The Medium - Felbukkant a PS5 kiadás

A hivatalos bejelentés még várat magára, azonban az amerikai korhatár-besorolás oldalán már frissítették a játék adatlapját.

A Bloober Team idén január végén hozta el nekünk PC-re és Xbox Series X/S-re a The Medium című játékot, amelyről már korábban szó volt, hogy csak ideiglenes exkluzivitást kapott. Ennek köszönhetően valamikor befut majd a PlayStation változat is, azonban egyelőre pontosan nem tudni, hogy erre mikor kerül sor. Az biztos, hogy kicsit közelebb kerültünk a bejelentéshez, ugyanis az ESRB, vagyis az amerikai korhatár-besorolás oldalán frissítették a játék adatlapját, amelyen már a PlayStation 5 változat is szerepel.

A korábbi launch trailer

A spekulációk szerint vélhetőleg még idén megkapjuk az új kiadást, talán az E3 környékén hivatalosan is leleplezik nekünk a PS5-ös verziót.