez nem divat kérdése, rettenetesen káros mód túlszabályoznak mostanában mindent, teljesen elfojtják a verseny jótékony hatásait (gondolok itt főként a mindenkori átlagos ár-érték arány növekedésére, ami végsősoron a lakosság vagyonának reálértékének növekedését biztosítja a fogyasztói társadalom / növekedésre épülő gazdasági modell elsődleges hajtóerejeként) és úgy bújtatják az indokaikat környezetvédelmi meg fogyasztóvédelmi ürügyek mögé, hogy közben nagyon feltűnően kilóg a lóláb (pl. a CO2 flottaátlag számításnál a jármű tömege kapcsán alkalmazott elmebeteg képlet ami miatt a 2,5 tonnás autóba a 6 literes V12 simán befér a határértékek alá, ha mégsem akkor kap egy apró akkut, kb. egy tartós üzemre alkalmas önindítót, meg egy elektromos csatlakozót és máris 0-nak számít, miközben a kisautókat kb. betiltották, pedig ha már annyira fontos ez, akkor abszolút értékben pont azok bocsájtanák ki a legkevesebb széndioxidot, de jöhetnék a balesetbiztonsági szempontokkal is amikre hivatkozva pedig a túlelektronikázást erőltetik, na ott is vannak ám elég visszás dolgok ha az ember az összképet józan ésszel végignézi).

    És értem én, hogy segíteni kell a többnyire inkább marketingben, mint sem műszaki kíválóságban erős helyi gyártókat a kontinensen kívüli, jellemzően kimagasló minőséget nehezen verhető áron kínáló konkurenciával szemben (japánok meg néha mostmár a koreaiak is amikor eltalálják épp), de nagyon rossz ha ezt ilyen képmutató módon valósítják meg, ráadásul ennyire egyoldalúan csak a gyártók gazdasági érdekeit képviselik a lakosság érdekeinek kárára.

  • D55

    aktív tag

    válasz Noukoum #45 üzenetére

    Bocsi, nem tettem hozzá, tisztán belsőégésűekre vagy kamuhybridekre gondolok itt. Ott úgy tudom évről évre lehetetlenülnek most el a könnyű kis megfizethető modellek.

  • D55

    aktív tag

    válasz Noukoum #49 üzenetére

    Na mondjuk az is igaz, hogy a kisebb méret önmagában nincs szankcionálva, csak ugye általában ez régen nagyjából együtt járt a kedvezően alacsony tömeggel és árral, onnan a párhuzam a fejekben. Most viszont pont ez utóbbi két érdemben előnyös tulajdonság ami viszont aránytalanul kárt szenved a korrupt szabályozások miatt.

    "Megfizethető új autód meg sosem lesz rekord áfával, rekordgyenge valutával, rekord drága országgal és rekord alacsony fizetésekkel."
    Úgy 10 éve még 2-3 millió körül is voltak, néha akár értelmes méretű modellek is (pl. kifutó szériás compactok, jó eséllyel megbízható 1,4-1,6 literes egyszerű szívómotorokkal). Ma ez a kategória 9-12 millió lett, cserébe már minimum közvetlen befecskendezés, turbó és részecskeszűrő (avagy a pénztemető szentháromság) van a benzinesekre is ráerőszakolva. Volt infláció közben persze, de nem 400-600%-nyi, az teljesen irreális.

  • D55

    aktív tag

    válasz Alaaf Pi #53 üzenetére

    - A CO2 flottaátlag rendszer úgy kompletten. A tömegkompenzáció amit emlegetek (amíg a távolkeleten nem igazán divat a menetdinamikai szempontból veszélyesen nagy tömeg, addig az itteni elborult SUV őrületnek pont ez az egyik alappillére), meg még az üzleti alapon történő cserebere lehetőség hozzá gyártók között.

