Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
Predatorr
őstag
+TUF, azon szárad a paszta.
Én a Glaciator 4870-ekkel szívtam anno. 1. ventije másfél hónap alatt kaputt, cserélték ilyen hiba miatt javítottra, majd azt egy újra, amelyek szintén 1-2 hónap alatt bedöglöttek, szóval csak nálam 4* ugyanaz a hiba fordult elő 3 kártyán. Azért ez teljesítmény.Aztán Sappnire évekig gond nélkül működött, ha a driveres problémákat nem számítjuk, mert az minden amd kártyán ott van.
-
mcs
veterán
válasz
Predatorr #112 üzenetére
Több éve nem volt nagy befürdésem semmivel (kopp-kopp).
Utoljára egy Asus Dual Advanced Evo 1660 Super térített ki a hitemből úgy, hogy másnap vissza is adta az árát a bolt.
Tápokból is csak venti hibákba futottam bele, de azok is 3-4 év után jöttek elő. A mostani FSP Vitával is legalább 5 évre tervezek úgy, hogy van rá 10 éves jótállás. Érzetre masszív az a 12V-2x6 kábel, ami járt hozzá, és hajlítgatnom sem kellett igazán ahhoz, hogy a házam oldallapját ne nagyon érintse.
Ha ránézek a plexin is keresztül, látszik, hogy totál tövig bepattant a kártyába a dugasz.
Nem igazán szoktam venni utángyártott kábeleket, Aliexpressről vagy Temuról pedig végképp nem rendelek lutrit. -
Predatorr
őstag
válasz
tomgabor #103 üzenetére
Arra az égésre, h ország-világ tudtára adja valaki, milyen ügyesen szerel?
Gyártóhoz kell fordulni, magyarok nagy eséllyel nyelik a gart, veled vetetnek újat, ők meg kapnak a gyártótól.
Mcs: célszerű óvatosnak lenni. Ma már sajnos nincs olyan gyártó, amely bármelyik termékében nyugodtan megbízhatnál. Első leégett 5090-ről kiderült, h utángyártott kábel vágta haza, + a tápot is. Mert ugye feltétlenül el kell hinni, h az utángyártott cucc jobb, mint a gyári, vagy jó.oénzt zsebre tenni érte.
Mondjuk a hírek nagy része is ordas kamu/ferdítés. -
Reggie0
félisten
válasz
Sidorovich #110 üzenetére
Detto. Mondjuk visszakuldenem meg nem kellett, de a gariztatas siman ment mindig.
-
Sidorovich
senior tag
Rengetek ilyen storyt hallani sok boltról sajnos, de Aqua-ról főleg.
Én egy ideje szinte kizárólag az Alzán vásárolok mindent amit lehet, de főleg drága elektronikai cikkeket csak tőlük (legfeljebb még Media Markt).
Videokátyánál egy 14 napos elállás kb. így zajlott Alzánál: rákattintottam a rendelésnél, hogy visszaküldeném. Elmentem a boltba és beraktam egy dobozba. 2 óra múlva már jött is a kártyás visszatérítés. Egy emailt írni vagy emberhez szólni nem kellett, nemhogy még akadékoskodnának.
Csak azt remélem, nem fognak ezzel is tömegesen visszaélni a leleményesebb honfitársaink és megmaradhat ez ennyire jónak. -
drkbli
tag
Érdekes, nem tudom, mennyire valós a kábelezésről és az Asus próbálkozásáról: https://www.youtube.com/watch?v=kb5YzMoVQyw
-
tibaimp
nagyúr
Én széket vettem tőlük, és 3 hónap után a könyöktámasz szétment. Írok nekik, erre visszaírják, hogy nem rendeltetés szerű használat....mondom azt hogyan, könyököltem rajta. Végén addig meccseltünk, hogy visszaküldtem csak a könyöktámaszt (először az egész széket akarták, de annak egy vagyon lett volna a visszaküldése) és kaptam újat, mert gyárilag volt hibás. Alapból simán elküldtek a sunyiba....én se veszek tőlük azóta semmit....
-
Reggie0
félisten
válasz
tomgabor #103 üzenetére
Egyszer nem akartak nekem kicserelni egy DVD irot, mert szerintuk irott szaga volt es ezzel a ponttal probalkoztak. Hiaba mondtam, hogy az hogy egett szagu az nem lathato, igy ez a pont nem ervenyes ra. Aztan nem akartak atvenni garira, csak feltetelesen, bevizsgaltatjak stb., menjen kojalhoz(regen volt) es az nekem 80ezerbe is fajhat. Mondtam, hogy menjen, 3 nap utan visszafizettek az arat. Szoval aqua egy gci ceg es nem tartja be a sajat kiirt felteteleit se, en nem veszek toluk semmit, aminek fajna a gariztatasa.
-
tomgabor
senior tag
Erre az égésre amúgy érvényes Magyarországon a jótállás?
[Aqua]
9. Mik a jótállás alól kizáró okok?A terméken égés, törés, repedés vagy egyéb fizikai-, látható sérülés.
Nem rendeltetésszerű használat. A termék leírásában megadott paramétereket meghaladó mechanikai / elektromos terhelés.
-
Predatorr
őstag
Furcsán rakod össze a gépet. Én mindig beszerelés előtt dugom be a kábelt, hogy lássam, halljam, érezzem is. Nem is égett le soha. Amúgy nálam is FSP az új táp, és igen. Az előző FSP tápnál VGA-hoz mellékelt átalakító könnyen becsúszott és kattant is, úgyhogy én is azt támogatom, hogy ha nincs atx3.x táp, akkor a mellékelt átalakítót használjuk, ha meg van, figyeljünk oda.
-
drkbli
tag
"Szabadon szerelve(tehat legmozgas es venti nelkul) 25A mehet 1.5mm2-en."
The AWG - American Wire Gauge - is used as a standard method denoting wire diameter, measuring the diameter of the conductor (the bare wire) with the insulation removed.
16 1.3 0.051 1.3 13 20 15 10 8.0 7.0 6.0 5.0
De mint írtam, mindegy, elvileg párhuzamosan vannak kötve, áramosztó. Neki sikerült úgy összedugni, hogy kb. 1 vezetéken volt értékelhető áramvezetés. Neki jobban ment, egészen jól, ha nem nVidia kártya volt:
-
Reggie0
félisten
válasz
Kajoszbobber #97 üzenetére
Az aljzatra ra van irva, hogy mekkora arameroseghez mekkora vezetekkeresztmetszet kell. Az a meretezes akkor is igaz lesz, hogy ha az aljzatba a PC 12V-jat kotod be es nem a 230V-ot.
-
Reggie0
félisten
válasz
Kajoszbobber #95 üzenetére
A vezetek az aramtol melegszik, nem a feszultsegtol, ha nem tudnad
Azt is elarulom, hogy x amper DC es x amper AC ugyanakkora hoteljesitmenyt jelent adott ellenallason.
Manapsag mar nem tanitanak fizikat kozepiskolaban? -
drkbli
tag
-
TomiLi
addikt
Jó nagy katyvasz van az egész körül, de így már tisztul a kép!
Nem hiszem, hogy engem érintene majd a probléma (nem lesz 5090-es vga--m), de jobb körül járni a témát, főleg úgy, hogy szembe jött egy olyan típusú, szétégett táp, mint az enyém. Persze ezt a történetet kivesézve "csak" következménykár.
Az nv referencia modelljeit érinti ez az "egyben van kezelve az összes pin", vagy ugyanúgy megjelenhet a többi megoldáson is?
Anno nem pont ez volt a probléma a vga mellé csomagolt 12VHPWR átalakítókkal, és egyes kábelekkel? -
DudeHUN
senior tag
A kábel nem változott. Az ajánlások változtak hozzá, de a normális gyártók már a 3.1 előtt alkalmazták őket. Onnan is vették az ajánlásokat. Azért jelzik a gyártók is, hogy a kábelek kompatibilisek. Ez most csak Nvidia terelés, mert tudják, hogy a kártyákon egyben van kezelve az összes pin és ha nem 100%-os a csati gyártása lehetnek anomáliák, melyik pin mennyi Ampert kap. Reméljük lesz nagyobb balhé és visszatérnek a 3090Ti-nál is alkalmazott megoldásra.
Amúgyis egy kibaszott vicc, hogy a kártyához adott kábelt használd, ha van egy 3.0-ás tápod. Az egy 4x8 pin -> 16 pin átalakító. Akkor mi a véreres hernyóért vettél ATX 3.0 tápot, ha inkább a 8 pinest használd?! Mert Nvidia spórol 5$-t kártyánként. Ha a 3.1 is bajos lesz valamiért, akkor majd csak 4.0-t használhatsz. Nagyon bosszantó kabaré az egész. Mind a 12VHPWR nyomiság, mind az Nvidia hozzáálása. Leteszik a leggyorsabb kártyát, a legjobbak messze jelen állás szerint a GPU fejlesztésben és ezen spórolnak egy 2000$-os kártyán. Majd mutogatnak, hogy a user a hülye. -
TomiLi
addikt
Én csak gyorsan bepötyögtem a google keresőbe, hogy 12VHPWR vs 12V-2x6, és azt írta, hogy a kábel nem változott, csak a vga/tápegység csatlakozók. Ezek szerint tévesen.
