Tomb Raider: Év végére nyereségessé vált a játék

Egy Eurogamer oldalnak adott interjújában Scot Amos, a játék ügyvezetője elmondta, hogy a Tomb Raider PC, PS3 és XBOX360 kiadása a megjelenéskor elszomorítóan kevés eladást produkált, de szerencsére év végére átlépte a megcélzott bevételt és immár profitot termel számukra (És ezt a hamarosan érkező Definitive Edition még tovább fogja bővíteni). A megjelenés utáni első hónapban mintegy 3,4 millió példány kelt el a játékból, de a Square Enix szerint ez kiábrándító eredmény volt annak fényében, hogy milyen magas értékeléseket (86%-os átlag) kapott a játék világszerte.

A cég tavaly áprilisban komoly veszteséggel zárta a pénzügyi negyedévet (mintegy 75,5 millió dollárnyi hiánnyal az előirányzathoz képest), amire elsősorban három játék: a Tomb Raider, a Hitman: Absolution és a Sleeping Dogs eladásaiból származó bevételtől várták a javulást. Ám végül egyik játék sem tudta teljesíteni a Square Enix által tervezett eladási mutatókat, így végül ismét veszteségről szóltak a jelentések (Az alábbi táblázatban láthatjátok a tényleges eladásokat, hasonlítsátok össze a tervekkel = Sleeping Dogs: 2,5 millió, Hitman: Absolution: 5 millió, Tomb Raider: 6 millió).

A Square Enix pénzügyi helyzetének javulását végül a Final Fantasy 14: A Realm Reborn című játék hozta meg, ami magasan az elvárások felett teljesített. És most, év végére immár a Tomb Raider is jövedelmezővé vált. Bár nem derül ki a jelentésből, de valószínűleg akkor érték el a 6 millió eladott példányt (A Steamen sokszor kínálták 75-80%-os engedménnyel a Tomb Raidert a téli vásár alatt, ez jócskán megdobhatta az eladásokat).

Mindenesetre a PS4-re és XBOX One-ra január 28-án megjelenő Definitive Edition ismét hoz pár dollárt a Square Enix konyhájára, és ennek - meg a "jelenlegi generációs" kiadás profitálóvá válásának hála -, immár teljes egészében a következő Tomb Raider játék készítésére fókuszálhatnak.

Ha már szóba került a következő Tomb Raider: az interjúban Scot Amos elmondta, hogy a következő epizódhoz nem terveznek semmiféle sztori-alapú DLC-t kiadni annak megjelenése után. Az egészet egyetlen hatalmas történeti szállal kívánják elmesélni, nem pedig sok kis fejezettel. Hát, reméljük a legjobbakat...

Azóta történt

Előzmények