    - CO2 semleges benzin ötlete, amit a németek próbálnak átnyomni. Az lesz, hogy megvehetsz majd bármit amit a VAG sima benzinmotorral fillérekért lenyom a szalagról és saját hatáskörében lenyilatkozza a megfelelőségét, majd legfeljebb garanciavesztés terhére (a gyártót terheli amúgy a bizonyítás jótállási időn belül) tankolsz bele jó kis százhalombattai 95-öst, aztán jónapot. Viszont közben ki lesz ez úgy találva, hogy pl. egy Honda majd ha fejen is áll csak tisztán elektromos modellt árusíthasson itt nálunk, amiért otthon a Japánok amúgy kiröhögnék, vagy ki is átkoznák akár (társadalmilag ott nagyon elítélik a hálózatról töltögetést Fukusima miatt), tehát nem is nagyon biztos majd, hogy meg fogja érni nekik külön a mi piacunkra dolgozniuk teljesen külön és eltérő alapokra épülő modellpalettával. És persze nagyon nem lepődnék meg, ha mindeközben a németeknél meg valahogy még a TDI vonalat is sikerülne átmenteniük azok után amennyit annak idején beletoltak a dieselek fejlesztésébe :C

  • D55

    aktív tag

    válasz Dare2Live #59 üzenetére

    "Elöbb hozta vki plnek fordot. A jelenlegi 155les 1.0 turbo nem csak jóval kevesebbet eszik még sokkal jobban is gyorsul. Nem mert hude sokkal több le hanem mert sokkal több nyomaték. Sött még egy 2.5es szívónál is jobban megy.
    Cserébe igen turbo meg DI. Itt életartalmra én a fő ott látom, hogy nincs előírva 100.000kmenként a szelepek, egr... tisztítása. "

    Persze, hogy nincs előírva, 100000-nél pont az általad emlegetett motornál már a dugattyútörés is meg szokott lenni tudtommal :U De nincs ezzel gond, csak előtte pár évtizeddel ne gyártottak volna 1-1,5 millió km-t túlélő típusokat. Onnantól így visszalépni szabályos ..gányság.

    "És nagyon szerencsétlen japánra hivatkozni ahol ez sokkal durvább mint az EUban."
    Nem az, mert ott mellette a társadalmi érdekek mindenkori elsőbbségének nagyon mély kultúrális gyökerek adnak sziklaszilárd (morális) alapokat, soha nem is próbálnak semmit kapkodva és erőltetve megváltoztatni, főleg nem a természetes folyamatok (ideértve a társadalmi folyamatokat, a civilizált életforma kívánalmait is) által kialakult egyensúlyi viszonyokot. Pl. a munkahelyeken való dohányzást is csak az elmúlt években tiltották be, mert hát ugye hiába káros, mégicsak azért egy társadalmi csoportról beszélünk, kirekesztés meg minden ugye... Ha meg az a kérdés hová vezet hosszútávon ez a fajta józan és megfontolt mentalitás, illetve "élni és élni hagyni" életfelfogás, akkor javaslom a demográfiai statisztikákat nézegetni, hol is élnek a világon egész véletlenül pont a legtovább, illetve a legjobb egészségnek örvendően az emberek. Biztos tényleg véletlen ;)

  • D55

    aktív tag

    Az autószerelőm, akinél a 100 ezres garanciát épp túlélő, de mondjuk 102 ezernél már széthulló darabok sorban kikötnek...

  • D55

    aktív tag

    #69 Hihető vagy sem, érdekességképp mesélt egyszer ezekről a problémákról és a gyakoriságukról, miért hazudott volna?

    #70 Ez valóban egy tényező, de a hibások közt is csúnyán kilóg azért a sorból amikor egy majd 2 tonnás sedanba beleteszik az 1 literes, 3 hengeres viccmotort 150 lovasra felkergetve és aztán "meglepő mód" rommá hullik az egész rövidtávon és közel sem egyedi esetként.

    #71 Kérlek, hogy tartózkodj ettől a fajta arcbamászó és vádaskodó személyeskedő stílustól, mert nem díjazom és szerintem rajtam kívül sokan mások sem. Köszönöm.

