Végre új előzetest kapott a mobilokra készülő Final Fantasy VII Ever Crisis

Megjelenési dátumunk továbbra sincs, a béta a tervek szerint jövő nyáron várható egyes régiókban.

A tavaly év elején tartott State of Play alkalmából tudtuk meg, hogy több új mobilos Final Fantasy VII projekt készül, ezek között pedig ott lesz a Final Fantasy VII Ever Crisis is. A program a tervek szerint az eredeti játék történetét meséli el újra, de mindezek mellett az összes korábbi mellékág sztoriját is végigjátszhatjuk majd (Advent Children, Before Crisis, Crisis Core, Dirge of Cerberus) Android és iOS eszközökön. A játékhoz az utóbbi időben nem sok új hírt kaptunk, a minap viszont befutott egy friss trailer, ezt láthatjátok lentebb.

A Final Fantasy VII Ever Crisis megjelenési dátuma még nem ismert, a régiós béták a tervek szerint jövő év nyarán indulnak.