Újra mozgásban a Battletech (PC)

A Harebrained Schemes LLC 2015-ben jelentette be a Battletech című játékot, amely egy roppant sikeres Kickstarter projekten is túl van már. Az elmúlt hónapokban túl sok információt nem kaptunk a fejlesztőktől, nemrég azonban néhány komolyabb érdekesség érkezett a készítőktől. Ami talán az egyik legfontosabb, hogy a csapat mostantól szorosan együttműködik a Paradox Interactive-val, ők lesznek ugyanis a játék kiadói.

A támogatók számára bejelentett béta az eredeti tervek szerint még ebben a hónapban elindult volna, azonban a fejlesztők bejelentették ennek késését, azonban szerencsére nem több hónapról van szó, ugyanis június 1-től próbálhatják ki a játékot azok, akik minimum 50 dollárral támogatták a projektet. A Battletech valamikor idén érkezik PC-re, Steam mellett GOG-on is kapható lesz, ahogy Linuxra és OSX-re is megvehetjük majd.

Azóta történt

Előzmények