    [ Szerkesztve ]

  • D55

    aktív tag

    válasz Tasunkó #77 üzenetére

    Biztos vetít, azért tud nekem is sok évtizedes évtizedes családi ismertség mellett csak 2-3 hónapra időpontot adni (kivéve ha nem karbantartás jellegű műveletről van szó, hanem elromlik valami ami miatt nem működik az autó, mert akkor persze aznapra vagy másnapra, de ilyesmi mondjuk szerencsére csak 10 évente ha egyszer elő szokott fordulni). Meg biztos ezért köt ki nála a fél megye motorhibákkal, miután máshol nem tudtak nekik megfizethető megoldást kínálni. Mert jól vetít, csakis ez lehet a titka tényleg. :R

  • D55

    aktív tag

    válasz Submarine #76 üzenetére

    Menetkészen, sofőr nélkül nincs azért 2 tonna közelében, csak másfél-egyhat az ominózus modell, viszont sokan pont az otromba nagy segge miatt veszik belőle a kombit, tehát egy picikét ha meg van pakolva és még 1-2 utas is beleugrik akkor már ott vagyunk könnyen.

  • D55

    aktív tag

    válasz dabadab #82 üzenetére

    De a gyakorlatban az ismertetett jellemző használati mód, illetve célközönség miatt legtöbbször bizony jelen van a _közel_ (mert akkor már idézzük pontosan egymást) két tonnányi effektív tömeg, csupán jeleztem, hogy az adatlapokat nézegetni nem elég, ott nem fog látszani ha valaki ezen akarna rugózni (de ugye nem is az számít a kérdés kapcsán).

    Az meg amúgy nem tudom miért lett manapság ebben a belsőégésű vs. elektromos, illetve régi vs új autó témában annyira divat mindenfelé az interneten, hogy ha valaki bármit mond ami az elmúlt 10-15 év felháborító visszásságaira mutat rá, akkor érdemi cáfolatok helyett személyeskedéssel akarják egy csomóan elnyomni. Ez van, el kell fogadni, hogy ha a vásárlók figyelme a napi használati értékről ennyire szélsőségesen elterelődik olyan másodlagos dolgokra, mint a környezetvédelmi és biztonsági jellemzők, akkor az orrunknál fogva leszünk vezetve, mert a gyártókat úgy is a pénz érdekli és ki nem hagynának ilyen lehetőségeket a profitráta növelésére. És nem, nem azt mondom, hogy ezek nem fontos jellemzők, csak azt, hogy ha sokkal nagyobb hangsúlyt engedünk ezeknek, mint sem annak a legalapvetőbb kérdésnek, hogy mit kapsz a pénzedért és az meddig fog majd előreláthatóan és tervezhetően kiszolgálni, akkor nyilván nem kell azon meglepődni (és lehazugozni engem közvetlenül vagy kevésbé közvetlenül amikor erre kíméletlenül rá merek világítani), hogy az újabbnál újabb modellek egyre inkább romló ár-érték arányt fognak képviselni. Az EU bűne pedig csupán annyi itt, hogy nem hogy felelős fogyasztóvédelmi érdekképviseleti szövetségként a józan, kiegyensúlyozott szempontok mentén való tudatos fogyasztói magatartást ösztönözné és támogatná a témában, hanem még be is fekszik a gyártóknak a versenyre káros szabályozások érvényre juttatásával.

  • D55

    aktív tag

    válasz dabadab #84 üzenetére

    Sedan és kombi is van belőle. Elsőre nekem a sedan lebegett a szemem előtt belőle (mert az az értelmes autóforma), aztán rájöttem, hogy a kombi még súlyosbító tényező belőle ebben a kérdésben és nem is kevés van belőle. Önsúlyt meg sehol sem említettem, csak amikor elkezdtetek hitetlenkedni akkor szóltam, hogy ne papíron keressük az 1,8-1,9 tonnát, hanem a valóságban ahol bizony tényleg nem kell sok fantázia hozzá.

