Uncharted mozifilm - Travis Knight is otthagyta a produkciót

Szám szerint a hatodik rendezőjét vesztett el a film, amelynek a tervek szerint idén decemberben kellene megjelennie.

Egyre távolabbnak tűnik az Uncharted mozifilm, amelynek főszereplője Tom Holland lesz és amelyben Nathan Drake fiatalkori kalandjaiban kapnánk betekintést. Legutóbb még az a szóbeszéd keringett, hogy februárban indul a forgatás, decemberben pedig már a premier napját is megkapnánk, azonban úgy tűnik, hogy esélyes egy kisebb-nagyobb késés a projekt körült. A legfrissebb jelentések szerint ugyanis Travis Knight is kifarolt a munkálatok alól, ezzel pedig már ő a hatodik rendező, aki otthagyja a filmet.

A Deadline exkluzív jelentése szerint Holland és a Sully-t alakító Mark Wahlberg továbbra is főszereplők, azonban nyáron indul az új Pókember forgatása, ami sajnos bekavarhatott az Uncharted munkálataiba (Lévén nem tud egyszerre két helyen ott lenni a színész), többek között Knight emiatt is döntött úgy, hogy otthagyja a produkciót. Nyilván hivatalos bejelentés még nem érkezett a témában, de szerintünk ezzel a lépéssel el is felejthetjük az év végi megjelenést, főleg úgy, hogy egyelőre még mindig nincs meg a szakember utódja.

Előzmények