Total War: Rome 2 - SteamOS-re is

A Creative Assembly márka menedzsere Rob Bartholomew beszélt arról, hogy szeretnék ha játékuk minél több platformon lenne elérhető. Ennek fényében pedig 2014-ben a Valve SteamOS rendszerére is elkészítik a játékot, természetesen Steam Controller támogatással.

Rob elmondta, hogy mindig is szerették volna ha a Total War széria a nappalikba is beköltözik, de erre sajnos a jelenlegi konzolok, azok irányítói miatt nem igazán adtak lehetőséget. Amikor viszont meghívást kaptak a SteamOS és a Steam Controller kipróbálására, már tudták, hogy a lehetőség immár adott. Reményeik szerint jobb élményt tudnak majd így biztosítani, mint az egér+billentyűzet kombinációval.

Azóta történt

Előzmények