The Witcher 3: Wild Hunt - csak 2015-ben jön

Egy nyílt levélből derült ki, hogy a CD Projekt RED 2015. februárjára halasztotta a Witcher 3 megjelenését.

Bár pontos dátummal eddig sem rendelkeztünk a Witcher 3 kapcsán, azt tudni lehetett, hogy valamikor 2014. utolsó negyedévében érkezhet a játék. E helyett a legfrissebb hivatalos információ szerint bizony legalább 2015. februárjáig kell várnunk.

A Witcher honlapján egy nyílt levélben közölték a hírt, amiben arról írnak, hogy megvizsgálták a jelenlegi készültségi állapotot, és végül úgy kellett dönteniük, hogy 2015. előtt nem jelenhet meg a játék.

A fejlesztők elmondása szerint a döntés nehéz, de átgondolt volt. Úgy érezték, hogy további hónapokra van szükségük ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelő minőségű játékot készítsenek.

Azóta történt

Előzmények