    De látom ezek szerint még mindig könnyebb a szavaimon keresni a fogást, mint sem a 300 ezret - fél milliót gondtalanul lefutott ezres ecoboostos Mondeosok tömegének elégedettségtől kicsattanó véleményeit fellelni :K

  • D55

    aktív tag

    válasz Döglött Róka #88 üzenetére

    Jó, igazad van, vegyél akkor downsizingolt csodákat, meg vegyenek mások is akik a te bizalmatlankodó mentalitásodat követik és közismert tapasztalati tényekről statisztikákat várnak el, legalább nekem marad nagyobb kínálat válogatni amikor eljön az ideje 1.6-ról feljebb lépni 2.4-re ;)

  • D55

    aktív tag

    válasz Döglött Róka #95 üzenetére

    "Sehol nem állítottam hogy 1 literes autóval járnék, ahogy azt sem hogy kívánok ilyennel járni."
    Ok, ezt én sem állítottam, csak szimplán beszóltam, hogy ha ennyire nem hiszed el, hogy hírhedten alacsony az élettartamuk, akkor vegyél ilyet és tapasztald meg a saját bőrödön, engem nem fog zavarni.

    "Mire eljutsz oda, hogy lecseréld az 1.6-ot 2.4-re, nem lesz nagyobb."
    Szerencsére hybrid vonalon ahol a versenyellenes CO2 szabályozásoknak nincs akkora méregfoga, a minőség mellett elkötelezett gyártók már ráálltak a normális lökettérfogatú motorokra, lásd pl. LFC-H4. Ezen kívül a 2035-ös agybajt is úgy ahogy sikerült épp kigáncsolni, kérdés mit hoz ez magával, változik -e az igazságtalan büntetőkvótarendszer, mert ha életszerűbb szabályozásra sikerült közben átállni, akkor tiszta ICE vonalon is visszatérhetnek a robosztusabb megoldások. Amúgy mire eljutok arra az elhatározásra, hogy itt az ideje lecserélni az 1.6-ot 2.4-re, egész valószínűleg akkor sem újat fogok keresni, hanem egy megkíméltebb használt darabot inkább amin még szívócsőbefecskendezés van, mert ott volt a minőség csúcsa annak idején.

  • D55

    aktív tag

    válasz Hieronymus #105 üzenetére

    Motortartósság szempontjából a vizsgastatisztika teljesen irreleváns, hiszen igen kicsi a valószínűsége, hogy pont akkor, abban a fél órában - órában hulljon szét. A segélyhívásos már érdekesebb de a totális széthullás nyilván egy véglet és nem is minden típust érint jelentős szinten, csak a hírhedteket, pl. korai TSI-k láncszakadása, 1000-es EcoBoostok dugattyútörései, stb... 2011 2008 után volt nemsokkal, már a gazdasági fellendülés elején, tehát nagyon rossz összehasonlítási alap, 2009 lenne inkább reális, ahol talán hasonló gazdasági légkör lehetett a mostanihoz. Arra meg nyilván figyelnek azért, muszáj nekik, hogy a garanciaidőt kibírja ha lehet az autó. A gondok utána jönnek és manapság általában nem csak párszázezerrel később, mint régebben a rosszabbul sikerült modellek esetén, hanem az az ijesztő, hogy van amikor már rögtön pár ezer km után, mintha annyira ki lenne mérve az egész mostmár. És persze értem én, hogy mit akarunk a garanciaidő után, hiszen arra tervez a gyártó, azért vállal felelősséget, csak hogy ha korábban még simán az volt a megszokott évtizedekig, hogy 3-8x-osan is túl tudták azt teljesíteni a fődarabok különösebb probléma nélkül, most meg nem, akkor mondjuk ki, hogy ezek a mostani modellek a korábbiak harmadát-negyedét érik. És természetesen akkor ezt az áruknak is tükrözniük kellene.

  • D55

    aktív tag

    válasz Döglött Róka #108 üzenetére

    Rendben, akkor nem hiszed el, alapvető jogod abban hinni amiben akarsz...

    És ugyanígy hihetsz természetesen abban is, hogy azoknak "van pénze" akik könnyelműen költekeznek, pillanatnyi állapotként végülis elő is fordul ilyen elég gyakran.

