Újra megjelenik a Hellgate: London (PC)

Bizonyára akadnak még olyanok közöttetek, akik emlékeznek a szegény megboldogult Hellgate: London című fantasy sci-fi játékra, amelynek első kiadása 2007-ben jelent meg a Flagship Studios gondozásában. (A fejlesztők ex-Blizzard tagok voltak) Nem igazán lett globális szinten nagy siker a program, ennek köszönhetően 2011-ben a HanbitSoft kiadta újra a programot free-to-play alkotásként, amely már jóval többeket érdekelt, ezt követte a 2014-ben Hellgate Global névvel újabb kört futottak a projekttel (Készült hozzá egy kiegészítő is Hellgate: Tokyo címen, de a páros leginkább csak az ázsiai régióban volt ismert), most pedig úgy tűnik, hogy nyugaton ismét kiadják az egész játékot.

Túl sok részletet egyelőre még nem kaptunk, a kiadásért ismét a HanbitSoft felel, a fejlesztést a T3Entertainment végzi, a megjelenés pedig november 15-én várható Steamen.