Újabb Xbox 360 csomagok érkeznek

Kicsivel kevesebb, mint egy éve jelent meg a Microsoft újgenerációs konzolja, az Xbox One. Hazánkban hivatalosan azonban csak idén szeptember ötödike óta lehet megvásárolni az új eszközt, azonban elődje, az Xbox 360 továbbra is töretlen népszerűségnek örvend. A gép első változata még 2005-ben jelent meg, ami azt jelenti, hogy idén már 9 éves termékről beszélünk, amely jóval túlszárnyalta a korábbi elképzeléseket. Az évek során különböző kiadásokat láthattunk az Xbox 360-ból, amely az utód megjelenése után sem lesz elhanyagolva.

A Microsoft néhány hete leplezte le, hogy hivatalosan is kapható a gépekhez az 500 GB-os merevlemez, amely a Slim szériától kezdve bármelyik konzolhoz használható. Az új háttértár bejelentése után a legtöbben egy új Xbox 360 leleplezését várták, ami a napokban meg is történt, bár nem úgy, ahogy azt sokan elképzelték.

Bemutattak ugyanis három új csomagot, amelyek közül a legérdekesebb készülék a fenti képen látható. Kék színben pompázik az alapgép és a kontroller is, a dobozban ezek mellett pedig egy lemezes Call of Duty: Ghosts, illetve egy letöltőkód formájában elérhető Call of Duty: Black Ops 2 lesz megtalálható. A különlegesség elsőként kizárólag Amerikában lesz megvásárolható, de idővel minden bizonnyal nálunk is megjelenik.

A Holiday Bundle pakk egy Slim E modellt tartalmaz 500 GB háttértárral, valamint a két Call of Duty játékot is megtalálhatjuk benne, míg a harmadik csomagban egy Kinect szenzoros 4 GB-os konzol mellé a Forza Horizon, Kinect Sport, Kinect Adventures trió lesz mellékelve.

Előzmények