The Getaway PS3 és film fejlemények

Az egyelőre pontos címmel nem rendelkező harmadik részt utoljára a 2006-os GDC-n prezentálták számunkra, amikor is London egyik legforgalmasabb pontját, a Piccadilly Circus-t láthattuk virtuális, és nem mellesleg igencsak gyönyörű formában, azóta azonban már sok idő eltelt, és sokan attól tartottak, hogy a project-et szépen csendben törtölték, ám a Sony most megnyugtatott mindenkit: a fejlesztés folyik.

A játék forgatókönyvírója, Katie Ellwood némi konkrétummal is szolgált: elmondta, hogy úgy szeretnék felépíteni a harmadik részt, hogy a játék ne legyen felszabdalva az átvezetők által, ezért a cselekmény a játékmenet részeként bontakozna ki, szerintük ugyanis rengeteg lehetőség van az efféle megoldásban.

Végül még egy plusz érdekesség is elhangzott: Ellwood azt állítja, hogy a játék sztorija annyira jó, hogy a Sony több filmstúdióval is tárgyal egy egész estés The Getaway mozis produkcióról.