Én ott lennék "meglőve", ha 5090-et vennék (nem), mert nekem is Rog Loki 1000W-os tápegységem van, ami még csak 12VHPWR csatlakozóval van ellátva, és ezek szerint a kábel sem jó, mert az is szintén 12VHPWR.
Viszont nincs hozzá (nem találtam) 12V-2x6-os kábel (sem natív, sem 2x/3x/4x 8pin PCIe). De! Ha lenne is 12V-2x6-os natív vezeték akkor az sem 100%-os megoldás, hiszen a tápon még mindig marad a 12VHPWR csatlakozó... Ebben az esetben biztosabb egy 2x8PCIe-ről átalakított 12V 2x6-os kábel?A Seasonic-nak, BeQuiet-nek van 12V-2x6-os kábele. A Sesonic egyértelműen 12V-2x6-osnak hívja az új vezetékeket, míg a BeQuiet nem tesz különbséget, és 12V-2x6/12VHPWR-nek hívja! Van natív kábel, meg a Seasonicnál 2x8PCIe átalakítós. Utóbbinál azt sem értem, hogy a táp gyártó szerint 600W-hoz elég a 2x8pin PCIe, míg a vga mellé (5090) 4x8pin PCIe átalakítót adnak...
Nem egyszerű a téma...
Ha "biztosra" akar menni az ember, akkor új 12V-2x6-os táp. Elég "vicces" és persze várjuk meg, hogy mi lesz ténylegesen a 12V-2x6-os csatlakozó/kábel/5090 trióval.
Lehet, hogy ezért nincs rendes ellátás 5090-ből. Az első fecskék a teszt példányok?
-
[link]
De Én itt szóltam hozzá, hogy nem csak a kábelen változattak,...
És a kártyához nem 12VHPWR csatlakozót adnak, hanem 12V-2x6 ot ezért nem igazán jó hozzá a 12VHPWR ,még ha kompatibilis is.
Ezt ajánlja az Nvidia is hogy Ne használj mást, mert a csatlakozó is így van kialakítva a kártyákon.
Majd ki fog derülni minél elöbb ez a dolog, remélem most sokan tesztelni fogják.
Nem életbiztosítás így és nekem sem tetszik ez ebbena formában a mai videók után. -
Hogy alkalmazták volna mikor szeptemberi a legultolsó frissítés hozzá? [link]
Ezért frissül folyamatosan az a cikk amit linkeltem. A legultolsó táblázat benne idén... januári
Nézd ott a táblázat a különbségekről az ATX 3.1 és 3.0 között és a régi és új csatlakozó között. ajánlott és előírt specifikációk. ez nem egy ajánlás hanem egy szabvány. És ha elolvasod a cikket láthatod hogy nem csak a csatlakozó frissült pusztán.. -
DudeHUN
senior tag
Recommendation. Az nem előírás, ahogy az itt ajánlott módosításokat már előtte alkalmazták a normális gyártók a kábeleken. Onnan jönnek. Tehát például egy a problémák feltűnése utáni 3.0-ás Seasonic és mondjuk Corsair táphoz adott kábel is ilyen a technikai megvalósításokban. Az, hogy pl. H+ lesz a műanyagon az tök nyolc.
-
Hát nem szeretném helyetted elolvasni a szabványt.
De benne van az updated résznél amúgy , nem ajánlás, hanem technikai előírás lett.
Ami probléma, hogy egy darab kevés az 5090 hez ahogy rávilágított Der8auer, magyarul adtak a szarnak egy pofon. Az 5080 hoz még elég lesz.
Szóval ez nem feltétlenül felhasználói hiba, egyszerűen ez a szabvány egy kábelen szar ilyen nagy GPU hoz, ki van centizve ,a lényegét veszíti el."Frissítve az 5.2.2.4.3. szakaszra – A kábeldugasz-csatlakozási ajánlást technikai részletek váltották fel a belső csatlakozások tekintetében.
A 12VHPWR-hez hasonlóan a 12V-2×6 tápcsatlakozót úgy tervezték, hogy akár 600 W 12 V-os tápellátást biztosítson a PCIe bővítőkártyának. Ennek a csatlakozónak tizenkét, 3,0 mm-es térközzel rendelkező táptüske és négy kisebb érintkezőtűje van, amelyek az oldalsáv jeleit hordozzák.
A tizenkét tápérintkező érintkezőnként 9,2 A névleges áramerősséggel rendelkezik 30 °C-on T-emelkedés a környezeti hőmérséklethez képest 12 V-on, és mind a tizenkét érintkezőt feszültség alá helyezi. Ez azt jelenti, hogy a tűknek akár 1324,8 W-ot is képesnek kell lenniük leadni! A csatlakozó testén címkével vagy dombornyomott „H++” karakterekkel kell rendelkeznie, amelyek jelzik a tűnkénti 9,2A vagy nagyobb támogatást. A csap érintkező anyagának rézötvözetnek kell lennie. A vezeték vastagsága 16 AWG, míg a vezeték mérete 28 AWG az oldalsáv jelérintkezőinél" -
DudeHUN
senior tag
Simán lehet én vagyok vak. De leírnád pontosan a kábelen mi változott, mint előírás? Mert az, hogy már két ajánlott fej kialakítás van és H+ helyett H++ van rajta az nem lett változás. Az ajánlások listája bővült. Amit amúgy a gyártók (jó kínai dzsunka izék kivételek, de azok most se fogják) egy ideje használtak is a 3.1 előtt.
