Teljesen átdolgozzák az Anthemet?

A szóbeszédek szerint a készítők visszatérnek az alapokhoz, drasztikus változtatásokon esik át a játék.

A Bioware idén februárban hozta el nekünk az Anthem című játékot, amely sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és bár a fejlesztők próbálják kisebb-nagyobb frissítésekkel életben tartani, egyre kevesebbeket érdekel a program. Úgy tűnik, hogy van esély arra, hogy ez hamarosan változik, ugyanis a Kotaku az elmúlt hétvégén arról számolt be, hogy a készítők és az Electronic Arts drasztikusan szeretnék átdolgozni a játékot, ennek köszönhetően pedig egyfajta Anthem 2.0-t szeretnének összehozni, amelyben az ismerős rendszereket teljesen megváltoztatják.

A játék korábban látott premier előzetese

Egyelőre további részleteket nem kaptunk, így azt sem tudni, hogy pontosan mikor jelentik be a változtatásokat a Bioware-EA páros, de talán ezzel a lépéssel sikerül visszanyerniük a nagyközönséget.

Azóta történt