  • D55

    aktív tag

    válasz Hieronymus #121 üzenetére

    "Semmivel sem tudod alátámasztani az állításaidat."
    Nem is értem. Mit támasszak alá olyan állításokon, amikben minden valamirevaló szakmai forrás egyetért és hangoztat minden lehetséges úton? Hogy a downsizing túl van tolva és sokkal könnyebben szétverik saját magukat az érintett a motorok, hogy a DI retkes, hogy a láncok alá vannak méretezve, hogy az 10-15 ezernél hosszabb olajcsereperiódusok utolsó barbárságok amik kitűnően lerövidítik egy-egy motor élettartamát, stb... Nem is én állítom ezeket, hanem KB. MINDENKI EGYHANGÚAN AKI ÉRT HOZZÁ.

    "Bedobod, hogy voltak problémák egyes szériákkal főleg a technológia bevezetése kezdetén. Persze voltak, de ne volt igaz és nem igaz a teljes szériákra, Ki venne olyan autó, amiről tudni lehet, hogy néhány év után már hulladék."
    Pont ezért baj ez a dolog, mert sokszor későn derülnek ki a problémák és akkor már van bőven aki megvette. Amúgy meg nyilván nem állítok olyat, hogy az összes modell összes példánya kritikán aluli lenne, csak azt, hogy a korábbi évtizedekhez képest az aggasztó és rossznak bizonyuló megoldások száma egyrészt nőtt, másrészt a gyártók saját belátás helyett jellemzően EU-s szabályozások miatt kénytelenek belemenni problémás megoldásokba a korábban beváltak, kiforrottak helyett (amiket gyakran effektív betiltanak). Ebből pedig kijelenthető, hogy az irány rossz.

    "Befigyel a tervezett elavulás feltételezése."
    Dehogy is... "Csak a garanciát bírja ki valahogy". Nincs itt tervezett elavulás, ezzel én tisztában vagyok, viszont szarból nem olyan túl egyszerű várat építeni, már pedig manapság gyakran abból kénytelenek vagy az EU-s szabályozások miatt, vagy a saját káros költségcsökkentő irányelveiknek meghasonulva.

    "Ha nem vagy elégedett az ár/érték aránnyal nem vásárold ezeket az autókat. Ha másként nem boldogulsz, jó pénzért segítek "megbízható" 20+ éves autó vásárolni neked."
    Köszönöm, de már van egy 22 éves Honda Civicem és igazándiból még csak megunni sem sikerül sehogy évek óta, ha egyszer már ésszerű okot képtelenség volna találni, akkor végsősoron esetleg amiatt komolyabban elgondolkodjak a cseréjén :)

    [ Szerkesztve ]

