Teríteken a Borderlands: The Pre-Sequel achievement listája

Amíg sokan a szeptember 9-én megjelent Destiny-vel vannak elfoglalva, addig a többiek a játékhoz valamennyire hasonlító címmel, a Borderlands világával ismerkednek. Az eddig megjelent két rész hosszú hónapokra lekötötte a vásárlók figyelmét, és vélhetőleg a még be sem jelentett harmadik epizód megjelenéséig mindenképp kitartanak majd a kedvencük mellett. A 2K és a Gearbox Software április 9-én jelentették be, hogy érkezik az új rész, amely tulajdonképpen a két korábbi epizód között lesz átvezető kapocs. A Borderlands: The Pre-Sequel új szereplőkkel érkezik, többségükkel azonban találkozhattunk már velük a korábbi játékokban.

Az előzmény-folytatás egyik érdekessége, hogy kizárólag PC-re, valamint Xbox 360 és PlayStation 3 konzolokra érkezik, vagyis az újgenerációs gépek tulajdonosai kimaradnak a kooperatív módra kihegyezett új epizódból. A megjelenésre azonban még várni kell, a program csak október 17-én érkezik Európába, a játékban elérhető achievementek listáját viszont a képre kattintva bárki megvizsgálhatja. Erősen spoileres információkat rejthet a leírás, ezért csak azok nézzék meg, akiket ez nem zavar!

Azóta történt