Tölthető a Wreckage című Crysis mod önálló verziója

Tavaly decemberben láttak napvilágot az első képek a "Wreckage"-ből, ami a Crysis című FPS játék egyszemélyes modifikációja. Mivel akkor még szüksége volt az alapjátékra is ahhoz, hogy működhessen, így nem minden játékos tudta kipróbálni az ígéretes fejlesztést. Ám mostanra elhárult az akadály, a Wreckage mod végleges kiadása immár önállóan, a Crysis nélkül is futtatható. Ráadásul freeware, tehát bárki letöltheti és kipróbálhatja.

A Wreckage modifikáció a történet utolsó fejezetét tartalmazza, ami a "The Harbour" című pályán veszi kezdetét, és annak a három katonának történetét meséli el, akik túlélték a két világ közti pusztító háborút. A játékidő valamivel több, mint egy óra, a fejlesztést Christopher Held, Marwin Misselhorn, Patrick Heuser és Thomas Jacobs végezte.

A Wreckage mod letölthető innen (~2GB).

Azóta történt