The Sims 3 információk

Bár a játéknak már februárban meg kellett volna jelennie, időközben némi csúszást kellett elkönyvelnünk, viszont a júniusra tett új megjelenési dátum sincs már olyan messze, így várható, hogy szép lassan csordogálni fognak a The Sims 3-al kapcsolatos információk.

Ezúttal a Gamespott készített egy interjút Grant Rodiek producerrel, amiből többek között az is kiderül, hogy miért volt szükség a csúszásra. Rodiek elmondta, hogy mindenképpen javítani, "tuningolni" akarták még a játékot és egyszerre kívánják megjelentetni PC-re és Mac-re is. Kulcsfontosságúnak tartják, hogy megfelelő "fényben" tündököljön a játék megjelenése pillanatában, hiszen az EA és a PC-s platform egyik legnagyobb játékáról van szó, így érthető, hogy a lehető legtöbbet kívánják kihozni a játékból.

A The Sims 3 június 2-án fog megjelenni a fentiek szerint egy időben PC-re és Mac-re is. Az interjút itt olvashatjátok

Azóta történt