Új hozzászólás Aktív témák

  • Intruder2k5

    MODERÁTOR

    Akkor leírnám is a tapasztalataimat. :)

    A kezdetekről röviden annyit, hogy elsőként munkahelyen kezdtem internetezni, itthon eleinte az Invitel nyílt betárcsázós modemes netjét használtam, majd amikor megjelent az első helyi kábelszolgáltató, akkor beköttettem a 256K/64K-s netet. Ezt a TvNet szolgáltatta bérelt koax hálózaton, nem volt egy nagy durranás minőségét tekintve, de mivel régen nem elérhető már, másrészt nem is ma történt, (hirtelen azt sem tudom létezik-e még a TvNet) ebbe nem is mennék bele mélyebben.

    Az első olyan internetem, ami még ma is elérhető, tehát említést érdemel, az Invitel ADSL volt, először 4M/256K, majd később 8M/512K néveleges sebességgel. Ez stabilitását tekintve rendkívül jó volt, pontosan nem emlékszem már hány évet is töltöttem náluk, de műszaki problémám csak egyszer volt talán, és azt is rendkívül jól kezelték, bár az elhárítása csak harmadszori kiszállásra sikerült, de tényleg mindent megtettek az ügyben, és gyorsan is reagáltak a bejelentésekre, másnap mindig itt volt a szerelő. Ami itt nagyon bántott engem, hogy az invitel a PPPoE sebességet a Telekom-mal ellentétben úgy állítja be, hogy a hálózati, és az átviteli protokollból származó veszteségek az előfizetőt terhelik, tehát a 8M/512K ADSL mérhető sebessége sosem ment 7,2M/420K fölé, ami főként feltöltési irányban elég tetemes veszteség volt, abból az egyébként sem nagy sebességből. Na meg persze az ár, tekintve, hogy monopól Invitel területről volt szó, annyit kérhettek, amennyit nem szégyelltek, és bizony kértek is, a fene essen beléjük!

    Aztán néhány év ADSL-en tengődés után, az akkori kábelszolgáltató (RubiCom, ami azóta már megszűnt) akciót hirdetett, ahol csomagban olcsóbban megkaptam a ktv-t, telefont, és nem kicsit gyorsabb internetet is, mint amit előtte fizettem ezekért a szolgáltatásokért, több szolgáltatónak együttesen, tehát váltottam. Majd később a RubiCom-ot felvásárolta a UPC, így kerültem hozzájuk, ahol jelenleg is vagyok. Az első időkben akadtak problémák, amik nem minden esetben a UPC számlájára voltak írhatók, mert az ELMŰ is törte össze az optikai kábelt, aminek következtében vagy két hétig alig ment a net, és a telefon is. De végülis összességében én elégedett vagyok a jelenlegi szolgáltatás műszaki oldalával, már évek óta teljesen stabilnak mondható, az előre bejelentett karbantartásokon kívül esetleg rövid, néhány perces kiesés volt pár alkalommal az évek alatt, mind TV, mind telefon és internet vonatkozásában.

    Ami a UPC-ben viszont nem tetszik, hogy nem válthatok tetszőlegesen csomagot, még lejárt hűséggel sem, mert kikötik, hogy ilyen meg olyan előfizetéssel mire lehet váltani, és ennek minden esetben az lenne az eredménye, hogy többet fizetek az eddigitől, amit én nem akarok, mert például semmi szükségem a 240-es netre, már pedig jelen helyzetben nem tudnék másmilyen csomagot választani. Jó lenne, ha ebben nagyobb lenne az előfizető szabadsága, de majd nyáron elválik, amikor is lejár a hűségem.

    A UPC kérdéshez még annyit, hogy a neten kívül digital gold tv előfizetésem, és telefon is van tőlük. Utóbbit nem sokat használjuk, de ~500Ft-os alap csomag, így különösebbet nem tudok mondani róla. A TV-re sem lehet panaszom, bár csak CRT készülékem van, de ezen az analóg adás is kifogástalan, a digitálisról meg ugye nem is beszélve. Rögzítős CISCO box az egyik, amire olvastam már több panaszt is a UPC témában, de én egyiket sem tapasztaltam. A második TV mellett Pace HD box van, szintén kifogástalanul működik.

    Persze mint talán mindenki más, azért én is örülnék, ha lenne érdemi konkurencia, úgy talán jobb árakat is lehetne kicsikarni a UPC-től. :)

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák