Aktív témák

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Az Új (New) 3DS a konzolcsalád legfrissebb és vélhetően utolsó képviselője az Új 3DS XL modellekkel egyetemben. Japánban és a kenguruk földjén már 2014 végén is kapható volt, míg a világ egyéb fertályaira 2015-ben érkezett meg. A Nintendo híres a kézi konzoljainak rendszeres frissítgetéseiről, ezúttal azonban kissé többről van szó, mint egyszerű ráncfelvarrásról, ami - mi tagadás - már jócskán rá is fért a korosodó családra. Szűk egy évvel a megjelenés után még mindig viták tárgyát képezi, hogy okvetlenül szükség volt-e minderre a tuningra, akárcsak annak idején a DSi esetében. Szó se róla - valóban ráfért már az eredeti termékvonalra egy alapos renoválás, az eredeti 3DS nagyon rosszul öregedett az okostelefonok uralta világban. A gyakorlatban azonban az látszik, hogy mindezen fejlesztéseknek csupán részben lett foganatja. A felújítás érintette a motorháztető alatti részeket is, a processzor órajelét megemelték, megkétszerezték a memóriát és a videomemóriát is megnövelték. A felbontás maradt a régi a kompatibilitás okán, azonban mindmáig egyetlen exkluzív játék használja ki mindezen előnyöket, a Xenoblade Chronicles 3D. Más AAA kategóriás játékok csak közvetve élnek ezekkel, például a Smash Bros és a Monster Hunter 4 gyorsabban töltődnek be, de kábé ennyi. Amiért mégis inkább ezeket a modelleket érdemes a frissen érkező játékosoknak nézegetniük, azok az alábbi egyéb fejlesztések, amiket a mérnökök még mindemellett végrehajtottak.


    Új Nintendo 3DS teszt és kicsomagolás - Game Channel
    Új 3DS XL videoteszt - GameXplain (angol)

    Új Nintendo 3DS teszt - Gamekapocs.hu
    Új Nintendo 3DS és 3DS XL teszt - IGN Hungary
    Új 3DS és Új 3DS XL teszt - Gamer365.hu

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda




    Pufi DS

    Zsanértörés. Bármilyen kihajtható eszköz egyik leggyengébb pontja a zsanér, ami körül a részek elforognak. Sajnos a DS és a 3DS sorozatot napjainkig elkíséri ez a betegség, a pufi DS legszembeötlőbb konstrukciós hibája is már ez volt. A Nintendo ugyan a DS Lite-ot már újratervezett zsanérokkal dobta piacra, csakhogy...

    DS Lite

    ...csakhogy a probléma az új zsanérokkal is megmaradt. Bármilyen széthajtható DS gépet vásárolunk, mindig ellenőrizzük a zsanérok környékét, nincs-e hajszálrepedés bárhol a burkolaton. Ha már egyszer megrepedt, akkor csak idő kérdése, hogy teljesen leváljon.

    DSi és DSi XL

    Ezeknek a modelleknek nincs különösebben sajátos típushibája, de talán a sima DSi esetében meg lehet említeni az elődmodellekétől elmaradó üzemidőt. Teljes fényerőn csak 3-4 órát képes üzemelni, ezért a használt példányok esetében különösen figyeljünk oda az akku kapacitására, könnyen belefuthatunk nagyon legatyásodott példányokba.

    3DS

    A 3DS volt az első tagja az új generációs DS-eknek, ezért új betegséget is hozott. A régi DS gépektől eltérően a felső kijelzője szélesebb, mint az alsó, lehajtott állapotban ezért hozzáér az alsó keskenyebb kijelző pereméhez, ami nyomot hagy rajta. Ez pedig rövidebb-hosszabb távon a képen látható állandó karcokat okoz. Leleményesebb felhasználók úgy orvosolták ezt a problémát, hogy gumiütközőket ragasztottak a felső kijelzőre, hogy megakadályozzák a kijelzők közvetlen érintkezését, míg mások nemes egyszerűséggel a kettő közé dobtak egy kártyanaptárat vagy mikroszálas kendőt. Ha 3DS-t veszünk, az első dolgunk legyen leellenőrizni ezeknek a karcoknak a meglétét.

    3DS XL

    A jó öreg zsanértörés itt is jelen van, ráadásul a saját gépem esett áldozatául... A 3DS-nél taglalt karcolódás az XL-re már nem annyira jellemző, mert a Nintendo apró gumibakokat ültetett a felső kijelző köré, amik meggátolják a közvetlen kontaktot az alsó kerettel. A kihajtható fedél viszont hamar elveszíti a merevségét, lötyögni kezd, és egészen nagy holtjátéka is lehet a későbbiekben. Stabilan kézben tartva a gépet ez nem annyira veszélyes jelenség, de nem is különösebben kívánatos. Aki nehezen tud együtt élni vele, mindenképp ellenőrizze le vásárláskor.

    2DS

    A 2DS egy kimondottan gyerekbiztosnak szánt konzol, ám van egy achilles-sarka neki is. Zsanérjai ugyan nincsenek, viszont technikailag csak egyetlen nagy kijelző van a gépházban, mindössze a külső burkolat elválasztó része miatt tűnik úgy, hogy két külön kijelzője van (mint a többi DS és 3DS modellnek). Éppen ezért ha leesik és megsérül, akkor gyakorlatilag a kijelzői egyszerre mennek tönkre, mivel valójában csak egy kijelzőről van szó. Így tehát egy teljes cserét kell a szervizben megejtetnie annak, akit erre rávisz majd a lélek. Tartsuk tehát tokban, amikor nem használjuk a konzolt.

    Új 3DS és Új 3DS XL

    Mivel nem túl régóta vannak a piacon és a Nintendo már a végletekig pofozta-javította ezt a dizájnt, ezért egyelőre nem érkeztek hírek különösebb hibákról. A zsanéros kialakítás miatt erre sem árt figyelni, amennyiben nem újonnan, hanem másodkézből vásároljuk meg. Ezeknél csak a következőkben ismertetendő általános esztétikai hibákra kell inkább odafigyelni.

    Általános, konkrét modellhez nem köthető hibák

    Festékkopás. Az egyszínű fekete/fehér modellek mellett a legtöbb DS rendelkezik ilyen-olyan festett, lakkbevonatos iterációkkal is. Ezeknél (mint például a 3DS aqua blue, metallic red stb) gyakori a festékréteg kopása, különösen a kezelőszervek környékén. Ez a konzol természetes használatából ered, de a másodpiaci vételi/eladási árában egy lefelé hajlító tényező. Aki rendelkezik némi gyűjtői vénával és nem éri be csak jó állapotú példányokkal, az kerülje az ilyen viseltes darabokat.

    Szintén rengeteg DS iteráció született, amit nem mattított, hanem fényes, csillogó műanyag borítással áldottak meg a gyárban. A fényes felületek két dolgot vonzanak mágnesként: az ujjlenyomatokat és a hajszálkarcokat. Különösen a DS Lite és a 3DS bír ezekkel az ismérvekkel, de normál használatból eredő karcokat igazából bármelyik modell összeszedhet. Főleg ha ilyen fényes burkolatú gépet szemelünk ki, ezeknek a karcoknak a megléte könnyen vízválasztó lehet a vásárlásnál.

    Szintén bármelyik gép áldozatául eshet a kijelzőket támadó karcoknak, de a mindennapi használat leginkább az alsó érintőkijelzőket károsíthatja és leginkább a régi DS gépeket, lévén azokat jobban kihegyezték az újdonságnak számító tollas vezérlésre. A hirdetők nagy büszkén oda is írják, hogy ha fóliázott gépről van szó, mivel ha a használati élményen nem is feltétlenül, de az esztétikai hatáson sokat ronthat egy szétkaristolt kijelző. Ha békességben szeretnénk élni konzolunkkal, biztosabb, ha lefóliázzuk mindkét képernyőt, egy-két ezer forintos költséggel sok kellemetlenségnek elejét vehetjük.



    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Új vagy a 3DS világában és nem tudod, mely játékokat próbálnád ki elsők között? Reméljük, ez a kis lista segítségedre lesz a választásban. Kategóriákra bontva rövid ismertetőket közlünk azokról a címekről, mely a fórum nagyra becsült tagjai szerint említésre méltóak, sőt adott esetben kihagyhatatlanok a konzolon az adott műfaj(ok) kedvelőinek. Kattints a képekre a játéktartalmak bemutatásához!

    The Legend of Zelda: Ocarina of Time - megírásra vár

    Castlevania Lords of Shadow: Mirror of Fate - megírásra vár

    Monster Hunter 3 Ultimate - megírásra vár

    Monster Hunter 4 Ultimate - megírásra vár

    The Legend of Zelda: Majora's Mask - megírásra vár

    Professor Layton and the miracle mask - megírásra vár

    Super Mario 3D Land - megírásra vár

    Super Mario Bros 2 - megírásra vár

    Donkey Kong Country Returns - megírásra vár

    Fire Emblem: Awakening - megírásra vár

    Bravely Default - megírásra vár

    "Klasszikus saját perspektívában játszódó RPG új köntösben"

    Cím: Etrian Odyssey Untold: The Millennium Girl

    Fejlesztő: ATLUS

    Metacritic pontszám: 8,3/10

    Ajánlás: Hardcore RPG-rajongóknak erősen ajánlott vétel

    Mario Kart 7 - megírásra vár

    Super Smash Bros 3D - megírásra vár

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Szerző: Dr.F.E.R.I.

    Rétegjáték egy olyan konzolon, mely kis hazánkban maga is rétegmasinának számít - foglalhatnánk össze röviden, tömören az Etrian Odyssey új életre keltett darabját. Való igaz, míg a modern színes-szagos RPG játékok átvették a domináns pozíciót napjaink konzoljain, addig a klasszikus játékmenettel felruházott címek szinte a kihalás szélére sodródtak. Ám ez ne tántorítson el senkit; aki egyszer beleszagol ebbe a különös, félig letűnt világba, könnyen a rabjává válhat. Játékunk egy remake, vagyis a 2007-ben DS-re megjelent első rész felújítása. A nem túl nagy költségvetés ellenére a készítők láthatóan igyekeztek a rajongók kedvére tenni.

    A történettel - mai sztenderdek szerint - szűkmarkúan bántak a készítők. Egy provinciális város, Etria határában megnyílt a föld, és egy lélegzetelállító, ám veszélyektől hemzsegő föld alatti erdőt fedeztek fel. Az életveszélyes útvesztő csak úgy vonzotta a kalandorokat, akik kincset, dicsőséget keresve vetették magukat a vadon homályába. Mi is kalandorként érkezünk, ám mielőtt átlépjük Etria kapuját, a történet két külön szálra válik. Választanunk kell a sztori mód és a klasszikus játékmód között. Az eredeti játékban csak utóbbi létezett, és gyakorlatilag szabad kezet kapunk kalandjaink alakításában. A sztori mód már a modern idők terméke, ezt csak az ominózus felújított változat tartalmazza.

    Sztori módban egy hegylakót alakítunk, aki Etria kormányzójának hívására érkezik a városba. A rejtélyes, egyre gyakoribb földrengések kivizsgálásával bíznak meg minket, melyben különös útitársak is hozzánk csapódnak. Jelesül egy Frederica nevű lány, egy rég letűnt civilizáció szülötte, akit évezredes hibernációból ébresztünk fel Ancheim ősi romjai közt. Majd egy három tagú trió, akik szintén a rengéseket vizsgálni jöttek.
    Az öt karakter nagyjából lefedi a klasszikus harcos-gyógyító-varázsló kombinációt. Ahogy rétegről-rétegre jutunk egyre lejjebb a labirintusban, úgy sokasodnak a keményebb ellenfelek és úgy kapjuk az egyre nehezedő feladatokat. A fő küldetésekkel a kormányzó bíz meg, de Etria kocsmájában is sok-sok apróbb mellékküldetést vállalhatunk el, nyersanyagokért, vagy tapasztalati pontokért cserébe.

    A játék igazi unikuma a térkép, amit nekünk magunknak kell rajzolnunk. Míg a fő képernyőn kalandorainkat és környezetünket kísérhetjük figyelemmel, addig az alsó érintős felületen kell berajzolnunk az útvesztő minden zegét-zugát. Erre szükségünk is van, mivel e nélkül nem is nagyon tudunk tájékozódni, másfelől egy teljesen megrajzolt szint be- és kijárata teleporttá változik, vagyis bármely másik, korábban már bejárt szintre - a városba is - visszateleportálhatunk. Hat nagy rétegből áll az útvesztő, melyekben 5-5 szint található. Sztori módban még hozzájuk jön Gladsheim 5 saját szintje is. A rétegek eltérő flórát, faunát alkotnak, van esőerdő, sivatag és egészen túlvilági is köztük.

    Öt emberünket két sorba rendezve harcolhatunk, érdemes az első sorba a harcosokat, míg a hátsóba a támogatókat osztani. Az RPG játékokból ismerős öltöztetős mechanikával kell fegyverekkel, páncélokkal, egyéb kiegészítőkkel felvértezni őket. A város fegyverkovács lánya csak a labirintusban szerzett nyersanyagokból tud dolgozni, ezért minél több lelőhelyet fel kell kutatni és szörnyet kell leölni az előrehaladás érdekében. Minden győztes csata és elvégzett küldetés után tapasztalati pontok ütik markunkat, melyet a túlélők egyenlő arányban osztanak szét maguk közt. Amelyik emberünket kifektetik a harcban, azt a városi fogadóban gyógyíthatjuk fel.

    Embereink összesen 100 szintet léphetnek, minden szintlépéskor javulnak valamennyit az alapképességeik (életerő, gyorsaság stb), valamint a szerteágazó képességfa valamely ágára rakhatunk egy-egy pontot. Minden egyes képességbe legfeljebb 10 pontot tehetünk, ekkor emberünk az adott terület mesterévé válik. Mivel nem tudunk mindent kimaxolni, döntenünk kell, kit melyik irányba kezdünk el fejleszteni. Később lehetőségünk lesz újraosztani ezeket a pontokat, ha meggondoljuk magunkat, ám két szinttel vissza fog lépni karakterünk.

    Legnagyobb kihívóink a rétegek végén tanyázó főellenfelek lesznek, de a rétegek egyes szintjein is gyakran kószálnak kisebb főnökök, akikkel már nem minden áron kell harcba bocsátkoznunk. Mégis megéri, mert sok pontot gyűjthetünk be a lekaszabolásukkal és egyedi nyersanyagokat is kapunk. Minden egyes szörny és nyersanyag, amivel már találkoztunk, bekerül a kódexünkbe, ahol utólag is át tudjuk őket tanulmányozni. A történet nem túl bonyolult, viszont egy-két érdekes csavart tartogat és ér annyi meglepetés, hogy bőven megérje végigjátszani. A zenék és az animációk nagyon szépek, leginkább ezen a téren érhető tetten a gondos polírozás. Aki szívesen kipróbálná az RPG-k ezen válfaját is, annak soha jobb alkalom erre a Millennium Girl, részemről 3DS-en erősen ajánlott vétel.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    2016-ban a Nintendo új hűségprogrammal váltotta le a kiöregedett Club Nintendo-t. A My Nintendo nevet kapott új program korszerűbb szemléletet tükröz: a régi tárgyi ajándék vásárlós - kaparókódos rendszerrel szakítva teljesen átnyergeltek a virtuális világba. A Cég tovább halad az elmúlt években kitapogatott ösvényen, új üzletpolitikájának megfelelően mind nagyobb szeletet szán a digitális formában terjesztett tartalmainak. A program keretein belül a digitális áruház, az eShop felületén történő vásárlásainkkal és küldetések végrehajtásával virtuális pénzt kapunk, amit különféle akciókra, kedvezményekre válthatunk be. Ezekkel további elektronikus vásárlások alkalmával élhetünk, így terelvén a leendő játékosokat egyre inkább a tisztán digitális platform felé.

    Virtuális pénzünket tárolnunk kell valahol, erre szolgál a három persely. Azért kell három, mert pénzből is három félét szerezhetünk.

    Legértékesebb az aranypénz, ezeket vásárlások után kapjuk. Minél nagyobb értékben vásárolunk, annál többet kapunk belőle. Árintervallumokban van megadva, mettől mekkora értékig hány aranyat kapunk. Az aranyak érvényességi ideje egy év, ennyi időnk van eldönteni, mire is szeretnénk levásárolni. Nem tudjuk mindegyik akcióhoz felhasználni, de jellemzően a legnagyobb árkedvezményeket arannyal vehetjük igénybe.

    Aranyaink mellett szerezhetünk platina érmeket és a Miitomo telefonos programmal elérhető zsetonokat is. Ezen két pénz értéke teljesen megegyezik, az általuk elérhető akciók során bármelyikkel fizethetünk, az összegben sincs különbség. Megszerzésük módjában van eltérés, mindkettőhöz más típusú küldetéseket kell végrehajtanunk. Ezekre is igaz, ami az aranypénzre, nem minden akció érhető el velük, ezekkel azonban általában kevésbé jelentős jutalmak/kedvezmények vehetőek igénybe. Cserében kvázi ingyenesen beszerezhetőek és sokat is lehet gyűjteni belőlük. Ezeknek rövidebb az érvényességi idejük is, mindössze hat hónap.

    A My Nintendo oldalának fejlécében is folyamatosan nyomon követhetjük kicsiny vagyonunk aktuális egyenlegét.

    A My Nintendo jutalmaknak nevezi, de inkább akciókként érdemes tekinteni az itt megjelenő ajánlatokra, melyek időről-időre változnak. Egyesek lekerülnek a listáról, míg a helyükre újak érkeznek. Mindegyiknél meg tudjuk nézni, meddig él az ajánlat, ez rendszerint 1-2 hónap szokott lenni, de akadnak ennél hosszabb ideig igénybe vehetőek is. Ellenkezőleg, akadnak 1-2 hetes akciók is, ezeket többnyire jól látható helyre ki is írják, hogy biztosan ne kerülje el senki figyelmét.

    Az ajánlatnak mindig része egy jól felismerhető kép a játékról, alatta az igénybe vehető kedvezmény mértéke jó nagy méretben szedve. Legalul kisebb formátumban látható a szóban lévő platform (WIi U vagy 3DS) és hogy mit kell fizetnünk érte. Néha kisebb piktogramokat, feliratokat is rábiggyesztenek, főleg új vagy rövid ideig igénybe vehető ajánlatok esetén. Az oldalon mintegy tucatnyi legfrissebb ajánlat látható, de a view all rewards feliratú ikonra kattintva megtekinthető az összes jelenleg futó akció. Ha valamire beváltjuk pénzünket, az természetesen levonódik az egyenlegünkből, valamint csak akkor tudunk vásárolni, ha az adott fajta pénzből elegendő áll rendelkezésünkre.

    Mint már említve volt, pénzünket küldetések végrehajtásával szerezhetjük. Az aranyaknál már taglalt vásárlás is a küldetések közé tartozik, ennél azonban trükkösebb a másik két pénz megszerzése. A Miitomo-zsetonokat az adott telefonos program használói érhetik el, ezekhez különféle feladatokat kell végrehajtani. Ezek főleg apróságok, például át kell öltöztetni a Mii-figuránkat vagy meg kell válaszolnunk a nap kérdését. Nem is kapunk érte sok pénzt, de ezek többségét naponta újra és újra eljátszhatjuk. Vannak egyszeri küldetések, melyekért több pénzt kapunk, főleg a kezdeti beállításokért (NNID, Facebook, Twitter fiók linkelése).

    Az platina érmeket a Nintendo online szolgáltatásaival szerezhetjük, feltehetően ez a legnépszerűbb formája a virtuális meggazdagodásnak. Itt is vannak a Miitomo-hoz hasonló egyszeri nagyobb tételek, legnépszerűbb azonban a három küldetés, amit hetente végezhetünk el. Ehhez elég heti egy alkalommal belépni az eShop-ba, a Miiverse-be és bejelentkezni a My Nintendo oldalára. Szorgalmas emberek egész szép mennyiségű (90) platinát harácsolhatnak így össze. Nem is kell utána mást tennünk, csak a perselyeknél őrt álló Mii-figuránkkal lehajolni a padlón csilingelő érméért.

    Tipp: mikor akciózott játékot vásárolunk az eShop-ban, akkor nem az akciós ár, hanem az eredeti ár után kapjuk az aranyakat. Érdemes ezt időnként kihasználni arra, hogy kicsit felduzzasszuk aranykészletünket.

    A My Nintendo oldala a https://my.nintendo.com címen érhető el

    A My Nintendo honlapja decemberre virradóan kisebb átalakításon esett át. A változások az alábbi területeket érintik:

    - Megújult honlap dizájn
    - Egyszerűsített pontrendszer
    - My Nintendo pont kód

    A régi, steril felületet hozzáigazították a Nintendo régi-új, a vörös szín használatát előtérbe helyező dizájnjához. A nagy steril felületek eltűntek a honlapról, helyettük sokkal több a piros, a gombok és listák lekerekítettebb formákat használnak. A steril hatás még további csökkentése érdekében a háttér gyenge nyomatos textúrát kapott.

    Funkcionálisan új dolog, hogy a három persely helyett már csak kettő maradt (pontosabban befőttesüveggé váltak), mert a Miitomo zsetonok és a platina érmék mostantól egyugyanazon tárolóban lesznek. Így egyszerűbbé válik pénzeink áttekintése, de nemcsak ez az újdonság a pénzügyek terén. Eddig a Miitomo zsetonokat is felhasználhattuk 3DS/Wii U akciókhoz, ezentúl már csak a Miitomo programon belüli promóciókhoz használhatóak fel. Ugyanakkor a platinaérmék továbbra is felhasználhatóak maradnak a Miitomo akciókhoz.

    Ugyan eddig is létezett, de most hangsúlyosabb szerepet kap a My Nintendo pont kód, ami bizonyos Nintendo termékek után jár, de - állítólag - akár email-en keresztül is kaphat az ember a forgalmazótól. Elképzelhető, hogy a jövőben még nagyobb teret enged neki a Cég. Ennek lényege a nevében is benne van, egy négyszer négy karakterből álló kód, melyet az Earn coins almenüből tudunk érmékre beváltani. Egyszeri beváltást tesz lehetővé, többször nem használható fel.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Manapság az embert elkényezteti a játékos felületek (PSN, Steam stb) univerzalitása. Csak beregisztrálsz, majd a vásárolt játékokat, tartalmakat futtathatod bármely érintett eszközön, amelyiken éppen bejelentkezel.

    Sajnos a Nintendónál ez nem így megy. Egy mára korszerűtlen, elavult megoldást választottak a nyolcadik generációs konzoljaikhoz, aminek lényege, hogy a megvásárolt digitális tartalmak nem felhasználói fiókhoz, hanem konkrét géphez vannak kötve. Ezen alapvetően nem változtatott a Nintendo Network ID (NNID) bevezetése sem, így annak, aki a régi gépére letöltött játékokkal az újonnan vásárolt 3DS gépén is játszani szeretne, át kell mozgatnia (nem másolnia!) a régi teljes tartalmát az újra. Ezt csakis egy lassú és nehézkes procedúrával, a System Transfer-rel teheti meg. A művelet végére a régi gép teljes tartalma letörlődik, minden átkerül az új gépre. Ugyanazt a tartalmat így több gépen egyszerre sohasem futtathatjuk.

    Gyakorlati formáját tekintve a transzfer úgy néz ki, hogy a két konzolt egymás mellé kell helyezni és a Beállítások menüben egymással párhuzamosan végre kell hajtani a lejjebb bemutatásra kerülő lépéseket. Amelyik gépről indítjuk a transzfert, az lesz a forrás gép, a másik pedig a cél gép. Lényeg tehát, hogy a konzolok egyidejűleg jelen kell legyenek a művelet során. Érdemes előtte töltőre dugni őket, vagy meggyőződni az akku töltöttségéről. Egy rendszerfrissítés is kellhet, ha nem a legújabb van valamelyik gépen. Egy ábra arról, milyen adatok kerülnek/nem kerülnek át egyik gépről a másikra (katt a képre):

    *: nincsenek érdemi információim az európai értékhatárokról

    A fentiek alapján meg is tudunk válaszolni néhány közkeletű kérdést, amik időről időre felmerülnek a fórumon (is):

    <K> 3DS játékokat töltöttem le eShop-ból, ezek később másik gépen játszhatóak lesznek?
    <V> Csak a már taglalt transzfer segítségével.

    <K> Venni akarok új 3DS-t, de el kell előtte adjam a régit. Tudok valahogy transzfert csinálni?
    <V> Nem sajnos, a két gépre egyidejűleg szükség van hozzá.

    <K> Transzfer után el akarom adni a régi gépem. Hogy tudok meggyőződni arról, hogy minden törölve lett?
    <V> Elvileg mindent töröl a folyamat, de a Settings->Data Management menüpontban ellenőrizhető.

    <K> Ha le akarom cserélni a 3ds-em és vinném a profilom, akkor elég, ha letörlöm a gépről és bejelentkezek az új gépen?
    <V> Ez így nem fog menni, csak transzferrel lehet NNID profilt így átmozgatni.

    <K> A cél gépen van már egy NNID profil. Ez befolyásol valamit?
    <V> Igen, a transzfer nem fog megtörténni. A rendszer csak olyan gépre enged transzferálni, amin nincs NNID. Így az sem fordulhat elő, hogy két külön NNID tartalmát egyesítsük. Ilyen esetben le kell formázni a cél gépet.

    <K> Bundle 3DS-t vettem, előre telepített játékkal. Ha erre a gépre csinálok transzfert, nem vész el a játék?
    <V> A transzfer után újra le lehet tölteni az eShop-ról. Oda belépve a Settings/Other -> Redownloadable Software menüpont alatti listából kiválaszthatod.

    <K> Bármilyen 3DS között tudok transzfert csinálni?
    <B> Csak egyetlen esetben nem, ha Új 3DS-t próbálunk egy régi típusú 3DS-re (illetve 2DS-re) átvinni. Ezt nem fogja az oprendszer engedni, mivel az Új gép programjai nem minden esetben működnének régi gépeken.

    <K> Mennyi időbe telik egy transzfert megcsinálni?
    <V> Lassú folyamat, és erősen függ az átmozgatandó adatmennyiségtől is. Több órát is igénybe vehet, ezért a végrehajtás előtt érdemes átfésülni a forrás gépet, letörölni róla a nem feltétlenül szükséges dolgokat (demókat stb).

    Gyakorlatilag kétféle szituációban hajthatunk végre transzfert: 3DS-ről 3DS-re és 3DS-ről Új 3DS-re. Az első eset nem túlságosan komplikált, viszont idegőrlően lassú. Második esetben már mód nyílik némi trükközésre, ami gyorsíthat a folyamaton. Bármely eset forogjon fenn, egy darabig ugyanazokat a lépéseket kell megtennünk. A későbbiekben támaszkodni fogok a nintendolife egy idevágó cikkére és a hivatalos Nintendo Support anyagára.

    Kapcsoljuk be a két gépet és rakjuk őket egymás mellé. Legjobb ha töltőre dugjuk őket, és frissítsük le a legújabb rendszerre, amennyiben szükséges. A cél gépen ne legyen NNID és lehetőleg nagyobb (vagy ugyanakkora) kapacitású SD kártya legyen benne, mint a forrás gép kártyája. Nyissuk meg a Settings ikont a menüben és lépjünk az Other Settings részbe. Itt a lehetőségek közt bökjünk rá a System Transfer gombra.

    Elvileg DSi-ről is lehet 3DS-re migrálni, de valószínűleg már nem él olyan ember, akit ez érintene. Úgyhogy maradjunk a második lehetőségnél, a 'Transfer from a system in the Nintendo 3DS Family' opciónál. Bökjünk a gombra, minekutána elolvashatunk egy infópanelt a transzferről, aztán nyugtázzuk is le.

    A forrás gépen bökjünk rá a 'Send from this System' gombra, a cél gépen pedig a 'Receive from a Nintendo 3DS System' opciót válasszuk ki. Ahol kérik, okézzunk le mindig mindent, sűrűn fogják kérni. A forrás gépen ki kell választanunk a másik gépet, ehhez bökjünk rá a nevére. Hasonló a dolog, mint amikor bluetooth eszközöket párosít az ember. Ha eljutunk a kék színű 'Transfer' gombig, akkor jól csináltuk.

    Lényegében ezen a ponton válik szét a két forgatókönyv. Ha 3DS-re transzferálunk, akkor a cél gépen nyomjunk a 'Delete' gombra. Ekkor egy döglassú folyamat keretén belül a pikminek áthordanak minden régi adatot a másik gépre. Ha még ébren vagyunk a végén, indítsuk újra a gépet, és készen vagyunk.

    A másik esetben, ha Új 3DS-re transzferálunk, annyiban módosul a történet, hogy a piros gomb előtt a cél gép rendszere felajánlja az SD kártya törlését (töröljük). Utána kérdez egy újat, van-e másik SD kártyánk, amit ehhez a géphez használnánk (Have any other...?). Nyomjunk No-t. Ekkor a forrás gép megkérdezi, hogy SD kártyát vagy mini SD kártyát használunk a rendszerünkhöz.

    Nyomjunk Yes-t, kivéve ha mini SD kártyát használtunk a régi gépben is (mondjuk adapterrel). Utóbbi eset inkább akkor valószínűbb, ha az ember Új 3DS-ről Új 3DS-re költözik, ez esetben No-t érdemes nyomni. Ekkor a régi kártyát használhatjuk az új gépünkben, nem kell adatokat másolgatni. Sajnos legvalószínűbb, hogy nincs ilyen szerencsénk, ezért a legtöbbször a Yes lesz a nyerő. Ha megvagyunk ezzel, háromféle lehetőséget fog a forrás gép feldobni a transzferálás módját illetően.

    Ezek az opciók a vezeték nélküli átvitel, a vezeték nélküli limitált átvitel és a másolás számítógépen keresztül. Az első gyakorlatilag megegyezik a sima 3DS-nél alkalmazott móddal, döglassúsággal átmozgatják az adatokat egymás közt.

    A második lehetőséget akkor kell használni, ha a régi gép kártyája nagyobb kapacitású, mint az újé. Ekkor a játékokat nem mozgatja át, csak a velük kapcsolatos metaadatokat. A transzfert követően ezeket újra le kell tölteni az eShop-ból (de legalább maga a transzferálási folyamat így gyorsabb).

    A PC-mód igényli a legrövidebb időt, de ehhez kell olyan számítógép, ami kezelni tudja a mini SD kártyákat. Miután a hagyományos vezeték nélküli módon átmozgatták az alkalmazások adatait, kapcsoljuk ki a gépeket és vegyük ki a kártyákat. A PC segítségével másoljunk át minden adatot a régi kártyáról az új gép mini SD kártyájára és helyezzük is azt vissza a helyére. Bekapcsolás után már látni fog minden tartalmat rajta, a transzfer lényegében befejezettnek tekinthető. Jó játékot!

    Egy kis mozgóképes segítség a vizuálisan fogékonyabbaknak:

    System transfer 3DS-ről 3DS-re
    System transfer 3DS-ről Új 3DS-re

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Gyári állapotú, újonnan vásárolt gép esetén az első indításkor, valamint formattálást vagy system transfert követően el kell végezned a 3DS-en egy sor kezdeti beállítást. Ezeket az operációs rendszer kötelezően végrehajtatja veled, nélkülük nem veheted birtokba konzolodat. Mindezen beállítás nélkül a 3DS lényegében egy Gameboy-szerű kazettaevő lenne, nulla online szolgáltatással. Ha a konzolban rejlő valamennyi lehetőséget ki szeretnéd aknázni, mindent pontosan állíts be. Ha mindent megfelelően csinálsz, jó eséllyel nem is kell többé a beállításokhoz nyúlnod. De ha valami időközben megváltozna, például más routert üzemelsz be a régi helyére, akkor sincs ok aggodalomra, utólag is bármit beállíthatsz. Ha pedig minden üzemkész, akkor tekintsük is majd át, mi mindenre tudod 3DS-ed használni. Ezek jegyében tekintsd át az alábbi témaköröket (katt a képekre):

    Milyen beállításokat kell elvégezned egy frissen vásárolt gépen? Itt megtudhatod.

    Címkék: nyelv, dátum, idő, kalibráció, profil, internet, szülői felügyelet, System Transfer, HOME Menü

    Újabb vagy nagyobb képernyős 3DS-t szereztél és szeretnéd rajta a meglévő játékaidat élvezni? Erre találták ki a System Transfer funkciót, mellyel átköltöztetheted régi konzolod tartalmát az új szerzeményedre.

    Címkék: System Transfer, átköltözés, adatátvitel

    Ha utólag szeretnél beállítani valamit, ezt a HOME Menüből indítható System Settings alkalmazással teheted meg. Tanulmányozd át alaposan, hiszen bármikor szükséged lehet rá!

    Címkék: NNID, internet, wifi, SpotPass, szülői felügyelet, adatkezelés, SD-kártya, StreetPass, egyéb beállítások, rendszerfrissítés, formattálás

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Egy 3DS konzolt a használatba vétele előtt be kell állítanod. Három olyan szituáció létezik, amikor erre sort kell kerítenünk. Az első és legkézenfekvőbb, amikor egy új gépet vásárolunk. Ekkor a dobozból kibontva az egyik legelső teendőnk ezt a műveletsort elvégezni. Egy kevésbé szerencsés helyzet, amikor a meglévő gépünket kell formattálnunk (valamilyen hiba vagy egyéb ok miatt), a teljes takarítást követően hasonlóan fog viselkedni, mintha új gép volna. Amikor pedig úgy döntünk, hogy mondjuk vásárolunk a kis gépünk helyett egy XL kiadást, akkor át kell költöztetnünk a régi gépünket az újra. Ez a System Transfer, aminek végrehajtása után minden letörlődik a régi gépünkről. Ha azt akár mi, akár mások használni szeretnék, szintén újra be kell állítani.

    Az alábbiakban tekintsük át a beállítás lépéseit! A formattálásról és a System Transfer végrehajtásáról a témaösszefoglaló tudástárában olvashatsz részletesebben.

    Első lépés - A nyelv beállítása

    Elsőként azt állíthatod be, hogy a 3DS milyen nyelven 'szóljon' hozzád. A magától értetődő funkcióján túlmenően a nyelvbeállításnak van egy rejtettebb feladata is. Az európai kiadású 3DS játékok általában több nyelvre is lokalizálva vannak, vagyis egy-egy játék szövegei, néha a hanganyaga is több nyelvre le vannak fordítva. A játék a konzol nyelvi beállításából olvassa ki, hogy az adott játékosnak angolul, németül vagy egyéb támogatott nyelven jelenjen-e meg. A nyelv tetszőlegesen váltogatható utólag is.

    Második "A" lépés - 3D képernyőteszt

    A 3D funkció hiánya miatt a 2DS konzoloknál ez a lépés kimarad! A főképernyő tesztje nem sok interakciót fog igényelni részünkről, talán leginkább arra jó, hogy a szemünknek legjobban elviselhető 3D-fokozatot megpróbáljuk belőni. Erre a szürke kis csúszka szolgál a képernyő jobb szélén. Legfelső állásában a legerősebb a 3D, ütközésig lehúzva pedig kikapcsolja a 3D-t. A 3D teljesen letiltható szoftveresen is a Parental Controls menüben, erről a System Settings menüről szóló részben olvashatsz többet.

    Második "B" lépés - A szuperstabil 3D beállítása

    Figyelem, ez a funkció csak Új 3DS és Új 3DS XL konzoloknál működik! Originál 3DS, 3DS XL és 2DS gépek beállítása esetén ezt a lépést az oprendszer átugorja. A szuperstabil 3D az Új konzolok sajátja, egy funkció, ami a fejünk helyzetétől függetlenül is stabil 3D képet jelenít meg a főképernyőn. Ebben a képernyő felett elhelyezett másodlagos kamera játssza a főszerepet. Ennek beállításánál egy kis ablak jelenik meg a 3D kijelző jobb alsó sarkában, a fejünk aktuális helyzetét pedig egy mozgó kis fejpiktogram jelzi. Próbáld meg a fejed a bal- és a jobb szélre is megdönteni, majd ha minden helyzetben stabil képet látsz, tovább is léphetsz erről a pontról.

    Harmadik lépés - Dátum megadása

    A következő lépéshez nem kell kommentárt fűzni, az aktuális dátumot kell bepötyögnöd egy barátságos kis felületen.

    Negyedik lépés - Aktuális idő beállítása

    Szintén zenész, mindössze a pontos időt kell beállítanod. Az időt majd a HOME Menü jobb felső sarkában folyamatosan meg is fogja a rendszer jeleníteni.

    Ötödik lépés - Felhasználói profil készítése

    Profilunk elég egyszerű, a nevünket, a születési dátumunkat és a régiónkat (színlelt tartózkodási helyünket) kell megadnunk itt. Ehhez gépelnünk kell az alsó kijelzőn, a kisméretű karakterek miatt érdemes a ceruzával bökdösnünk. Nevünk ne legyen hosszú és ne a saját teljes nevünk legyen. Legegyszerűbb a beceneved megadnod. Az itt megadott nevedet látni fogja a külvilág is, például a regisztrált barátaid.

    A születési dátumod nem igényel sok magyarázatot, ellenben a harmadik pont, a régió (ország) megadásával jobb lesz vigyáznod. Ennek a megadása kulcsfontosságú lesz a későbbiek során, ugyanis az online vásárlófelület, az eShop ezen beállítástól függően lesz euró vagy angol font alapú. Két ország valamelyikét érdemes megadni, Angliát vagy Írországot. Előbbi esetén angol fonttal, utóbbi esetén euróval tudsz majd az eShopban fizetni. Az NNID beállítása (lásd a System Settings részt) után már nem lesz lehetőséged büntetlenül régiót váltani. Ha ezt megteszed, nem engedi majd a rendszer ezeket az online szolgáltatásokat használnod, valamint a más devizanemben tartott egyenleged is visszavonhatatlanul törlődni fog. Sokan Írországot választják az euró miatt, ami elég stabil volt az elmúlt években, de az angol font gyengülésével újabban megfontolandó az angol régió is. Egyéni preferencia kérdése, melyik mellett döntesz, hiszen a hosszú távú árfolyamokat lehetetlen előre megjósolni.

    Hatodik lépés - Vezeték nélküli internetkapcsolat beállítása

    A 3DS lényegében használható online kapcsolat nélkül is, ebben az üzemmódban viszont csak a gyári játékkártyákat eszi meg, digitálisan letölteni semmit nem tudunk. Ha nincs éppen wifi a házban, akkor ezt a lépést nyugodtan ignoráljuk (Wait Till Later), bármikor be tudjuk állítani később is. Az internet beállítása akár komplexebb folyamat is lehet, ezért nem itt, hanem a System Settings rész tárgyalása alatt olvashatod el a részletes útmutatót hozzá.

    Hetedik lépés - Szülői felügyelet beállítása

    Ha kisgyermekes szülő vagy, netán többen is osztoztok egyetlen gépen, akkor érdemes megfontolni bizonyos funkciók korlátozását. A Parental Controls menüjében részletekbe menően beállíthatsz mindenre valamilyen korlátozást vagy tiltást. Például hogy csak bizonyos korbesorolású játékokkal játszhatnak mások, vagy hogy hozzáférhetnek-e az internethez, eShop-hoz. Ezt a lépést is átugorhatod (Do Not Set Up), ha téged ez a problémakör nem érint. Viszont később ezt is beállíthatod, amennyiben mégis szükséged lesz rá. Aprólékos volta miatt azonban ezt a lépést sem itt, hanem a System Settings részben fogjuk kitárgyalni.

    Nyolcadik lépés - A System Transfer

    Ez a lépés is csak Új 3DS gépek beállításakor jelenik meg. Itt rákérdez a rendszer, hogy szeretnénk-e egy régi 3DS tartalmát átköltöztetni az Új gépre. Ha nem, akkor ugorjuk át, amennyiben viszont igen, akkor itt elindíthatod ezt a rendszerint nem túl rövid procedúrát. Hossza miatt a System Transfer témáról sem itt, hanem a tudástárban tudsz tájékozódni (ha lusta vagy: [link]).

    Utolsó lépés - Készen vagyunk

    Ha sikerrel vetted az akadályokat, akkor előbb-utóbb megérkezel ide. Az alsó gombsor középső HOME gombját lenyomva a 3DS újraindul és már a HOME Menü fog fogadni téged. Új 3DS beállításakor még a Témashopba is elvisz, ahol új hátteret is nézhetsz a gépnek. Amennyiben valamelyik beállítást utólag el szeretnéd végezni vagy csak pontosítanád, azt a System Settings menüben megteheted, az ott leírtak szerint. A HOME Menüről pedig az Alkalmazások részben tudhatsz meg többet. Jó játékot!

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Ha a kezdeti beállítások valamelyikét módosítani szeretnéd, netán komolyabb problémákat szeretnél orvosolni, akkor a System Settings alkalmazás legyen a célpontod. A csavarkulcs ikont megtalálhatod és elindíthatod a HOME Menüből. Az itt található beállítások öt nagyobb csoportot alkotnak.

    Nintendo Network ID Settings

    Amennyiben online szolgáltatásokat is igénybe szeretnél venni, úgy mint vásárlás és programfrissítések, muszáj leszel kreálni magadnak egy NNID-t. Ennek lépéseiről itt olvashatsz, a procedúrához internet kapcsolat szükséges.

    Internet Settings

    Vezeték nélküli internetkapcsolatunkat állíthatjuk be itt. Amennyiben nem tettük meg a kezdeti beállításkor, akkor az elsők közt legyen, amit utólag elvégzünk. Ennek hiányában nem érhetőek el az online szolgáltatások és az olyan műveletek sem, mint a System Transfer.

    Parental Controls

    A szülői felügyelet beállításai elsősorban (kis)gyermekes szülőknek jöhetnek jól, vagy azoknak, akiknek a gépével mások is rendszeresen játszanak. Itt testre szabhatod, mely funkciókat érhetnek el a 3DS-eden mások és melyeket nem.

    Data Management

    Telepített programjainkat törölhetjük itt, valamint ellenőrizhetjük SD-kártyánk foglaltságát.

    Other Settings

    Az Egyéb Beállítások neve kissé félrevezető, mert az összes fontosabb műveletet itt tudjuk elvégezni. Ebbe beleértendő valamennyi kezdeti beállítás (az internetet és a szülői felügyeletet kivéve), valamint egyéb fontos műveletek lehetősége, mint például a rendszerfrissítés vagy a formattálás. Alapos áttanulmányozása különösen javallott!

    Kattints az alcímre, amelyikről még többet szeretnél megtudni!

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A Nintendo Network egy átfogó infrastruktúrája a Nintendónak, amellyel közös platformot biztosít valamennyi online szolgáltatásának. Ilyenek az elektronikus játékbolt (eShop), a közösségi felület (Miiverse), vagy a multiplayer játékok online működtetése. A megjelenését követő első pár évben a 3DS valamennyi letöltött tartalma, eShop-ra feltöltött egyenlege az egyes gépekhez kötődött, azokat más eszközökre egyidejűleg átvinni nem lehetett.

    Ez az állapot nem sokban változott azáltal, hogy 2013 végén bevezetésre került a Nintendo Network ID (NNID). Ez egy online felhasználói fiók, ami továbbra is az egyes konzolokhoz van kötve, tehát továbbra sem oszthatjuk meg a 3DS-re letöltött tartalmainkat más 3DS konzolokkal egyidejűleg. A haszna inkább abban rejlik, hogy aki Wii U-val is rendelkezik, az összekötheti a fiókját azzal is, így az eShop-ra feltöltött pénzegyenlege mindkét gépen használható lesz. Illetve valamelyest rugalmasabban működik együtt a cég hűségprogramjával, a My Nintendo-val is.

    Míg egy Wii U-hoz több játékos NNID-je is köthető, addig egy 3DS csak egyetlen NNIID-t birtokolhat. Ahhoz, hogy a cég online szolgáltatásait használni tudjuk, mindenképp kreálnunk kell egy ilyen felhasználói fiókot magunknak.

    Még mielőtt rátérnénk az NNID létrehozásának lépéseire, tekintsük át nagy vonalakban azokat a kérdéseket, amik a leggyakrabban elhangoznak a témával kapcsolatban.

    <K> NNID nélkül is használható egy 3DS?
    <V> Gyakorlatilag igen, azonban így nem fogjuk tudni használni az online felületet és szolgáltatásokat. Gyakorlatilag csak a dobozos játékainkkal fogunk tudni játszani.

    <K> Hány fiókot hozhatok létre?
    <V> Technikailag többet is, de egyszerre csak egy lehet a 3DS-en. Ha valami miatt deaktiválni szeretnénk a jelenlegi NNID-t ahhoz, hogy másikat rakjunk a gépre, formattálnunk kell a gépünket. Ezt követően készíthetünk rajta új ID-t, emellett a réginek az adatai és a tartalma sem törlődik, a jövőben akár újra visszaköthetjük a gépünkre. A jelszót azonban ne felejtsük el hozzá!

    <K> Ha használtan veszek egy 3DS-t, akkor a fiók adatokat át tudom írni a sajátomra? Vagy az eredetileg rá telepített játékok nem fiók függők?
    <V> Minden letöltött játék és tartalom az aktuálisan a gépen lévő fiókhoz rendelődik. Egyik NNID tartalmát nem lehet átmenteni egy másikba, sem egyben sem részben. Ha ezt a fiókot letöröljük, majd a törlést követően új NNID-t fabrikálunk ugyanarra a gépre, akkor semmink sem marad azokból a tartalmakból, ami a régi tulaj profilján voltak. Aki használt gépet vesz értékes digitális tartalommal, annak megfontolandó a meglévő NNID használata (ennek jelszavát viszont a régi tulajától kérjük el ha lehetséges!).

    <K> Hollandia van beregelve az NNID-hoz. Nevet és egyéb adatokat enged változtatni, de ország váltásnál azt írja, hogy nekem nem lesz jó.
    <V> A kezdeti beállításoknál már említettük, hogy az országot nem fogja engedni az oprendszer megváltoztatni, ha már egyszer be lett állítva. Ezt a problémát csak úgy tudjuk feloldani, ha deaktiváljuk a fiókot és újat készítünk helyette a kívánt adatokkal (lásd as második kérdést!).

    <K> Mely adatok változtathatóak meg egy létező NNID-ben?
    <V> A felhasználó neme, időzóna, email cím és a régió (=az országon belüli megye, tájegység stb).
    Az NNID neve, a születésnap és az ország nem változtathatóak meg.

    <K> Lehet NNID-hez bankkártyát regelni?
    <V> Lehet, az eShop felületén. Ezek az adatok mind az NNID része lesznek. Azonban ez jelszóvédett információ, minden vásárlás előtt meg kell erősíteni egy négy jegyű PIN-kóddal.

    Mielőtt nekikezdünk új fiókot kreálni, néhány alapvető lépést meg kell tennünk (amennyiben szükséges):

    > Győződjünk meg róla, hogy a legfrissebb operációs rendszer van-e a gépre telepítve
    > A 3DS-en nem lehet már létező NNID. Ha készíteni szeretnénk egyet, az előzőt távolítsuk el
    > A procedúrához internet kapcsolat szükséges, úgyhogy azt még ez előtt végezzük el (lásd az ezzel foglalkozó részt!)

    Kezdő lépés - Válasszuk ki az NNID Settings menüt

    Kicsit szerencsésebb helyzetben vagyunk, ha nem kell a nulláról új fiókot létrehoznunk, hanem egy meglévőt szeretnénk a 3DS-hez csatolni. Ez rendszerint azokkal fordul elő, akiknek Wii U-n már van létező fiókjuk és azt szeretnék a kézi konzolon is használni. Válasszuk is ki az első lehetőséget, a Link an Existing ID opciót! Egy jóváhagyást követően megjelenik az NNID neve és a hozzá rendelt email cím. Ha minden rendben van, erősítsük meg ezt is.

    Következő lépésben egy Mii-t is hozzá kell rendelnünk a fiókhoz. Ha már korábbról van NNID-d, akkor nem újdonság számodra. Egy listában fel is ajánlja a rendszer az elérhető kis fazonokat, neked csak ki kell választanod a jól bejáratott Mii-det. Ha megvagy ezzel, lényegében készen is vagy.

    Link Complete - Your Nintendo Network ID has now been linked

    Kicsit hosszadalmasabb, de azért nem vészesen hosszú művelet lesz egy teljesen új NNID-t létrehozni. Induljunk el újra a kezdő képernyőről!

    Válasszuk ezúttal a második, Create a New ID lehetőséget! Ha még nincs Mii-karaktered, akkor most felajánlja a rendszer, hogy készíts egyet. A Mii tulajdonképpen a Te virtuális avatarod, amit más felhasználók is láthatnak. Ezért érdemes saját magadhoz hasonlóvá tenned, az erre a célra szolgáló Mii-Maker alkalmazással. Ennek mikéntjéről nem itt, hanem majd az Alkalmazások részben olvashatsz többet. Ha elkészültél digitális másoddal, rendeld hozzá a készülő fiókodhoz.

    Ezután következhet a fiókod feltöltése a személyes adataiddal. Ez egy hosszabb lista formájában bukkan fel, ezért a kitöltése során görgetned kell majd lefelé, amíg a végére nem érsz. A lista legtetején a születési dátumod kell megadnod. Alatta a nemet - férfi vagy nő - kell bepipálnod, majd az ország következik. Itt is figyelmeztetnek rá, hogy ezt később már nem fogod tudni megváltoztatni.

    Az ország alatt megadhatod a belső régiót is (megye, tartomány, állam stb) és az időzónát. Ezeknél fontosabb azonban a következő mező, ahol az NNID nevét kell majd megadnod. A névadással óvatosan kell eljárnunk, mert vonatkozik rá néhány korlátozó szabály. Először is egyedinek kell lennie, két azonos nevű NNID nem létezhet a Nintendo Network adatbázisában. Mivel más felhasználók is látják, ésszel kell megválasztanod a nevét. Vonatkozik rá ezen kívül néhány formai szabály is. 6-16 karakter hosszú kell legyen, tartalmazhat betűket, számokat, pontot, perjelet és aláhúzást. Az első és utolsó karaktere nem lehet pont és nem állhat kettő vagy több pont benne egymás után. Ha sikerült jó nevet választanod, meg kell adnod a fiókod jelszavát. Ezt megerősítésként újra be kell gépelni.

    Még egy fontos lépés jön, meg kell adnod egy létező, általad rendszeresen használt email címet. Az NNID regisztrálása előtt erre fognak küldeni egy megerősítést, amit majd végre kell hajtanod. Ha beírtad a címet, a következő mezőbe is írd be megerősítésként. Alatta látsz majd egy Email Preference mezőt, itt ki kell pipálnod, hogy szeretnél/nem szeretnél promóciós leveleket kapni a Nintendótól.

    Még utoljára ki kell pipálnunk, hogy szeretnénk-e más eszközökről (PC, okostelefon, egyebek) letiltani az NNID-hez való hozzáférést vagy sem. Ezt követően egy ellenőrző levelet fog a Nintendo küldeni nekünk a megadott email címre, amelyben egy linkre kattintva kell igazolnunk, hogy a megadott email fiók valódi. Ezzel a zárólépéssel el is készült az NNID fiókunk.

    Link Complete - Your Nintendo Network ID has now been linked

    Mint már fentebb említve volt, az NNID adatainak egy része a későbbiek folyamán is megváltoztatható. Ha már létező NNID-vel rendelkezünk a 3DS-en, akkor az NNID Settings menübe lépve ezek kategóriánként beállíthatóak, kivéve az eleve megváltoztathatatlan adatokat. A művelethez aktiválni kell a vezeték nélküli elérést a gépen.

    Újra indítsuk el a HOME Menüből a System Settings alkalmazást és ismét a Nintendo Network ID Settings menüpontot válasszuk ki.

    Egy ehhez hasonló látvány kell fogadjon. A felső kijelzőn a Mii-karaktereddel fogsz farkasszemet nézni, mellette a neved és az NNID azonosítódat láthatod. A lényeg az alsó kijelzőn lesz, három oldalra tördelve hét menüpont közül tudod kiválasztani azt, amelyikre éppen szükséged van (a képernyő széli nyilacskákkal tudsz lépdelni a három oldal közt):

    User Information Settings

    Itt ugyanazt a listát láthatod, amit az NNID kreálásakor kitöltöttél (a jelszó megadása szükséges!). A nem változtatható adatok kékkel vannak szedve, az utólagosan is módosítható mezőket meghagyták narancssárgán. Ezek: nem, régió (országrész), időzóna, email cím (ez szürke keretes ugyan, de megváltoztatható).

    Password Settings

    Itt először is megváltoztathatod a jelszavad, amit az NNID-hez megadtál. Beállíthatod továbbá, hogy a rendszer emlékezzen a jelszóra (ajánlott), így nem kell minden egyes hitelesítő műveletnél bepötyögni azt (eShop, MiiVerse). Ha elfelejtetted a jelszavad, akkor még itt kérhetsz egy emlékeztető emailt az NNID-hez megadott címedre.

    Edit Your Mii

    Senki sem marad örökké változatlan, ezért időről időre át kell a Mii figuránkat is fazonírozni. Ez a pont elindítja a Mii Maker nevű alkalmazást, amivel anno létre is hoztuk virtuális énünket. Csak ezért azonban nem kell a beállításokba jönnünk, a HOME Menüből bármikor elindíthatjuk amúgy is.

    Email Address Verification

    Semmi másra nem szolgál, csak az email címünk valódiságának visszaigazolására. Az NNID kreálás egyik utolsó lépésében egy ellenőrző emailt kapunk a megadott címünkre, az ebben szereplő linkre kattintva igazolhatjuk vissza az email fiókunkat. Ha ezt elmulasztottuk, itt bármikor megtehetjük utólag.

    Email Preferences

    Itt átállíthatjuk bármikor azt, hogy szeretnénk-e/nem szeretnénk a Nintendótól promóciós leveleket kapni.

    Access from PCs and Other Devices

    Letilthatjuk/feloldhatjuk a külső eszközökről való online elérést. Ennek tiltásakor például nem érheted el a MiiVerse-t okostelefonról.

    Other

    Az egyebek menü alatt elolvashatod a Nintendo Network unalomig részletezett szabályzatát, illetve törölheted az NNID-fiókodat.

    A törlés menüpontban felsorol nyolc eshetőséget, amiért törölni szeretnéd az NNID-t. Mindre különböző javaslatot, illetve figyelmeztetést ad a rendszer:

    I want to change my Nintendo Network ID -> [Válasz] Nem lehetséges megváltoztatni az NNID-t, születési időt és az országot.

    I want to change my date of birth or region -> Ugyanaz a rendszerüzenet, mint fentebb.

    I want to change my email address -> A User Information Settings menübe léptet, ahol át tudod állítani az email címed (esetlegesen jelszó megadása szükséges).

    I want to change my nickname -> Beceneved átállításához felajánlja a Mii Maker alkalmazás elindítását.

    I want to delete my Miiverse posts or comments -> [Válasz] Önmagában is lehetséges a Miiverse posztok és kommentek kitörlése.

    I want to use this NNID on another Nintendo 3DS system -> Más 3DS-en csak System Transfer-t követően használható ez az NNID (System Settings---> Other Settings---> System Transfer)

    I want to link a different NNID -> [Válasz] Hozzáköthetsz más NNID-t a géphez, miután formattáltad a rendszermemóriát (System Settings---> Other Settings---> Format System Memory). Jóllehet ilyenkor az összes mentett adat, szoftver liszensz és az eShop-ra feltöltött pénzegyenleg nem lesznek használhatóak az új NNID alatt. Továbbá a jelenlegi NNID-t nem fogod tudni más géphez kötni (csak újabb deaktiválás után a meglévő 3DS-re visszarakni).

    I want to delete my NNID -> Több megerősítő lépést követően törli az NNID-t, ekkor visszavonhatatlanul törlődik minden letöltött játékunk és egyéb tartalmunk. A törlés menetéről itt láthatsz egy rövid videót:[link]

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A 3DS online funkcióinak eléréséhez vezeték nélküli internetkapcsolat szükséges. Ez mindenképp szükséges, ha szeretnénk digitális tartalmakat, játékokat letölteni vagy a közösségi felületen, a Miiverse-n bolyongani. A 3DS csak és kizárólag wifi-n keresztül hajlandó kommunikálni, vezetékes és egyéb megoldások bevetésére nincs mód. A művelethez a következő lépéseket hajtsuk végre:

    Nulladik lépés: figyelmeztetés!

    Mielőtt bármit is eszközölünk a vezeték nélküli beállításon, meg kell említenünk egy fontos dolgot, ami eddig a legtöbb hibát produkálta a felhasználóknál. A teljes 3DS család (az Új gépek is!) a régi 802.11b és 802.11g szabványokat használják, ezért a modern n-es routereket nem fogják látni. Ha ilyen routert használsz, kapcsold be rajta a mixed módot, hogy b/g üzemmódban (is) üzemeljen. Elvileg az n-es készülékek képesek erre a visszafelé kompatibilitásra. Egy a lényeg, hogy direkt n-es üzemmódban ne használd, különben a 3DS nem fogja látni!

    Első lépés: lépjünk be az Internet Settings almenübe!

    Az internet beállításhoz mindenképp aktiválnunk kell a 3DS vezeték nélküli kapcsolatát. Originál modelleken ez a gép jobb oldalán található csúszkával oldható meg, míg Új gépek esetén szoftveresen bekapcsolja a rendszer, ha jóváhagyjuk. Ha ez megvan, az alábbi képernyőt kell látnunk:

    Mielőtt továbblépnénk a lényegi részre, röviden nézzük át, mit is lehet ebben a menüben még alkotni.

    SpotPass: ez gyakorlatilag egy nyitható/zárható kapu a külvilág felé, amelyen keresztül automatikusan szoftvereket tud a 3DS letölteni, vagy rendszer információkat tud a Nintendo felé továbbítani, ezzel segítve a Cég jobb piaci felmérését. Hasonlóan működik, mint a StreetPass, de ez csak interneten keresztül megy. Az automatikus letöltést és információküldést lehet ebben a menüben ki/bekapcsolni.

    Nintendo DS Connections: ez valaha a DS játékok online elérésének beállítására szolgált, ezzel lehetett többek közt DS játékokkal online multizni (amelyik támogatta). Ezt a szolgáltatást a Nintendo 2014 májusában megszüntette, így nincs is értelme kitárgyalnunk.

    Other Information: A Felhasználói Liszensz egy unalomig részletezett változatát olvashatjuk el itt, valamint lekérdezhetjük a 3DS egyedi hálózati azonosító számát (MAC címét).

    Második lépés: Connection Settings

    Lépjünk be a nagy kék gombbal jelzett Connection Settings almenübe!

    A 3DS-en egyszerre legfeljebb három különböző wifi kapcsolat hozható létre. Praktikusan a legelső legyen az otthoni hálózaté, a másik kettő meg lehet például rokoné, haveré, a szerencsésebbeknek a munkahelyi hálózata. A felső képernyőn látható a három kapcsolat, a már beállított(ak) mellett a kapcsolat neve szerepel és egy lakat, ha titkosítva van (ez mondjuk ajánlott). A még be nem állított kapcsolatok mellett a 'None' kiírás díszeleg.

    Az alsó képernyőre kell ezúttal is koncentrálnunk, új kapcsolatot a New Connection gombra kattintva kezdeményezhetünk. Alatta három foglalat látható, létező kapcsolat esetén ez teli állapotban van, különben üresen állnak. A foglalatokra még később visszatérünk, most hozzunk létre egy új kapcsolatot. A kis kockaember felajánlja a választást a kézi (Manual Setup) és a segítő (Tutorial) beállítás közt, mi maradjunk az előbbinél.

    Harmadik lépés: New Connection

    A New Connection gombra kattintva megjelenik az alábbi képernyő. Megjegyzés: a Nintendo Wi-Fi USB Connector lehetőség kikerült a beállítások közül az újabb rendszerfrissítéseket követően. Szerepe a DS üzemmód beállításában volt, de mint fentebb említettük, ezt a Nintendo időközben megszüntette.

    A felhasználók döntő többsége az automatikus kereséssel is vidáman meg fogja tudni oldani a feladatot, de mi most nézzük meg kicsit azt is, még milyen lehetőségek közül válogathatunk.

    Az AOSS (AirStation One-Touch Secure System) nem elsősorban a hazai felhasználóknak készült, a japán Buffalo által gyártott vezeték nélküli eszközök egy gombnyomásos csatlakozási módja. A 3DS-en és a routeren egyszerre kell a két gombot megnyomni és a két eszköz egy titkosított kapcsolatot létesít egymással.

    Az AOSS-sel ellentétben a WPS egy nyilvános protokoll, ami szintén ugyanazt a célt szolgálja. Egyetlen gombnyomás segítségével létrehoz egy titkosított kapcsolatot két eszköz között, megkerülve számos bonyolult hálózatbeállítási lépést. Ha a router támogatja, akkor a rajta lévő WPS-gomb és a 3DS megfelelő gombjának egyszerre történő megnyomásával hozható létre a kapcsolat. A WPS működéséről bővebben itt olvashatsz.

    MANUAL SETUP

    Ha végképp nem megy a keresés, teljesen kézi vezérléssel is beállíthatunk mindent apróra. Ehhez persze nem árt tisztában lenni a hálózati beüzemelés fogalmaival, procedúráival. A testre szabható funkciók, melyekkel operálhatunk:

    SSID: itt adhatunk nevet a létrehozandó hálózatnak, tehát nem a router-ből fogja kiolvasni

    Security: a titkosítás típusát választhatjuk ki (WEP, WPA-PSK, WPA2-PSK)

    IP Address: kézzel itt adhatunk meg IP-címet, valamint alhálózati maszkot és átjárót is

    DNS: elsődleges és másodlagos DNS-t állíthatunk be

    Proxy Settings: Proxy beállításokkal kapcsolatos műveletek pontja

    MTU Value: az adatcsomagok méretét állíthatjuk be bájtokban

    Negyedik lépés: hálózatok keresése

    Bökjünk rá a Search for Access Point gombra! Rövid keresést követően a 3DS minden közeli wifi hálózatot ki fog listázni az alsó képernyőn. A listában láthatóak az egyes hálózatok nevei, egy zárt/nyitott lakat aszerint, hogy titkosítva vannak-e, valamint az érzékelhető jelerősség.

    Csak bökjünk rá a keresett hálózatra és adjuk meg a virtuális billentyűzeten a hálózati jelszót. Ajánlatos a tollat használni, mert nagyon apróak a karakterek!

    Ha nem gépeltünk el semmit, akkor a jelszót elfogadva készen is vagyunk. A program elmenti beállításainkat a három foglalat egyikébe és lefuttat egy kapcsolódási tesztet. Ha épségben lefut, birtokba is vehetjük az online felületet.

    Amennyiben utólagosan valamit át kell állítanunk, lépjünk vissza a Connection Settings menübe, ahol a három foglalat is található. Válasszuk ki a foglalatok közül azt, amelyik a módosítandó hálózatunkat jelképezi. Itt három lehetőségünk adódik.

    Change Settings: gyakorlatilag megegyezik a harmadik lépésben taglalt Manual Setup lépéseivel, kézzel tudjuk apróra beállítani a hálózati kapcsolatunkat.

    Delete Settings: törölhetjük vele a kapcsolatot

    Connection Test: egy grafikus kapcsolódási tesztet futtat le, amivel ellenőrizhetjük ténykedésünk sikerét

    Vizuálisan fogékonyabb emberek számára egy videó az internetbeállításról:[link]

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A szülői felügyelet beállításaival korlátozhatod 3DS-ed használatát. Ez különösen hasznos kisgyermekes szülők esetén vagy olyan helyzetekben, mikor egy gépet több ember is használ. Nem szeretnéd, ha mások a böngészővel lefogyasztanák az adatkereted, vagy az eShop-ban levásárolnák az oda feltöltött pénzed? Apróra beállíthatod ebben a menüben, mit szeretnél lekorlátozni és mely funkciókat érintetlenül hagyni mások számára. Kövesd az alábbi útmutatót!

    Első lépés: lépj be a Parental Controls menübe!

    Második lépés: PIN kód és titkos kérdés megadása

    Adj meg egy négy jegyű PIN kódot, amivel be tudsz lépni a Parental Controls menübe. Ezt a PIN kódot instant módon akkor is mindig meg kell adnunk, ha egy letiltott szolgáltatást mégis használni szeretnénk (a PIN hatására a tiltás ideiglenesen feloldódik). A kódot újra pötyögd be megerősítésképp és lépj tovább.

    Mi történik akkor, ha esetleg elfelejted a PIN kódot? Ekkor lép életbe a másodlagos hitelesítés, válaszolnod kell egy előre beállított kérdésre. Noha a Nintendo Support ellenjavall minden olyan kérdést, amire a válasz könnyen kitalálható, ahhoz képest jó pár ilyen kérdést dob fel lehetőségként. Ezek:

    > Az első háziállatod neve
    > Születési helyed
    > Kedvenc sportcsapatod
    > Kedvenc szülinapi ajándékod
    > Kedvenc filmed
    > Ha elutazhatnál valamerre, akkor hová
    > Saját készítésű kérdés

    Válasszunk ki egyet, és a virtuális billentyűzeten pötyögjük be rá a választ. A rendszer még figyelmeztet rá, hogy a PIN-re szükségünk lesz az olyan fontos műveletekhez, mint az internet beállítás vagy a rendszer formattálása. Beállíthatunk egy email címet is, ha elfelejtettük mind a PIN kódot, mind a titkos kérdésre a választ. Erre a címre ekkor küldenek egy mester kulcsot, amivel a korlátozás feloldható.

    Harmadik lépés: korlátozás és feloldás

    Ha rendelkezünk minden hitelesítéssel, végre elérkezünk a lényegi részhez. Itt a program számos funkciót sorol fel, amit kedvünk szerint korlátozhatunk, illetve feloldhatunk. A komplexebb kategóriákban a korlátozás több lépésben is lehetséges, az egyszerűbb esetekben viszont csak sima ki/bekapcsolást kell megejtenünk. Alapjáratban minden funkció tiltva van, ezt a zárt lakat jelzi. Vegyük akkor végig sorjában, mire is van lehetőségünk:

    Szoftver besorolás: ez egy több lépésben állítható kategória, hatására csak az a játék futtatható a gépen, melynek PEGI besorolása megegyezik vagy nagyobb a beállított értéknél. Fokozatai:

    Minden korosztály számára engedélyezett tartalom. Nem naturális jellegű, humoros és rajzfilmes környezetben ábrázolt erőszak megengedett.

    Univerzális. A tartalom négyévesek és idősebb korosztály számára elfogadható. Az Uc besorolás főleg óvodások számára ajánlott.

    Némely tartalom ijesztő lehet nagyon kicsi gyerekeknek. Nem naturális jellegű erőszak képzeletbeli karakterek, vagy kidolgozatlan emberi és állati alakok irányába megengedett. Szülőknek javallott a játék tartalmának előzetes ellenőrzése.

    Parental Guidance, vagyis szülői felügyelet mellett. Általánosságban nézhető, de bizonyos jelenetek nem valóak fiatal gyerekeknek. A tartalomnak nem szabadna nyolc éveseknél idősebbeket zavarnia.

    Naturális erőszak kitalált karakterek, és nem naturális erőszak emberi vagy állati karakterek irányába megengedett. Szexuális tartalmú célzások és képek (ha nem túl extrém), valamint enyhén durva nyelvezet is a tartalom része lehet. Szerencsejátékokra történő utalást is tartalmazhat.

    A megjelölt tartalom 15 éves és idősebb korosztály számára megfelelő.

    Naturális és tartós erőszak megengedett. A játék mutathat animált szexuális tevékenységet, valamint erotikus vagy szexuális meztelenséget. Extrémebb nyelvezetet is használhat, drogokkal kapcsolatos jeleneteket, bűncselekményeket és szerencsejátékra történő utalásokat is tartalmazhat.

    A tartalom csak felnőttek számára engedélyezett, 18 évesek vagy idősebbek részére.

    > NINCS KORLÁTOZÁS <

    Internet böngésző: magáért beszél, az internetes böngészést engedélyezhetjük/tilthatjuk le a konzolon. Nincsenek fokozatok, egyszerű ki-bekapcsolásra van csak lehetőség.

    Elektronikus vásárlás: lekorlátozza a hitelkártyák, eShop kártyák és az eShop használatának lehetőségét. Mint a böngésző esetében, ez is fokozatmentesen ki-bekapcsolható.

    3D képek megjelenítése: szoftveresen tiltja a 3D funkció bekapcsolását, így a csúszka semmilyen hatással nem lesz a megjelenített képre. Kisgyerekek védelme érdekében ajánlott lépés.

    Miiverse: a Nintendo közösségi felületéhez állítható be hozzáférés három fokozatban.
    > Böngészés és posztolás tiltása
    > Csak a posztolást tiltja
    > Nincs korlátozás

    Kép, hang, videó, szöveg megosztása: személyes jellegű adatok átvitelét tiltja le, úgymint képeket (fotókat is), hangot, videót és szöveget. Nem korlátozza viszont azokat az adatokat, amelyeket más (játék)szoftverek és a Miiverse küld.

    Online kapcsolat: letilt minden játékon belüli online kommunikációt és bizonyos játéktartalmak cseréjét más felhasználókkal az interneten keresztül (kivéve szoftverek címét és a Miiverse-t).

    StreetPass: a StreetPass-on át történő adatcserét tiltja le.

    Barátok regisztrálása: nem engedélyezi barátok felvételét, így nem látható sem online státuszunk, sem az, hogy mivel játszunk éppen.

    DS Download Play: megakadályozza, hogy gépünk más 3DS-sel vezeték nélküli kapcsolatot létesítsen és demókat vagy multiplayer játékok adatait áttöltsön.

    Közreadott videók nézése: csak azokat a videókat engedi megtekinteni, amik valamennyi korosztálynak engedélyezettek. Ez a beállítás nem vonatkozik azokra a játékokkal kapcsolatos videókra, amik az eShop-on találhatóak. Azokra a szoftver besorolás korlátozásai érvényesek.

    Negyedik lépés: karbantartás

    Mint eddig bárhol, itt is lehetőségünk nyílik arra, hogy utólagosan bármelyik beállítást megváltoztassunk. Ehhez lépjünk be újra a Parental Controls menübe és írjuk be a négyjegyű PIN kódunkat.

    A Parental Controls Settings menüben gyakorlatilag újra hangolhatjuk az előző pontban ecsetelt terjedelmes listát. A Change PIN a már megadott PIN kód megváltoztatására szolgál. Megjegyzés: az újabb rendszerfrissítésekkel betették ide a Register Email Address opciót is. Itt utólag is megadhatjuk azt az email címet, ahová a feloldókulcsot kell küldjék. A Clear Settings parancs pedig töröl a 3DS-ről mindenféle korlátozást.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A 3DS-en nincs mód a letöltött játékok állományainak a direkt kezelésére. Így fájlkezelők helyett egy erre szakosított alkalmazáson keresztül végezhetünk néhány alapvető műveletet a tartalmainkkal. A leggyakoribb műveletünk a játékok, alkalmazások törlése lesz, de nézzük meg alaposabban, mi mást is tudunk itt még végezni:

    Lépjünk be a System Settings >>> Data Management menübe!

    Az alsó képernyőn több kisebb-nagyobb gombot találunk. Vegyük sorra, melyikkel mit tudunk kezdeni!

    Ez az almenü úgymond a Data Management fő attrakciója. Itt tárolódnak a kifejezetten 3DS-re írt programok és alkalmazások adatai, több kategóriára bontva. Így nem túl meglepő módon ezt fogjuk a jövőben leginkább látogatni.

    Software: itt jelennek meg a 3DS-re letölthető játékok és alkalmazások adatai; az operációs rendszer alkalmazásai (eShop, Mii maker stb) azonban nem, mert azok nem törölhetőek

    Extra Data: különféle játékok, alkalmazások által generált adatokat jelenít meg; itt már láthatóak a rendszer alkalmazások által kreált adatok is, melyek már törölhetőek

    Add-on content: ezek többnyire játékokhoz kiadott patchek, DLC-k és frissítések

    Bármelyik almenübe is lépünk be, hasonló látvány fogad majd minket.

    Nézzük először a felső képernyőt, itt láthatjuk a memóriakártya típusát. Az originál 3DS modellek (és a 2DS) még a normál méretű SD kártyával üzemelnek. Ezek 2- illetve 4GB-os kártyák, modelltől függően. Az Új 3DS konzolok már mikro SD kártyát használnak. A másik, még fontosabb adat itt a nyitott blokkok száma, ami tulajdonképpen a kártyán elérhető szabad terület nagyságát jelenti. A Nintendo blokkokban számol, egy blokk mérete 128KB. A fenti képen szereplő 3DS (a sajátom) tehát 10614*128KB= ~1,296GB szabad hellyel rendelkezik.

    Az alsó kijelzőn sorakoznak egymás alatt a telepített játékok és alkalmazások 'csempéi'. Egy, az adott szoftverre jellemző piktogramot, a címet és az általuk elfoglalt blokkok számát tartalmazzák. Összesen öt fér el egymás alá, ennél többet csak a képernyőn lapozgatva tudunk átböngészni.

    Ha le szeretnénk törölni a gépről valamelyik programot, bökjünk rá a listából. Ekkor egy új ablak ugrik fel, melynek tetején látható a program elhelyezkedése (ez 3DS szoftvereknél az SD kártya szokott lenni), egy nagyobb piktogram és a cím. Az elfoglalt blokkok alatt terpeszkedik a nagyméretű Delete gomb, ennek megnyomásával távolíthatjuk el a programot 3DS-ünkről. A törlést követően a felső kijelzőn megjelenített nyitott blokkok újraszámolódnak azzal a mennyiséggel, amit a letörölt szoftver eddig elfoglalt. Törléskor ugyanígy járjunk el a másik két menüpont alatt is. Az extra- és a kiegészítő adatokat akkor érdemes törölni, ha helyet szeretnénk csiholni az SD kártyán, de magától a fő szoftvertől nem akarunk megválni. Egyébként ha a fő szoftvert töröljük, lehetőségünk van rá, hogy az általa kreált metaadatokat épségben hagyjuk. Így ha azt újra letöltjük a gépre, akkor a régi beállításaival, tartalmával fog tovább üzemelni.

    Save Data Backup: lehetőségünk van arra is, hogy a digitálisan letöltött játékaink adatait lementsük. Ez a funkció praktikusan akkor jöhet jól, ha a játékon belül elfogy a mentett állásoknak biztosított hely. Ekkor lementjük ami van és nyugodt lélekkel rámenthetünk bármelyik régi állásunkra. Ha valami pedig mégsem jó, akkor visszaállíthatunk egy régit.

    Ha le szeretnénk menteni valamit, válasszuk a Backup opciót. A fentebb bemutatott szoftver listából válasszuk ki amit menteni szeretnénk. Ezután a megjelenő Create paranccsal létre tudjuk a mentést hozni, ami egy legördülő lista következő üres foglalatába kerül. A lista 30 ilyen foglalatot tartalmaz, ennyivel gazdálkodhatunk.

    Visszaállítani lementett adatot a Restore opcióval tudunk, ez lényegében az előbbi művelet fordítottja. A foglalatok közül kell kiválasztanunk a visszaállítandó szoftver címét, amit csak le kell okéznunk. Úgy is dönthetünk, hogy a lementett adatokra már nincs szükségünk, ekkor a Delete gombbal letörölhetjük hasonló módon.

    Külön kategóriát alkotnak a 3DS-re letölthető játékok között az úgynevezett DSiWare játékok. Ezek eredetileg az elődmodell DSi és DSi XL gépekre voltak letölthetőek a DSi Shop-on keresztül. A visszafelé kompatibilitás okán azonban az eShop-on is megvásárolhatóak, több mint 430 cím közül válogathatunk. Ezekre azonban kicsit más szabályok vonatkoznak. A DSi játékok a 3DS belső memóriájára kerülnek rá, onnét futtathatóak. Rámásolhatóak SD kártyára is, de ekkor a futtatási lehetőségük elvész. A Data Management menüben ezért is vannak külön kezelve.

    A felső képernyőn ezúttal nem csak az SD kártyának, hanem a belső tárhelynek a szabad blokkjait is láthatjuk. Az alsó képernyőn a 3DS szoftvereknél már bemutatott módon sorakoznak a letöltött programok. Ezúttal választhatunk, hogy a belső memóriában, vagy az SD kártyán csücsülő játékainkat szeretnénk-e látni. Lépjünk bele valamelyikbe!

    Hasonló felépítésű képernyő fog felugrani, mint a 3DS programok esetén. Az ablak tetején egyaránt szerepelhet a rendszermemória és az SD kártya is a programok helyeként. Legfontosabb eltérés, hogy itt nem csak törölni tudunk, hanem a Copy paranccsal át is tudjuk másolni egyik helyről a másikra. Ez akkor jön jól, ha sok a DSiWare játékunk, mert a belső tárhely hamar megtelik. Ha átmásoltunk egyet a kártyára, kitörölhetjük a belső memóriából. Ilyenkor azonban a HOME Menüből is eltűnik, a kártyán lévő kópiát nem tudjuk elérni. Onnét vissza kell a belső tárhelyre másolni ahhoz, hogy újra játszani tudjunk vele.

    Ez a lehetőség csak Új 3DS gépek menüjében érhető el, az originál modelleknél hiányzik. Az Új gépek memóriakártyáját jobban elsüllyesztették, hozzáféréséhez le kell csavarozni a fenéklemezt. Hogy ne kelljen a kártyát minden alkalommal kibányászni, ha mondjuk a tartalmát PC-re lementenénk, kiötlötték ezt a menüpontot. Ezzel meg tudjuk oldani, hogy konzolunk vezeték nélküli összeköttetést létesítsen számítógépünkkel, engedve ezáltal, hogy a mikro SD kártya tartalmát szabadon másoljuk, mozgassuk, netán töröljük. Ennek leírása kissé szerteágazó, ezért nem itt, hanem a témaösszefoglaló tudástárában olvashatsz róla többet.

    Egyes játékok támogathatják a StreetPass-on keresztüli kommunikációt, amin keresztül kisebb ajándékok, bónuszok és hasonló extrák érkezhetnek, amennyiben más felhasználók 3DS-ével kapcsolatot létesít a gépünk.

    Ezen játékok 'csempéit' láthatjuk a StreetPass Management almenüben. Összesen 12 üres foglalat van, ennyi csempénk lehet egyidejűleg. Ezek csak a játék jól felismerhető piktogramját tartalmazzák, rájuk bökve egy kis ablak ugrik fel.

    Ha nem lett volna egyértelmű, az ablak kiírja az érintett játék nevét és egy némileg felnagyított piktogramot is megjelenít. A Data Transmission felirat után egy szám jelzi, hány alkalommal sikerült adatcserét lebonyolítania a játéknak. Ehhez egyébként nem elég egy sima StreetPass kapcsolat, az is kell hozzá, hogy a másik gépen is futtassák a játék egy példányát, szintén engedélyezett StreetPass mellett. A Deactivate StreetPass gombot megnyomva eltűnik a csempénk, nem fogad több adatot ily módon. Ha újra szeretnénk aktiválni, akkor a játékba belépve, a megfelelő opció kiválasztásával tehetjük azt meg.

    Online játékok esetében, ha találkozunk olyan játékosokkal, akik valamilyen úton-módon elrontják a szórakozásunk, tiltólistára tehetjük őket (blokkolhatjuk). Ha később le szeretnénk venni erről a listáról, akkor ebben a Reset blocked-user settings menüpontban megtehetjük. Hátránya a dolognak, hogy egyéneket nem tudunk a listáról kihúzni, hanem az egész listát törölnünk kell úgy, ahogy van. Amennyiben nem blokkoltunk senkit, a menüpont inaktív lesz, szaggatott vonallal jelezve.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Az Other Settings menüpontban változtathatjuk meg vagy pótolhatjuk azokat a beállításainkat, melyeket a konzol beüzemelésekor is megtettünk (vagy nem). Itt kalibrálhatjuk be továbbá a 3DS néhány perifériáját és fontos rendszerműveletek is itt végezhetőek el. Vegyük szépen sorjára ezeket!

    Itt megadhatjuk a felhasználói nevünket, születésünk dátumát és az országot. Utóbbival azonban nagyon vigyázzunk, mert ha átállítjuk, nem fogjuk tudni az NNID-hez kapcsolódó szolgáltatásokat használni! Egyébként ez a gépi profil kicsit megengedőbb az NNID-nél, mert itt szabadon állítható a név és a születési idő is. Van még itt egy Nintendo DS Profile almenü is, de haszna erősen a nullához konvergál, így azt most nem tárgyaljuk.

    Semmi különleges, a mai dátumot és a pontos időt állíthatjuk be két külön kis almenüben.

    Balszerencsésebb felhasználóknak néha szüksége lehet újrakalibrálni az alsó érintőkijelzőt, erre szolgál alapvetően ez az almenü.

    A kijelzőn kis piros kör jelenik meg, feladatunk, hogy a ceruza hegyével rábökjünk. Egy-egy találatot követően helyet változtat, a kijelző bal felső, jobb alsó és középső részébe kúszik. A kalibrálás végén teszt következik, a képernyő mind a négy sarkában megjelenő körre rá kell böknünk. Ha sikerül, visszajutunk a főmenübe.

    Lapozzunk tovább a második oldalra, ahol a hanggal kapcsolatos beállítások vannak. Megjegyzés: originál 3DS és 2DS készülékeken kissé eltér az almenük sorrendje az itt ismertetettől.

    Három hangüzemmód közül választhatunk: Surround, Sztereó és Monó között. Monóra egyetlen gép, a 2DS van állítva, mivel hardveresen csak egy hangszórója van. Éppen ezért a másik két opció kiesik. A 3DS család többi tagja mehet sztereóban és surround módban is, utóbbit természetesen csak emulálják a meglévő két hangszóróval. Alapesetben erre van állítva, akik viszont a sztereó hangot pontosabbnak, természetesebbnek hallják, azok válasszák azt az üzemmódot.

    A mikrofon érzékenységét lehet itt tesztelni, ha felmerül a gyanú bennünk, hogy valami nem jól működik.

    Ehhez a teszthez a 3DS mikrofonjába kell beszélni. A mikrofon apró nyílása az alsó érintőkijelző jobb sarka környékén található ('MIC' felirat). Az alsó kijelzőn meg is jelenik egy stilizált mikrofon, ami négy színsávot tud megjeleníteni aszerint, mekkora hangerőt érzékel. Ha felmegy egészen a pirosig, nagy baj nem lehet. Ha csak a sárga árnyalatokat jeleníti meg (vagy semmit), akkor esélyes, hogy eltömődött a mikrofon nyílása, vagy más módon sérült meg a membrán. Ha valami ráfolyik a gép burkolatára, az okozhat efféle jelenséget.

    Kicsit továbblapozva a menüben, a 3D teszt és a szuperstabil 3D kalibrálása következik. Utóbbit csak az Új 3DS gépek tudják, originál 3DS és 2DS tulajok ne is keressék a menüben. Gyakorlatilag mindkettő teljesen megegyezik a kezdeti beállítások alatt már bemutatott lépésekkel, így aki többet szeretne megtudni, lapozzon oda.

    A következő oldalon megint kalibrálhatunk, méghozzá a 3DS külső kameráit és az analóg kart. Itt található még a System Transfer menüje is, amit akkor használunk, ha régi 3DS gépünk tartalmát átköltöztetnénk egy újonnan vásárolt 3DS-re. Egy átfogó írást róla a témaösszefoglaló tudástárában találsz, vagy itt ezen a linken.

    Mindegyik 3DS modell és a 2DS is rendelkeznek két külső kamerával, melyekkel 3D hatású fényképeket készíthetünk (a 2DS is, csak az 2D-ben jeleníti meg). Ha képeink rendre szellemképesek, homályosak, akkor megpróbálkozhatunk egy újrakalibrálással.

    A művelet megkezdése előtt toljuk fel a 3D-csúszkát ütközésig. Ezután választhatunk az automatikus-, a kézi beállítás és az alapértékekre visszaállítás között. Saját tapasztalat, hogy elfogadható eredményt csak az automatikus beállítás hoz, nyomjunk rá a gombjára. Elviekben a 3DS kameráit egy 20 méterre lévő tárgyra kell(ene) fókuszálnunk, de gyakorlatilag megteszi egy nagyobb helyiségben való pásztázás is.

    A felső képernyőn megjelenik a kamerák képe, valamint alul középen három üres kör, melyek egyesével zöldre váltanak, ha a szoftver megfelelőnek ítéli a látványt. Sajnos a kalibráció elvégzéséhez bőséges fény kell, sötétben és félhomályban nem tudja a szenzor a kapott képet rendesen feldolgozni. Ha mindhárom kör zöldre vált, akkor a kalibráció sikeres. Ha nem kaptunk jó eredményt, próbáljunk meg kézzel állítani, ám ekkor csak +/- értékekkel tudjuk a bal és jobb oldali kamera képét egymáshoz képest elcsúsztatni. Ez elég ritkán ad jó eredményt, úgyhogy ha sehogy nem jó, állítsuk inkább vissza a gyári beállításokat.

    Néha az analóg kar is kieshet a ritmusból, egy próbakalibrálás erejéig ilyenkor lépjünk be ebbe a menübe. A kalibrálás első fázisában két-háromszor körbe kell tekernünk, ahogy a felső képernyőn mutatják. Eztán léphetünk a második fázisba, ahol le, fel, jobbra, balra kell a kart elhúznunk, amíg a négy megfelelő háromszög zöldre nem vált. Ha mindegyik zölden világít, végeztünk is a kalibrálással. Ha valamiért mégsem kaptunk megfelelő eredményt, akkor itt is lehetőségünk van a gyári értékek visszaállítására.

    A végére maradt három rendszerművelet. Legegyszerűbb a nyelv beállítása, erről már volt szó a kezdeti beállítások legelején is. Sokkal érdekesebb a másik kettő, a rendszerfrissítés és a rendszer formattálása. Ezeket nézzük meg egy kicsit közelebbről is!

    Sokszor lesz rá szükséged, de szerencsére egy nagyban automatizált és egyszerű művelet. A Nintendo rendszeresen kiad kisebb-nagyobb rendszerfrissítő csomagokat. Ezek kisebb részben az operációs rendszerhez adnak új funkciókat, túlnyomórészt viszont a biztonsági réseket foltozzák be velük. Addig nem mehetünk online felületre, amíg a legfrissebb rendszerrel nem rendelkezünk. Az aktuálisan telepített verzió számát egyébként lenézhetjük a gépünkről;, amikor belépünk a System Settings-be, a felső kijelző jobb alsó sarkában olvasható számsor lesz az. A frissítésre akkor is szükségünk lesz, ha System Transfer-t szeretnénk végrehajtani.

    Ha az operációs rendszer új frissítést észlel, akkor azonnal utasít a letöltésre, amihez csak néhányat kattintani kell. Ha spontán módon mi szeretnénk rendszert frissíteni, akkor lépjünk be ide a System Update menübe. A művelethez aktiválnunk kell a vezeték nélküli elérést. A rendszer felajánlja a frissítést, majd megjeleníti a róla szóló belső szabályzatot, amit el kell fogadnunk. Emlékeztet a töltő csatlakoztatására is, de egy jól töltött gépnél ez nem szükségszerű, nem fog lemerülni a művelet vége előtt. Innentől már automatikus minden, egy neonkék csík jelzi a progressziót. Ha nincs éppen mit letölteni, akkor másodpercek alatt kilép. Egy biztonsági patch letöltése néhány perc szokott lenni, néha a nagyobb frissítések, amik új funkciókat hoznak pedig akár fél órásak is lehetnek. Természetesen mindez függ az internet kapcsolat sebességétől és a Nintendo szerverek leterheltségétől is. A műveletet követően a konzol újraindul és már a friss rendszer töltődik be.

    Már egy-két helyen megemlékeztünk róla, hogy formattálást követően új NNID-t hozhatunk létre gépünkön. A régi NNID sem fog eltűnni, csak inaktív lesz. Ugyanúgy megmaradnak a rá letöltött tartalmak metaadatai, csak nem fogjuk tudni felcsatolni egyik 3DS-re sem, kivéve arra amelyiken eredetileg volt. Formattálásra akkor is szükségünk lehet, ha a konzol furcsán viselkedik és nem bírunk sehogy dűlőre jutni vele. Mielőtt elküldjük szervizbe, érdemes egy formattálást megejteni, hátha ez rendbe teszi.

    Lépjünk be a Format System Memory almenübe! Ehhez a művelethez is vezeték nélküli kapcsolat szükségeltetik. A rendszer figyelmeztet, hogy minden adatunk elvész, kivéve a saját készítésű tartalmakat (fotók, hangok stb).

    Felhívja utána a figyelmet, hogy eltávolítja az NNID-t is a gépről. Az NNID maga nem semmisül meg, később újra a géphez csatolható. Ugyanakkor más 3DS-hez hozzárendelni nem lehetséges. Minderről egyébként részletesebb információt az NNID-vel foglalkozó fejezetben találsz.

    Ha mindezt végigolvastuk, megjelenik egy nagy piros Format gomb az alsó képernyőn. A formázás nem sok idő, egy percen belül végezni fog vele. A gép ezt követően újraindul és teljesen elölről be kell rajta állítani mindent, úgy ahogy a kezdeti beállításoknál már egyszer ki lett tárgyalva. Ne feledjük, hogy ha új NNID-t készítünk, az semmit nem fog már látni az előző tartalmából!

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Idővonal

    Nintendo DS

    Nintendo DS Lite

    Nintendo DSi

    Nintendo DSi XL

    Linkgyűjtemény

    Idővonal

    Nintendo 3DS

    Nintendo 3DS XL

    Nintendo 2DS

    New Nintendo 3DS

    New Nintendo 3DS XL

    New Nintendo 2DS XL

    Népszerű kiegészítők

    SD kártyák és a 3DS

    Linkgyűjtemény

    Kezdeti beállítások

    Átköltözés egy másik 3DS konzolra (System Transfer)

    Utólagos beállítások a System Settings menüben

    Nintendo Network ID (NNID) beállítások

    Internet beállítások

    Szülői felügyelet beállítások

    Adatkezelés beállítások

    Egyéb beállítások

    Linkgyűjtemény

    HOME Menü

    Felület, beállítások
    Témák, Téma Shop
    Game Notes, a jegyzetfüzet
    Barátlista
    Értesítések

    Online alkalmazások

    Az online játékbolt, az eShop
    A közösségi tér, a Miiverse
    Mii Plaza, a játszótér
    Internet böngésző

    Az operációs rendszer alkalmazásai

    System Settings
    Activity Log
    Mii Maker
    Health & Safety information

    Hardverrel összefüggő alkalmazások

    Download play
    AR Games
    Nintendo 3DS Sound
    Nintendo 3DS Camera

    Linkgyűjtemény

    Akció - Kaland

    Fejtörő - Ügyességi

    Indie - eShop játékok

    Platform

    Ritmus - Szimulátor

    RPG - Stratégia

    Sport

    Verseny - Verekedős

    Linkgyűjtemény

    Mire figyeljek 3DS konzol vásárlása előtt?

    A fórumlakók barátkódjai

    SzDavid99 fórumtársunk szubjektív konzolválasztási útmutatója

    A Nintendo új hűségprogramja, a My Nintendo

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Valahányszor bekapcsoljuk a 3DS-t, a HOME Menü lesz az első, amit bootolás után látni fogunk. Ez az operációs rendszer felülete, ami kapcsolatot teremt a felhasználóval, hasonlóan egy asztali oprendszer desktop-jához. Az Új 3DS gépekkel egy időben érkezett az a nagy rendszerfrissítés (9.0.0-20E), ami számos új funkciót adott a menühöz és a megjelenését is alaposan felrázta a letölthető témákkal. Ismerjük akkor meg felépítését és fedezzük fel, mi mindent nyújt nekünk a HOME Menü!

    A HOME Menü megjelenítése során a két képernyő összedolgozik egymással. Magát a menüt az alsó kijelző mutatja, miközben a felsőn láthatóak a kiegészítő információk.

    A felső 3D kijelző tetején egy állapotsor fut végig, amely több különféle információt közöl a felhasználóval. Bal szélen a vezeték nélküli kapcsolat aktuális üzemmódja látható. Üzemmódból többféle van, mindegyikhez más szín és egy saját kiegészítő piktogram tartozik. Az alábbi üzemmódokkal találkozhatunk:

    Disabled, azaz kikapcsolt. Ha éppen passzív módban használjuk a konzolt, mondjuk offline játék során, akkor ez a kiszürkített mező fog megjelenni az állapotsorban.

    Internet kapcsolati módban a mező kékre vált és megjelennek a bal szélénél a térerőt jelölő sávok is. A három sáv a maximális vételi erősséget jelzi, míg ennél kevesebb arányosan gyengébbet. Nagyon gyenge vételi erőnél ki is szürkül. Az internet-üzemmód szinte a leggyakoribb az összes közül, online játékokhoz, vásárláshoz ezt kell használnunk.

    A StreetPass kapcsolathoz nem kell a gépnek az internetre fellépnie, hanem a konzolok egymás vételi sugarában kommunikálnak egymással. Ez összecsukott (3DS), vagy alvó módban (2DS) is működik, a gép folyamatosan jeleket ad-fogad, miközben adatokat cserél más 3DS/2DS konzolokkal, amik a hatótávjába kerülnek és engedélyezve van rajtuk a vezeték nélküli átvitel.

    Local-módba speciális alkalmazások során lép a konzol, egy tipikus ilyen a Download Play nevű alkalmazás, ahol egy forrásgépről más konzolok adatokat töltenek le, így egyetlen játékkal is lehet több gépen lokál multiplayert játszani.

    A megtett lépéseinket írja ki egy pár cipőtalp mellett, valamint ezt váltogatva jeleníti meg az érme ikont , az érmeink számával együtt. Egy érdekes funkciója a 3DS családnak a lépésszámláló, erről bővebben a tudástárban olvashatsz.

    Dátum, pontos idő: magáért beszél, a dátum nap/hónap+(nap neve rövidítve) formátumban olvasandó.

    A jobb szélen a töltöttségjelző kapott helyet, egy ceruzaelem ikon, benne négy sávval jelzi, mennyi energia maradt az akkumulátorban. Teljesen feltöltve négy kék csík látható, alacsonyabb töltöttség esetén arányosan kevesebb. Egy csíknál már narancssárgára vált, és a konzol kék színű üzemi LED-je is narancssárgán kezd világítani. Ha a telep a lemerülés határán van, az ikon üresen pulzálni kezd és az üzemi LED is pirosan villódzik. Ha rádugjuk töltőre, akkor az elem ikon belsejében egy töltőkábel képe jelenik meg.

    A HOME Menü lényegi részét az alsó érintőképernyő jeleníti meg. A Menü alapvető jellegzetessége a négyzetrácsba rendezett 240 darab csempe, amik beállítástól függően adott sorba és oszlopba rendeződnek.

    Egy csempe tartalmazhat egyetlen játékot vagy alkalmazást. Hogy melyiket, egyrészt onnét lehet tudni, hogy a program egy jellemző piktogramját mutatja, másfelől pedig a felső kijelzőn egy szintén a programra jellemző 3D-s modellt forgat. Van egy sötétebb hátterű csempe, ami foglalt hely, a konzolba dugott játékkártya tartalmát jeleníti meg. A csempék hasonlítanak a Windows ikonjaihoz, egy-egy programot indítanak el és szabadon áthelyezhetőek a felületen. De tudnak mást is. Ha egy foglalt csempére megyünk a kijelölő kerettel, akkor az ottani program elektronikus kézikönyvét is megnyithatjuk. Ha áttekinthetőbbé szeretnénk tenni a felületet, a jobb felső sarokban található két gombbal () vehetünk el, illetve adhatunk hozzá a sorok számához. A kevesebb sor nagyobb csempéket, ezáltal jobban látható felületet eredményez, viszont hosszabban kell görgetnünk, hogy a sor(ok) végére érjünk. A több sor pedig jobb áttekinthetőséget eredményez, de arányosan kisebb csempékkel, amiket gyengébben látók már nem biztos, hogy jól tolerálnak. A felület nem látható részére az oldalsó nyilakkal tudunk navigálni.

    Ha helyszűkébe kerülnénk, egy üres csempére állva mappát is létrehozhatunk. Egy-egy mappában további 60 üres csempét találunk, ugyanakkor almappák létrehozására nincs mód. A foglalt csempéket tetszésünk szerint húzhatjuk be a mappákba, vagy ki onnét. Egy mutatóeszközzel (akár az ujjunkkal) hosszan tartsuk nyomva a csempét, ekkor nem indítja el a programot, hanem mintegy kiugrik a foglalatából és szabadon mozgathatjuk, a kívánt helyen pedig engedjük el.

    A mappa létrehozásakor meg kell adnunk a nevét is, amit viszonylag szabadon megtehetünk egy sor felhasználható karakterkészlettel. A HOME Menü felületén mégis csak a kezdő karakter fog látszani a mappa ikonján. Akár több hasonló karakterrel bíró mappánk is lehet. Hogy lássuk is, melyik mappa melyik, rájuk kell lépkednünk és figyelnünk a felső kijelzőt. A forgó mappaikon alatt a létrehozásakor megadott teljes név olvasható. Az áttekinthetőség végett ajánlott egyazon kezdő karaktert nem használni több mappánál. A mappák ikonjára lépve két módosítási lehetőségünk nyílik: átnevezhetjük vagy törölhetjük a mappánkat. A törölhetőséghez a mappának üresnek kell lennie.

    Az állapotsor és a csempefelület mellett a harmadik fontos elem az utóbbi felett húzódó keskeny sáv, ahol a beállításokat tudjuk eszközölni és néhány beépített alkalmazás is itt található.

    A bal első csavarkulcsos házikógomb rejti a HOME Menüvel kapcsolatos főbb beállításokat, míg az utolsó két ikonnal már találkoztunk fentebb a csempesorok állításakor. Ezek foglalnak keretbe néhány fontos alkalmazást, amik nem csempéről, hanem innét indíthatóak. Ezek: a jegyzetfüzet, a barátlista, az üzenetek, az internet böngésző és a Miiverse. Utóbbi alkalmazásokról a későbbiekben értekezünk, itt egyelőre a beállításokra szorítkozzunk.

    A házikó gombra kattintva egy lenyitható menü jelenik meg. Ide lettek csoportosítva a HOME Menüvel kapcsolatos és a 3DS általánosabb használatát érintő beállítások is.

    A menü legtetején a Témashop található, innét tudunk új témákat letölteni 3DS-ünkre. A témák új hátteret, zenét és az ikonoknak egyedi kinézetet adnak. Működéséről lásd részletesebben a róla szóló fejezetet.

    Ha letöltünk egy új témát a fent említett Témashop-ból, netán átrendezgetjük a csempéket vagy készítünk egy-két mappát, akkor lehetőségünk van a Témashop gombja alatt látható 'Save/Load Layout' almenüben ezt az új elrendezést lementeni. A mentéshez összesen nyolc foglalat áll rendelkezésünkre, a már foglaltakat akár felül is írhatjuk. Az így lementett elrendezések bármikor visszatölthetőek, ez hasznos tud lenni akkor, ha több különféle nekünk tetsző témát is letöltöttünk. A nem mentett aktuális módosításaink elvesznek ilyenkor, és felülíródnak a lementett elrendezésnek megfelelően.

    Az elrendezések almenüje alatt a fényerő beállítás skálája pihen. Itt tudjuk egytől ötig beállítani a konzol képernyőinek fényességét. Ezt megtehetjük akár játék alatt is, a Home gomb megnyomásával és a menü lenyitásával. Ha végeztünk, visszaléphetünk a közben háttérbe küldött játékunkba. A nagyobb fényerő jobban meríti az akkumulátort, de ideális lehet utcai használatra, ahol viszonylag gyengén látni a képernyőt. Alapértelmezett a hármas érték, ami normál négy fal közötti gépezéshez ajánlható. Ha valamiért nagyon energiaszűkében volnánk, az egyes-kettes akkor jöhet képbe, feltéve persze, ha ettől még mindig látunk valamit.

    Külön ki-bekapcsoló gombot kapott az automata fényerő kalibrálás, ez a környezeti fényviszonyoknak megfelelően állítja dinamikusan a fényerőt. A funkció nem működik, ha a konzolon éppen DS/DSi játékkal játszunk. Ugyancsak külön gombot kapott az energiatakarékos mód is, ami szintén automatán állítja a fényerőt. Ez nem a környezeti fénytől, hanem a megjelenített tartalomtól függően módosítja a világosság szintet. Akit zavar, ha a fényerő enyhén változik, ahogy az elektronika dolgozik mögötte, az hagyhatja mindkettőt kikapcsolt állapotban (ez az alapbeállítás is). Aki kevés akkuidővel rendelkezik, az kompromisszumos megoldásként bevállalhatja az automata szabályzást.

    A vezeték nélküli adatátvitelt (wifi, NFC) aktiváló szoftveres gomb csak Új 3DS modelleken és 2DS konzolon van, mivel az originál modelleken erre a célra egy fizikai gomb szolgál. Ezt a fizikai gombot eltüntették az Új modellekről és a 2DS-ről, ezeken csak itt a menüben kapcsolható ki/be a funkció.

    Alant található két minialkalmazás, a Nintendo 3DS Image Share és az Amiibo Settings. Itt érhető még el az eShop és a System Settings alkalmazások is, ezekről részletes leírást a saját fejezeteikben találsz.

    A Nintendo 3DS Image Share programocska arra szolgál, hogy a játékról készített képernyőmentést megoszthassuk valamely közösségi oldalunkon. Ehhez mindenképp szükségünk van internet elérésre és egy fiókra valamely közösségi portálon (Facebook, Twitter). Fontos még megemlíteni, hogy csak bizonyos játékokban működik a képlopás funkció, sok cím nem is támogatja. Támogatott játékoknál a lépések a következők:

    1, Készítsünk képet a játékban (ez játékonként eltér, például Animal Crossing játékokban L+R gombok egyszerre történő megnyomásával vagy pokémon játékokban a kijelölt fotózkodó helyeken)
    2, Lépjünk át a HOME Menübe és nyissuk meg az Image Share alkalmazást
    3, Lépjünk be a Facebook vagy Twitter fiókunkba
    4, Kiválasztjuk a mentett képet vagy böngészhetünk is a 3DS Camera program mappájában (ide kerülnek a mentések) és nyomjuk meg a 'Post' gombot

    Az Amiibo Settings kisalkalmazás magáért beszél, amiibo figuráinkat menedzselhetjük itt. Originál 3DS és 2DS tulajoknak külső NFC-olvasót kell használniuk a művelethez, ennek beállítására egy kiegészítő menüpont szolgál.

    Alapvetően háromféle műveletet végezhetünk a kis figurákkal:

    Register Owner and Nickname: beállíthatjuk magunkat az amiibo figura tulajdonosának, mellé az amiibo-nak is adhatunk egy saját becenevet. Ez segít megelőzni, hogy több egyforma figurát összekeverjünk vagy elcseréljünk.

    Delete amiibo Game Data: minden amiibo képes eltárolni egy-egy játék beállításait, de sajnos egyszerre csak egyetlen játékét. Ha egy új, az amiibo-t szintén támogató játékban használjuk, akkor az előző beállításokat törölnünk kell belőle. Erre szolgál ez a pont. Ha az amiibo-ra csak arra van szüksége a játéknak, hogy hozzáérintsük az NFC-hez (és ez aktivál a programban egy elrejtett tartalmat), akkor nincs szükség a törlésre.

    Reset amiibo: töröl mindent, még a tulajdonosi adatokat is. Gyakorlatilag mintha a csomagból bontottuk volna ki.

    Minden művelethez kétszer kell az NFC-hez érinteni az amiibo-t. Először a legelején, majd ezt követően végre kell hajtanunk a választott menüpont utasításait. Legvégül a második hozzáérintéssel hagyjuk jóvá a műveletet. Ha külső olvasót használunk, akkor a megjelenő Update the Nintendo 3DS NFC Reader/Writer menüpontba lépjünk be és ott aktiváljuk a készüléket. A lényeg, hogy az olvasó és a 3DS hátoldali infra portja jól lássák egymást. Ha többet szeretnél az amiibo-król megtudni, látogass el Koncsik fórumtárs amiibo-topikjába. Az ottani témaösszefoglalóból minden lényeges (és lényegtelen :) ) dolgot megtudsz róluk!

    A HOME Menu Settings legalját egy elektronikus kézikönyv zárja, amiből további apróságokat tudhatsz meg a fent felsoroltakon kívül. Ezek nem életbevágó, de praktikus kiegészítő információk a 3DS teljes körű használatához.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Az Új 3DS modellek bemutatásával egy időben történt meg az a nagy rendszerfrissítés, ami lehetővé tette a HOME Menü személyre szabását. A sztenderd Új 3DS cserélhető fedlapjainak ellenpárjaként a belső kinézetet - a Témát - is átállíthatjuk, mégpedig egy külön erre a célra létrehozott online áruház, a Téma Shop segítségével. Innét tölthetőek le néhány fontért-euróért azok a többnyire Nintendo játékokkal kapcsolatos témák, melyek egyedi színt visznek saját konzolunkba. A változtatás minden 3DS konzolra és a 2DS modellre is kiterjed, így a teljes család végre új színekben pompázhat.

    Az egyes témák három alcsomagból állnak, melyek szinergiája alakítja ki az új megjelenést. Ezek:

    - Háttér: mindkét kijelző hátterét lecseréli a témának megfelelő képre; az alsó kijelző háttere részlegesen takarva lesz az ikonok és mappák által

    - Mappák és ikonok: egyedi, a témához igazodó stílust kapnak ezek is, noha az eredeti piktogramok nem változnak rajtuk

    - Zene és hang: a HOME Menü alap zenéjét és hangjait cseréli le, szintén a téma által ihletett játék egy jellemző dallamával és az abból kölcsönzött hangeffektusokkal

    Új téma letöltésekor nem változik meg automatikusan a HOME Menü kinézete, hanem a letöltött témákat egy külön listából aktiválni kell utána. Ez elsőre túlbonyolítottnak tűnhet, de így könnyebb a letöltött témákat utólagosan menedzselnünk. Először is nézzük meg, hogy érhetjük el a letöltött témák listáját:

    Első lépés: a házikó ikon megnyitása a bal felső sarokban

    Második lépés: A Change Theme (Témaváltás) menüpont megnyitása a lista tetején

    Harmadik lépés: a letöltött téma aktiválásával megváltozik a HOME Menü kinézete

    A listában már létezik hat előtelepített téma, ezeket a rendszerfrissítés után minden tulaj megkapja. Nagy dologra nem kell számítani, ezek egyszerű színtémák, melyek a zenét és a hangokat nem, csak a háttér színét változtatják meg (Egyszerű Piros, Egyszerű Kék, Egyszerű Sárga, Egyszerű Pink, Egyszerű Fekete és Alapértelmezett). További témák is a listába kerülnek, melyeket a Téma Shop-ból letöltöttünk. A téma aktiválása nagyon egyszerű, csak rá kell böknünk a hozzá tartozó mezőre a listából.

    Szintén még ebben a listában kapott helyet egy jópofa funkció, melyet azok tudnak kamatoztatni, akik több kedvenc témát is letöltöttek a gépre, és azokat szeretik is időről-időre csereberélni egymással. A Shuffle Favourites nevű programocska pont ezt végzi el helyettünk, maximálisan tíz kedvenc témát megadva neki minden egyes alvó módból történő visszatérést követően, illetve gépbekapcsolás után más-más témát jelenít meg a kedvencek közül.

    A lista jobb felső sarkában látható csavarkulcs-ikonra kattintva tudjuk a listában előre-hátra rendezni a letöltött témáinkat, valamint letörölni őket. A gyári témák nem törölhetőek.

    Ha nem elégszel meg a gyári színsémákkal, akkor a menü tetején a sárga hátterű Theme Shop (Téma Shop) oldalairól tudsz magadnak további ingyenes és fizetős témákat letölteni. A témák nagyobbik hányadáért kell öt-hatszáz forintnak megfelelő összeget fizetnünk, de akadnak ingyenesek is, ezek valamely évforduló vagy egyéb okból a forgalmazó döntése alapján ingyenesen rendelkezésre bocsátott témák. A Téma Shop használatához természetesen be kell kapcsolni a vezeték nélküli kommunikációt.

    Az itt megnyíló menü hasonló a letöltött témák menüjéhez, de itt mappákba vannak szervezve a letölthető témák százai. Legfelül a frissen érkezett témák találhatóak, alatta pedig tematikus csoportokba rendezve a már elérhetőek. Csak néhány példa: saját külön csoportja van a Pokémonokkal, Marióval kapcsolatos, az Új 3DS fedlapjaihoz passzoló, a geometrikus mintákat tartalmazó témáknak, de ezeken kívül is még rengeteg közül lehet válogatni. Egy-egy téma akár több ilyen csoportban is felbukkanhat.

    Az egyes almappákba belépve egy rövidebb-hosszabb listát görgethetünk végig az elérhető tematikus témákról. Mindegyik témához egy cím, piktogram és árcédula tartozik. A Free jelzésű témák ingyenesen letölthetőek. Belekattintva láthatóvá válnak a téma hátterei, egy rövid leírás és a megvásárlás gombja. A vásárláshoz szükséges egy NNID, és egy hozzárendelt bankkártya. Ha a témát megvásároljuk, letöltődik az előző alfejezetben bemutatott listába, onnét válik aktiválhatóvá.

    A Téma Shop jobb felső sarkában látható egy három narancssárga csíkot tartalmazó ikon. Itt aktiválhatóak a témákra beváltható letöltőkódok, melyeket kaphatunk például némely eShop-os vásárlásunk mellé. Ilyen esetekben az eShop mindig értesít a vásárlási felületen, ha jár külön téma letöltő kód a játék mellé. Itt kapcsolhatóak ki/be még a SpotPass-on (tehát interneten) kersztül érkező, témákkal kapcsolatos értesítések is. Ez egy hírlevélhez hasonló dolog, az új témák érkezésekor küldenek értesítéseket azokról.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A Game Notes egy, a HOME Menü alkalmazás sávjából elérhető kisalkalmazás. Lényege, hogy segítségével gyors jegyzeteket készíthetünk játék közben, annak ideiglenes háttérbe küldésével. A játékot a 3DS alsó kijelzője alatti HOME gomb megnyomásával küldhetjük a háttérbe, miközben aktiválhatjuk a Game Notes programot.

    Az alkalmazás tulajdonképpen egy végletekig leegyszerűsített rajzprogram, melyben az alsó érintőképernyőé a főszerep. Szöveges bevitelt nem tesz lehetővé, helyette tollal lehet szabadkézi vonalakat rajzolni, melyekből három szín (fekete, piros, kék) áll rendelkezésre. Radír funkciót is találunk a hibák korrigálásához. Egyszerre csak egyetlen fehér hátterű lapra rajzolhatunk, melynek terjedelme az alsó kijelzőre korlátozódik. Összesen tizenhat lap áll rendelkezésünkre, ezek közül a külső 4x4 elrendezésű nézetben választhatunk, de rajz közben a jobbra/balra gombokkal is lépkedhetünk.

    Egy váltógombbal választhatunk, hogy a felső kijelzőn a háttérbe küldött játék alsó, felső képernyője jelenjen meg, netán kicsinyítve a kettő egyszerre. A rajzunkat exportálni is tudjuk, az Export gombot lenyomva az SD kártyára mentődik le. Ezt később a Nintendo 3DS Camera programból meg tudjuk nyitni. A Clear funkció is innét érhető el, ez üresre törli az egész lapot.

    A programocska ennyit tud, nincs rajta mit ragozni, inkább álljon itt néhány személyes tipp, mire is célszerű használni:

    - Kalandjátékoknál kapóra jöhet, ha valamilyen sorrendet, vagy egyéb puzzle feladványt kell valamilyen sorrendet betartva megoldani
    - RPG játékok esetében a képességek, sebzések, egyéb kusza értékek lejegyzéséhez is nagyon jól jön
    - Úgy általában minden olyan szituációban jól használható, ha választani kell több alternatíva közül, de fejben tartani nehéz az egyes válaszokat követő történéseket (Lost Woods útvesztő például a Zeldában)

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    3DS konzolokon általában korlátozottabbak a többjátékos lehetőségek az egyes címeknél. Ahhoz, hogy másokkal játszhassunk online vagy lokál multit, a legtöbb esetben regisztrálnunk kell őket, mint barátot. A Friend List (Barátlista) funkció ezt a célt szolgálja, legfeljebb 100 játékostársunkat vehetjük fel barátnak, akiket - az egyes játékoktól függően - meginvitálhatunk később egy kis többjátékos mókára.

    Az alkalmazás a HOME Menü programsorából indítható. Felépítése, elrendezése egyszerű és jól áttekinthető, gyakorlatilag egyetlen képernyőre korlátozódik. Az alsó kijelző fókuszpontjában az ikonról ismerős mosolygós arc fogad a Friend List felirattal. Színe narancssárga, ha be van kapcsolva a vezeték nélküli átvitel, ilyenkor kiírja azt is, mennyi barátunk online éppen. Ellenkező esetben szürke marad és közli, hogy offline módban vagyunk.

    Tőle közvetlenül jobbra található a saját kis adatlapunk. Minden felvett barátunk is rendelkezik ilyen adatlappal, melyen három főbb elem látható. Az első a játékos Mii avatárja plusz a neve, második a kedvenc játékának címe (Favourite Title), ezt azonban nem kötelező megadnia. A harmadik, leglényegesebb elem az adatlap alján látható háromszor négy számjegyből álló barát-kód (Friend Code, FC). Ez ha úgy tetszik az egyes játékosok személyi száma, amely mindenképp szükséges ahhoz, hogy barátnak vehessünk fel valakit. Saját adatlapunkon van egy plusz negyedik elem is, a három ágú korona, mint a konzol tulajdonosának.

    Még ugyanitt, a Smiley pozícióján látható felül a két almenüvel bíró beállítások (Settings) mező. Az elsőben, a Friend Notification Settings-ben ki/bekapcsolhatjuk az értesítés funkciót, azaz hogy a barátaink lássanak bennünket, amennyiben online vagyunk. Azt is elrejthetjük, hogy éppen melyik játékkal játszunk, így csatlakozni sem fognak tudni hozzánk, még ha a játék támogatná is. Ezek a korlátozó funkciók a szülői felügyelet beállítások része, melyekről bővebben ide kattintva olvashatsz.

    Amennyiben egy már felvett barátot törölni szeretnél a listából, akkor a második, Delete Friend Card almenübe lépj be. Itt csak ki kell választanod a nyilakkal a törlendő személy adatlapját és ráböknöd. A törlés tényéről a másik fél nem fog értesítést kapni. Vissza a kezdő képernyőre a Close gombbal jutsz.

    A Settings menü mellett látható a Register Friend menü is, itt vehetünk fel valakit barátnak. Ez két úton is történhet, helyi (Local) kapcsolattal és interneten keresztül. Választanunk is kell ezek közt, melyik úton szeretnénk felvenni az illetőt.

    A két megoldás annyiban hasonlít, hogy mind nekünk, mind a barátnak kölcsönösen el kell egymást fogadnia, csakis ilyen kétirányú visszajelzést követően vehetjük fel egymást. Egyoldalúan nem lehet barátnak jelölni senkit.

    A lokális barátfelvétel a könnyebbik a két metódus közül, de ehhez az kell, hogy mindkét személy egy helyen tartózkodjon. A 3DS konzolokon aktiválni kell a vezeték nélküli átvitelt, de nem interneten, hanem közvetlenül a saját antennákon keresztül fognak kapcsolatot teremteni. A barát felvételéhez annyi kell, hogy mi is, és a barát is egyszerre menjünk be a Local menübe és egymás felbukkanó adatlapjára nagyjából egy időben bökjünk rá. Pár másodperc múlva a rendszer visszaüzen, hogy felvett mindkettőnket egymás barát listájába.

    Kicsit rugalmatlanabb az interneten keresztüli regisztrálás, de így olyan emberek is felvehetőek, akikkel amúgy sosem találkoznánk személyesen. Fentebb említettük a háromszor négy számjegyű barát-kódot. Itt most ezé lesz a főszerep, az Internet almenübe lépve be kell ütnünk egy felugró billentyűzeten a felvenni kívánt személy barát-kódját. Az illetőnek is ugyanezeket a lépéseket kell megtennie, de ő a mi kódunkat kell bepötyögje. Egy népszerű módszer a barát-kódok gyűjtésére a különböző, 3DS-sel foglalkozó internetes fórumok, ahová bárki beírhatja a saját kódját (FC: xxxx-xxxx-xxxx). Kockázata nincs a dolognak, mert bárki bármikor törölhető a listából. Egyedül kisgyermekes szülők legyenek körültekintőbbek, de ők bármikor le is tilthatják a konzolon ezt a funkciót. Ha mindkét fél sikeresen beütötte a másik kódját, akkor a rendszer ezúttal is értesíteni fog a kölcsönös felvételről.

    Saját magunk és a felvett barátaink között a jobbra/balra gombokkal navigálhatunk, egy virtuális körív mentén forgatva a profilképüket az lesz aktuálisan kiválasztva, akinek a képe éppen középen van.

    Az első arcképes mező mindig saját magunk leszünk, a koronáról egyből megismerhető. Ha erre ráállunk, felül megváltoznak a beállítások. A Favourite Title (Kedvenc cím) menüben egy listáról beállíthatjuk a gépen lévő programok, játékok közül, melyik a kedvencünk közülük. Ha nincs ilyenünk, jelöljük be a lista tetejéről a don't have one-t.

    Második kis menü a Message (Üzenet), itt a felugró billentyűzeten írjunk be egy rövid üdvözlő üzenetet. Ez mindig meg fog jelenni a Mii karakterünk felett, akár mi magunkra, akár mások a saját konzoljukon ránk pozicionálnak. Ne legyen sem sértő, sem tolakodó, egy egyszerű, frappáns-humoros szöveg legyen inkább.

    A jobb szélre összehúzódva továbbra is ott lesz a Register Friend menü is, bárkit válasszunk is ki a listáról.

    Tőlünk jobbra már csak a felvett barátaink képe sorakozik. Felettük megint csak megváltoznak némileg az elérhető menük. A Register Friend ugyanúgy megmarad, de megjelenik a Join Friend's Game nevű opció, amire rábökve csatlakozhatunk barátunk játékához. Ha ő éppen online és játszik is valamivel, akkor a felső kijelzőn megjelenő adatlapján láthatjuk ezt a Currently Playing: xyz üzenetből. Amennyiben a játék támogatja az online többjátékos funkciót és persze a játék egy példánya a mi 3DS gépünkön is fent van, akkor csatlakozhatunk a mókához.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A HOME Menü része még egy értesítési rendszer is, amin keresztül frissítésekről, újdonságokról, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül érkezett adatokról kaphatunk információkat. A Notifications (Értesítések) kisalkalmazás is a HOME Menü alkalmazás sávjából indítható.

    Két nagyobb csoportra bonthatóak a kapott üzenetek, a SpotPass-on és a StreetPass-on keresztül érkezettekre.

    A SpotPass a forrása elsősorban a Nintendo-tól közvetlenül kapott értesítéseknek, melyekben a gyártó jellemzően fontosabb rendszerfrissítésekre, valamint közérdekű információkra hívja fel a figyelmet. Ugyancsak előszeretettel használja ezt a csatornát az online játékáruház, az eShop is, ami aktuális leértékelésekről és hasonló akciókról küld levelet. Néha az egyes játékok is küldenek értesítést, ez jellemzően DLC-k, vagyis letölthető tartalmak érkezésekor szokott előfordulni. A SpotPass üzenetek bekapcsolt vezeték nélküli adatátvitel mellett, működő internetkapcsolat esetén töltődnek le a konzolra. Ezeket az üzeneteket az üzenetküldő rendszer a kék színnel jelöli meg.

    StreetPass-on keresztül érkeznek a 3DS-re azok az adatok, melyek nem igényelnek internetkapcsolatot, hanem közvetlenül két 3DS között cserélődnek ki, azok saját antennáin keresztül. Számos alkalmazás profitál ebből a funkcióból, a népszerű közösségi játék, a MiiPlaza is sok-sok funkcióval bővíthető ily módon, de számos AAA játékcím is támogatja ezt a fajta adatcserét. A rendszer üzenetet küld nekünk, valahányszor egy ilyen alkalmazás adatot fogadott, vagy egyéb módon kapcsolatba lépett más felhasználókkal. Az értesítési rendszer a StreetPass üzeneteket zöld színnel jelöli.

    Beérkező értesítéskor a 3DS értesítési LED-je is villog öt másodpercig kék vagy zöld színnel, SpotPass vagy StreetPass üzenet esetén (a jobb oldali zsanéron). Alvó módban is villog öt másodpercig, majd a LED égve is marad, amíg felélesztjük ebből az állapotból. Aktív üzemmódban az értesítő alkalmazás halk csilingeléssel, vagy vizuális kiemeléssel adja tudtunkra egy új üzenet érkezését. Megnyitva az alkalmazás sávból egy egyszerű kezelőfelületre jutunk.

    A felső kijelző közepén egy keretben látható az olvasatlan üzenetek száma (Unread Notifications). Alatta két csoportra bontva az olvasatlan SpotPass és külön az olvasatlan StreetPass üzenetek száma látható.

    Az alsó érintőkijelző lényegében az értesítési lista, a befutott üzenetek itt listázódnak ki. Egy-egy értesítéshez tartozik egy felvezető ikon, ami a küldőre utal. A Nintendo üzeneteit egy bekarikázott 'i' betű jelöli, míg az egyéb programokat, alkalmazásokat a saját piktogramjuk szimbolizálja. Mellette a cím-mező, amiben az üzenet tárgya olvasható, annak sarkában pedig egy kék vagy zöld színű háromszög aszerint, hogy SpotPass-on, vagy StreerPass-on keresztül jött az üzenet. A listában a jobb oldali görgetősávval tudunk le-fel lapozgatni. Mindösszesen 12 StreetPass és 100 SpotPass üzenet tud tárolódni a gépen. Direktben nem lehet törölni üzeneteket, de ha a számuk meghaladja a fent említetteket, a legrégebbiek automatikusan kitörlődnek.

    Rákattintva valamelyik üzenetre, megnyílik az alsó képernyőn az üzenet tartalma, a felső képernyőn pedig egy kísérőkép látható a tartalomhoz. A szöveg mező fölött az üzenet címe és ikonja is látható. Olvasáshoz használjuk itt is az oldalsó görgetősávot, visszalépni a listába az alsó Close gombbal tudunk. Amennyiben az üzenet egy alkalmazástól származik, akkor tartalomtól függően a Close gomb mellett látható Launch Software gombra kattintva a program el is indítható.

    Ha egy alkalmazástól üzenetünk érkezik, akkor a HOME Menüben megjelenik az ikonja sarkában egy kék vagy zöld színű pulzáló pont, SpotPass vagy StreetPass üzenet esetén. Ha az alkalmazás egy mappában van, akkor a pont a tartalmazó mappa sarkában is megjelenik. Így nem kell állandóan figyelnünk az értesítő alkalmazást, hanem rögtön láthatjuk, mely programok, játékok kínálnak valami friss tartalmat. Az értesítő alkalmazáson belüli lista ikonjain is megjelennek ezek a kis pontok, tehát oda belépve is láthatjuk, melyek az olvasatlan értesítések.

    Ha nem szeretnénk a jövőben üzenetet kapni, akkor az egyes alkalmazásoknál ezeket külön-külön kell letiltanunk. Lépjünk be az értesítő alkalmazáson belül a listába és keressünk egy, az adott programtól jött üzenetet. Ha SpotPass-on keresztül küldte az értesítést, akkor az üzenet végén egy rózsaszínű Opt out of notifications for this title feliratú gombot keressünk. Megnyomva és leokézva nem fogunk több értesítést kapni az adott alkalmazástól. Ha később meggondolnánk magunkat, az alkalmazáson belül tudjuk az üzenetküldő funkciót újraéleszteni.

    StreetPass-os programok elcsendesítéséhez lépjünk be a System Settings--->Data Management---->StreetPass Management menübe, ahol kiválaszthatjuk a kérdéses játékot a menüből. Rábökve megjelenik egy kis ablakban a Deactivate Streetpass gomb, ezt megnyomva tudjuk az értesítéseket leállítani. Ugyanakkor a StreetPass-os funkcióit is leállítjuk vele a játéknak/alkalmazásnak, tehát vegyük fontolóra, megér-e a procedúra ennyit nekünk.

    A Nintendo rendszer-üzeneteinek letiltására nincs mód.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    TILOS A WAREZ, EMLÍTÉS SZINTJÉN IS TILOS BESZÉLGETNI GÉPEK TÖRÉSÉRŐL, KALÓZKÁRTYÁKRÓL, ROM-OK FUTTATÁSÁRÓL, MINDEN EZZEL KAPCSOLATOS TÉMÁRÓL!

    Üdvözlünk a DS és 3DS konzolcsalád összefoglalójában. A leírásokból megtudhatod, melyik modellt érdemes választanod, mennyiért adhatsz el/vehetsz használt példányt, mely beállításokat érdemes elvégezned gépeden és persze a legfontosabb - melyek azok a játékok, amikre valóban érdemes időt szánnod. A nem kevesebb, mint kilenc konzolt felvonultató családfa tematikus tartalmak szerint lett csoportosítva, hogy könnyebben eligazodhass a témában. Egy, a topiklakók által rendszeresen frissülő linkgyűjtemény is segítségedre lesz, hogy lehetőleg minden kérdésedre választ találj. Ha végképp nem segítene semmi -> irány a fórum! ;)

    Itt olvashatsz röviden a megszűnt Nintendo DS konzolcsaládról

    címkék: DS, DS Lite, DSi, DSi XL

    A 3DS konzolok klasszikus modelljeiről tájékozódhatsz itt

    címkék: 3DS, 3DS XL, 2DS, 3D-kijelző, visszafelé kompatibilitás, régiózár

    A család legfrissebb sorozata, a New (Új) 3DS modellek bemutatása

    címkék: N3DS, N3DS XL, szuperstabil 3D, C-stick, NFC, amiibo

    A konzol használatba vételéről, profil készítésről, online vásárlásról és egyéb funkciókról tudhatsz meg sok mindent

    címkék: Mii maker, NNID, eShop, Miiverse, Friend list, System transfer

    A 3DS-re valaha megjelent legnépszerűbb játékok rövid bemutatója, amiket egyik konzoltulaj sem hagyhat figyelmen kívül!

    Mire figyeljek 3DS konzol vásárlása előtt? (kötelező olvasmány)

    SzDavid99 fórumtársunk szubjektív konzolválasztási útmutatója
    A Nintendo új hűségprogramja, a My Nintendo
    Milyen kiegészítők megvételét fontoljam meg?
    Átköltözés egy másik 3DS konzolra, avagy a System Transfer

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Oszd meg te is a barátkódod, hogy minél többen együtt tudjunk játszani!

    Dr.F.E.R.I. : 4527 - 7294 - 1817

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    3DS konzolod több dolgot rejt, mint gondolnád! Messze vagyunk már azoktól az időktől, amikor a kézi konzolok csak némán ásítozó kártyafaló masinák voltak. Hovatovább be sem kapcsoltak addig, míg egy játékkártyával be nem tömtük a szájukat. Mai 'okosított' világunkban - ha némileg lassabban is, mint azt a trendek diktálnák - a Nintendo kézi konzoljai is egyre komplexebbé, ügyesebbé, és személyre szabhatóakká válnak. Ma már fizikai adathordozó sem kell hozzá, hogy játszhassunk velük. A hardver dizájnon túlmenően ebben kulcsszerepe van az utóbbi 10+ év szoftveres fejlődésének. Az alábbi nagy fejezetben sorra vesszük a 3DS szoftverkörnyezetének legfontosabb elemeit, feltérképezzük a legrejtettebb zugait is, hogy igazi teljességében megismerhesd kedvenc masinádat!

    Új operációs rendszerének köszönhetően a 3DS már saját személyre szabható felülettel bír, persze a kötött hardver és funkciók miatt nem ér fel az okostelefonokban alkalmazott megoldásokkal. A HOME Menüre keresztelt felhasználói felület barátságos, és minden gépindítást követően kiindulópontként fog szolgálni. Nem haszontalan időtöltés tehát megismerkedni vele a róla szóló fejezetben.

    Ismerd meg, térképezd fel a HOME Menü
    összes rejtett zugát!

    Öltöztesd fel, szabd testre 3DS konzolod!

    Játék közben is jegyezz le
    minden fontos részletet!

    Gyűjts barátokat, hogy teljesebb
    legyen a játék!

    Légy Te is naprakész!

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Napjaink játékkonzoljai már nem létezhetnek online funkciók nélkül, és egyre jobban teret is nyernek az ily módon terjesztett digitális tartalmak. Akik játszani szeretnének, továbbra is vásárolhatnak hagyományos dobozos játékokat, de az utóbbi években egyre növekvő arányban vannak azok, akik digitálisan vásárolnak, fizikai adathordozó kiiktatásával. Mindkét tábornak vannak érvei és persze ellenérvei is, mi mindenesetre itt az eShop-ot taglaló fejezetben a digitális vásárlás mikéntjéről fogunk értekezni.

    A 3DS online piactere az eShop nevet kapta a keresztségben. Külön érdekesség, hogy a konzol startjakor (2011 február-március) még nem állt rendelkezésre, jóllehet már a fejlesztés végstádiumában lehetett akkor. Helyette az E3 játékshow-t választották a debütálás napjának, pontosabban a rákövetkező napot az év júniusában. Mind az eShop, mind az internetböngésző egy nagy rendszerfrissítéssel vált elérhetővé a 3DS tulajok számára. Az eShop - saját magához viszonyítva - nagy fejlődésen ment keresztül az eltelt évek során, így a téma összetettsége miatt inkább több különálló fejezetben fogunk vele megismerkedni:

    Mik alkotják az eShop kínálatát?

    Felület és funkciók

    A játékok adatlapja

    Hogyan vásárolhatok?

    Gyakran ismételt kérdések (GY.I.K.)

    Linkgyűjtemény

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Az eShop tartalom-kínálata szerteágazó, és idővel - a Shop fejlődésével párhuzamosan - ezek köre fokozatosan csak egyre bővült. Hogy könnyebben eligazodhassunk az online játékvásárlás világában, bontsuk csoportokra az itt fellelhető játékokat, alkalmazásokat, egyéb elektronikus tartalmakat, és nézzük meg egyenként őket alaposabban!

    Nem a 3DS volt az első kézikonzol, amire a Nintendo online megvásárolható játékokat jelentetett meg. A DS Lite utódmodellje, a DSi már egy internetképes eszköz volt. A DSiShop-ra keresztelt online játékboltból lehetett megvásárolni és letölteni rá játékokat. Ezek többnyire nem a dobozosan elérhető retail játékok digitális megfelelői voltak, hanem sokkal inkább a mai indie játékok korabeli megfelelői. Többnyire kisebb méretű (viszont olcsóbb), hosszabb-rövidebb tartalommal bíró játékokat kell itt elképzelni, akárcsak napjaink mobiltelefonjainak kínálatában. Aki a meglévő DSi konzolját cserélte le 3DS-re, az átvihette/viheti a játékokat a 3DS gépére. Ez a transzfer művelet hasonló a 3DS konzolok közötti system transfer-hez; a játékok áttöltődnek a 3DS-re, de letörlődnek a DSi-ről.

    A DSi-re letölthető játékokról azonban nem kell lemondaniuk az ilyen konzollal nem rendelkezőknek sem. Az eShop jelenleg is biztosít rá felületet, hogy a DSi-re megjelent játékokat a 3DS konzolunkra letölthessük. Ezek a játékok összefoglalva a DSiWare nevű csoportot alkotják, összesen 430 van belőlük. Még a funkciókat bemutató fejezetben visszatérünk rá, hogy lehet rászűrni az egyes csoportokra. A DSiWare játékok nem az SD kártyára, hanem a 3DS belső tárhelyére másolódnak, ezért sokkal jobban limitált az oda letölthető játékok száma. Ezt viszont ki lehet kerülni, ha az éppen nem játszott játékokat ideiglenesen az SD kártyára másoljuk, így helyet szabadítva fel. Az SD kártyáról a DSiWare játékok nem lesznek futtathatóak. Ezekről a műveletekről a Data Management fejezet megfelelő részében olvashatsz bővebben.

    A 3D Classics csoport NES-re és régi SEGA konzolokra megjelent játékok újra kiadott változatait tömöríti. Egyike voltak a legrégibb hozzáférhető tartalmaknak eShop-on, jóllehet még a közelmúltban is érkeztek új címek közéjük. Két csoportját a Nintendós és a SEGA feldolgozások képezik, utóbbiak vannak döntő többségben.

    A kiválasztott játékok portolása sok időt emésztett fel a fejlesztők részéről, mert nehezebb volt 3D kinézetet adni nekik, mint eredetileg gondolták. Mivel ezek eredetileg 2D megjelenítésű játékok voltak, a 3D csak hozzáadott perspektívát jelent, nem pedig a játékmenetet érintő változást. Ennek ellenére kerültek beléjük itt-ott olyan funkciók, módosítások, amiket az eredeti játékok nem tartalmaztak. Az eShop 2011 júniusi megjelenését celebrálandó, az Excitebike című Nintendo játék feldolgozása ingyenesen volt elérhető. Az eltelt években csak a SEGA címeiből érkeztek hébe-hóba felújított változatok, illetve több ilyen játékot egy csokorba fogó kollekciós kiadások. Külön rászűrhető csoportot már nem alkotnak az eShop-on, de a '3D Classics' szavakra rákeresve a legtöbb játékot ki fogja listázni. A teljes listát a linkgyűjteményben megtalálhatod.

    Akinek még mindig nincs elege a retróból, a Virtual Console (VC) szolgáltatásban igazi barátra lelhet. Szintén az eShop megnyitásával egy időben érkezett, segítségével emulálhatóak a külön rá leportolt Game Boy, Game Boy Color, SEGA GameGear, Nintendo NES és az Új 3DS gépek esetén a Szuper Nintendós játékok. Az emulátort nem kell külön elindítani, minden egyes VC játék külön-külön tartalmazza. A fent említett 3D Classics játékokkal ellentétben a VC játékokat többnyire változatlan formájukban portolták le.

    A 3DS felső képernyőjén magát a játékot csodálhatjuk, némi esztétikai csavarral megfűszerezve. Ha pixelhelyes megjelenítéssel (Select-gombos indítás) futtatunk Game Boy (Color) játékokat, akkor a játék körüli üres képernyő rész egy Game Boy (Color) gép kijelzőkeretét fogja imitálni. Az alsó képernyő ad otthont a VC egyik nagy újdonságának, az instant mentési lehetőséget biztosító menünek. Minden VC játék lehetőséget ad a játék tetszőleges pontján való mentésre, függetlenül a játék eredeti mentési szisztémájától. Így nem probléma, ha jön a busz, a játékot gyorsan elmentve folytathatjuk a mókát később. Csak egyetlen mentésünk lehet, azt írja felül a VC újra és újra.

    Minden, a 3DS-re eddig kiadott dobozos játék letölthető a Download Versions menüpont alól. Ezek a letölthető változatai a játékoknak semmiben sem különböznek a kiskereskedelmi hálózatokban kapható dobozos megfelelőiktől. A letöltéshez kellő méretű hely szükséges az SD kártyán, különben nem engedi a rendszer megvásárolni a játékot. A letölthető játékok ára magas, jellemzően több szokott lenni a dobozos változatokénál. Akkor praktikus, ha valaki sokat utazik és nem kíván magával cipelni külön dobozos játékokat. Időnként bele lehet futni akciókba is eShop-on, de ilyenkor is rendszerint csak a dobozos árakra mérséklik a digitálisan elérhető játékok árát.

    Némileg bővebb a köre a letölthető exkluzívoknak (Download Exclusives). Ezek abban különböznek a fentebbi Download Versions játékoktól, hogy nem érhetőek el dobozos formában, hanem csak letölteni lehet őket az eShop felületéről. Jellemzően a kisebb-nagyobb indie címek sorolódnak ide, amiket nem érné meg dobozos változatban forgalmazni, de található itt néhány komolyabb játék is, amit a forgalmazó döntése alapján nem hoztak kiskereskedelmi forgalomba az adott régióban. Az árak itt ennek megfelelően mérsékeltebbek, a legtöbb játék 10 euró/font alatt mozog. A játékdemók is elérhetőek itt, bár azokat külön csoportba is kigyűjti az eShop.

    Videók is elérhetőek, ezek két nagy csoportja az ingyenes és a fizetős videók. Ingyenesek a játékok trailer-ei és az egyéb promóciós célú videók, illetve a Nintendo Direct adásai is megnézhetőek az eShop felületén. Fizetni - jellemzően néhány fontot, eurót - az anime sorozatrészekért, (kis)filmekért kell. Ezek közt vannak saját gyártású és külsős forrásból származó anyagok is, ám számuk elenyésző a sok ingyenesen megnézhető videóhoz képest, igaz ezek hosszabb, tartalmasabb alkotások. Számuk egyébként nem jelentős, és direkt megnézni nem is lehet őket, hanem a játékokhoz hasonló módon tölthetőek le a gépre. Ezekhez is kell tehát megfelelő nagyságú üres hely az SD kártyán.

    A fentieken kívül különféle egyéb tartalmak is hozzáférhetőek az eShop felületén. Ezek:

    Játékdemók - Messze nem mindegyik, de azért jó pár játék rendelkezik valamilyen játszható demó verzióval. Ezek ingyenesen letölthetőek és a legtöbbet csak megadott számú alkalommal indíthatunk el. Vagyis ha egy tíz alkalmas demót tizenegyedszerre indítanánk, a rendszer nem fogja elindítani. Sajátságos módszere ez is a Nintendónak (sok mással egyetemben), de általában az eredeti funkcióját ezek a demók azért teljesítik. Esetenként sok tárhelyet igényelhetnek, ezért figyeljünk majd az SD kártya takarítására. A játékdemóknak külön csoportja is van az eShop nyitólapján, hogy könnyebben megtaláljuk őket.

    DLC, frissítések - Ha már megjelent egy játék, akkor is előfordulhat, hogy utólag hibát fedeznek fel benne, vagy csak valamivel ki akarja a fejlesztő egészíteni. Ilyenkor frissítést pakolnak fel az eShop-ra, amit le lehet a játék saját adatlapján keresztül szedni, de bekapcsolt interneteléréskor a játék legközelebbi indításakor rá is települ automatikusan.

    Más eset a DLC (DownLoadable Content, Letölthető Tartalom), ami plusz funkciókat, jellemzően megnövelt játékélményt ad az eredeti játékhoz, több-kevesebb pénzért. Ezek a csomagok az alapjáték megvásárlását követően válnak letölthetővé, ha a fejlesztő készített hozzá ilyeneket.

    Alkalmazások (Applications) - Alkalmazásokat is le tudunk tölteni, ezek közt is akadnak fizetősek és ingyenesek egyaránt. Utóbbira jó példa a Swap Doodle nevű programocska, amivel barátainknak tudunk üzenni és ami a korábban megszűnt üzenőfalat váltotta fel. Találhatunk zeneszerkesztő, rajzoló, videónézegető és egyéb alkalmazásokat is, melyekért több-kevesebb eurót/fontot kell kicsengetnünk.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Az eShop felülete nem túl bonyolult, maximálisan igazodik a konzol nyújtotta keretekhez. Megjelenése óta sokat változott küllemben és némileg funkcionálisan is, most itt a legfrissebb - és valószínűleg már végleges - változatot fogjuk körbejárni. A HOME Menüben az eShop ikonjára kattintva az alábbi kezdőképernyő fog megjelenni, csak valószínűleg máshová pozícionálva. Itt most a könnyebb bemutatás miatt görgettem minden sort az elejére.

    ! A képminőségért előre elnézést, de az interneten csak évek óta elavult, őskövület tartalmak lelhetőek fel a témáról, így nekem kellett házilag fotózni mindent - és ezeket a kijelzőket sajnos nem egyszerű :-(

    A képernyőt három - alsó, középső, felső - vízszintes sávra lehet felosztani (a zöld vonalakat természetesen csak odabiggyesztettem). Míg a felső sáv elemei rögzítettek, folyamatosan a képernyőn maradnak, addig az alsó két sáv elemei futószalag-szerűen sorba rendezettek, jobbra-balra görgethetőek és mindig az éppen kiválasztott elem látszik középen. A számok az alábbi főbb mezőket, funkciókat jelölik:

    1, Az alsó sáv elemei (kategóriák)
    2, A középső sáv elemei (beállítások és promóciók)
    3, Gyorsmenü
    4, Keresőmező
    5, Részletes keresés

    Tekintsük is át őket részletesebben, melyik mit tartalmaz, mire használható.

    Az alsó sávban sorjázó bélyegképek tulajdonképpen tematikus mappák, melyek valamely kritérium alapján tartalmaznak több-kevesebb játékot. Ezek a kategóriák régen nem nagyon léteztek, ahogy fejlődött a rendszer és bővült a kínálat, úgy alakult ki ez a jelenlegi, talán már véglegesnek mondható csoport. Itt a mappák között szétszórva gyakorlatilag minden játékot fellelhetünk. Ha nem egy konkrét címet keresünk, hanem csak a legújabb vagy az akciós játékok közt akarunk szétnézni, akkor érdemes vetni ide néhány pillantást. Amelyik mappába új, korábban nem szereplő játék került, annak a tetején egy 'NEW' feliratú kék szalag látszik az adott héten. Következzenek akkor sorban az egyes kategóriák:

    My Nintendo: ebben a mappában a My Nintendo programban éppen szereplő játékokat láthatjuk. A tartalom aszerint változik, ahogy a játékok kikerülnek, illetve mások kerülnek a programba. Ha vannak kedvezményre váltható zsetonjaink, az itt tanyázó játékokra mindenképp érvényesíteni tudjuk azokat. A My Nintendo programról itt olvashatsz részletesebben

    New Releases: a frissen megjelent játékok gyűjtőhelye, azonban a régiek sem tűnnek el belőle, csupán hátrébb sorolódnak. Ily módon időben visszafelé szörfözhetünk a 3DS eddigi játékkínálatában

    Special Offers: ha a héten akcióznak, illetve egy korábbi akció még mindig fut, akkor az abban részt vevő játékokat itt találhatjuk meg. Ezek gyakran cserélődnek, mert egy-egy akció ritkán tart egy hétnél tovább, így érdemes a jóárasított címekre pályázóknak sűrűn benézni ide

    Demók: számos játéknak akad demó verziója az eShop kínálatában, talán az utóbbi években még sűrűsödött is a számuk. A demók egy 'nintendós' sajátsága, hogy rendszerint csak megadott számú alkalommal indíthatóak el, utána nem használhatóak tovább

    Videók: számos videót is megnézhetünk, melyek döntő része az új játékokkal együtt érkező előzetes, vagy a Nintendo Direct adásaiból kiollózott tartalom

    Under 3£: 3 GBP alatti áron kínált játékok gyűjtőmappája (angol eShop esetén)

    Virtual Console: a régi NES-ről, Game Boy-ról és New gépek esetén a Szuper Nintendóról átportolt játékok gyűjteménye

    Download Exclusives: azokat a játékokat találhatod itt meg, amiket nem lehet dobozosan megvásárolni, hanem csak eShop-ról lehet letölteni. Ezek közt egészen komolyak is akadnak néha, nem feltétlenül csak az olcsó kategória képviselői

    Download Versions: az előző kategória ellenpárja, itt tölthetőek le az egyébként dobozosan is forgalmazott játékok

    Downloadable Videos: többnyire fizetős videókat tölthetünk le innét, anime sorozatokat és efféle cuccokat, de nagyon kicsi a választék belőlük

    DSiWare: a Nintendo előző generációs kézi konzoljának, a DSi-nek a letölthető játékai között csemegézhetünk

    Ez a csoport már egy kicsit vegyesebb képet mutat mint az előző, mert beállítási lehetőségek, tranzakciók, újdonságok kiemelése és hasonlók alkotják. Vegyük tehát sorra ezeket is:

    Beállítások/Egyebek: kicsit bővebb kifejtést érdemel a többi pontnál, mivel itt csokorba szedtek jó pár funkciót. Ezek közül egy-kettő az, amit nagy ritkán használ az átlag játékos, de sosem lehet tudni alapon nézzük át, mi is lapul ebben a gyűjtőmappában:

    Redeem Download Code: ha van letöltőkódunk, akkor bepötyögve ide megkaphatjuk érte a játékot. Bővebben lásd a következő Hogyan vásárolhatok? fejezetet

    Scan QR Code: egyre több mindenhez használható, neten rákeresve sokféle 3DS-sel kompatibilis QR kódot találhatunk. Ezek lehetnek Mii-k kódjai, vagy játékoké is, amiket a külső kamerákkal leszkennelve aktiválhatunk. Ilyenkor egyből a játék, vagy a hozzá tartozó demó eshop oldalára repít minket (a HOME Menüből is használható a funkció)

    Available Updates: az általunk letöltött vagy éppen a kártyafoglalatban pihenő játékainkhoz listázza ki az elérhető frissítéseket. Ezeket rögtön innét helyből letölthetjük, ha úgy adódik

    Account Activity: Időben visszafelé haladva megtekinthetjük vásárlásaink történetét, dátummal, címmel, elektronikus számlával stb

    Redownloadable Software: az időközben letörölt játékainkat bármikor újra letölthetjük, ezeket a címeket láthatjuk itt egy összeszedett listában

    Your Reviews: az általunk játszott címekről egy egyszerű értékelést is le tudunk adni az eShop felé, hogy a többi vásárlónak támpontot nyújtsunk. Itt megtekinthetjük minden eddig értékelt játékunkat. Az értékelés menetéről lentebb majd még olvashatsz

    HOME Menu Notifications: ez egy kapcsoló, amivel megmondhatod a rendszernek, szeretnél-e az eShop-tól értesítéseket kapni akciókról és egyebekről

    Software Recommendations from Nintendo: hasonló az előzőhöz, itt azt tudod ki/bekapcsolni, hogy a Nintendo ajánljon-e a figyelmedbe játékokat a játszási szokásaid és letöltéseid alapján

    View Credit Card Information: a Hogyan vásárolhatok? fejezetben még lesz róla szó, a vásárlásainkhoz beállított bankkártyánk adatait nézhetjük itt meg. Itt akár ki is törölhetjük ezeket

    About Nintendo eShop: rövid tájékoztató az eShop-ról, de fele inkább figyelmeztetés, fele jogi maszlag. Előrébb nem nagyon fog senkit vinni

    Check Download Environment: itt megvizsgálja a rendszer, tudunk-e letölteni

    Add Funds: hogy vásárolhassunk az eShop-on, pénzt kell raknunk az egyenlegünkre. Ezt tudjuk itt megtenni, bővebben erről a Hogyan vásárolhatok? fejezetben olvashatsz

    Submit Reviews: hogyha már vásároltál eShop-ból játékot, akkor azt értékelheted is. Az eShop kínálatában minden játék mellett láthatsz öt csillagot, melyek közül az aranysárgák képezik egy játék - úgymond - tetszési indexét. Ez a csillagszám azokból az egyéni értékelésekből képződik, amiket az egyes felhasználók ebben a Submit Reviews menüpontban végeznek el. Nem kötelező, de rövid és segítheti mások iránymutatását. A nagyon új, vagy megjelenés előtti játékok mellett minden csillag szürke, ezek még nem kaptak egy értékelést sem.

    Ha szeretnénk a hozzájárulásunkat adni, lépjünk be a menübe és végezzük el sorjában a néhány egyszerű lépést. Először is, válasszuk ki a gördülő listáról az értékelni kívánt játékunkat. Egyszerre 20 játék fér el a listán, ha ennél több van, akkor több oldalra tördeli. Az első pontban azt kell kiválasztanunk, hogy inkább férfi vagy női játékosoknak ajánljuk-e a játékot. A választás vagylagos, mindkettőt nem választhatjuk. Ezt követően a második pont megkérdezi, hány éves az a személy, aki az adott játékot a leginkább élvezte. Ez legtöbbször maga az értékelő lesz, de ha mondjuk a gyermeke vagy a házastársa tetszését nyerte el leginkább, akkor az ő életkorát kell beírni. Az első két pont csak a Nintendo belső statisztikáját fogja hizlalni, nem jelennek meg az eShop felületein. A harmadik pont viszont már igen, itt kell kiosztanunk a csillagokat a játékra, 1-től 5-ig, aszerint, mennyire nyerte el tetszésünket. Az 1 a legrosszabb, az 5 a legjobb értékelés. Csak egész számú csillag adható meg, nem lehet köztes értékelést leadni. A negyedik pontban meg kell adnunk, mely nagy csoportnak ajánljuk a játékot - mindenkinek, vagy csak a profi játékosoknak. Végül az ötös pontban a játékstílust kell megválasztanunk, alkalmi vagy intenzív közt.

    Ha mindez megvan, akkor még egyben áttekinthetjük az értékelésünk, mielőtt elküldenénk egy gombnyomással. A valóságban az egész művelet nem tart tovább néhány másodpercnél. Ha valamit esetleg elgépeltünk, vagy csak meggondoltuk magunkat, akkor újrakezdhetjük a lépéseket.

    A Watch List (Figyelőlista) menüpontban semmi extra nincs, azokat a játékokat láthatjuk itt listába szedve, melyeket előzőleg figyelőlistára tettünk. Erről részletesebben a Hogyan vásárolhatok? című fejezetben olvashatsz

    A Software Search menüben kereshetőek szűrők alapján a játékok, lényegében megegyezik a jobb felső sarokban található keresővel. A keresésről többet majd lentebb, a fejezet végén értekezünk

    Megérkeztünk az eShop egyik legjópofább funkciójához, a Charts menühöz, ahol a játékok aktuális heti- és örökranglistáját találjuk. Recent Bestsellers alatt az éppen legjobban fogyó játékok listáját tekinthetjük át, az All Bestsellers alatt pedig az összes eddigi eladás alapján felállított listát. Az alattuk lévő két opció hasonló, csak ott nem az eladások, hanem az értékelések (Reviews) alapján listáz.

    A listák 20 játékot sorolnak fel, de tudunk köztük szűrni a lista alatt lévő Filter By... gombra kattintva. Ezek a szempontok pedig az alábbiak:

    All Software - minden játékot figyelembe véve listáz, ez az alapértelmezett
    Nintendo 3DS (Download) - kizárólag a 3DS-re írt játékokat listázza ki
    Nintendo DSiWare - csak a DSi-re írt játékok közül listáz
    Virtual Console (All) - csak a Virtual Console játékokból készít listát, nem téve különbséget a NES, SNES, Game Boy (Color) játékok közt

    Következő a sorban a Recent Arrivals, vagyis a frissen érkezett tartalmak. Hasonló a funkciója az alsó sáv elemeinél már taglalt New Releases mappához, de ennél tényleg csak az újdonságok láthatóak, nem őrződnek benne a korábban megjelent címek sem. Nemcsak játékokat, hanem videókat és játékfrissítéseket is találhatunk itt

    A funkcionális elemeket a News, azaz az értesítések menüpontja zárja. Az ikon jobb felső sarkában megjelenő kék pötty jelzi, ha új rendszerüzenet érkezik. Ez nem túl gyakori, rendszerint karbantartásokról vagy valamilyen lényegesebb változásról értesítenek bennünket. A korábbi értesítések megőrződnek és listaszerűen vissza tudjuk olvasgatni őket.

    Ami eztán következik a középső sáv hátralévő részében, az a legkülönfélébb promóciós anyag vagy a 3DS legújabb megjelenéseiről, vagy a még megjelenés előtti címeiről, netán a már meglévő játékok egy tematikus egybegyűjtése (platformerek, alkalmazások stb) és a Nintendo más konzoljaira (Wii U, Switch) érkező játékok videói. Ha volt a közelmúltban Nintendo Direct, akkor rendszerint az is ki van ide téve. Az itteni anyag szinte folyamatosan változik, gyakorlatilag egyfajta reklámfelület. Éppen ezért lehetetlen is róla számot adni, pontosan mi is található itt éppen. Aki valamit ki szeretne próbálni, de nincs konkrét elképzelése, egy kis ihletért nyugodtan gördítsen ide hátrébb, hátha megpillant valami érdekeset.

    A képernyő bal felső sarkában található a gyorsmenü, ami tulajdonképpen a fentebb már bemutatott funkcióknak egy rövidített gyűjteménye.

    Ha rábökünk, a felső képernyőn az egyenlegünket láthatjuk, illetve azt hogy mennyi játékunk van figyelőlistán. Az alsó képernyőn hét legördülő menüpont közül választhatunk, melyek közül a felső visszavisz a fő képernyőre. Némelyekről már volt szó a fentiekben, másokról majd lesz a későbbiekben. Csak felsorolás szerűen:

    Redeem Download Code - Letöltőkód beváltása, lásd a következő fejezetet
    Software search - Részletes keresés, lásd alább
    Watch List - Figyelőlista, lásd a következő fejezetet
    Submit Review - Értékelés leadása, lásd fentebb
    Add Funds - Egyenlegnövelés, lásd a következő fejezetet
    Settings/Other - Beállítások/Egyebek, lásd fentebb

    A keresés legegyszerűbb formája a képernyő felső sávjának közepén látható keresőmező használata, abban az esetben, ha tudjuk mit keresünk.

    Ebben a mezőben alapjáratban a 'Search' (keresés) szócska látható, de ha már rákerestünk előzőleg valamire, akkor a beírt kulcsszó vagy cím fog látszódni. Ha szeretnénk például a Fire Emblem játékokat, videókat (is) kilistázni, írjuk be az 'emblem' szót.

    A keresőmezőre elég rákattintani és feldobja nekünk a 3DS beépített virtuális billentyűzetét. A billentyűzet ügyes és sokoldalú, prediktív szövegbevitelt is lehetővé tesz. Ehhez kiválasztható hozzá több nyelv is, de aki ezt a funkciót nem preferálja, ki is kapcsolhatja a bal oldalt lévő könyvecske ikonra kattintva. Különleges karakterek és ékezetes betűk is elérhetőek. Írjuk be a keresni kívánt szót és nyomjunk rá az alul lévő 'OK' gombra.

    Az 'OK' gomb lenyomását követően már generálódik is a listánk. A fenti képen látszik, hogy 57 találatunk van az 'emblem' kulcsszóra. A lenti képernyőn pedig szépen sorjáznak a talált játékok és (főleg) videók. Az is látható, hogy három oldalra vannak tördelve a találatok, a következő oldalra lépéshez a lista végéhez kell görgetnünk.

    A böngészés a jobbra-balra nyilakkal vagy az analóg kar mozgatásával lehetséges, a kiválasztott tartalomra pedig bökjünk rá, vagy nyomjunk rá az 'A' gombbal. A bal alsó sarokban lévő nyilacska és a 'B' gomb visszavisznek az eShop főoldalára. Az oldal alsó sávjában látható Sort/Filter menüben tovább szűkíthetjük a találatokat.

    Egy másik formája a keresésnek, ha nem konkrét játékra akarunk rákeresni, hanem adott témájú vagy más szempontok által összeválogatott játékok egy csoportjára. Erre való a jobb felső sarokban látható nagyító ikonra kattintva elérhető szűrős keresés, ami Software Search néven elérhető a gyorsmenüből és a középső sáv opciói között is.

    Két képernyőre vannak osztva a választható lehetőségek, ebből 3 látható rögtön, ahogy a menübe lépünk.

    Software Type: itt a legnagyobb kategóriák közül választhatunk, úgymint a 3DS kártyás és letölthető játékok, 3DS csak eShop játékok, Virtual Console és DSijátékok, letölthető videók

    Genre: a műfajra szűrhetünk rá, közel 30 kategória közül választhatunk. Akció-, RPG-, oktató- és megannyi más műfajból mazsolázhatunk.

    Publisher: a szoftver kiadójára szűrhetünk rá itt. A Nintendón kívül csillió kisebb-nagyobb kiadó közül választhatunk, attól függően kinek a játékai érdekelnek bennünket.

    Lejjebb görgetve szűrhetünk rá az árakra, a Price alatti mezőkben. Két mezőben tudunk egy mettől-meddig értéktartományt megadni, az ebbe eső játékok lesznek csak kilistázva. A legkisebb megadható érték az 'Ingyenes' (Free), alapesetben ez látható a bal oldali mezőben. Ha csak az ingyenes szoftvereket szeretnénk kilistázni, akkor bal oldat hagyjuk meg a 'Free' értéket, a jobb oldali mezőbe pedig írjunk nullát. Ha a 20 GBP feletti játékokat szeretnénk látni, akkor a bal mezőbe írjunk 20-at, a jobb mezőben pedig hagyjuk meg az 'Any' (Bármennyi) értéket. Utóbbi a jobb oldali mező alapértéke. Konkrét számokat írva mindkét mezőbe pedig értelemszerűen a két érték közötti árakat fogja kilistázni. A bal oldali legyen a kisebb érték, különben nem fog találni semmit.

    A két mező alatti Reset Price gomb kitörli a számmezőket. Az alant középen lévő Reset Filters gomb minden fentebb végrehajtott beállítást törölni fog. A legalul lévő, végig látható Apply Filters gomb hajtja végre a keresést, generálja a listát. A bal alsó sarokban látható nyilacska és a 'B' gomb visszavisznek az eShop kezdőképernyőjére.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Mielőtt megvennéd a játékot, nézzük meg kicsit jobban, hogy is néz ki az egyes játékok adatlapja. Mindegyik játékhoz van egy csak neki dedikált kis adatlap az eShop rengetegében, itt találhatsz róla részletesebb leírást, képeket, általában egy-két videót is, na meg persze az árát. Ha a játék megnyerte a tetszésed, itt helyben meg is tudod vásárolni. Nézzük meg, hogy is néz ki mindez a gyakorlatban!

    Még az eShop felületén szörfözve láthatjuk a sok-sok játék ikonját rendben egymást követve sorakozni alul. Az ikonok is már a játékra jellemző grafikát viselnek, de rajtuk állva láthatod a játék címét, típusát, életkor-besorolását, árát és a felső képernyőn egy sokkal nagyobb grafikát róla, a teljes címmel együtt. Ha megtaláltuk amit kerestünk, bökjünk rá az ikonra a tollal vagy nyomjunk 'A' gombot rajta, hogy beléphessünk a játék saját adatlapjára.

    A fenti képen egy rövidített adatlap látható, a felső képernyőn ellenőrizhető a játék címe, az ára, értékelése (ha van), a játék típusa, megjelenési dátuma. Az alsó képernyőn videók láthatóak a játékról, valamint néhány állandó funkciógomb. Utóbbiakról szólva, a bal felső sarokban található a gyorsmenü, ami ugyanaz, amit az előző fejezetben már láttunk. Bal alsó sarokban a nyíllal vissza tudunk lépni a játékot tartalmazó mappába. A bal alsó szélen látható a kék színű Proceed to Purchase (Tovább a Vásárláshoz) gomb. Róla még lesz szó alább, mellette jobbra pedig a figyelőlista ikonja található, ha megnyomjuk, az éppen nézett játék felkerül a figyelőlistára. Rövid kitérő gyanánt vessünk a figyelőlistára is egy pillantást:

    Alapvetően az a funkciója, hogy az általunk figyelt játékok árát könnyebben nyomon követhessük. Ha van pár tucat játék a látóterünkben, de nem feltétlenül akarjuk a teljes árukon megvenni őket, akkor rakjuk fel mindegyiket a figyelőlistára. A Watch List elérhető a gyorsmenüből és a középső sáv alkalmazásai közt is megtaláljuk. Az egyes játékokat névjegykártya-szerű elrendezésben fűzi össze egy gördíthető listába, melyeken a játék neve, ára, megjelenési dátuma és életkori besorolása is látható. A Remove gombbal eltávolítható a kiválasztott játék, a View Title Information pedig elvisz a játék adatlapjára. Alul rá lehet szűrni, hogy a 3DS, a Wii U vagy mindkettő játékait látni szeretnénk. Akció esetén az adott játék árát áthúzzák és más színnel aláírják az akciós árat. A bal alsó sarokban lévő nyíllal vagy a 'B' gombbal léphetünk ki innét.

    A rövidített adatlap tulajdonképpen a teljes játékadatlapnak csak a felső része, mely azonban elég információt nyújt ahhoz, hogy vásárlási döntést hozhassunk. Ha azonban érdekel a játék részletesebb ismertetése is, akkor a teendőnk csupán annyi, hogy lejjebb görgetünk. Itt nézzük meg egy komolyabb játék adatlapját is, aminek van demója és letölthető fizetős tartalmak (DLC-k) is tartoznak hozzá:

    Ha van demó a játékhoz, akkor az már az adatlap legtetején látszik, itt ingyenesen le is tölthető. A többi elem ugyanaz, azonban ha a játékot már letöltöttük, akkor a Proceed to Purchase gomb helyén a Downloaded felirat jelenik meg, hogy már le lett töltve.

    Lejjebb görgetve olvashatjuk a teljes játékleírást, valamint látható három kiragadott kép is a játékmenetből. Ezek kinagyíthatóak mindkét kijelzőre, ekkor ugyanúgy látjuk őket, mintha csak játék közben volnánk.

    Még tovább görgetve a cím látható még egyszer, a játék kiadója, illetve információ arról, mennyien, mi módon tudják a játékot játszani. 3DS játékok esetében ritkább az online, gyakoribb a lokál multi lehetőség. Lentebb a műfaj és az elérhető nyelvek listája látszik. Ha nem angol, hanem más nyelvet szeretnénk választani, akkor állítsuk át a 3DS konzol beállításaiban a konzol által használandó nyelvet. A játékok ehhez fognak igazodni.

    Az utolsó szakasz az értékelésekkel kezdődik, itt láthatjuk, összesen mennyi értékelést kapott a játék, és hogy a kapott csillagok hogyan oszlanak meg köztük. Egy elrejtett, de a kis kerek nyíllal lenyitható mezőben láthatóak a játék jellemzőire adott voksok, hogy mennyire ajánlották a teljes publikumnak, illetve profibb játékosoknak, valamint a játékélmény mennyire intenzív vagy alkalmi jelleggel bíró. Látható még a Related Genres felirat alatt a kapcsolódó műfajok, ezekre rákattintva hasonló műfajú játékok között nézelődhetünk. Amennyiben van DLC a játékhoz, akkor azt is meg tudjuk nézni részletesebben.

    Ezek a DLC csomagok fizetős tartalmak, amik játéktól függően mást-mást adnak hozzá az eredeti játékhoz. A kiegészítő fizetős tartalmak játékon belül érhetőek el, nem az eShop felületén lehet megvásárolni őket.

    Az utolsó lényegesebb funkció opcionális, akkor látszik csak, ha egy már korábban letöltött játékunk adatlapját nézzük. A Repair Software egy lassú, de alapos ellenőrzést hajt végre és amennyiben szükséges, kijavítja a feltelepített játékunk hibáit (ha tudja). Amennyiben felmerül a gyanú, hogy sérült SD kártya miatt furán viselkedik egyik-másik játékunk, netán el sem indul, érdemes lehet megpróbálkozni egy ilyen javítással, mielőtt durvább eszközökhöz nyúlnánk.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A 3DS-ünkhöz rendelt NNID tartalmazza azt a pénzegyenleget is, amit mi az eShop-os vásárlásainkhoz feltöltünk. Fontos már most megemlíteni, hogy az NNID régió - más országra - módosítását a rendszer nem engedi. Ha mégis átállítjuk, akkor a feltöltött pénzegyenlegünket nem fogjuk tudni felhasználni. Egy ugyanazon NNID lehet 3DS-hez és Wii U-hoz is kötve, ekkor a rá feltöltött pénz bármelyik konzolon felhasználható. Itt és most a 3DS-en történő vásárlást fogjuk körbejárni.

    Létezik a játékok megvásárlásának egy indirekt formája, ahol eShop egyenleg nélkül is tudunk letölteni. Ezt a funkciót a letöltőkódok biztosítják, amik hazánkban nincsenek igazán kereskedelmi forgalomban, főleg Nyugat-Európa és Észak-Amerika nagyobb videojátékláncai forgalmazzák. Mindazonáltal előfordulhat, hogy az ember ilyen-olyan módozatokban mégis találkozik vele, a múltban promóciók során (is) lehetett szerezni, de előfordult, hogy a Nintendo is 'piacra öntött' ilyen kódokat, melyeket különféle tartalmakra lehetett beváltani bizonyos játékokban.

    Kinézetre ettől eltérhetnek, de alapvetően hasonló formában kerülnek kereskedelmi forgalomba. Egy vékony keménykarton lapra felviszik a játék címét, esetleg egy kis grafikát, némi iránymutatás gyanánt a 3DS és az eShop logóját. Van egy mező is rajtuk, amiről le kell vakarni a bevonatot, akárcsak a kaparós sorsjegyekről. Ez rejti a 16 karakteres letöltő kódot. A kódban nincs kötőjel, és nem használják az I, O, Z betűket sem, mivel könnyen összekeverhetőek az 1,0,2 számokkal.

    A kód beváltásához lépjünk be az eShop-ba. Vagy nyomjunk rá a gyorsmenüre a bal felső sarokban, vagy a középső sáv elején lépjünk be a Settings/Other menübe és keressük meg a Redeem Download Code almenüt! Bármely utat választjuk, ez rögtön az első almenü lesz mindkét változatban. Kattintsunk rá és lépjünk be a menübe.

    Odabent két lehetőségünk is van a bevitelre, a klasszikus módon bemásolhatjuk a kódsorozatot, vagy QR-kódként beszkennelhetjük, ha abban a formátumban szereztük meg. A kaparós változat szinte mindig a 16 jegyű kódsor, ezért bökjünk rá a Download Code alatti szövegmezőre. Felugrik a 3DS virtuális billentyűzete, amin pötyögjük be a kódot. Ha elgépeltük, hibaüzenetet fog dobni, illetve olyan is előfordulhat, hogy az adott kód már fel lett használva. Ilyenkor is figyelmeztetni fog erre. Ha a kód jónak bizonyul, már visz is minket a játék adatlapjára és elkezdődik a letöltés. Egyetlen kód csak egyszer lőhető el, utána sem mi, sem más nem tudjuk másik (vagy ugyanazon) gépen felhasználni.

    Léteznek ingyenes játékok, alkalmazások is, de azokból kevés akad - a tartalmak döntő részének letöltéséhez pénzre lesz szükség. Hogy ne legyen egyszerű, ennek is több formája van. A klasszikus módszer a bankkártyás befizetés, ehhez egy érvényes Mastercard vagy Visa kell. Más kártyatársaságok által kibocsátott kártyákat nem szeret, ökölszabályként elmondható, hogy adott régiójú (Európa, Japán, Amerika) 3DS géphez az adott régióban kibocsátott bankkártya (hitelkártya) szükséges. Tehát ha van egy import US régiós géped, arra nem fogsz tudni letölteni egy hazai kibocsátású kártyával.

    A legbiztosabb kártyák a dombornyomottak, ezekkel minden körülmény közt tudunk fizetni eShop-on. Szintén működőképesek még a VISA Electron és a Mastercard Online kártyák. A Maestro kártya viszont nem kompatibilis a rendszerrel, legalábbis egyik fórumtagunk sem tudott még vele fizetni.

    A másik, kevéssé elegáns módszer a jó öreg feltöltőkártya használata. Ezek hasonlítanak némiképp a fentebb bemutatott letöltőkódokhoz, de ezekkel az eShop egyenlegünket tudjuk növelni.

    Szintén nem forgalmazzák sok helyen, de ilyeneket még elvétve idehaza is lehet vásárolni. Fix címletekben kerülnek forgalomba, de átszámítva jóval több pénzbe kerülnek. Annak lehet praktikus, aki valamilyen ok folytán nem rendelkezik bankkártyával, viszont készpénzért meg tud venni egy ilyen feltöltőkártyát. Vagy aki esetleg gyereknek szeretne egyenleget ajándékozni, de annak elköltését őrá bízza, erre ez egy viszonylag egy jól kontrollálható módszer. Szintén található ezen a kártyán is egy 16 jegyű aktiváló kód, amit a kaparós módszerrel olvashatunk le.

    Az egyenlegfeltöltéshez lépjünk be az eShop-ba, a nyitólapról vagy a gyorsmenüből pedig válasszuk ki az Add Funds menüpontot. Belépve az alábbi két lehetőséggel találkozunk:

    Ha feltöltőkártyások vagyunk, viszonylag egyszerű dolgunk lesz. Válasszuk ki az első pontot.

    Lehetőleg úgy kaparjuk le a kódot fedő réteget, hogy ne tegyük alatta a karaktereket olvashatatlanná. A kód beírása ugyanúgy történik, ahogy a letöltőkódok esetében. Ha beírtuk, nyomjunk OK gombot, ekkor - érvényes kód esetén - hozzáíródik a kártya címlete az egyenlegünkhöz. A Balance felirat most már az új, megnövelt egyenleget fogja mutatni.

    Ha bankkártyánk van, akkor az előző képernyőn az Add funds using a credit card menübe lépjünk be.

    Elöljáróban azt kell ehhez tudni, hogy nem lehet tetszőleges összeget feltölteni, hanem választani kell 10, 20, 50 és 110GBP-s címletek közt. A teljes feltöltött egyenleg - biztonsági okokból - nem lehet több, mint 120GBP. Bökjünk rá arra a címletre, amit fel szándékozunk tölteni. Itt ketté fog ágazni az utunk. Attól fog a továbbhaladásunk függeni, hogy regisztráltunk-e már bankkártyát vagy sem. Ha még nem, akkor ezt a műveletet végre fogja hajtatni velünk. Amennyiben már korábban megadtuk egy bankkártyánk adatait, akkor simább ügyünk lesz. Lássuk akkor a lehetőségeket, ha még soha nem fizettünk kártyával:

    1, Az eShop felajánlja a választást a MasterCard és a VISA között. Mint fentebb már tárgyaltuk, a többi kártyatársaság itt nem jöhet szóba opcióként. Bökjünk rá a saját kártyánknak megfelelő képre.

    2, Írjuk be kártyánk adatait. Legelőször a hosszú kártyaszámot, majd a lejáratot, végül a kártyánk hátoldalán található háromjegyű ellenőrző kódot adjuk meg. Ha stimmelnek az adatok, nyomjunk rá az OK gombra, de egy teendőnk még lesz. Be kell állítanunk egy maximum 8 karakteres jelszót, amit majd az eljövendőkben minden tranzakció előtt kérni fog az eShop tőlünk. Üssük be, majd ellenőrzésként még egyszer. Ha ez is megvan, akkor készen vagyunk a kártya regisztrációjával.

    3, A felső képernyőn láthatjuk a bankkártyánk fő adatait. A kártya kibocsátóját (MC vagy VISA), a kártya számából az utolsó négy számjegyet és a lejárati dátumot. Ha netán más kártyáról szeretnénk az egyenlegünk feltölteni, akkor megtehetjük, ha rábökünk a Use Another Credit Card gombra. Ilyenkor azonban az előző kártyánk adatai törlődni fognak, mivel egyszerre csak egy kártya adatai rendelődhetnek az NNID-hez. Ha maradunk inkább a régi bevált kártyánknál, akkor használjuk a Use This Credit Card opciót.

    4, Egy hitelesítő lépés következik, az eShop kérni fogja tőlünk a kártyánkhoz beállított jelszót. Ha ezt megadtuk a kis billentyűzeten, akkor egy figyelmeztető szöveg fogja utunkat állni. Értsünk tökéletesen egyet mindennel és nyomjunk rá az Agree (elfogad) gombra. Kis tevés-vevést követően a feltöltésünk jóváíródik az egyenlegünkön, bankkártyánkat pedig megterhelik az összeggel.

    Amennyiben régóta rendelkezünk regisztrált kártyával, akkor a fenti lépések közül csak a harmadikat és a negyediket kell végrehajtanunk. A gyakorlatban az egész feltöltési procedúra néhány másodpercet vesz csak igénybe.

    Már csak annyi van hátra, hogy kiszemeljünk egy játékot magunknak. Az egyenlegünk keretein belül maradva válasszunk lehetőleg, de semmi sem lehetetlen, majd alább látni fogjuk. Lépjünk be a játék adatlapjára és nyomjunk rá az alsó képernyőnek is az alján terpeszkedő kék színű Proceed to Purchase gombra.

    A következő lépésben felhívja a figyelmet a játék korhatár besorolására. Hacsak valamit nem néztünk nagyon félre, nyomjuk meg a kék színű Next (tovább) gombot.

    Ugyanazt a figyelmeztetést hozza fel, amit az egyenlegfeltöltés előtt is, nyomjuk meg az Agree (elfogad) gombot.

    Mindezek után még egyszer összegzi a történetet, kiírja a játék címét, a vételárat és hogy mennyi helyet (blokkot) foglal el majd az SD kártyán. Itt megjegyzem, hogy ha túl nagy a játék, akkor nem fogod tudni letölteni, fel kell szabadítani elég helyet neki az SD kártyán. Ha minden rendben, nyomjunk rá a kék színű Purchase (vásárlás) gombra.

    A vásárlást követően - de még a tényleges letöltés előtt - ki kell választanunk a letöltés módját. Két lehetséges opció van, egyfelől letölthetjük a játékot alvó módban (Sleep Mode Download), ekkor a konzolt összecsukva szép lassan lecsorog majd a játék. Ha pedig a Complete Download Now lehetőséget választjuk, akkor ott azonnal megindítja a letöltést.

    Utóbbi lehetőséget választva egy kis animáció közben aktívan elkezd a játék töltődni. Egy dobozkába érkeznek a drágakövek (cukorkák?), és amíg teljesen meg nem töltik, addig kell várnunk. Új 3DS gépeknél valamivel gyorsabb a letöltés, mint az originál modelleken és 2DS-en. Ugyanakkor ha mégsincs módunk kivárni a procedúrát, még mindig alvó módba helyezhetjük át a Sleep Mode Download gombbal.

    Ha készen van a letöltés, egy hangjelzés kíséretében megjelenik az erről tájékoztató felirat. Folytathatjuk a shoppingolást is (Continue), megnézhetjük a vásárlásról kiállított elektronikus számlát (View Receipt), de ki is léphetünk az eShop felületéről, vissza a HOME Menübe. Ha utóbbi mellett döntünk a házikó gomb megnyomásával, még egy utolsó kellemes mozzanatot el kell végeznünk a játék előtt.

    A HOME Menübe belépve egy ajándékcsomag fog várni, amiben - óriási meglepetésre - a letöltött játékunk lapul. A masni kibontásához nyomj rá az Unwrap (kibont) gombra. Ekkor az ajándékcsomag helyén megjelenik a játék valódi ikonja és innentől kezdve ugyanaz érvényes rá, amit a HOME Menüről szóló fejezetben már átrágtunk egyszer. Jó játékot!

    Ha a fenti egyenlegfeltöltési és vásárlási metódusokat követed, már akkor is garantáltan mindent le fogsz tudni tölteni. Van viszont egy módszer, ami ötvözi a fentieket; ennek lényege, hogy a fizetéskor töltesz fel egyenleget a beregisztrált bankkártyáddal, mégpedig pontosan csak a vásárlás összegével. Így nem marad fölös pénzed az eShop rendszerében és szerintem praktikusabb is. Ezt a válfajt én "instant vásárlás" névre kereszteltem, mivel semmilyen előfeltétele nincs, csak egy beregisztrált bankkártya (de igazából még az sem).

    A fenti képen rányomtam egy játék adatlapján a Proceed to Purchase gombra, ami 35GBP-be kerül, de teljesen üres az egyenlegem. Az eShop feldobja a lehetőségét az egyenlegfeltöltésnek, nyomjunk rá az Add Funds gombra.

    Instant vásárlás esetén mindenképpen a bankkártyát válasszuk, mindjárt meglátjuk miért.

    Feldobja ugyanazt a négy címletet, amit sima egyenlegfeltöltéskor is, plusz egy ötödiket is alul, Required Amount Only (csak a kellő mennyiség). Erre az utolsóra bökve fillérre pontosan csak az az összeg vonódik le a bankkártyánkról, amennyi a játék vásárlásához kell. Ezért nem jó ilyen vásárlásokkor feltöltőkártyával fizetni, mert arról nem tud ilyenformán pénz levonódni. Arról vagy semmit vagy mindent elven vonódik le az összeg. A beregisztrált kártya pedig azért előnyös, mert gördülékennyé teszi az egész vásárlást. Ám ha még sincs kártyánk berögzítve, a következőkben azt is megtehetjük.

    Egy biztonsági kérdés, hogy megterhelje-e a kártyát az adott összeg erejéig. Ha ez megvan, akkor a vásárlás folytatódik a normál vásárlás menete szerint. Ha még nincs bankkártyánk regisztrálva, akkor felajánlja ezt, csak úgy tudunk majd továbbmenni. Itt rákérdez a MasterCard - VISA párosra, majd a kártyaadatokat kell bepötyögnünk, ahogy fentebb az egyenlegfeltöltéskor láttuk. Mindezen lépések után itt is a normál vásárlás menetének megfelelően fog minden folytatódni.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    TARTALOM

    Általános kérdések az eShop-pal kapcsolatban

    Beállítással kapcsolatos kérdések

    Fizetéssel kapcsolatos kérdések

    Letöltéssel kapcsolatos kérdések

    K: Mi az eShop?
    V: Az eShop a Nintendo saját konzoljai - 3DS, Wii U, Switch - által használt online vásárlói felület. Itt vásárolhatsz és tölthetsz le játékokat, demókat, videókat, frissítéseket.

    K: Érdemes eShop-on keresztül, digitálisan vásárolni?
    V: Preferencia függő. A digitálisan letöltött játékok a konzol háttér tárolóján maradnak, így bármikor elérhetőek. Sok kisebb játék nem is érhető el más formában. A dobozos játékok rendszerint olcsóbbak és a gyűjtők is jobban kedvelik. Nem mellékesen tovább is lehet értékesíteni a megunt játékokat.

    K: Miért drágábbak a digitális játékok, mint a dobozosak?
    V: A Nintendo azzal indokolja a magasabb árat, hogy így nem lehetetlenítik el a dobozos játékaikat forgalmazó kiskereskedői hálózatokat. Ez persze csak azt magyarázná meg, miért nem olcsóbbak azoknál, de a konkrét drágaságukra nincs reális indok. Nagyrészt üzlet.

    K: Vannak olyan akciók az eShop-on, mint a PSN vagy a Steam platformokon?
    V: Időnként vannak leárazások, de a konkurenciához mérhető akciók itt ismeretlenek. Elsősorban külsős fejlesztők játékait lehet akcióban látni, néha (tényleg csak néha!) a Nintendo belsős címeit is olcsóbban lehet letölteni.

    K: Innét is letölthető a legtöbb játék, ami a PSN, Xbox Live és a Steam könyvtárában is megtalálható?
    V: Sajnos a Nintendo konzoljait egyébként is nagyrészt kerülik a külsős fejlesztők, közelebbről a 3DS kínálata pedig még szűkebb, mint a rivális platformoké, amennyiben multiplatform játékokról beszélünk. Rengeteg viszont a máshol el nem érhető Nintendo-exkluzív játék, ami miatt már érdemes ezeken a konzolokon elgondolkodni.

    K: Új konzolt vásároltam, miért nem megy az eShop?
    V: Mielőtt használjuk az eShop online áruházat, készítenünk kell egy NNID-t a 3DS gépünkön. Ezt a felhasználói profilt az alábbiak szerint készítheted el.

    K: Miért kér jelszót minden eShop-ba történő belépéskor?
    V: Valószínűleg nincs beállítva az NNID-ben, hogy emlékezzen a jelszóra. Állítsd be a System Settings --> Nintendo Network ID Settings --> Password Settings --> Remember Password menüpontban. Pipáld ki a 'Remember' opciót. Hagyd jóvá a 'Set' gombbal.

    K: Nem töltődik be az eShop. Mi lehet a baj?
    V1: Valamiért nem kap jelet a gép. Ellenőrizd első körben, hogy tényleg bekapcsoltad-e a vezeték nélküli kommunikációt.
    V2: Ha így sem megy, próbáld meg a router-t újraindítani. Mivel gyenge az antennája, az is segíthet, ha a 3DS-t közelebb viszed a router-hez. A router-t nem szabad tisztán 'n'-es üzemmódban használni, mert a 3DS csak a régebbi wifi szabványokat ismeri. Használd kevert (mixed) beállításban, b/g üzemmódban.
    V3: Néha a Nintendo szerverei sincsenek a helyzet magaslatán, esetleg éppen egy ütemezett karbantartás folyik. Utóbbiról szoktak ugyan előre üzenni, de az ember figyelme könnyen átsiklik ezeken. Ha nagyon nem akar menni, ne is erőltesd, próbáld meg néhány óra múlva (esetleg másnap).

    K: Át szeretném állítani a 3DS profiljában a régió kódot más országra, de valamit kiír. Mi lehet a baja?
    V: Utólagosan nem állíthatod át szabadon a konzol profilját. Ha más országra váltasz, elvész az egyenleged, amit addig az eShop-ra töltöttél fel.

    K: Be szeretnék lépni eShop-ba, de rendszert akar a gép frissíteni. Mit tegyek?
    V: A konzolokra rendszeresen érkeznek kisebb-nagyobb rendszerfrissítések. Ezek főleg az online sebezhetőségeket iktatják ki, amikben például az eShop is egy érintett támadási felület. Éppen ezért mindig le kell a legújabb frissítést tölteni, mielőtt az eShop-ot használod.

    K: Mivel tudok az eShop-on fizetni?
    V: Fizetni csak az adott régióban kibocsátott MasterCard és VISA bank(hitel)kártyákkal lehet. Maestro, American Express és egyéb kártyák nem támogatottak. Illetve opcióként léteznek még az eShop feltöltőkártyák.

    K: Hogy kell érteni, hogy 'csak az adott régióban'?
    V: A 3DS egy régiófüggő konzol, a három fő régiója Észak-Amerika (USA és Kanada), Európa+Ausztrália, valamint Japán. Európai - tehát a Magyarországon is forgalmazott - 3DS-en csak európai bankok által kibocsátott bank(hitel)kártyával tudunk eShop tranzakciókat végezni. Egy magyarországi kártyával simán lehet egy angol vagy német konzolon is fizetni, a lényeg az azonos régió.

    K: Szereztem egy USA régiós 3DS-t. Hogy vásárolhatok rá játékot?
    V: A legkevésbé fájdalmas módszer talán, ha vásárolsz interneten USA régiós feltöltőkártyát. Találsz néhány tippet a linkgyűjteményben.

    K: Más korszerű fizetési módok nincsenek?
    V: A Nintendo nem támogat semmilyen, a fentitől eltérő fizetőeszközt. Sem PayPal, sem Bitcoin, sem egyéb más nem jöhet szóba opcióként.

    K: Több bankkártyát is használhatok egyidejűleg?
    V: Amennyiben a kártya támogatott és érvényes addig igen, viszont egyszerre csak egy kártya adatai tárolódnak. Így kényelmesebb valamelyik kártyát erre a platformra dedikálni fizetőeszközként.

    K: El szeretném adni a 3DS-t. Tudom törölni a bankkártyám adatait belőle?
    V: Igen, lehetséges. Amennyiben letörlöd magát az NNID-t, elvész minden adat - még a letöltött játékok is - a gépről. Ha csak a kártyaadatokat szeretnéd törölni, akkor az eShop-ban menj be a Settings/Other menübe, keresd meg a View Credit Card Information almenüt. Nyomd meg a Delete Credit Card Information gombot. Egyébként ha a bankkártya lejár, akkor automatikusan is kitörlődik a rendszerből.

    K: Próbálok egyenleget feltölteni, de nem engedi. Mi lehet a baj?
    V: Meg kell nézni, hogy van-e a bank(hitel)kártyádhoz tartozó számlán elég fedezet. Illetve azt is ellenőrizd, hogy mennyi pénz van már az eShop-ba feltöltve. 120 GBP-nek megfelelő összegnél ugyanis nem fog engedni többet feltölteni.

    K: Tudok a 3DS-emre letöltött játékkal más gépen is játszani?
    V: Sajnos csak azon a gépen lehet játszani, amiről letöltötted.

    K: Mennyi helyet foglal el egy átlagos játék?
    V: A 3DS játékai többnyire nem nagy helyigényűek, egy átlagos Nintendo játék 1GB alatt van.

    K: Mekkora SD kártyát vegyek a géphez?
    V: Aki nem tölt le sokat, annak a gyári 4GB-os is elég lehet. De extrém eseteket leszámítva egy 32GB-os kártya már tényleg mindenre elég.

    K: Több játékot is venni szeretnék akcióban, de az elsőt már mindenképp le akarja a gép tölteni. Átugorhatom ezt?
    V: Nem lehet átugrani, ez a Nintendo egy sajátos üzletpolitikája miatt van így. Csak annyi játékot engednek megvenni, amit le is tudsz tölteni. A letöltési procedúra nem ugorható át. Macerás, de járható út, hogy a letöltött játékot letörlöd, így újra felszabadul az SD kártyán a hely. Az egyszer már letöltött játék ugyanis később már bármikor újra letölthető marad.

    K: Hol látom a játék adatlapján, hogy mekkora helyet foglal?
    V: Ezt már csak a letöltési lapon láthatod, a Proceed to Purchase gomb megnyomását követően. Bár innét még elvileg vissza lehet táncolni a vásárlástól. A méretre a Required Blocks kiírás és az utána álló szám utal. A 3DS eShop blokkokban írja ki a fájlok méretét, nyolc blokk egyenlő 1MB tárhellyel. Tehát egy ~8000 blokk környéki játék foglal el az SD kártyán nagyjából 1GB helyet.

    K: Le szeretnék tölteni egy játékot, de azt írja, nincs elég hely az SD kártyán. Mit tehetek?
    V: Ha tudsz, akkor szabadíts fel helyet a kártyán, a Data Management fejezetben leírtak szerint.

    K: Kicsit lassúnak találom a letöltés sebességét. Ez mitől lehet?
    V: Az igazat megvallva ez egy soktényezős dolog, nincs is rá jó recept, hogy mikor lassabb mikor gyorsabb. Még az is befolyásolja, hogy milyen konzolunk van, az Új 3DS (XL) modellek letöltési sebessége eleve gyorsabb, mint az originál modelleké.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A 3DS eShop-ban elérhető letölthető játékok. A szűrők segítségével finomhangolható a listázás [link]

    Feltöltőkártyák online vásárlása [link] (ajánlott) [link] (egyéb források)

    3DS eShop letöltőkódok vásárlása (Game) [link]

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A Miiverse a Nintendo közösségi felülete, mely a HOME Menü alkalmazásai közül indítható. Az alapkoncepció az, hogy a Nintendo konzolokon (3DS, Wii U) játszók meg tudják osztani tapasztalataikat, élményeiket vagy kérdéseket tegyenek fel az elérhető játékokkal kapcsolatban egy közösségi térben, ahol a Mii-karaktereik képviselik őket. A szolgáltatás Wii U-n debütált annak indulásakor, és bár nem annyira látványos formában mint a nagy testvéren, bő egy évre rá a 3DS-re is ellátogatott.

    A Miiverse használata kötöttebb, mint például a Facebook, ahol bármivel kapcsolatban posztolhatnak a felhasználók. A Miiverse középpontjában a Közösségek (Communities) állnak, amik egy-egy megjelent játék köré szerveződnek. Minden egyes megjelent játéknak készítenek az üzemeltetők egy Közösséget, amin belül az egyes felhasználók posztolhatnak megjegyzéseket, képernyő mentéseket, egyéb 3DS-en készült grafikákat.

    A Közösségek

    Képfeltöltés és hozzászólás

    Profil és beállítások

    Gyakran ismételt kérdések (GY.I.K.)

    Linkgyűjtemény

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A Miiverse betöltését követően a Közösségek oldalára kerülünk. A Közösségek időben visszafelé haladnak, mindig a legújabb játékok vannak a lista elején. Néhány egyszerű eszköz segítségével bármelyik Közösséget elérhetjük. Létezik egy speciálisabb Közösség is, a főoldalon a Get the latest news here!
    gombra kattintva érhető el. Ide a játékok fejlesztői posztolhatnak a saját játékaik, újdonságaik stb megjelenéséről. Normál felhasználók itt sem hozhatnak létre új bejegyzéseket, de hozzászólhatnak a meglévőkhöz.

    Mindennemű segédeszközt nélkülözve a New Communities feliratú listában láthatjuk a legfrissebb közösségeket, mindig a legújabb játékkal az élen. Csak létező és az üzemeltető által kreált Közösségekbe posztolhatnak a felhasználók, itt nem lehet egyénileg újakat létrehozni. A New Communities mellett látható a Filter gomb, mellyel tovább szűrhetjük a listát.

    Lényegében három fő csoport van, a 3DS játékok (600 felett), Virtual Console játékok (közel 200) és a 3 Egyéb, spéci besorolású Közösség (Nintendo Anime Channel, Pokémon Art Academy, YouTube). Bármire szűrünk is rá, a bal alsó sarokban lévő nyíl visszavisz minket az előző oldalra. Az oldal alján permanensen ott maradnak a szűrőgombok, így menet közben is rászűrhetünk másra is.

    A kezdőoldalra visszatérve, akadnak egyéb lehetőségeink is. Az oldal tetején lévő Search (Keresés) gombra kattintva a virtuális billentyűzet segítségével beírhatunk kulcsszavakat is, amire ki fogja dobni mindazon Közösségeket, melyek nevében az adott szó szerepel. A Search gombtól jobbra látható a Favourite Communities gomb, ami a kedvenc Közösségeink listájához repít. Ha már bent vagyunk egy Közösségben, ott a jobb felső sarokban lévő csillagra kattintva elmenthetjük azt a kedvencek közé. Ezzel mindig könnyen visszatalálunk a gyakran látogatott Közösségeinkbe.

    Még mindig a főoldalon maradva, a lap aljára görgetve további két funkcióval találkozunk. Látható bal oldalt egy Europe and Oceania feliratú gomb, melyre kattintva a különböző régiók Közösségeit tehetjük láthatóvá. A fenti az alapértelmezett régió az Európában (így Hazánkban) vásárolt 3DS-eken, de a japán vagy amerikai Közösségeket is láthatóvá tehetjük azok aktiválásával. A Wii U Communities gombra kattintva pedig a Wii U-n elérhető játékok Közösségei közt szörfözhetünk, ugyanezen módon juthatunk vissza a 3DS Közösségeihez is.

    Az egyes Közösségeken belül a felső kijelzőn rendszerint a játék borítóképe látható, alul pedig a felhasználók kommentjei időrendben visszafelé követik egymást, mindig a legfrissebb látható legelöl. Az alsó kijelző tetején jobb oldalt három ikon látható, az első a játék eShop adatlapjára visz, a második egy beállító almenübe. Itt megadható, hogy minden hozzászólást mutasson-e, vagy pedig rejtse el a spoilereket, illetve ne mutasson semmit. A jobb szélső csillaggal elmenthetjük a Közösséget a kedvencek közé, így bármikor könnyen visszatalálhatunk.

    A hozzászólások három előre definiált csoportban követik egymást. Az első csoportot a felhasználók Játéknapló (Play Journal) bejegyzései alkotják, amelyek egy, a játékból kimentett képet és kísérőszöveget tartalmaznak. Később mi is készítünk egy ilyet, mikor a képernyőmentést járjuk körül. Ennek általában nincs túl konstruktív szerepe, inkább dicsekvésre, hencegésre használják, vagy csak valakinek megtetszik a játékban egy jelenet/karakter/helyszín és pár gondolatot hozzáfűzve közzéteszi. Öt ilyen bejegyzést mutat nekünk a Miiverse, ezeken is látható a létrehozója és az időpontja. De a Show More gombra kattintva legördül előttünk a többi is.

    Ilyenkor az egyes bejegyzések is részletesebben látszódnak. Mindegyiknek saját kerete van, mely nagy részét a kép és a szövegmező teszi ki. Ha a képre magára kattintunk rá, akkor a felső kijelzőn megjelenik nagyban. Ha pedig a körülötte lévő szövegmezőre, akkor az alsó kijelzőre nagyítja ki a bejegyzést. Látható még a posztoló Mii karaktere a nevével, valamint a poszt időpontja és egy kis kipipált szürke doboz, ha olyan valaki posztolta, aki játszott is az aktuális játékkal. A poszt alsó sávjában látható, hány 'Yeah!' szavazatot kapott (és azt kik adták), valamint hogy hányan szóltak hozzá. Az egyes hozzászólásokat - amennyiben tetszik nekik a tartalma - a felhasználók egy Yeah! üzenettel díjazhatják, hasonlóan a FB Like-jához. Ha egy hozzászólás spoiler-t tartalmaz, akkor azt a hozzászóló elrejtheti és egy külön gomb lenyomásával nézhető meg/olvasható el.

    Amennyiben voltak hozzászólók, akkor lefelé görgetve elolvashatjuk, amit írtak. Már ha értjük az adott nyelvet, hisz' elvileg a világ bármely pontjáról kommentelhetik, így nem ritkák a kevert, például angol-spanyol-német hozzászólások, de bármilyen kombináció előfordulhat. Ha ez zavar bennünket, beállíthatjuk, hogy mely nyelvű kommenteket ne mutasson a Miiverse, ezekről a beállításokról a fejezet végén olvashatsz. A poszt létrehozója is kommentelhet, az ő hozzászólásai zöld háttérrel jelennek meg. Egy felhasználó napi limitje 30 hozzászólás, ezt nem lépheti túl.

    A következő csoportot a szabadkézi grafikák (Drawings) alkotják. Ezekben is lehet képernyőmentés a játékból, de jellemzőbb, hogy csak szabad kézzel rajzolt képek, szövegek szerepelnek a hozzászólásokban. Funkcióját tekintve ez is inkább a fenti játéknaplókra hasonlít, hiszen segítséget nem kimondottan rajzos formában kér senki. Inkább művészi beütéssel rendelkező felhasználók szeretik használni, sokszor valóban profi kivitelezéssel. A kigyűjtött néhány poszt alá görgetve látható két gomb is, a Recent Posts-ra kattintva előtűnnek itt is a frissebb bejegyzések. Ebben még semmi extra nincs, de a másik gombot, a Popular Posts-ot lenyomva csak olyan bejegyzések ugranak fel, melyeknek lényegesen nagyobb a tetszési indexe a Közösségen belül (több a rájuk leadott 'Yeah'-szavazat). Itt láthatóak a legigényesebb/szellemesebb rajzok, kifejezetten a témába vágó Közösségeken (például az Art Academy játékoknál) belül láthatóak nagyon impozáns grafikák. Remek vadászterület a műkedvelőknek, hogy ügyes kezű amatőr vagy profi művészeket találjanak, akiket követhetnek. Így még több munkáját megcsodálhatjuk a követett embereknek.

    A harmadik, lezáró részt a Beszélgetések (Discussions) alkotják, melyek a fórumtopikokhoz hasonlóak. Egy felhasználó elakad egy játékban és kérdést tesz fel a továbbjutást illetően, vagy csak játékostársakat keres egy online multihoz például. Ekkor ír egy kezdő hozzászólást, amiben szintén szerepelhet játékból való képernyőkép. A többi játékos pedig hozzászólhat a témában, sőt rendszerint igen hamar érkeznek rá kommentek. Lista nézetben látható alattuk a posztoló neve és az időpont. Amennyiben a posztoló kérdése/felhívása/stb még aktuális, addig a sárga hátterű Open felirat is olvasható. A lezárt Beszélgetéseket a szürke hátterű Closed felirat jelöli. Érdemes a kis szövegbuborék után álló számokat is nézni, mert ez jelöli a hozzászólások mennyiségét. Minél többen kommenteltek, annál valószínűbb, hogy az adott Beszélgetés pozitív eredménnyel zárul(t).

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    Ha hozzá szeretnél szólni a Miiverse közösségi posztjaihoz vagy te magad is posztolnál tartalmakat, akkor a 3DS-hez egy érvényes NNID-t kell készítened. Ennek módjáról ebben a fejezetben olvashatsz. Természetesen egy működő internetkapcsolat is szükséges hozzá, ennek a beállítását pedig itt találod. Ha mindez megvan, lényegében semmi nem állja az utad, hogy megoszthasd a Miiverse látogatóival az élményeidet, javaslataidat, vagy hogy kérdéseket intézz hozzájuk.

    Kétféle poszt létezik alapvetően, a képernyőmentést (is) tartalmazó és a csak szöveget/rajzot tartalmazó poszt, hozzászólás. Ennek szellemében mi is ketté vesszük a témát, és megnézünk példákat erre is, meg arra is. Az egyszerű hozzászólások ismertetésével kezdjük, mert azok kevesebb lépésből állnak, és a képes posztok lépéseit is átfedik. A képernyőmentésről és a képes posztokról pedig utána értekezünk.

    Az egyszerű posztok - mint már említettük - nem tartalmaznak játékból kiragadott képet, csak szöveget vagy kézzel rajzolt grafikákat. Nézzük meg újra az előző fejezetben már látott fotókon, milyen lehetőségeink vannak a posztolásra, hozzászólásokra.

    Az első szekcióban, ahol a felhasználók játéknapló bejegyzései sorakoznak, nincs lehetőségünk a direkt posztolásra. Mivel játéknapló bejegyzést készíteni - kevés kivétellel - csak képpel együtt lehet, ezért a bejegyzés készítést majd a későbbiekben taglaljuk. Hogyha a New Play Journal Entries felirat világoskék háttere faltól falig ér, akkor nem szólhatunk itt hozzá a Közösséghez.

    Más a helyzet a kézzel rajzolt kommenteknél, ahol nem feltétlen követelmény egy kimentett kép megléte. Keressük meg az okkersárga hátterű Recent Popular Drawings feliratot és látni fogunk tőle jobbra egy Post feliratú gombot kis ceruzával. Nyomjunk rá, elő fog tűnni a hozzászólás szerkesztő kis képernyő, ami apróbb eltéréseket leszámítva hasonló mindegyik szekcióban (napló, rajz, beszélgetés).

    A beviteli felület egyszerű, jól áttekinthető. Felül az arckifejezések nem smiley-t szúrnak be, hanem arra szolgálnak, hogy a posztolást követően a Mii karakterünk a kijelöltnek megfelelően vidám, szomorú stb ábrázatot vágjon. A Spoilers rubrikát pipáljuk be, ha olyan tartalmat közlünk, ami esetleg lelőheti a poént a többi játékos számára. Alul a Cancel gombbal visszatáncolhatunk a posztolástól, míg a Post gombbal elküldhetjük azt. Valamit írnunk kell ehhez, üres hozzászólás nem küldhető el. A képernyő nagyobbik része a keretes beviteli mező, erre kattintva tudjuk rajzunkat elkészíteni egy egyszerű rajzalkalmazás segítségével.

    A rajzvászon egy csúszkával jobbra-balra gördíthető, az Y gomb hozza vissza középre. A rajz csak monokróm, nem használ színeket. Fent az ikonsorban a bal szélső törli a képernyőt. Mellette a kettős nyíl visszavonja az utolsó műveletet. Ez lehet egy tollvonás is, de ha töröltünk mindent, akkor azt is visszahozza. Középen a ceruza ikonokkal a vonalvastagság állítható, hasonlóan jobb oldalon a radírcsík szélessége. Itt is érvényben vannak a Cancel és a Post gombok. Ha alkotásunk elég Yeah-szavazatot kap, akkor a Popular Posts csoportba is bekerülhet, a többi népszerű rajz közé.

    A rajzoktól lefelé görgetve a Beszélgetések szekcióba is kommnetelhetünk, posztolhatunk. Keressük meg a magenta szín hátterű New Discussions feliratot és emellett is a Post gombot a zöld szövegbuborékkal.

    Ha rábökünk, egy ellenőrző ablak jelenik meg, amiben arra kérnek, hogy csak az adott témájú topik(ok) hiányában posztoljunk, hogy ne híguljon fel feleslegesen ez a szekció. Tehát ha játékostársak után nyomozunk, először nézzünk körül, nem tett-e már más hasonló felhívást korábban. Csak ha ilyet nem találunk, akkor nyomjunk újra a lenti Post gombra.

    Mint látható, ez a beviteli képernyő is igen hasonló a fenti rajz-szekcióban bemutatotthoz. Három eltérés azért van:

    1, Please give this discussion a title szöveggel található egy címmező, amibe a topik címét kell beírnunk. Ezt fogják a Közösség főoldalán látni az oda betérő felhasználók. Elméletileg bármilyen nyelvű lehet, még magyarul is beírhatjuk.

    2, Találunk egy Select a category nevű legördülő listát. Ebben előre definiált címkék vannak a topikokhoz, minden leközölt topik előtt ki van írva valamelyik, amelyik tartalmilag a leginkább passzol hozzá. A hat címke valamelyike közül választhatunk:

    --> Hint (Tipp)
    --> Question (Kérdés)
    --> Looking for Teammate (Csapattárs keresés)
    --> Looking for Opponent (Ellenfél keresés)
    --> Tournament (Torna)
    --> Contest (Verseny)

    Valamelyik címkét muszáj kiválasztanunk a listából, enélkül nem aktiválódik a Post gomb.

    3, A keretes beviteli mezőre kattintva nem egy rajzprogram, hanem a beépített virtuális billentyűzet jelenik meg. Ebben a szekcióban csak a gépelt szöveg támogatott.

    Egy sima posztnál sokkal látványosabb - és gyakran sokatmondóbb - egy kép feltöltése (is) az adott játékból. Képet kimenteni szinte mindegyik játékból lehet, azonban nem mindegyik támogatja ezt a funkciót. A legismertebb ilyen játékok a Pokémon sorozat részei, ahol képet kizárólag a játékban elszórt fotópontokon készíthetünk. De előfordul pár olyan játék is, amiknek nincs Közössége a Miiverse-n, ezekből sem tudunk képeket kimenteni.

    Néha hardveres akadálya van a képmentésnek, mert a nagyobb erőforrás igényű játékok (pl. Monster Hunter 4U, Super Smash Bros) mellett az originál 3DS (2DS) modelleken nem indul el a Miiverse. Ezekről így nem tölthető fel kép, csak az Új 3DS modelleken játszva. A legtöbb játék azonban nem gördít elénk efféle akadályokat, lássuk ezekből hogyan nyerhetünk ki képet!

    Első lépésként indítsuk el a kiszemelt játékot és játsszunk vele addig, amíg a kiszemelt pontig eljutunk benne. Kép bármelyik porcikájáról készíthető, akár a kezdő képernyőről, menüről, akár a játékmenetről, ebben semmi korlátozás nincs. Az sem számít, hogy a kimentendő tartalom a felső vagy az alsó kijelzőn látható, mert mindkettő feltöltésére lehetőségünk lesz.

    Ha minden úgy néz ki a képen, ahogy azt le szeretnénk közölni, akkor nyomjuk meg az alsó képernyő alatti HOME gombot. Amíg ez kiteszi a háttérbe a még futó játékot, addig a feltáruló HOME Menüből indítsuk el a Miiverse-t!

    Játék mellől elindítva a Miiverse nem a hagyományos módon töltődik be a Közösségek listájával, hanem a Játéknapló funkcióba visz bennünket. Fentebb láttuk, hogy játéknapló bejegyzésre nem volt módunk az egyszerű hozzászólások esetében. Most fordulni fog a kocka, hogy így futó játék mellett próbálkozunk mindezzel. A fentihez hasonló kép kell fogadjon téged is, melyen a lényeg az alsó képernyőn látható.

    Bal oldalon látható a kiragadott kép a játékból, mind az alsó, mind a felső kijelzőn megjelenő tartalommal. Egyszerre csak az egyiket lehet naplóbejegyzésben vagy hozzászólásban felhasználni, ezért váltogatnunk kell köztük, melyiket szeretnénk szerepeltetni. A kiválasztott kép jobb alsó sarkában egy narancssárga pipa lesz látható. Alapesetben a fenti kijelző képe jelölődik ki. Az ominózus beállítóképernyőn három lehetőségünk adódik:

    1, Lépjünk rá az Add Play Journal Entry gombra. Itt készíthetjük el a játéknapló bejegyzésünket, amire szintén a már ismert beviteli doboz szolgál. Gyakorlatilag mindegyik gomb ismerős már, annyi eltéréssel hogy a jobb felső sarokban szerepel a kiválasztott kép kicsinyített formája. A szövegmezőbe koppintva felugrik a virtuális billentyűzet és írhatunk valami frappáns kísérőszöveget a képünkhöz. A Post gombra kattintva elkészül a naplóbejegyzésünk, amit meg tudunk nézni bármikor a saját játéknaplónkban, illetőleg automatikusan megjelenik az adott játék Közösségében is, az első - Naplóbejegyzések - szekcióban is. Ehhez természetesen bárki hozzászólhat, de mi magunk is végezhetünk rajta pár műveletet. Ehhez keressük meg a játék Közösségét és lépjünk be a bejegyzésünkbe. Találunk a bejegyzés jobb alsó sarkában egy szürke csavarkulcsot, amire kattintva felugrik néhány lehetőség. Ezekkel megjelölhetjük a bejegyzést a kedvenc posztunknak, Spoiler-ként beállíthatjuk vagy törölhetjük is az egészet.

    2, Lehetőségünk van a képet elmenteni az erre szolgáló albumunkba. Az albumba 100 képet tudunk lementeni, amelyek így ebben a formájukban nem fognak sehol megjelenni. Később azonban módunk van rá, hogy egy albumban szereplő képünket felhasználjuk posztolásra mind a játéknaplóban, mind a Közösség rajzos szekciójában. Akkor is hasznos ez a funkció, ha éppen nem vagyunk online, de az elkészült képet később mindenképp közzé szeretnénk tenni.

    3, Belépünk a játék Közösségébe és ott direktben használjuk a képet a komment szekciókban. A képernyő legfelső sávjában láthatod a játék nevét és a jobb szélen a színes csillagoknál egy szürke kis nyilacskát. Erre a sávra kattintva gyorsan a Közösségbe jutsz.

    Itt azt láthatod, hogy míg az egyszerű posztoknál a játéknapló bejegyzések kék háttere faltól falig ért, most már itt is szerepel a Post gomb. Ha itt szeretnénk posztolni, az lényegében ugyanaz, mintha készítettünk volna még az előbb egy napló bejegyzést. Azonban a rajzos és a beszélgetős szekciókba is tudunk most már képet is beszúrni. Ennek menete gyakorlatilag megegyezik mindhárom szekcióban, mégpedig a következők szerint:

    A Post gombra rányomva új elemként megjelenik a jobb felső sarokban a kép hozzáadása ikon. Az egyszerű hozzászólásoknál ez a terület üres volt. Nyomjunk rá erre az ikonra!

    Felugrik egy kép hozzáadása párbeszédablak, ahol ki kell választanunk, hogy az alsó vagy a felső képernyő tartalmát szeretnénk-e a posztban szerepeltetni. Arra is lehetőségünk nyílik, hogy az albumunk egy korábbi képét használjuk, de akár meg is gondolhatjuk magunkat és a No Screenshot gombra kattintva egy egyszerű hozzászólást készíthetünk.

    A megfelelő képre kattintva visszakerülünk a posztíró ablakba, de a jobb felső sarokban már a kiválasztott képünk kicsinyített formája szerepel. A posztolás további fázisai már ugyanúgy zajlanak, mint ahogy azt az egyszerű posztok esetén már végigvettük egyszer. A végeredményben lesz annyi eltérés, hogy a szöveg/rajz felett már a kép is szerepelni fog a hozzászólásban.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A Miiverse valamennyi felhasználójának van saját profilja, amit az alkalmazás részben az NNID adataiból, részben a saját metaadataiból szerkeszt össze. A 3DS egyetlen profilt képes tárolni, így a Miiverse is csak egyetlen profilt fog megjeleníteni.

    Az alsó képernyő alján egy sáv húzódik végig, ezen át érhetőek el legkönnyebben a Miiverse fő funkciói. A bal szélső kereszt bezárja az alkalmazást, mellette jobbra látható a Mii karakterünk arca, erre rábökve jutunk el a felhasználói profilunkhoz.

    Saját arcképünk alatt látható a Profile Settings és a User Menu, ahol alapvető beállításokat tehetünk meg, ezeket is átnézzük majd alább. Ezek alatt láthatjuk, mennyiszer szóltunk hozzá, hány embert követünk (maximum 1000-et tudunk), és hogy minket hányan követnek. Akármelyik mezőre bökünk rá, ki is listázza mindezeket. Tovább menve szintén két opcióba ütközünk, egyrészt megtekinthetjük a játéknaplónk tartalmát a View Play Journal gombra nyomva, másrészt a fényképalbumunkat lapozhatjuk át a View Screenshot Album lehetőséget választva. Ezek alatt kilistáz több, ránk jellemző adatot és tevékenységet, így:

    --> Country (Ország)
    --> Birthday (Születésnap)
    --> Game Experience (Játék tapasztalat)
    --> Devices Owned (Tulajdonolt eszközök, 3DS és/vagy Wii U)
    --> Favourite Game Genres (Kedvenc játék műfajok, opcionális)
    --> Favourite Communities (Kedvenc Közösségek, ha vannak)

    --> Recent Play Journal Entries (Legutóbbi játéknapló bejegyzéseket mutatja, ha van)
    --> Recent Drawings (Legutóbbi rajzainkat mutatja, ha van)
    --> Open Discussion (Nyitott Beszélgetésünket mutatja, ha van)
    --> Recently Saved Screenshots (Utoljára mentett képek, ha voltak)

    A fenti listázás elemeinek egy részét finomhangolhatjuk az oldal teteji Profile Settings menüben is. A következőket állíthatjuk be:

    --> Profile Comment: egy kommentet állíthatunk be aláírásként, aminek láthatóságát kettővel alatta korlátozhatjuk. Az aláírásnál ügyelj rá, hogy ne tartalmazzon személyes, sértő stb információkat
    --> Favourite Post: beállíthatunk egy saját készítésű hozzászólást a kedvencünkként. Sokan valamilyen rajzot, grafikát állítanak be maguknak.
    --> Who should be able to see your profile comment? Választhatunk, hogy bárki láthatja-e az aláírásunkat, vagy csak a Wii U-n beállított baráti körünk*
    --> How would you describe your experience with games? Három lehetőségből választhatod ki, mennyire vagy tapasztalt játékos (kezdő/haladó/szakértő).
    --> Who should be able to see your experience with games? A fenti tapasztalati besorolásodat kik láthatják? Mindenki, csak a Wii U-s barátok vagy pedig privát információ maradjon.
    --> Who should be able to see your birthday? Kik láthatják a szülinapod? Ugyanaz, mint eggyel fentebb.
    --> Who should be able to see your friend list, followers and followed users? Kik azok, akik láthatják a barátaidat, a követőidet és az általad követett felhasználókat. Itt is a fenti hármasból választhatsz.
    --> Who should be able to see your favourite communities? Kik azok, akik láthatják a kedvenc közösségeidet. Dettó.
    --> What are your favourite game genres? Melyek a kedvenc játék műfajaid? Itt hármat is kiválaszthatsz a felkínált listából.

    *: a Miiverse később lett implementálva a 3DS-re, mint ahogy a Wii U-ra eredetileg megjelent. Amíg a Wii U az NNID-jük alapján szervezi a barátokat, a 3DS egyszerűbb barátkódos rendszerét nem emelték át a Miiverse-be. Ezért nem tud mit kezdeni a 3DS-en bejelölt barátokkal, csak a Wii U-n lévő barátlistával kompatibilis. Ezért szerepel a fenti választható opciók között csak a Wii U-s baráti körünk (ha van ilyenünk).

    A Save Settings-szel jóváhagyhatjuk a fenti beállításokat és ennek megfelelően fog a profilunk átrendeződni.

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

  • Dr.F.E.R.I.

    Topikgazda

    A Mii Plaza egy olyan saját játszóterünk, ahol mások Mii figuráit láthatjuk vendégül és ha már itt vannak, meginvitálhatjuk őket számos minijátékra. Az alkalmazás a 3DS StreetPass funkcióját használja a már ismertetett módon arra, hogy másokat vendégül láthassunk. Ehhez a konzolokat vezeték nélküli kapcsolatba kell állítani és alvó módba összecsukni. Ha olyan helyen járunk, ahol más 3DS is van ily módon a közelben, egymás Mii figurái kölcsönösen átlátogatnak egymáshoz. Lehetőség van még a SpotPass-on keresztül is látogatókat fogadnunk, ehhez már aktív internetkapcsolat szükséges. A Mii Plaza időnként frissülhet. Új tartalmak jelenhetnek meg rajta, vagy régiek tűnhetnek el róla. Jelen leírás a legfrissebb szoftververzióra igaz (v5.0 2016 szeptember).

    A Mii Plaza alkalmazása az operációs rendszer része és gyárilag fel van telepítve, letörölni nem lehet. Alapjáratban viszont egy puritán, lebutított felület, amihez - jó nintendós szokás szerint - pénzért lehet extra tartalmakat vásárolni.

    Hogy jó vendéglátók legyünk, szükségünk lesz egy Mii-re, aki reprezentál bennünket. Mindenkinek van legalább egy, amit az NNID készítésekor kell kreálnunk, viszont aki akar, az a Mii Maker alkalmazásban többet is létrehozhat. Ezek közül kell kiválasztanunk valamelyiket, nyilván ha csak egy Mii-nk van, akkor azt. Ez a saját Mii fog a legelső sor közepén szemezni velünk, mögötte katonás sorokban a meghívottakkal. Mindegyik Mii-re rá lehet kattintani, megnézni az adatlapját.

    Látható az arca (forgatni is tudjuk), a neve és néhány személyesebb bejegyzése is. Például mikor van a szülinapja és hogy mi a legnagyobb álma. A Mii-k egy kártyát tartanak a kezükben, melyen az általuk legutoljára játszott szoftver ikonja látható. Természetesen a fentieket mi is beállíthatjuk magunknak a saját Mii-nkre kattintva. Itt a Mii Settings almenüben leválthatjuk akár másik Mii-re is, vagy megváltoztathatjuk a kinézetünket is a játékokban nyert ruhadarabokkal. Egy üdvözlő szöveget is célszerű megadnunk a plázába látogatók kedvéért. Akár 3000 Mii-vel is kapcsolatot létesíthetünk, de egyszerre csak 10 lehet a plázánkban, ezek véletlenszerűen cserélődnek minden egyes indításkor.

    Mielőtt játszani mennénk, nézzünk körül kicsit a beállítások és egyéb funkciók között. Ezeket nagyméretű ikonok képviselik az alsó sorban, saját Mii figuránk mindkét oldalán. Ezek:

    --> Check for Updates: Balról jobbra haladva, legelső az egymásba kapaszkodó kettős nyíl, ahol a szoftverfrissítés hajtható végre. Ha új frissítés érkezik, akkor mindenképp le kell tölteni a Pláza használatához

    --> Settings: Következő a szerszámos láda a Beállításokkal, ahol teljesen testre szabható az alkalmazás. A teljesség igénye nélkül itt kapcsolhatóak be/ki az alapvető StreetPass, SpotPass funkciók; beállíthatunk olyan alap dolgokat is, hogy jöjjenek-e vendégek vagy hogy megosszuk-e velük személyesebb adatainkat. A játékok szempontjából érdekes funkció, hogy tetszőleges sorrendbe rakhatjuk őket

    --> Game Vault: A nyúl ürege egy széfként viselkedik, ide helyezhetőek át azok a játékok, amikkel nem nagyon játszunk, vagy éppen hogy már kijátszottuk őket és nem szeretnénk, ha továbbra is láb alatt lennének. Az ide helyezett játékok el fognak tűnni a főtérről

    --> Music Player: A zenelejátszóhoz nem kell különösebb kommentár, az alkalmazás és a letöltött játékok zenei trekkjei játszhatóak le benne

    --> Accomplishments: Ez a Mii Plaza belső trófearendszere, ahol számlálja a teljesített feladatok számát. A Pláza esetén ezek főleg a Mii-kkel kapcsolatosak, például találkozzunk legalább 3 országból jövő Mii-vel, vagy legalább 100-zal stb. Játékok esetén pedig az egyes játékokra korlátozódó feladatokat kell teljesítenünk, például találjuk meg az első puzzle darabot

    --> VIP Room: Ha megvásároljuk a Prémium szolgáltatást (lásd lejjebb), akkor adhatunk egy-egy Mii vendégünknek VIP státuszt, legfeljebb 100 személynek. Ők végig itt maradnak ebben a szobában, nem cserélődnek a többi vendéggel együtt (amennyiben 10-nél többen vannak)

    --> StreetPass Birthdays: Szintén Prémium tagság kell ehhez a funkcióhoz, lényege hogy minden egyes vendégünk érkezésekor egy naptárban besatírozza azt a mezőt, amelyikben ő született. Minél több mezőt színeznek be, annál több Pláza Jegyet nyerünk, amit kiegészítőkre és szövegbuborékokra válthatunk

    --> StreetPass Map: A földgömbön azt nézhetjük meg, honnét mennyien látogattak el hozzánk

    --> Slideshow: Ha a puzzle gyűjtögetős játékban kirakunk egy-egy táblát, itt 3D-ben nézhetjük meg

    --> Shop: A Nintendo kedvenc tárgya kétségkívül a bevásárló kocsi, főleg ha a júzer megtölti sok drágán szerzett cuccal. Itt vásárolhatóak meg a játékok (akár csomagokban is), illetve a Prémium szolgáltatás

    --> Exchange Booth: Itt válthatóak be a Pláza Jegyek

    --> Play: (a Mii figura másik oldalán) Egy kerengőre visz, ahol a megvásárolt játékok pavilonjai előtt tudunk caplatni. Ha tovább megyünk, visszaérkezünk a bejárathoz. A Game Vault-ba helyezett játékok pavilonjai eltűnnek

    --> Queue: A sorállás is a Prémium szolgáltatás sajátja. Noha a plázán csak 10 Mii lehet, a pláza bejárat előtt egy hosszú sorban akár 100 is állhat

    [ Szerkesztve ]

    Két lehetőség közül mindig a harmadikat válaszd

Aktív témák