THQ játékmegjelenések

Ahogy azt a tegnapi nap folyamán többen jósolták valóban bejelentették, hogy ez év harmadik negyedévében érkezik a Saint's Row 3, de e mellett néhány más játékról is szó esett.

Megtudtuk például, hogy a Darksiders 2, a WH40K MMO és a Devil’s Third a 2013-as üzleti évben jelennek meg, ami azt jelenti, hogy valamikor 2012 áprilisa és 2013 márciusa között, sajnos ettől pontosabbat egyelőre nem közöltek róluk.

Kiderült, hogy a Homefront március 18-án jelenik meg Európában ami egy hét csúszást jelent a korábbiakhoz képest, ennyit még azt hiszem kibírunk. A VGA-n bemutatott túlélő-horror, az Insane 2013-ban várható.

A 2012-es üzleti évükre pedig nagyon erős játékkínálatot ígérnek, ami a következőekből áll majd: Red Faction Armageddon, Warhammer 40,000 Space Marine, MX vs. ATV Alive és az új Saints Row.

Azóta történt