Watch Dogs: A patch után is szaggat

PC-s játékosok tucatjai várták az első hivatalos javítást a Watch Dogs című játék számítógépes kiadásához, remélve, hogy végre búcsút mondhatnak az idegesítő szaggatásnak, ami még a legerősebb hardvereken is megmutatkozott. Ahogy arról korábban beszámoltunk, nemrég egy nem hivatalos fix jelent meg a játékhoz (TheWorse), melyben a modderek feloldották a Ubisoft által letiltott beállításokat, így a Watch Dogs immár úgy néz ki, mint a tavalyelőtti E3 bemutatón.

Később kiderült, hogy ezzel a megoldással sokaknak csak még rosszabb lett a játék, ami annak köszönhető, hogy a Ubisoft nem véletlenül tiltotta le őket a PC kiadásban, ugyanis nem megfelelően működtek. Ezért hát a rajongók egy emberként várták a hivatalos javítást, melyben a készítők ígérete szerint végre kijavítják a szaggatási hibát is.

A patch nemrég napvilágot is látott, így mindenki sietett azt beélesíteni. Legtöbben arra számítottak, hogy telepítése után megszűnik az idegesítő szaggatás, ami főleg az autós részeknél jön elő, de nem így történt. A játékosok elmondása szerint sok esetben még tovább romlik a helyzet, még egy GTX Titan SLI-vel szerelt konfiguráción is szaggat a játék a patch telepítését követően.

A hivatalos javítás természetesen nem kompatibilis a TheWorse moddal, így aki azt használta, az telepítés után kénytelen felülírni a telepített fájlokat. Ehhez azt kell tennünk, hogy kicsomagoljuk a fájlokat, majd az új "patch.dat" állománnyal együtt újratömörítjük. Viszont aki szeretne visszatérni az alap kiadáshoz, az kapcsolja ki a Uplay frissítéseket, majd törölje a "patch.dat" és "patch.fat" állományokat.

Előzmények