The Elder Scrolls V: Vadonatúj engine, multiplatform támogatással

A Bethesda a tegnapi bejelentést követően ma végre pár extra információt is közölt a The Elder Scrolls V: Skyrim játékkal kapcsolatban. Az első az volt, hogy - ahogyan azt már korábban sejteni lehetett - az előd Oblivionhoz hasonlóan multiplatform fejlesztésről lesz szó ezúttal is, tehát a Skyrim megjelenik majd PC-n, PS3-on és XBOX360-on egyaránt.

A másik új információ, aminek szerintem a rajongók sokkal jobban örülnek, az az, hogy végre lecserélik a Gamebryo Engine-t, és egy teljesen új motort fejlesztenek a srácok az Elder Scrolls V alá. Ezt a Twitteren erősítette meg az egyik fejlesztő:

"Megerősíthetjük, hogy a TES V: Skyrim motorja teljesen új. És fantasztikusan néz ki."

Egy másik bejegyzés szerint az új engine teljesen házon belüli fejlesztés, de egyelőre több információt nem árult el, pusztán annyit közölt, hogy a részletekkel hamarosan jelentkezni fognak.

Ezek szerint akkor mégsem az id Tech 5 fogja hajtani az új Elder Scrollst, mint ahogyan nyilván páran itt is remélték, ugyanakkor bízzunk a Bethesda-ban, hogy az új motor kellően kihasználja majd a gépünk teljesítményét, ugyanakkor megfelelően optimalizálva is lesz, hogy ne kelljen alá atomerőmű.

Azóta történt

Előzmények