Végre előkerült az Ataribox játékvezérlője

Még az év közepén közöltünk hivatalos képeket az Ataribox nevű konzolról, amelyet egy ideje már fejlesztenek. Azóta nagyjából kiderült az is, hogy egyedi AMD SoC lapul a házon belül, illetve arról is tudni, hogy a szoftveres alapot a Linux szolgáltatja, ami miatt az új konzol nem csak a retro érzést lovagolná meg, hanem a szabadságot is biztosítaná a vásárlók számára, méghozzá azzal, hogy az egész gép PC-nek is tekinthető.

Eddig viszont csak a Atariboxra lehetett figyelni, de a fő elemnek számító játékvezérlő nem került szóba. A tervezők azonban három képet is közöltek az utóbbiról, amiből látszik, hogy teljesen hűek maradtak az eredeti Atari 2600-hoz kínált játékvezérlő dizájnjához.


[+]

A modernizált eszköz egy analóg kart és egy tűzgombot használ, vagyis funkcionalitásban nem újít, de logikusan végiggondolva erre nincs is igazán szükség, elvégre a régi játékok újbóli átélése a cél, és csak akkor lehet hiteles az élmény, ha a vezérlés sem változik. A modernizálás nyomai azonban megtalálhatók a dizájnban, illetve a fejlesztés kapott még két külön gombot az újabb konzolra szabva. Ezek a felhasználói felülethez szükségesek. További dizájnelem még a LED világítás, ami minden bizonnyal kikapcsolható lesz.

Jó hír, hogy a vezetéket az új konstrukciónál már elhagyták a tervezők, elvégre 2018-at fogunk írni a megjelenéskor, így bármennyire is retro megoldásról van szó, a zavaró tényezőket célszerű elhagyni. A kommunikációra használt technológia még nem ismert, de nagyon valószínű, hogy a Bluetooth interfész kerül bevetésre.