Továbbfejlesztett kapusok a FIFA 15-ben

Az Electronic Arts egyik legsikeresebb szériája minden bizonnyal a FIFA   sorozat, amely minden évben új résszel jelentkezik. A rajongók egy része szerint az évről évre érkező sorozat már jó ideje megérett a komolyabb fejlődésre, amit az idei résszel talán meg is kapnak. A FIFA 15 egyik legszembetűnőbb újítása, hogy a PC kiadás mellet az újgenerációs konzolok is megkapják az új Ignite grafikus motort, így évek óta most először lesz számottevő változás a széria kinézetében.

Az új epizód természetesen a kinézet mögött is fejlődött, ugyanis teljesen új mesterséges intelligenciát kapnak a játékosaink, valamint valósághűbb modellekkel is találkozhatunk. A kapusok is okosabbak a korábbi részekben látottaknál, illetve több mint 50 új védekezési animációt is észervehetünk a játékok során.

A FIFA 15 szeptember 25-én érkezik Európába, méghozzá Xbox 360, Xbox One, PlayStation 3, PlayStation 4, Nintendo 3DS, iOS, Android, PlayStation Vita, valamint PC és Nintendo Wii platformokra.

Azóta történt

  • Élőszereplős FIFA 15 reklám érkezett

    Az EA továbbra is gőzerővel népszerűsíti az egyik legnépszerűbb sorozatát, amelyhez most egy televíziós reklámot mutattak be.

Előzmények