-
-
mcs
veterán
válasz
Kajoszbobber #72 üzenetére
Azért ha be van pattintva jól a helyére ez az új nyavalya, akkor hipermasszívan is áll a helyén. Mozgatva a kábelt ki nem mozdul egy picit sem.
-
Egon
nagyúr
Azt se ártana figyelembe venni, hogy cca. tízszer annyi nV vga-t adnak el, mint AMD-t. Ergo ha tízszer annyi hiba van nV oldalon, az teljesen normális...
-
tibaimp
nagyúr
Most olvasom egy másik oldalon:
A Geforce RTX 5090 használata mellett már két utángyártott tápkábel is megolvadt -
Kajoszbobber
lelkes újonc
A 8 pines azert volt hulyebiztos mert vga oldalrol az amugy 324w terhelhetosegu csatlakozonak nem kellett csak 150w leadnia... igy meg nem tokeletes kontaktnal is elment a csatlakozo gyakran eveket.... Nos itt ez nincsen meg. Itt kell a normalis kontakt, vagy az egesz elolvad a picsaba az elso nagyobb terhelesnel. Nezd lenne ra jobb megoldas, de ezt valasztottak, ezt raktak a szabvanyba aztan kesz. Nagyon tenni ellene nem lehet semmit sem. Ha 3x8 pinnel oldanak meg ugy hogy nincs korlatozva a 8 pin 150w-ra ha nem mehet rajta a 300w plusz ugyan igy pontos illesztes es kontakt kene, mert a biztonsagi egyutthatoja annak is 1.2 lenne
-
hapakj
őstag
válasz
Kajoszbobber #70 üzenetére
Nem azt mondtam, hogy 100%-os legyen, csak olyan godlike, mint a 8 pines, ahogy te írtad
-
hapakj
őstag
válasz
Kajoszbobber #68 üzenetére
Ha egyértelmű a csatlakoztatása, akkor nem lehet 95%-ban a felhasználók hibája. S miért nem lehetett ez a csatlakozó is godlike?
-
Kajoszbobber
lelkes újonc
Eleg egyertemu a csatlakoztatasa, az nem mindegy hogy odaloki e a felhasznalo, mert megszokta hogy a 8 pin az godlike, vagy akkuratusan figyel e ra.
DudeHUN
Jogos
Kivancsi vagyok ha ez igaz es jol mert a videos ez hogy nem tunt fel az nvidianak, fel kellett volna, gondolom teszteltek a kartyat -
DudeHUN
senior tag
válasz
Kajoszbobber #65 üzenetére
Kommentemben nem is írtam, hogy ez a csati hibája.
-
hapakj
őstag
válasz
Kajoszbobber #47 üzenetére
Így van, az tervezési hiba. DIY területen egy olyan csatlakozó, aminek helyes csatlakoztatása esetleg nem egyértelmű az ott egyértelműen tervezési hiba. Nomeg ránézésre se bíznék rá ennyi áramot egy ilyen csatlakozóra.
-
DudeHUN
senior tag
válasz
Kajoszbobber #62 üzenetére
"Ettől még nem hulladék a csatlakozó, csak potensen megkívánja a hozzáértést"
Gyártói oldalról. Úgy néz ki a helyzet. Mert Der8auer videója azt mutatja, hogy egy pinen az FE modell 20+ Ampert tol át, ahelyett hogy szét lenne osztva a terhelés. Ez messze nem felhasználói hiba. -
DudeHUN
senior tag
Der8uer video: 13. perctől jön az érdekes rész. Nagyon félrement ez az FE modell ez alapján.
[link] -
Kajoszbobber
lelkes újonc
Itt ahol a kábel MINDKET oldalán elolvadt az 5090 esetén pont a kínai szutyok moddy mod kabel a hibás. Ennyit bírt.
Egyébként ilyen terhelésre nem is alkalmazták 2x4et sosem. Ipari szintén meg nem egy 8 pines minifit, microfit van 500w terhelhetőséggel. Nyilván ide már kell hozzáértő is, ezt alairom.
A biztonsági tényező bevitele az jogos felvetés, itt már minimális a hiba lehetőség, és mivel laikusok butykolnek ez kockázat faktor. Ezt választották. Ettől még nem hulladék a csatlakozó, csak potensen megkívánja a hozzáértést. Ebben egyetértünk. -
Reggie0
félisten
válasz
Kajoszbobber #59 üzenetére
Ja, voltak olyan idok, ugy 20 eve, de arra nem nagyon lehet mar hivatkozni ebben a kerdeskorben
Oke, az, hogy a kinai szar olvad mas kerdes, mert kinai szar. Itt a gyari cuccok olvadasa a fo problema, az azert nem olvadt a 2x4-nel barmennyire is hajlitott volt a kabel peldaul.
De mindenesetre itt egyertelmuen az a baj, hogy 1.9-rol 1.1-re letoltak a biztonsagi tenyezot, mert ezen mulik kb. minden amire nem szamitanak a tervezok. Amugy a 3*8 pines megoldas is tud ~770W-ot szallitani, ha a biztonsagi tenyezot lerontjuk 1.1-re. Ha a gyartok csokkentik a biztonsag iranti igenyt, akkor semmi sem indokolja az uj csati bevezeteset. Amugy birtak volna tobbet is a regi csatik, csak ott mar ugyanezekre kellett figyelni, mint most az uj csatinal: hajlitas, preciz osszedugas, a kattanas meglete, a kattanas helyessege(pl. nem kopott ki a butyok), es akkor 1100W is siman atment rajtuk, lasd evga epower 4. Igazabol nincs itt semmi ujdonsag, kozismert dolog volt(legalabbis a mernokok kozott), hogy a biztonsagi tenyezo feladasa milyen extra problemakat jelent, csak most itt probaljak ezt letagadni es nemletezonek beallitani.
-
DudeHUN
senior tag
Ezt megmondhatnád mondjuk a Corsairnek is. Ők nem tudnak róla ahogy olvasom.
"So what does this mean if you’ve already got hardware for 12VHPWR? Fortunately, existing 12VHPWR cables and adapters will work with the new 12V-2x6 connector as the new changes are only related to the GPU and some PSUs (Our new RMx PSUs for example). The cables you've got already will work fine, so don't worry."
-
Reggie0
félisten
válasz
Kajoszbobber #56 üzenetére
Nem feltetlen szikrazi vagy pukkan., foleg ha pl. csak megfesziti oldaliranyban a dugot a vezetekkel.
Ugyan igy mukodott a 2x4-es minifit jr is, azt megis ossze tudtak dugni jo. Szoval nem a mechanizmus nem ismerete a problema oka.
-
Kajoszbobber
lelkes újonc
Úgy lehet kérlek hogy ha a konnektorba nem dugod be megfelelően a hálózati adaptert akkor szikrazik, pukkan, biztosíték leold... Na most ez még a legbátrabb embernek is intő jel hogy be kell nyomni utkozesig. Itt is van ilyen, kattant a csatlakozó, hallhatóan...
Emberek állatokat száritanak mikroban, éves szinten legalább 15 ember hív fel hogy osszedugdostam a gépet nem kapcsol be... EPS helyére pci-e tapcsatit dugni művészet, de kitartóan, és erovel sikerül sokaknak.... -
Sidorovich
senior tag
válasz
HantekDSO #53 üzenetére
Évtizedes távlatokban, az átlag biztosan.
De hirtelen, ugrásszerűen, pont 2020 óta mióta ezek az új csatlakozók megjelentek?
És azért legyünk őszinték, az a réteg aki nekiáll maga PC-t összeválogatni és összeépíteni, bár közöttük is van hülye, de átlagosan szerintem jobban áll gógyiban, mint a globális átlag a teljes népességre nézve. -
Kajoszbobber
lelkes újonc
válasz
HantekDSO #49 üzenetére
Arra ki se terek hogy micropin csatiknal a kontakt tökéletesítése érdekében illik a csatlakozó betap részét kontakzsirral vékonyan meghinteni... Na most ha ezt leírják egy manualba Józsika aki legalább 2 techvideo után már szakértő azt se tudja fiú e vagy lány...
Annyiba hibáztak hogy egy kevésbé hulyebiztis megoldást választották, később ezt némileg sikerült a pincék hosszúsága nak alakításával finomítani, de ettől ez még egy micropin csatlakozó, és ettől még a kontaktra figyelni kell... Ennyi. -
HantekDSO
tag
válasz
Sidorovich #50 üzenetére
Vagy az emberek ....hmmm...hogy is mondjam finoman.. tudásszintje, megoldóképessége csökkent?
Láttam 4164-es DRAM-okat és 2732-es EPROM-okat fordítva foglalatba helyező emberkéket anno, nyilván ott is a tervezés volt a hibás...
De mindegy, részemről elengedem ezt a témát - a mérnökök a hülyék és kovácspistike, aki GPS-t használ, hogy hazataláljon, a zseni, akit szívatnak a cúna gyártók bácsik!
-
Reggie0
félisten
válasz
Kajoszbobber #47 üzenetére
Akkor az hogy lehet, hogy nem a 230-as csatlakozonal eg le a szamitogep, hanem a VGA-nal? Csak a csatlakozo mas, a felhasznalo ugyanaz ezeknel is.
Lehet vegul kiderul, hogy tudni kell felhasznaloknak csatlakozot tervezni, nem eleg par fizikai parameter a negyjegyu fuggvenytablabol ami alapjan skiccel valamit a junior gepeszmernok, majd a hibak sorara felkialt, hogy a laborban mukodott.
-
HantekDSO
tag
válasz
Kajoszbobber #47 üzenetére
+1
-
Kajoszbobber
lelkes újonc
Ha egy 220as kábelt nem jól csatlakoztatsz, és az elolvad, akkor az szerinted tervezési hiba? Elég régóta létezik micropin csatlakozó, van olyan is ami 1000w visz át... Akinek nem megy a csatlakoztatas az szereltesse be szervizzel. Értem én hogy manapság mindenki is hozzáértő, de azért na.
Sidorovich
Rövidke keresést követően a Google ontja az elolvadt 8 pines csatlakozókat. Nyilván az egy fokig jobban tolerálja a felhasználói agyhalalt, de ne képzelje senki hogy az mindent kibír, mert hát egy csoda... Nem véletlen szabályozták le a 8 pint 150w-ra VGA oldalon, 324w a terhelhetősége, tartósan. Itt pontos csatlakozás kell milliméter pontosan, na ez nem megy egyeseknek. -
Sidorovich
senior tag
Ott a pont, és azóta meg is válaszolták. Csak valamiért egyesek késztetést éreznek a dollármilliárdos tőzsdei profitorientált cég alultervezett megoldásainak a védésére.
A régi csatlakozással érdekes módon 2003 óta összesen nem volt annyi gond, mint amennyi ezzel az utóbbi pár évben a megjelenése óta van. Ha már 600W-os csodákkal kívánják a fejlődést imitálni, legalább a minőségi tápcsatlakozásról gondoskodhatnának a 0.5-1 millió forintos videokártyákhoz.
Mondom ezt RTX 4070 tulajként (csak inkább a 2x8 pines Inno3D változatot vettem).#47 Kajoszbobber: nagyon könnyű és gyakori egy 220-as csatlakozót a konnektorba rosszul bedugni, ugye? Naponta vannak ilyen problémák a több milliárd ilyen csatlakozásból amit nap mint nap használ az emberiség?
-
Reggie0
félisten
válasz
HantekDSO #43 üzenetére
Meg a hajlitasra, meg a nem gyarisagra, de meg az is kiderulhet, hogy a holdallasra is erzekeny. Vegulis el jutunk odaig, hogy minden csatlakozo elhelyezeset es bedugasat egy nvidia engedelyes embernek kell megterveznie es bedugnia, amit felevente felul kell vizsgaltatni a biztonsag jegyeben.
-
TomiLi
addikt
Nincs különbség a 12VHPWR és a 12V-2x6 kábel között. A 12VHPWR csatlakozó átdolgozásában és 12V-2x6-ra való átnevezésében történt változtatások csak a grafikus kártya oldalán lévő csatlakozókra vonatkoztak. A tápegységeknek szintén a 12V-2x6 csatlakozót kell használniuk, ha közvetlenül moduláris tápegységen elérhető.
Tehát akkor a 40-es szériánál használt kábelekkel azért van baj, mert a vga-n és a moduláris tápon alkalmazott eredeti 12Vhpwr csatlakozó okozhatott nem látható elváltozást, "károsodást", amit ha 50-es szériára csatlakoztatunk akkor lehetnek a cikkben megjelenő problémák?
-
Abu85
HÁZIGAZDA
válasz
elder troll #23 üzenetére
Erről volt hír itt: [link] - megírtuk, hogy nem az 5090 csatija olvadt le és félreértés volt.
Erről a két leégésről nem volt még hír: [link] - de mivel a gyártók szerint a third party kábelekkel a leégés előfordulhat, így valószínűleg nem is lesz. Ha leég egy gyári kábelekkel, akkor annak van hírértéke.
-
Predatorr
őstag
Hát engem minden ilyesmi (is) érdekelt. Persze akkor nem kaptunk agysorvasztó telefont, vagy pc-t. Az űrhajóm teljes vezérlőjének megvilágítását magamnak kellett megcsinálnom kapcsolótáblástul
(volt többféle elektromos szerelőkészlet is gyerekeknek, meg barkácsom is kicsi, de igazi eszközökkel), aztán meg a házi diszkóét is (fénycsőgyújtó és társai).
A tananyag meg mindig megragadt, sosem tanultam előre megfontolt szándékkal.
#Régenmindenjobbvót. -
Predatorr
őstag
Hány terméket mondjak, amelyeknél a szabvány ellenére tele a piac hulladékkal? Rögtön itt vannak a töltők és bármilyen kábel. Samsung, Apple sem hibás, ha szar, idegen töltőre rakod az eszközt.
Mcs: Leégett.
Ricsip: Technika. Ha a lakosság közel 100%-a hülye a fizikához, nem a gyártókat kellene szidni, ha képtelenek 2 kábelt összedugni. Főleg, h az USA lakossága bizonyítottan több %-kal kisebb IQ-val bír még hazánkénál is.
Reggie: Pontosan. Ma meg még a játékkészletek is műanyagból készülnek, azt se tanulja meg a gyerek, h fájni fog, ha magára üt vagy magába vág. Aztán felmászik a vonat tetejére hugyozni, mert az milyen menő már. + rollerezők.
Modellvasút tudott csípni.Persze az nem tableten futott.
-
ricsip
addikt
-
válasz
elder troll #27 üzenetére
Igen az a csatakozó kábeltől olvadt meg. Nem tudom mi a neve
Volt róla hír, [link] hova gondolsz. Elsők között
Mindennapi Nvidia rémhíremet add meg
nekünk ma.Igen ez jogos
-
elder troll
őstag
"Csatlakozó" alatt a videokártyán lévő fekete műanyagra gondoltam, és az a képeken is látható módon megolvadt.
Ennek van már valami új neve? (nálam ez "csatlakozó" kategóriába esik)Amúgy poénból írtam az előző hsz-t, mivel finoman szólva az AMD "origója" lett a PH, mármint az nvidia és amd hírek tekintetében. Még amd szurkolóként is zavaró.
Feltételezem, hogy ennek a fényében már érthető, hogy miért hiányoltam a megolvadt csatlakozóról szóló hírt. -
válasz
elder troll #23 üzenetére
Nem az 5090 csatlakozó olvadt meg hanem a 12 VHPWR ami a 4090 ből származott és azzal használták az 5090 karit. Utána korrigálták már a hírt. Eddig a gyári 12V.-2X6 kábelről nem érkezett panasz.
Volt róla hír valahol itt is. -
mcs
veterán
Hogyan bizonyíthatják be, hogy harmadik féltől származó kábellel használták a meghibásodott kártyát?
-
elder troll
őstag
Valami nem kerek. Már egy napja fent van reddit-en, hogy egy 5090 csatlakozó elolvadt, és nem született PH-s hír belőle.
Khmmszerk.: ugyanezek a képek szerepelnek az 5. hozzászólásban szereplő linken is, és azóta sincs külön hír róla
Kezdek aggódni...
-
DudeHUN
senior tag
válasz
Alogonomus #12 üzenetére
A 12VHPWR már itt marad. Jó vagy nem (szerintem sem). Ez van, ezzel kell kezdeni valamit.
Csak vicces, hogy amikor már nem mindegy milyen szabványos kábelt használsz egy elektronikai eszközhöz lehet rosszul ülünk a lovon. De amíg nem lesz nagyobb gáz belőle vagy anyagi vonzata, változtatni nem fognak. -
NvidiaRTX
őstag
Már megint nekiállnak magyarázkodni?
Egyre szánalmasabbak ezek is.
5080 16GB VRAM-al az év vicce lett.
Majd jövőre talán feltalálják a 700W-ot bíró kábeleket és mehet a 6080 17GB VRAM-al. -
Csandi
őstag
válasz
Sidorovich #17 üzenetére
Igen de nem is volt olyan teljesítményük mint ma. Most egy gagyi játék is már tök jó grafikával rendelkezik, a jobbak pláne nagyon jóval. Meg nem is ekkora felbontásokban akartál akkor játszani. Meg persze az optimalizálatlanság is benne van, hogy akkor is erős gép kell a sok fps-hez ha nem is feltétlen látod, hogy miért, mert mindenféle dolgot számol a háttérben közben. Ebben persze a hanyagabb programozás is benne van, ami félig tényleg hanyagság félig a lehetetlen határidők tartásának pusholása a fejlesztők felé, meg az is, hogy mivel úgyis egyre erősebbek ráhagyják fejlesztésnél, hogy jóvanazúgy, úgyis elbirja a gépe.
Felőlem legyen külön a fázison a gép hát bánom is én
-
Predatorr
őstag
válasz
Sidorovich #17 üzenetére
Igazából nincs fejlődés, csak nagyobb teljesítmény nagyobb fogyasztással. Egyszerűbb, mint grafikát optimalizálni, no meg nagyobb bevétel.
