Tomb Raider: Túlélési útmutató 2. rész

A Square Enix és Crystal Dynamics által készített új Tomb Raider játék megjelenéséig már kevesebb, mint egy hónap van csak hátra. A készítők ezért kiadták a korábban elkezdett, "Túlélési útmutató" című fejlesztői napló sorozat következő epizódját. Ezúttal arról esik szó, miképpen lehet a Base Camp (Alaptábor) rendszer segítségével visszatérni a korábban már felfedezett helyszínekre.

Az első látogatásunk alkalmával sok helyszínen találunk majd olyan pontokat, amit a jelenlegi fejlettségi szintünkkel nem tudunk elérni. Ám ahogy haladunk előre és javulnak képességeink és felszerelésünk, úgy tudunk később egyre több ilyen helyet megközelíteni. A játék fő történeti szálának cselekményét bármikor megszakíthatjuk, hogy visszatérjünk felfedezni a korábbi helyszíneket. Szintén, ha végeztünk a felderítéssel, a Waypoint (ellenőrző pont) rendszernek köszönhetően onnan folytathatjuk majd a játékot, ahol abbahagytuk. Lássuk a videót:

A Tomb Raider című játék megjelenése március 5-én várható, PC-re, PS3-ra és XBOX360-ra. A PC-s kiadás Steamwork védelmet használ, így a Valve rendszere alatt kell majd aktiválni a dobozos példányokat is.

Azóta történt

Előzmények