Xbox One-ra is jön a Shadow Warrior

A Gamingbolt munkatársainak lehetősége adódott interjút készíteni a Flying Wild Hog csapatával, közülük Krzysztof Narkowicz vezető motorprogramozó és Michal Szustak ügyvezető igazgató adott néhány friss információt a Shadow Warrior konzolos kiadásáról. Idén februárban már bejelentették a PS4 verziót, de akkor még nem volt világos, hogy a program vajon a konkurens konzolra is érkezni fog-e. A két úriember ezt most megerősítette, a Shadow Warrior a Microsoft új konzoljára is meg fog jelenni.

Amit még mindenképp érdemes tudni, hogy míg a Sony konzolján natív Full HD felbontásban (1080p), addig a MS gépén alacsonyabb, pontosan 900p felbontásban fog futni. A felbontást annak érdekében csökkentették Xbox-on, hogy ne kelljen a grafikai részletességből és sebességből visszavenni, a csapat ugyanis fontosabbnak tartja a 60 FPS-t, mint az 1080p felbontást.
A sebesség azonban mindkét esetben azonos lesz, ami konkrétan 60 FPS-t jelent. Az interjú során rákérdeztek arra, hogy a csapatnál mi jelentette a legnagyobb kihívást a konzolos kiadások elkészítésénél. Krzysztof erre azt felelte, hogy leginkább CPU jellegű problémák voltak, ugyanis a motor 2-4 CPU mag felett már nem jól skálázódott, így a Roadhog Engine szálkezelési és még néhány egyéb moduljait teljesen újra kellett írni, hiszen a két konzol nyolc szálon számol.

A Shadow Warrior az idei nyáron fog megjelenni Playstation 4 és Xbox One platformokra.

Azóta történt

Előzmények