  • D55

    aktív tag

    #123: Így van, azért fikázom az újakat, mert van viszonyításképp egy 22 éves régi autóm és nagyon kevés mai új modellt látok ami valamilyen fontos téren ne maradna nehezen védhető módon el tőle:
    - Ha beülök egy újabb autóba, akkor mindig rájövök miért nem szeretik az emberek a műanyag beltért. Ellenben a Hondám műanyag műszerfala kapcsán már többen is kérdezték, hogy milyen bőrápolót használok :C De a legkeményebb nemrég egy Tesla Model S volt, ott nem akartam elhinni amit látok, a fa berakásokat mintha én vágtam volna dekopírfűrésszel raklapokhoz vagy építőipari állványozáshoz használt deszkákból. És hogy házon belül is húzzam a számat, többek között volt szerencsém vezetni az enyém utáni UFO-t is, és az addig OK, hogy azoknak sem foszlik szét a belseje 1-2 évtized elteltével, de már érezhetően kopogósabbra vették az anyaghasználatot.
    - A cégnél néha alámkeveredik ez-az. Egy 170 lovas CR diesel alig ment jobban padlógázas előzésnél, mint az én 110 lovas benzinesem (kasztni hasonló méret, max 1-2 száz kiloval volt nehezebb). A szintén 110 lovas TSI-nek pedig 100km/h sebesség fölött 3-4 ezres fordulatszám alatt érezhetően nem volt már elégséges nyomatéka valamirevaló gyorsításhoz, rendesen vissza kellett neki pakolászni. A Hondám bezzeg 2500-3000-es fordulaton utolsó fokozatban sem kérdez vissza, már egy lehelletnyi gázra is érezhetően mozdul, soha nincs fosbalépés feelingje.
    - Ugyanezt a kis 1,2-es TSI-t nyáron, tojáshéj üzemmódban sem tudtam 12,4 literes városi fogyasztás alá vinni amikor hideg motorral indultam neki néhány kilométeres rövidebb utaknak. A Hondámmal viszont szinte csak hideg motorral indulok pár kilométeres távokra amikor a szokásos napi dolgaimra használom itt helyben és mégis a nagyobb lökettérfogatú motor "esti ásítozás" üzemmódban eszik a gyárilag megadott 8,2L körül, míg "civilizált élményautózás" (finom kihuzatgatás kettesben, agresszívebb kigyorsítás kanyarokból, gázfröccsös visszaváltások) üzemmódban 8,8L körül.
    - A futóművek sem győznek meg nagyon mostanában. A múltkor egy pár éves Merci SUV (GLC talán) olyat koppant egy sima aszfaltillesztésen, mintha egy macskát gyúrtunk volna el. Bezzeg tizenpár éve, amikor a jogsimat szereztem és mindenkinek a mindenét is vezetnem kellett amikor csak akár egy percnyi alkalom adódott rá, akkor egy haver zsebpénzből vett 1 millió 600 ezret futott, előző életében német taxiként szolgáló 124-ese emlékszem, hogy úgy nyelte a minden más autóból a csavarokat is kirázó kátyúkat itt az egyik környékbeli úton, mintha légpárnákon siklana.
    - Az automata vészfékekkel (amit közben kötelezővé tett az EU) egyes gyártóknál nagyon komoly bajok vannak/voltak(?) (indokolatlan működésbelépés). Egy közeli ismerőstől tudom, aki pár éve az egyik gyártónál dolgozott és a beosztása által közvetlenül tudomása volt a komolyabban megpanaszolt esetekről.
    - Biztos tudnék még sorolni további szempontokat is, ha nem lennék már fáradt most.

    #124: Nyilván kísérletezgetnek a Japánok is újításokkal, de azért meg kell nézni mennyivel óvatosabban nyúlnak bármihez, ami már bevált. Hogy megint csak a saját Hondámmal jöjjek, egy haver azzal cukkolt, hogy olyan a motorja, mint egy Zsigulinak, mert utoljára kb. azokon kellett hézagolóval így szelepet állítani :) Ja, csak ez se nem kényes, mint a hidraulikus szelepemelők, se nem drága játék, mint a Toyota korongos megoldása. És mellette aztán mégsem beszélhetünk elavult technikáról, mert ami egyértelműen bevált újítás volt, azokat késlekedés nélkül megkapta, pl. az enyém épp a 2 évvel korábbi S2000-től vett át jópár dolgot (a motornál valami kerámiás eljárást a hengerek vagy a dugattyúk falának kiképzése kapcsán - japán nyelvű anyagban olvastam Google Translate-tel, 100% pontosan nem nem tudtam értelmezni, a görgős végű szelephimbákat, illetve elektromos kormányszervót is az ott szerzett megnyutató tapasztalatok után kapott elsőként ez a Civic generáció).

    #127: Jó, azért egy Civic az egy Civic, na, ezzel nem fogok vitatkozni. De mellette más azért a tesztpilótáskodás és a birtoklás is, a DI-s motoroknál tudtommal náluk is voltak aggasztóbb jelenségek mostanában, pl. a motorolaj elhígulása / felbenzinesedése (mondjuk ezt inkább pont az amcsi K20C2 kapcsán emlegették asszem, az itteni L15-ösök nem tudom mennyire lehetnek érintettek, viszont a Type-R az szintén K20C család...), tehát azért ez is már meggondolandó hosszabb távon. Aztán van most ez az új e:HEV 11gen, az meg R20-as blokkra épül elvileg, sajnos ugyanúgy közvetlen befecskendezéses már, de ki tudja, bizonyulhat akár még problémamentesnek is, viszont itt meg már játszik erősen, hogy a komplett hajtáslánc alapjaiban hybrid filozófiát követ, ha ott mégis elromlik valami, akkor annak már nem esel neki pl. az utcán is akár ha arról van szó.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák