World of Warcraft: Már tervezik az újabb kiegészítőket

A World of Warcraft című MMORPG még jó ideig el lesz látva újabb kiegészítőkkel, hiszen épp a napokban indították útjára a negyedik expanzió béta tesztelését, de a fejlesztők máris azt újságolják, hogy megvannak a terveik az ötödik, sőt, még az azt követő kiegészítőhöz is.

A Blizzard ügyvezető igazgatója, Paul Sams mondta ezt egy CVG-nek adott interjújában, ahol a Mists of Pandaria című World of Warcraft kiegészítőről tartott interjút. Az újságírók érdeklődve kérdezték tőle, hogy látnak-e még potenciált egy esetleges ötödik expanzió elkészítéséhez, mire a válasz a következő volt:

- „Chris Metzen már megmutatta, hogy milyen terveik vannak a 6.0 kiegészítőhöz, és teljesen el voltam varázsolva tőle. Most már tudom, hogy mit szeretnénk megalkotni a következő expanziókban, az ötödikhez pedig már szintén van egy alapunk, melyre tudunk építkezni. De természetesen ők azok, akik eldöntik, hogy milyen legyen a játék világa," - mondta Paul Sams. "Személy szerint úgy látom, hogy a World of WarCraft jövője továbbra is ígéretesnek tűnik, a Mists of Pandaria című expanzióval pedig új életet lehelünk beléje”

Az elmondottakból az is világossá válik, hogy a Blizzard egyelőre nem ad bele apait-anyait a "Titan" kódnevű MMO fejlesztésébe, hiszen ha még ennyi kiegészítőt terveznek a World of Warcrafthoz, akkor valószínűleg az eddigi becslések alapján 2013-ra várható új projekt biztosan tovább fog csúszni.

Azóta történt

Előzmények