Taxi Chaos - Megjelenési dátumot kapott a PC-s kiadás

Akik szeretnék beszerezni a Crazy Taxi által inspirált alkotás, azoknak kicsivel több mint egy hetet kell még várniuk.

A Team6 Game Studios és a Lion Castle csapata idén február végén hozták el nekünk a Taxi Chaos című alkotást, amelyet az 1999-ben megjelent árkád Crazy Taxi szellemi utódjának szántak a fejlesztők. Az első kiadások kizárólag konzolokra lettek elérhetők, azonban a készítők jelezték, hogy érkezik a PC-s kiadás is, amelyhez nemrég egy megjelenési dátumot is kaptunk. Akik szeretnék átélni ismét milyen egy őrült taxisként fuvarozgatni a klienseinket, azoknak még másfél hétig türelmesnek kell lenniük.

A korábbi launch trailer

A Taxi Chaos új kiadása alig több mint egy hét múlva, október 19-től lesz elérhető a PC-s felhasználók számára Steamen.

Előzmények

  • Taxi Chaos teszt

    Egy indie stúdió úgy döntött, hogy ha a japán óriás nem támasztja fel egykori klasszikusát, akkor majd ők. Visszatért az őrült taxizás szelleme, aminek kis híján örülhetnénk is.