-
Sidorovich
senior tag
válasz
Predatorr #15 üzenetére
Ezt értem, de 2020 előtt érdekes módon elég volt a 250-300W keret az egy GPU-s csúcskártyáknak, több mint 10 éven keresztül.
Ez ami ma van, az utóbbi pár év szörnyszülöttje. Mintha ezzel próbálnák elfedni, hogy valójában csak 10-20% fejlődés van mostanában (ami szerintem nem rossz), de hozzácsapnak legalább mégegyszer ennyit az egyre magasabb fogyasztással, hogy mehessen a nagy különbség a grafikonokra az új generáció bemutatásánál.#16 Csandi: lassan külön fázis kell akkor a PC-nek? 1000W-ból (csak a GPU-nak) még többet ki lehetne hozni gondolom. Nagyon régen nekem is volt flagship kártyám (HD 4870 X2), két GPU ráadásul, az se fogyasztott többet 300W-nál.
-
Csandi
őstag
válasz
Sidorovich #14 üzenetére
Ugyan jelenleg nincs csúcskártyám de több korábbi generációban is volt és én ha pl. csúcskártyát veszek nem 10% al csúcs alatti teljesítményt akarnék, meg “optimális hatásfokot” hanem ami a csövön kifér teljesítményt, hisz azért vettem, az áram meg olcsó. Innentől kezdve irreleváns mennyit fogyaszt.
-
Predatorr
őstag
Inkább a stupid felhasználókban. Lásd még:
“a kipufogó forró”
”ne szárítson állatot a sütőben!”
”elindulás előtt távolítsa el a hővédő lapot”
stb.
Egyik esetben sem az autó, hővédő, mikró, stb. gyártója a hülye.
Elektromos csatlakozás már nem ált. isk. tananyag?Sidorovich: ki venné meg, ha nincs + teljesítmény? 5080 így is hajrakenős.
Csandi: +1, és még le is szabályozható. A 4080-am 180W-on viszi, amit a 2080 250W-on (OC), és még az FPS is többszörös.
-
Sidorovich
senior tag
Én a tendenciát nem értem. 2018-ban az abszolút flagship kártyának (RTX Titan) elég volt 2x8pin a 280W támogatásához. Miért nem elég ez ma? Hogy (és legfőképp minek) jutottunk el a majdnem 600 wattos kártyákig 6 év alatt 3 generációval később?
Az 5090 TDP keretét ha levesszük 400W-ra, alig 10%-ot veszítünk a teljesítményből. Sokkal jobb lenne a hatásfok.#12 Alogonomus: +1
-
-
ROBOTER
addikt
Na jó, de az kényelmi szempontból mindenképpen áldozat, nehezen fogadták volna el a vásárlók. De olyan tápot nem nagy cucc gyártani, amely univerzális (átkapcsolható), a kimeneteket fizikailag megkülönböztetni, azaz más csatlakozók a 12V-os és a 48V-os ágon. És akkor azt mondani, hogy 200..250W felett kötelező, aki játszani akar, vagy csak az esélye megvan a jövőben, az vegyen univerzális tápot.
-
DudeHUN
senior tag
5090-re kettő ilyen csati kellet volna, vagy úgy túlbiztosítani azt az egyet minden érzékelővel (egyes gyártók csinálták is 4090-nél már), hogy egy bizonyos szint feletti változás után az adott pinen a kártya letiltson vagy jelezzen a felhasználónak. Mert a fenti érzékelő genyók nem tökéletesek, hiába lett rövidebb a tüske...
Karcsú ez így. Idő kérdése mikor lesz megint több eset a felhasználói oldalról nem tokéletes felhasználás miatt. De egy consumer piacra szánt terméknél erre is gondolni kell. -
PTM
aktív tag
Lassan beleírom a bérleti szerződésekbe is, hogy háziállat és új csatlakozós csúcskártya sem jöhet.
-
mad823
őstag
A leégés elsődleges oka a kártyák fogyasztásában keresendő, kedves nVidia...
Új hozzászólás Aktív témák
ph A cégek figyelmeztették a kereskedőpartnereiket, hogy tudassák az ügyfeleikkel a mellékelt tápadapterek előnyeit.
- Milyen cserélhető objektíves gépet?
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- OneSport OT07 - szevasztok, hollandok!
- Mini-ITX
- Moderátort keresek a fórumhoz!
- PH!otósok beszélgetős, offolós topikja
- Tesla topik
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- LEGO klub
- További aktív témák...
- ÚJ- 24" 2K QHD 2560x1440 Dell P2423D dobozos monitor(ok)- Számla, garancia
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T480s - i5-8GEN I 8GB I 256GB I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Gari!
- Azonnali készpénzes AMD CPU AMD VGA számítógép felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
- Több mint 70.000 eladott szoftverlicenc
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest