Újabb mobilos Plants vs. Zombies játék érkezik

A PopCap Games által fejlesztett Plants vs. Zombies széria több mint sikeres, legalábbis a mobilos alapjátékok után a multiplayer küzdelmekre kihegyezett TPS-ük is többnyire érdekli az embereket. Most úgy tűnik, hogy kicsit visszaeveznek a mobilos vizekre, érkezik ugyanis a Plants vs. Zombies: Heroes című alkotásuk.

Természetesen eget rengető újdonságokra nem kell számítani, a készítők fogták a jól ismert alapanyagot, és megbolondították egy kártyarendszerrel, amelyben különböző hősökkel kell majd harcolnunk. Megjelenési dátumot egyelőre nem kaptunk, valamikor 2016-ban jön a játék Android és iOS rendszerekre, de bizonyos régiókban már korábban elérhető lesz a program.

Előzmények